Folyósították a szociális utalványok harmadik részletét
Az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca folyósította a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét. A kifizetések összege 590.384.250 lejre emelkedik.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca folyósította a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét. A kifizetések összege 590.384.250 lejre emelkedik.
Nem kell kifizetnie a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármesternek azt a 2000 lejes bírságot, amelyet azért szabott ki rá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), mert a közszolgálati televízió egy 2014-es választási műsorában a „lovak nyelvének” nevezte a magyart.
Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé – jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító alsóházi tory frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Budapesti Fesztiválzenekar Kamarazenei Műhelyének koncertjével kezdődik a 2022–2023-as sepsiszentgyörgyi hangverseny-évad. A világhírű szimfonikus zenekar előadását október 30-án 19 órától lehet meghallgatni a Tamási Áron Színház nagytermében.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Több tíz méter aszfaltot martak fel röviddel a leöntése után a Hunyad megyei Aninósza városának egyik utcájában, miután két cég összeveszett a munkálat árán.
Kedden 14 órakor ül össze a Cotroceni-palotában a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).
Ukrajna az RT orosz állami hírtelevízió globális betiltását szorgalmazta vasárnap, miután a csatorna egyik műsorvezetője arról beszélt, hogy vízbe kellene fojtani ukrán gyerekeket.
Meleg őszi napok elé nézünk, kevés esővel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) november 6-áig érvényes, hétfőn közzétett előrejelzéséből.
Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek – közölte a Székelyhon napilap.
Belső vizsgálat indult a Vaslui megyei rendőrkapitányságnál, miután a belügyminisztériumnak elküldtek egy fotót, amelyen egy meztelen rendőr látható egy szolgálati autóban – írja a Digi24.ro.
Tűz ütött ki hétfőn a tordai poliklinika második emeletén. Egy nő kimenekült az épületből, kórházba szállították.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az egységes töltőkről szóló irányelvet, amely szerint számos elektronikus eszközt, köztük a mobiltelefonokat, táblagépeket és digitális fényképezőgépeket C típusú USB-porttal kell ellátni 2024 végétől – erről tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Tízezrek vonultak utcára Brüsszelben, a felvonulók a globális felmelegedés és annak „már most tapintható, katasztrofális” következményeit orvosló, szigorúbb intézkedéseket követeltek – közölte a Le Soir című francia nyelvű belga napilap vasárnap.
Vasile Dîncu védelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy lemondott tárcavezetői tisztségéről.
Leöntötték burgonyapürével Claude Monet francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását környezetvédő aktivisták vasárnap a Berlin melletti Potsdamban egy magánmúzeumban, a szénaboglyákat ábrázoló világhírű festmény valószínűleg nem sérült meg.
„Drámai mértékben” megnőtt a bankautomaták kifosztásának száma Európában, a robbantásos módszer vált az eszközök felnyitásának és kirablásának „divatos módjává” – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) vasárnap.
Parlamenti képviselők egy csoportja módosítani szeretné a körforgalomban való közlekedésre vonatkozó szabályokat, mert véleményük szerint azok nem elég egyértelműek, és ez az ott bekövetkező autóbalesetek esetében eltérő értelmezésekhez, valamint az ilyen esetekben alkalmazott bírságokkal kapcsolatos egyenlőtlen gyakorlathoz vezet.
Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.
Vasárnap este két francia haditechnikai eszközökből álló konvoj érkezett Nagylaknál az országba.
A nők egyenjogúságáért küzdő FILIA egyesület vasárnap délután szervezte meg ‘Együtt a nők biztonságáért’ tüntetését a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren.
A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is köszönhetően bebiztosította az idei konstruktőri vb-címét.
Befolyással üzérkedés és csúszópénz elfogadása gyanújával őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) temesvári területi igazgatósága Florea Dascălut, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) út- és autópálya-karbantartási osztályának igazgatóját.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Háromszéki Múzeumi Műhely címmel kerül sor Sepsiszentgyörgyön október 25–26-án arra az előadás-sorozatra, amely Európa egyik legnagyobb szabadtéri múzeuma, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében valósul meg.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
1956. október 23-ra világszerte emlékezik a magyarság, Háromszék települései is lerótták kegyeletüket több helyszínen is, ünnepi műsorokkal tisztelegtek, emlékeztek a hősökre, a forradalom mártírjaira.
