Röviden
Újraindult a traktorgyártás Tízéves szünet után újraindult a traktorgyártás Romániában. A szászrégeni IRUM üzemek új traktorját tegnap mutatták be Bukarestben. A négymillió eurós beruh...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Újraindult a traktorgyártás Tízéves szünet után újraindult a traktorgyártás Romániában. A szászrégeni IRUM üzemek új traktorját tegnap mutatták be Bukarestben. A négymillió eurós beruh...
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése érdekében kezdődött aláírásgyűjtési kampány Jászvásáron, írja az MTI.
Nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva kitiltották Románia területéről Raoul Weisst, a Kolozsváron élő francia nyelvészt. Az ügy részleteiről Budapesten beszélgetett vele a Mandiner munkatársa, Szalma György.
KOPJAFAAVATÁS A MERT Egyesület szervezésében a sepsiszentgyörgyi közös temetőben ma 17 órától kopjafát avatnak Bán József őrvezető sírjánál. Beszédet mond József Álmos történész. Részt...
Jó húsz évvel ezelőtt, 1998-ban, május 26–28. között Szatmárnémetiben és Zilahon, valamint Nyíregyházán 1918: korszakvég – korszakkezdet témával konferenciát tartottak. Az értekezést k...
Pszichiátriai és szívgyógyászati kutatók együttműködésével kiderült, hogy bizonyos személyiségtípusok, temperamentumok kapcsolatba hozhatók a magas vérnyomással és a koszorúér-betegség...
Az Európai Bizottság lezárná 2019 áprilisáig a nyári időszámításra való áttérésről szóló vitát, így ez a román elnökség napirendjén szerepel majd – tájékoztat a közlekedési minis...
Az első adatok alapján tíz romániai sérültje van a németországi Schleswig-Holstein tartományban történt közúti balesetnek. Közülük három sérültnek súlyos az állapota – közölte ke...
Egy Pocho névre hallható kutya az olasz maffia egyik legnagyobb ellensége, legalábbis, ha abból indulunk ki, hogy a Camorra csoportosulás 5.000 dollárt ajánlanak annak, aki megöli. A k...
Több mint 2500 védett madár tetemére bukkantak a magyar pénzügyőrök egy román autóban a magyarországi M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán – tájékoztat az MTI-t. Azt ír...
Nem áll szándékában megbontani a koalíciót, a híresztelések ellenére eddig sem fontolgatta ezt és ezután sem fogja – nyilatkozta hétfő este a Liberálisok és Demokraták Szövetségé...
Nyolc órát tartott két magyarországi túrázó éjszakai kimentése a Fogarasi-havasok egy veszélyes részéről – közölte kedd reggel a Mediafax hírügynökség a Salvamont hegyimentő-szol...
Mindenkit leszállított autobuszáról a párizsi közszállítási vállalat (RATP) sofőrje, amikor azt látta, hogy az utasok közül senki sem hajlandó egy tapodtat sem arrébb lépni, hogy a meg...
A romániaiak továbbra is Amerika-pártiak, az európai szövetségesek közül leginkább Németországra támaszkodnának, és Oroszországot, illetve Magyarországot tartják a leginkább ellenséges...
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panaszt intézett az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, valamint az Országos Audiovizuális Tanácshoz, Cristian Tudor Popescu újságíró ellen, aki ...
A Masterplast Nyrt. véglegesen megszünteti sepsiszentgyörgyi gyártási tevékenységét – tette közzé a társaság hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság a közlem...
A román külügyminisztérium üdvözli Jean-Claude Juncker december elsejével – Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével – kapcsolatos állásfoglalását, ugyanak...
Az Európai Néppárt novemberben Helsinkiben tartandó kongresszusával kapcsolatos teendőkről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai ...
Valamikor réges-régen, még a szegénység kezdetén, ha elkopott a cipő sarka, talpa, avagy kiszakadt a kapli rajta, elvitték a suszterhoz. Megírta ezt már Attila, a József Áron fia, és a...
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülete Bukarestben az eTravel Awards turisztikai gálán két elismerésben részesült: a Best Travel Application turisztikai applikáció kategóriában 2. díjat nyert a Visit Covasna County alkalmazás, míg a Best Destination Campaign turisztikai desztináció kampány kategóriában 3. díjat kapott a #KúriákFöldje kampány.
Baleset Előpatakon A háromszéki tűzoltók egy előpataki közúti balesetnél tevékenykedtek tegnap délelőtt, miután egy haszonjármű egy éles kanyarban felborult. A járgány cukorrépamelaszt...
A Domokos Géza (1928–2007) író, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója szellemi hagyatékának ápolására létrejött Domokos Géza Egyesület fennállásának hetedik esztendejét ünnepli idén novemberben. Ebből az alkalomból péntek este díjátadó gálát tartottak az Árkosi Művelődési Központban, Sepsiszentgyörgyön.
Nőnek a bérek Az egységes bértörvényben előírtaknak megfelelően nőnek a közalkalmazotti bérek jövő évtől – nyilatkozta vasárnap este a pénzügyminiszter. Eugen Teodorovici rámutatott, 2...
Romániában összesen 11 ágy áll a súlyos égési sérüléseket szenvedett páciensek rendelkezésére – közölte tegnap Sorina Pintea egészségügyi miniszter a Digi 24 televíziócsatorna műsorában, írja az Agerpres.
Sertéspestis gyanúja miatt a bukaresti Országos Állategészségügyi Intézet laboratóriumába küldtek biológiai mintát egy Bihar megyei faluból, miután másfél hónappal ezelőtt a megye valamennyi fertőző gócát sikerült felszámolni – közölte tegnap Remus Moţoc, a Bihar Megyei Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője.
