Az USR elnöke szerint a PSD nem fogja átvenni a kormányfői tisztséget 2023 májusában
A horvát parlament elnökének reményei szerint Románia és Horvátország csatlakozni fog a schengeni térséghez 2023. január elsején.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A horvát parlament elnökének reményei szerint Románia és Horvátország csatlakozni fog a schengeni térséghez 2023. január elsején.
Azt követően, hogy az idei nyárt a legmelegebb volt Európa történetében, a múlt hónap volt az eddigi legmelegebb október a kontinensen, a felszíni levegőhőmérséklet 1,92 Celsius-fokkal haladta meg az 1991 és 2020 közötti időszakban mért átlagos hőfokot – közölte az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus kedden.
A román állampolgárok nagy többségét (95 százalékát) aggasztja az energiaárak alakulása, és csaknem negyedük szándékozik csökkenteni az átlaghőmérsékletet a lakásban – derül ki egy felmérésből.
A Föld népessége november közepén eléri a nyolcmilliárdot az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) számításai szerint. Még soha nem élt ilyen sok ember a bolygón, de szakértők szerint a rekordmagas szám önmagában nem ad okot aggodalomra.
Százhatodik születésnapját ünnepelte hétfőn Mihai Șora román író, filozófus, volt miniszter.
Becslések szerint legalább 15 ezren haltak meg Európában az idei hőhullám miatt – közölte hétfőn Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.
November 7-től, hétfőtől lehet benyújtani a hiteligényléseket a CEC bankhoz és a Libra Bankhoz a gyermekvállalást ösztönző Family Start és az egyetemistákat segítő Student Invest programokra. A programba a továbbiakban más bankok is csatlakozni fognak.
Vádemelés nélkül lezárta a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Doina Pană volt erdészeti miniszter feljelentése nyomán indított büntetőeljárást, mert alaptalannak bizonyult az a gyanú, hogy a politikus megmérgezték.
Bemutatták hétfőn a környezetvédelmi minisztériumban Románia frissített árvízveszély- és árvízkockázati térképeit.
Elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvénytervezetet, amelyik lehetővé teszi, hogy a hatóságok elektronikus formában is kiállíthassák az erkölcsi bizonyítványt.
Románia teljes mértékben támogatja az Európai Unió vezető szerepét az éghajlatváltozás megfékezésében, valamint a tagállamok közös kötelezettségvállalását az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére – jelentette ki Klaus Iohannis hétfőn az egyiptomi Sharm El-Sheikh üdülőtelepen zajló ENSZ-klímacsúcson (COP27).
Nicolae Ciucă miniszterelnök hétfőn úgy nyilatkozott, hogy ‘amennyiben a költségvetés megengedi’, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 15 százalékos nyugdíjemelést javasol.
Minősített rablás és lopás vádjával folyik nyomozás két 23 és 34 éves férfi ellen, akik a gyanú szerint szombatról vasárnapra virradó éjszaka betörtek egy sepsiszentgyörgyi játékterembe és elvittek mintegy 5000 lejt. Ugyanazon az éjszakán egy autót is elloptak, a sofőrnek pedig nem volt jogosítványa semmilyen járműkategóriára.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Második alkalommal muzsikál Sepsiszentgyörgyön a magyarországi Zűrös Banda. A zenekar november 10-i koncertjének ezúttal a Szimpla ad otthont, a nyitány 19 óra.
Az országos statisztikai hivatal adatai szerint 2,1 millió olyan könyvtárlátogató van, aki 2021-ben legalább egy könyvet, kiadványt vagy brosúrát kikölcsönzött vagy helyben fellapozott. Megjegyzendő, hogy az adat a járvány miatti korlátozásokkal sújtott évből való. 1999 óta évente több százezerrel csökkent a könyvtárlátogatók száma, az akkori 6,1 millióról 2020-ra 2,5 millióra esett vissza, 2021-ben újabb 400 ezerrel csökkent. A fentiek tükrében vizsgáltuk meg a megyei helyzetet.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Újabb finanszírozási listát hagyott jóvá a fejlesztési minisztérium az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként, ezúttal 1135 romániai településen kaptak zöld utat a beruházások. Az 1778 fejlesztés közül 140-et a három székelyföldi megye településein valósítanak majd meg, az érintett 92 Hargita, Maros és Kovászna megyei város és község összesen több mint 461 millió lejt – az összeg tartalmazza az áfát is – költhet el fejlesztésekre.
Optimista sajtóbeszámolók szerint jó hírt kaptak a gazdák, hiszen „két cukorgyárnak is termeszthetnek majd cukorrépát, miután feltámadni látszik a helyi cukoripar, amelyet nemrégen még a megszűnés fenyegetett”. Ezek egyike a botfalusi cukorgyár lenne, de a valóság ennél árnyaltabb.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A világon először kaptak mesterségesen előállított vért egy brit klinikai kísérlet résztvevői, az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoporttal rendelkezők életét – írja a bbc.com.
A magas energiaárak, az elszabadult infláció, valamint Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt egyre mélyül Európában a megélhetési válság – derül ki a The Guardian című brit napilap hétfői számában közzétett, az Ipsos francia közvélemény-kutató intézet és a Secours Populaire francia civil szervezet által hat országban készített felmérésből.
