Lehetőség a revánsra
Vasárnap délután a Konstancai Farul ellen folytatná jó sorozatát a Sepsi OSK labdarúgócsapata az élvonalbeli pontvadászat alapszakaszának 19. fordulójában.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Vasárnap délután a Konstancai Farul ellen folytatná jó sorozatát a Sepsi OSK labdarúgócsapata az élvonalbeli pontvadászat alapszakaszának 19. fordulójában.
Ma a Kézdivásárhelyi SE marosvásárhelyi kiszállásával kezdődik a női kosárlabda Nemzeti Liga 10. fordulója. A címvédő Sepsi-SIC-re szombaton vérbeli rangadó vár, az eddig hibátlan Aradi FCC látogat a Sepsi Arénába.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az élet fájdalmas igazságát és valóságát mutatja be az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének december 8-án közzétett online kiállítása, az Ütős-gyilkos szavak.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Az AKSD Románia sepsiszentgyörgyi telephelyén, a szépmezői Sepsi Ipari Parkban tegnap átadták az új hulladékkezelő üzemet.
Egy németországi kórház orvosai megmutatták, hogy mennyi gyógyszert kap egy intenzív osztályon fekvő, koronavírussal fertőzött páciens.
Klaus Iohannis elnök csütörtökön részt vesz a Csúcstalálkozó a demokráciáért (Summit for Democracy) nevet viselő online rendezvényen, amelyet az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Joseph R. Biden szervez.
Kamionsorok alakultak ki csütörtökön a főbb román-magyar határátkelőknél, mind a be-, mind a kilépési oldalon; a nagylaki autópálya-határátkelőnél a sűrű forgalom mellett a magyar rendőrök alacsony száma is nehezíti a helyzetet.
Még egy romániai fertőzöttnél kimutatták a koronavírus omikron variánsát – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói megállapodtak arról, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során – tájékoztatott az uniós tanács csütörtökön.
Florin Cîţut szavai szerint meglepték az ünnepi időszakra bejelentett lazító intézkedések, mivel nyáron, amikor mindössze néhány tucatnyi megbetegedést jegyeztek naponta, miniszterelnökként bírálták őt a korlátozások feloldása miatt.
A világjárvány kedvez a korrupció jelenségének, fennáll az egészségügyi célokra szánt közpénzek eltérítésének veszélye – üzente csütörtökön, a korrupcióellenes világnapon kiadott közleményében a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A környezetvédelmi miniszter szerint Romániában több használt autót helyeznek forgalomba, mint újat. „Hiába fektetünk be sok pénzt, és hiába ad az állam támogatást azoknak, akik új autót vesznek, ha a másik oldalon nincsenek korlátozások” – mondta Tánczos Barna.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1032 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 39.776 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Drágulni fog január 1-jétől a benzin és a gázolaj a jövedéki adók emelése miatt. Az autósok körülbelül hét banival fizetnek majd többet az üzemanyagok literéért.
A 91 éves brit Margaret Keenan volt az első ember a világon, akit klinikai kísérletek után beoltottak a COVID-19 ellen. Egy év telt el a 2020. december 8-án bekövetkezett történelmi pillanat óta.
Az országban működő 132 akkreditált laboratórium állítja ki csütörtöktől a hatóságok által elfogadott antigénteszt-eredményeket – tájékoztatott szerda este az egészségügyi minisztérium.
Rekordszámú, több mint 200 új karácsonyi mozifilm és televíziós produkció készült idén.
Új-Zélandon a következő nemzedék és az azt követők törvényesen már soha életükben nem vásárolhatnak dohányterméket – jelentette be a wellingtoni kormány csütörtökön.
Tömegkarambol volt Bukarestben csütörtök reggel, sérültek nincsenek – közölte a közlekedési rendőrség sajtóirodája.
Bukarestben és az ország 36 megyéjében összesen 103 házkutatást tartanak rendőrök és ügyészek fegyvercsempészés miatt.
Az ország régióinak és megyéinek kiegyensúlyozott fejlesztését tűzte ki célul a kormány, nem áll szándékában a forrásokat kizárólag bizonyos térségekhez irányítani – jelentette ki kedden a sajtónak a miniszterelnök.
Látványos égi jelenség várható december 10-én, amikor egyszerre négy égitest: a Vénusz, a Szaturnusz, a Jupiter és a Hold együttálása figyelhető meg a téli égbolton.
