Felavatták Gyulafehérváron az egyesülés emlékművét
Felavatták Gyulafehérváron az egyesülés emlékművét, amelyre már 25 évvel ezelőtt megnyerte a pályázatot Mihai Buculei szobrászművész.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Felavatták Gyulafehérváron az egyesülés emlékművét, amelyre már 25 évvel ezelőtt megnyerte a pályázatot Mihai Buculei szobrászművész.
Erősen fagyos reggelre ébredt az ország a „Nagy Egyesülés” centenáriumán. A minimum hőmérsékletek szinte az ország egész területén -10 fok alá csökkentek. Kovászna megyében is ez volt a leghidegebb éjszaka az idén.
Elhunyt pénteken késő este George H.W. Bush volt amerikai elnök – jelentette be közleményben a Bush-család szóvivője. Kilencvennégy éves volt.
Bírálatok középpontjába került a Romániát reklámozó négyperces film, amelyet a bukaresti kormány készíttetett az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumára.
Románia nemzeti ünnepe alkalmából reményét fejezte ki Viorica Dăncilă miniszterelnök, hogy a román társadalomnak továbbra is lesz elegendő erőforrása az egyetértéshez, egyensúlyhoz és politikai bölcsességhez.
A nemzet nagy győzelmei csak úgy lehetségesek, ha a román nép egységes és nincs széthúzás a soraiban – mondta Klaus Johannis államfő a Cotroceni-palotában adott centenáriumi fogadáson.
Zajlik Bukarestben a december 1-jei katonai parádé, több mint négyezer katona vonul át a Diadalív alatt.
Háromnapos hosszú hétvége kezdődött Romániában, ahol pénteken (Szent András napján) a kereszténység felvételét, szombaton (Románia hivatalos nemzeti ünnepén) a „Nagy Egyesülés” centenáriumát ünnepli az ország.
Kaliforniában a tűzvész után csütörtökön áradások és földcsuszamlások miatt rendelték el a helybeliek kimenekítését, zuhog az eső az állam északi és déli részén egyaránt.
Kihirdette Klaus Johannis román államfő csütörtökön azt a törvénytervezetet, amely egyebek mellett megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.
29 ezer tűzoltót, csendőrt és rendőrt mozgósít a belügyminisztérium a román nemzeti ünnep és az egyesülés centenáriuma alkalmából tartandó rendezvényekre.
Szomorú, hogy törvényre volt szükség ahhoz, hogy a kormány konkrét lépéseket tegyen a Iaşi-t Marosvásárhellyel összekötő Egyesülés-autópálya tekintetében – mondta Klaus Johannis államfő.
Vádat emelt az ügyészség az augusztus 10-i, bukaresti tüntetésen részt vett hét személy ellen.
Országszerte ellenőrizni fogják a szülészeteken a higiéniai követelmények betartását, miután felmerült a gyanú, hogy több kisbaba Staphylococcus aureus baktériummal fertőződött meg a bukaresti Prof. Dr. Panait Sîrbu Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán.
Helytelennek és románellenesnek minősítette Klaus Johannis államfő Eugen Teodorovici pénzügyminiszternek az uniós országokban való munkavállalás korlátozásával kapcsolatos kijelentését.
Cáfolta Viorica Dăncilă miniszterelnök, hogy amnesztiáról és közkegyelemről szóló jogszabálytervezeten dolgozna a kormány.
Mínusz 17 Celsius-fokot mértek péntek reggel Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban, lakott térségben itt volt a leghidegebb az országban. Kovászna megyében is hideg volt az éjszaka.
November 11-én különös szeizmikus eseményt figyeltek meg világszerte. A kutatók most azon dolgoznak, hogy magyarázatot találjanak a jelenségre.
Jövőre 12 ezer kalandvágyó európai fiatalnak jut majd ingyenes InterRail vasúti bérlet a DiscoverEU nevű új uniós kezdeményezés második fordulójának keretében.
Merakli egy méter magas, és több mint 7 kg, így biztosan ő az úr a tyúkólban.
Az egész országra érvényes figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható fagy miatt.
Hetek óta, tulajdonképpen az ősz beköszönte óta kénytelenek központi fűtés nélkül, a hidegben dolgozni a TVR alkalmazottai.