Románia mintegy kétmilliárd euró infrastruktúrafejlesztésre fordítható európai uniós pénzalapot veszített el – közölte hétfőn Corina Creţu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa, az EuroImpact című bukaresti konferencián, írja az Agerpres.
Elmaradt az Országos Audiovizuális Tanácsba (CNA) jelölt személyek parlamenti meghallgatása, miután a szenátus és a képviselőház egyesített kulturális bizottságának hétfői ülésén nem volt kvórum, írja az Agerpres.
Helyesbíteni szeretnék a pénteki lapszámban megjelent Erőszakos anyuka című cikk kapcsán. A szóban forgó írásban a tanítónő azt állítja, hogy október 24-én, szerdán, az Új utca környék...
SZÍNHÁZ * A Tamási Áron Színház október 31-én, szerdán 19 órától és november 2-án, pénteken 19 órától az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadást játssza a nagyte...
Ötödik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Legényesversenyt november 10-én, Sepsiszentgyörgyön, amely idén a Küküllő menti legényes táncokra fókuszál. A vetélkedőt a 30. Népzene- és Néptánctalálkozón, a Sepsi Arénában rendezik meg, jelentkezni november 7-ig lehet.
Láthatatlan gyilkos jár közöttünk. Évente hétmillió ember hal meg azért, mert a világ egészségügyileg igen szennyezett területén él és értelemszerűen lélegzik. A levegőszennyezés melle...
Sugihara Kokicsi, a japán Meiji Insitiute haladó matematikai tudományokkal foglalkozó kutatója nyerte a 2018-as Év Illúziójának járó megtisztelő címet. (Igen, tényleg van ilyen verseny...
A megszokottnál melegebb idő várható a következő napokban, lehűlésre november 3-a után számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) október 29-e és novembe...
Több mint ötszázan nyújtottak be kérelmet a kamatmentes kölcsönre a CEC bankhoz – közölte hétfőn a pénzintézet. A program október 15-én startolt. A kérelmek közül 220 irat...
Romániában összesen 11 ágy áll a súlyos égési sérüléseket szenvedett páciensek rendelkezésére – közölte hétfőn Sorina Pintea egészségügyi miniszter a Digi 24 televíziócsatorna mű...
A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) hétfőn közölte: a legfőbb ügyész jelölési dossziéja nem tartalmaz olyan határozatot, amellyel Augustin Lazăr még kinevezése előtt beszüntetett egy bűnvá...
A magyar és nemzetközi szakma leghíresebb tervezői mutatták be kollekciójukat a háromnapos II. Budapest Central European Fashion Weeken, a Várkert Bazárban. Az egyik leginkább várt div...
Románia mintegy kétmilliárd euró infrastruktúrafejlesztésre fordítható európai uniós pénzalapot veszített el – közölte hétfőn Corina Creţu, az Európai Bizottság regionális politi...
Az egységes bértörvényben előírtaknak megfelelően nőnek a közalkalmazotti bérek jövő évtől – nyilatkozta vasárnap este a pénzügyminiszter. Eugen Teodorovici rámutatott, 2019-től ...
Egy halottja és 32 sérültje van annak a buszbalesetnek, amely hétfő hajnalban történt Hunyad megyében, a Tataresd (Tătărăşti) és Gothátya (Gothatea) települések közötti országúton R...
Címét megvédve ötödször lett Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki a vasárnapi Mexikói Nagydíjon negyedikként ért célba, és két futammal az idény vége el...
A tengerbe zuhant hétfőn Indonéziában egy belföldi viszonylatban közlekedő utasszállító repülőgép 188 emberrel a fedélzetén – közölte az indonéz katasztrófavédelem vezetője. &nbs...
Négy jármű ütközött Tegnap 15 óra körül a 11-es országúton, Maksa Brassó felőli kijáratánál tömeges közúti baleset történt, ezért a forgalom csupán egy sávon, nehézkesen zajlott. Végül...
A kormány a heves nemzetközi és belföldi ellenreakciók dacára is rendületlenül viszi előre az igazságügyi reformot, és az vádhatóság káderei körében végzett tisztogatási hadműveletét. ...
KÖNYVBEMUTATÓ Ma 18 órától a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében bemutatják dr. Szőcs Géza Emlékfoszlányok hangja című könyvét. A kötetet Mocsáry G. Irén magyartanár m...
Az általános iskolák 5–8. osztályos diákjainak Négy határon át címmel hirdet értékeink témában vetélkedőt a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság, közösen az Erdélyi Értéktár Bizottsággal...
Ékszerek a poggyászban A Román Határrendészet vasárnap közölte az Agerpressel, hogy október 26-án 14.30-kor egy Amerikai Egyesült Államokból Münchenen keresztül érkező utas feladott cs...
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök magyarázatot vár a kisebbik kormánypártot vezető Călin Popescu-Tăriceanutól utóbbi azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint Románia nem készült fel az Európai Unió Tanácsa elnökségének átvételére, írja az Agerpres.
Az állami kórházakban jelenleg rövidített programmal dolgoznak az orvosok, a béremelések után azonban elvárható tőlük, hogy ledolgozzák a nyolc órát – véli az országos katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője, Raed Arafat, írja az Agerpres.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték első fokon azt a nőt, aki múlt év végén, Bukarestben a metró alá lökött egy nőt, a halálát okozva, és egy másikat is ugyanezzel a módszerrel próbált megölni, írja az Agerpres.