Zárónyilatkozat elfogadásával ért véget az I. Háromszéki romakonferencia, melyet október 21-én, pénteken szervezett Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete és az Erdélyi Roma Testvériség Egyesület (ERTE). A Lehetőségek a roma közösség szegregációjának felszámolására Háromszéken cím alatt összehívott konferencián háromszéki önkormányzati vezetők, a roma közösség képviselői, valamint a roma közösségben dolgozó szakemberek vettek részt.
Manapság az akadálymentes, gördülékeny munkavégzés alapfeltétele az informatikai rendszer biztos működése. Sokszor tapasztalja, hogy nem elérhető a szerver, egy-egy munkafolyamat során szerverhibát jelez, az e-mail-küldés sem zökkenőmentes vagy teljesítmény problémák merültek fel? Ezen kellemetlenségek kiküszöbölésére nyújtunk segítséget a következőkben.
Ukrajna stabil és megbízható jövedelemforrással kell, hogy rendelkezzen, havi 3-4 milliárd euróra lenne szüksége, amiből 1,5 milliárdot az EU finanszírozna – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európa Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben a kétnapos EU-csúcsot lezáró sajtótájékoztatón.
Pozitív lett Simona Halep doppingtesztje. Az egykori világelső román teniszező az Instagramon jelentette be pénteken, hogy a roxadustat nevű szerre bukkantak a szervezetében.
A bőr speciális illata tesz egyes embereket „szúnyogmágnessé”, és ez a tulajdonság évek alatt sem változik – állapította meg egy új amerikai kutatás.
Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát 50 év felett – derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a BBC közölt összefoglalót a honlapján.
Traian Băsescu volt államfő lemondott a rendkívüli jogorvoslat lehetőségéről a bukaresti ítélőtábla azon döntése kapcsán, amellyel jogerősen megállapították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. Erről pénteken tájékoztatták a bírákat az exállamfő ügyvédei.
Egy 23 éves Szeben megyei férfi, akit ittas vezetésen értek a rendőrök, ellopta a nagyszebeni közlekedési rendőrség egyik járművét, és elkezdte megállítani a többi autóst a forgalomban – számolt be a Turnul Sfatului nevű helyi portál.
Értetlenül, méltatlankodva reagáltak a bukaresti vezetők arra, hogy Hollandia – a korrupcióval és szervezett bűnözéssel kapcsolatos aggályait hangoztatva – továbbra is hátráltatja Románia és Bulgária felvételét a határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.
Az amerikai félidős törvényhozási választások közeledtével a Facebook közösségi hálót üzemeltető Meta vállalat csütörtökön új alkalmazást vezetett be, amelynek segítségével a Facebook-csoportok adminisztrátorai automatikusan kiszűrhetik az álhíreknek minősülő tartalmakat.
Az ukrajnai háború nyomán Európa stratégiai súlypontja keletre tolódik, és Románia nemcsak stratégiai, hanem gazdasági, politikai és technológiai szempontból is fontos országgá válhat – véli Mircea Geoană.
A Cotroceni-palota előtt tüntetnek pénteken 11 óra 30 perctől az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség képviselői. Ez az utolsó megmozdulásuk, amelyet az október 17-én elkezdett, A szegénység tüntetése elnevezésű akció keretében szerveznek.
Mínusz 6,3 Celsius-fok volt péntek hajnalban Csíkszeredában, és Hargita megye más településein is fagyott – közölte az Agerpres hírügynökséggel Cristian Grecu, a dél-erdélyi regionális meteorológiai központ meteorológusa.
A Richter Gedeon Nyrt. eladja a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát – jelentette be a gyógyszeripari vállalat pénteken.
A romániai lakosság 59,5 százaléka úgy érzi, hogy romlott az anyagi helyzete tavalyhoz képest – derül ki a CEC Bank és a FinZoom.ro közös felmérésének eredményéből.
Vakáció kezdődik a tanulók számára pénteken, a tanórák után. A tanulók október 31-én térnek vissza az iskolapadokba.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az orosz erők aláaknázták a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő kahovkai vízierőművet és hamis zászlós műveletben terrorcselekményre készülnek.
Százöt gyanúsítottat vettek őrizetbe a hatóságok a szerdai, országos szinten összehangolt nagyszabású akciójuk nyomán – közölte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT).
Megállapodásra jutottak az energiaárak leszorításáról az uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon – jelentette be az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban a belga fővárosban.
Alkotmányossági kifogást emelnek a három igazságügyi törvény ellen a Jobboldal Ereje párthoz tartozó független képviselők és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói.
A holland parlament egy olyan állásfoglalást fogadott el, mely szerint Hollandiának nem kellene megszavaznia Románia és Bulgária schengeni csatlakozását.