Megállapodott a kormány a tanügyi szakszervezeti szövetségekkel abban, hogy 2020 szeptember elsejére előrehozzák a pedagógusok eredetileg 2022-re beütemezett fizetésemelését.
A magyarországi babakötvényhez hasonló megtakarítási számlát nyit minden gyermek számára a kormány, amely a szülők és az állam befizetéseit gyűjti össze a felnövekvő gyermek számára.
Klaus Johannis román államfő jóváhagyta a bukaresti kormány javaslatát, hogy Románia csatlakozzék az ENSZ globális migrációs csomagjához, amelyet december 10-11-én Marokkóban fogadnak el.
Ünnepi ülést tart a kormány Gyulafehérváron az egyedülés centenáriumának tiszteletére.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter hozzátette, rosszul fejezte ki magát, amikor erről beszélt.
A felmérés szerint a hazai lakosság 31 százaléka gondolja úgy, hogy Romániának a szomszédos országok közül Magyarországgal kell a legjobb viszonyt fenntartania.
Megérkezett a meteorológusok által beharangozott szibériai eredetű hideg levegő, így országszerte kemény mínuszokkal indult a reggel.
„Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel…” nem hagyományos értelembe vett betlehemes, az előadás gerincét énekek képezik, amelyek – a várakozás időszakában – ünnepi hangulatot teremtve készítik fel a nézőket.
Napokon belül belépünk a várakozással, csodákkal telített decemberbe. A megyeszékhely gyerekei idén is változatos programok által hangolódhatnak a karácsonyra.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szervezésében került sor a 14. Kárpát-medencei Asszonytalálkozóra november 24-én, Budapesten, az Országháza Felsőházi termében
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Tegnap a román nyelv és irodalom vizsgával megkezdődtek megyei szintű próbaérettségi és próbaképesség-vizsgák.
A megyeszékhelyen zajló rendezvénysorozat részeként tegnap délután a centenárium emlékére emléktáblát avattak Sepsiszentgyörgyön, a prefektúra épületén.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Sepsiszentgyörgyön az óriási adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdődik a karácsonyra való felkészülés és várakozás időszaka
Mindamellett, hogy Románia százéves fennállására emlékezik az állam, ma azt is számba kell vennie, milyen mértékben valósultak meg a gyulafehérvári ígéretek.
Provokációt hajtott végre a kijevi vezetés a Fekete-tengeren az ukrán elnökválasztás küszöbén, hogy növelje Petro Porosenko államfő támogatottságát – véli Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Négyezer hamburger készülhetne belőle, de a hétéves Knickers soha nem fog két szelet zsemle közé kerülni, különleges mérete miatt ugyanis megmenekül a vágóhídtól.
A nemzeti egység megteremtése a román nemzet eddigi legjelentősebb megvalósítása – hangsúlyozta Klaus Johannis államfő szerdán a parlamentben.
Békére és egységre szólított fel Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán a parlament ünnepi ülésén mondott beszédében.
Döntő kamaraként elfogadta szerdán a képviselőház azt a tervezetet, amely lehetőséget ad az orvosoknak, hogy kérésre csak 67 éves korukban vonuljanak nyugdíjba.
Pénteken, Szent András napján nem lesz tanítás az iskolákban és óvodákban.
Videót osztott meg szerdán reggel Facebook-oldalán Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról, hogy Chuck Norrisszal találkozik.
A Sapientia EMTE Kari Tehetséggondozó Bizottságai és Hallgatói Önkormányzatai a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére hirdetik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciákat (TDK).
Petro Porosenko ukrán elnök szerint azért kellett bevezetni a hadiállapotot, mert Ukrajnát egy nagyszabású szárazföldi agresszió veszélye fenyegeti Oroszország részéről.
A PSD-ALDE koalíció a magyar érdekképviselet hétszázalékos parlamenti támogatása nélkül is kényelmes, 56 százalékos többséggel rendelkezik a törvényhozásban – mutatott rá Kelemen Hunor.
Az Élysée-palotában találkozott kedden Emmanuel Macron francia és Klaus Johannis román államfő.