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez – közölte szerdán a két társaság laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei alapján.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ellenzi a multinacionális vállalatok pótlólagos megadóztatását.
Egy év kihagyás után a megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör a Sepsi ISK atlétika szakosztályával közösen kedden délután újra megszervezte a hagyományos gyermekversenyét, a Mikulás-futást. Az újabb sikeres megmérettetésre Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Sport- és Ifjúsági Igazgatósága közreműködésével, valamint sok támogató segítségével került sor.
A HC Bikák és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia döntése értelmében augusztus 1-től Micha Dahlberg személyében svéd szakemberrel bővült a kézdivásárhelyi jégkorong-utánpótlás edzői stábja. A több mint 15 éves edzői tapasztalattal bíró tréner karrierje nagy részében a svéd utánpótlásban dolgozott, az előző idényben a svéd női ligában érdekelt Linköping HC foglalkoztatta. A céhes városban az U14-es csapat vezetőedzője, de tudását latba veti a többi jégkorongozó gyerek fejlesztéséért. Szerződése egyelőre a 2021–2022-es idény végéig érvényes.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A téli ünnepekre való tekintettel színházi ajándékutalványokat kínál fel az előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók két típusú ajándékutalvány közül választhatnak, az egyik kétszeri, a másik négyszeri belépésre jogosítanak fel.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Az elmúlt időszakban futótűzként terjedt annak a tartós, több államra kiterjedő áramszünetnek a híre, amely már az előttünk álló télen bekövetkezhet. Habár a romániai szakemberek szerint ennek nagyon kicsi a valószínűsége, a múltban mégis volt példa az ország teljes területét érintő áramkimaradásra. A megyei kórház és az idősek otthonának képviselőit arról kérdeztük, mi történne, ha a baljós jóslat valóra válna.
Módosítások nélkül fogadta el a kormány az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) határozatát az új járványügyi szabályokról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról – jelentette be szerdán Raed Arafat.
A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) alkalmazottai nem fogják eltakarítani az utakról a havat, ha nem kapják meg az általuk várt béremelést, amelynek legalább az inflációt kellene követnie – figyelmeztet az útmunkások Elie Radu szakszervezet.
A Google szerdán nyilvánosságra hozott keresési trendjei szerint a múlt évhez hasonlóan idén is a világjárvány érdekelte a leginkább a romániaiakat, de a vírusról és a korlátozásokról szóló információk helyett ebben az évben inkább az oltáshoz és a megelőzéshez kapcsolódó szavakra és kifejezésekre kerestek rá.
Az idei téli ünnepekre összesen 33.996 karácsonyfának való fenyőt kínál eladásra a Romsilva.
A Fogarasi-havasokban fekvő Bâlea-tó környékén 50 centiméteres hótakarót mértek a meteorológiai állomás alkalmazottai.
Megválasztotta Olaf Scholzot kancellárnak a német szövetségi parlament (Bundestag) szerdán.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1279 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 42.676 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A romániai háztartások 80,8 százalékának van jelenleg internet-hozzáférése; ez 2,6 százalékkal több a 2020-ban jegyzett aránynál – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
A koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott korlátozások enyhítésének a védelmi intézkedések szigorú betartásával kell együtt járnia – jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés elején.
Kilenc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy román férfit, aki társával több mint negyven kiló marihuánát próbált Magyarországon keresztül Romániába csempészni – tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Kemény hangvételű nyilatkozatban bírálta Ferenc pápa az Európai Uniót, miután az Európai Bizottság egy munkadokumentuma azt javasolta, tiltsák ki a hivatali kommunikációból a karácsony kifejezést.
Újabb sárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 14 megyére havazás, jegesedés és megerősödő szél miatt.
Nincs ok kételkedni abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák védelmet nyújtanak a Covid-19 súlyos szövődményeinek kialakulása ellen az omikron variáns esetében is – mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatója.
Egészségügyi és oktatási beruházásokra fordítanák az RMDSZ által szorgalmazott szolidaritási adóból befolyó összegeket – jelentette ki kedd este Kelemen Hunor.
Az Európai Unió tagországainak egészségügyi miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon a koronavírus elleni emlékeztető oltás felvételére szólították fel a lakosságot – tájékoztatott közleményben az EU Tanácsa az értekezlet után.
Vizsgálatot indított az ügyészség, miután felmerült a gyanú, hogy több személy élelmiszert és higiéniai cikkeket tulajdonított el a ploieşti-i önkormányzat alárendeltségében működő bölcsődékből.