Változékony, de az évszakhoz képest langyos idő várható a következő két héten, enyhén növekedő mennyiségű csapadékkal – derül ki az országos meteorológiai szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
Csökkent az elmúlt egy évben a román állampolgárok NATO-ba és EU-ba vetett bizalma, de az ország lakossága ettől függetlenül egyértelműen Nyugat- és Európa-párti maradt – derül ki a legfrissebb nemzetbiztonsági barométerből, amelynek eredményeit hétfőn ismertették.
A kiskorú anyák vagy kiskorú várandós nők tízből nyolc esetben nem járnak iskolába, és tízből négyen csak a háziorvostól kapnak egészségügyi ellátást – derül ki a romániai tizenéves korú kismamák helyzetét vizsgáló tanulmányból.
Eddig 1.100.000 személy kapta meg Romániában az influenza elleni térítésmentes védőoltást – közölte az egészségügyi miniszter.
Adrian Veștea, Brassó Megye Tanácsának elnöke szerint a 2023. június 15-én nyithatják meg a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtet. A nyilatkozat egy helyi televízió adásában hangzott el és a Bizbrasov.ro számolt be róla.
A világon minden idők legnagyobb lottónyereménye vár gazdára az Egyesült Államokban, miután a Powerball jackpot a szombat esti sorsoláson sem talált gazdára.
Románia továbbra is vonzó célpont a külföldi befektetők számára, az ország gazdasága számos új lehetőséget kínál a vállalkozóknak – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Összeférhetetlenséget és érdekellentétet állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Bukarest első kerületének polgármesterénél, Clotilde Armandnál. Az ANI jelentette az ügyet a főügyészségnek.
Vörös jelzésű akciótervet léptettek hatályba vasárnap éjjel Brăila városában, miután beomlott az egyik helyi étterem álmennyezete. Hatvan személy tartózkodott bent, hárman orvosi ellátásra szorultak.
Menesztették tisztségéből a iaşi-i Sfântul Spiridon kórház bőrgyógyászati osztályának vezetőjét, dr. Laura Gheucă Solovăstrut, miután kiderült, hogy az elmúlt hat év alatt összesen 1229 napra utalta be szüleit az egészségügyi intézménybe, ahol dolgozott.
Kijev vezetése felkészült az ukrán főváros kiürítésére, azaz a teljes lakosságnak, mintegy hárommillió embernek az evakuálására abban az esetben, ha teljesen megszakadna az áramellátás – közölte Roman Tkacsuk, a városi közigazgatás biztonsági osztályvezetője.
Az idei év első hat hónapjában 1934 személy szenvedett munkahelyi balesetet Romániában, 22,5 százalékkal kevesebben, mint 2021 első felében – derül ki a munkaügyi minisztérium statisztikáiból.
Hétfő reggelre 3 milliárd köbméter földgáz lesz a romániai tárolókban, ami 97,7 százalékos töltöttségnek felel meg – közölte vasárnap a Transgaz.
Holtan találtak egy francia katonát vasárnap egy bukaresti hotelszobában. Az ügyben a bukaresti katonai ügyészség veszi át a nyomozást – értesült az Agerpres hírügynökség.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Ma 19 órától, a Bekecs Néptáncszínház Tóték című néptáncszínházi előadásán (Örkény István azonos című tragikomédiája alapján) vehetnek részt az érdeklődők a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A tavalyihoz képest több ügyfél vette igénybe a TEGA tavasztól őszig tartó lomtalanítási akcióját: összességében jók az eredmények, vannak olyan hulladékkategóriák, ahol jelentősen több hulladék gyűlt össze, mint az elmúlt évben, azonban van, ahol csökkent.
Kinek lehet fontos egy weboldal, vagy meglévő webtárhelyének bővítése, esetleg regisztrált e-mail-fiókok és domain cím foglalása? Lassan bárkinek, hiszen az online jelenlét a digitális...
Románia 32 darab használt F16-os harci repülőgép vásárlásáról írt alá szerződést Norvégiával – közölte pénteken a román védelmi minisztérium.
Tiltakozást váltott ki Romániában a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjét vezető Bartha Barnának egy erdélyi magyar újságíró meggyilkolására utaló kijelentése.
890 kilométer új kerékpárút épülhet Romániában a Környezetvédelmi Alap programjának köszönhetően.
Csaknem 10 ezer erőszakos esetet jegyeztek a romániai iskolákban a 2021-2022-es tanévben – derül ki az oktatási minisztérium egy jelentéséből.
Megkéseltek egy 22 éves nőt pénteken Csíkszereda központjában, a közigazgatási palota előtt. A nőt válságos állapotban szállították kórházba.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében nem indulhatnak a parlamenti és az önkormányzati választásokon a szándékos bűncselekményekért jogerősen börtönre ítélt személyek.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion pénteken bejelentette, hogy a legfőbb ügyészség beszüntette az ellene indított eljárást a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés ügyében.
Ukrajnában csaknem 4,5 millió ember maradt áram nélkül péntekre virradóra az ország infrastruktúráját ért orosz csapások miatt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezt energetikai terrornak minősítette.