„Költségvetési szabotázs”
Klaus Johannis szerint a kormány költségvetési megszorításokkal próbálja ellehetetleníteni az elnöki hivatalt, és így Románia nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését veszélyezteti, írja az MTI.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Klaus Johannis szerint a kormány költségvetési megszorításokkal próbálja ellehetetleníteni az elnöki hivatalt, és így Románia nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését veszélyezteti, írja az MTI.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Tudományos Tanácsa által meghirdetett Apáczai-díjra szeptember 1-jéig lehet beküldeni tudományos munkákat. A pályázaton a közoktatásban dolg...
A múlt héten hunyt el Egyed Péter professzor, s mint egykori diákja én is hozzájárulnék egy kedves történettel a rekviem-irodalomhoz. Harmadéves filozófus-hallgató lehettem, mikor a ny...
Figyeljünk az öregekre! Egy 83 éves asszony jelentette a rendőrségen, hogy egy nő, aki kozmetikai szereket árulván kopogtatott be hozzá, meglopta, egy aranylánccal és 1200 lejjel távoz...
ELŐADÁS Ma 10 órakor a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Líceumban dr. Gschwindt András egyetemi docens, Budapest díszpolgára, a magyar űrkutatás úttörője, az MASAT megálmodója és kivit...
Tíz éve az ifjúságért-jelmondattal szervezi az 5. Sic Feszt- Székelyföldi Szabadegyetemet az idén egy évtizedes fennállását ünneplő Háromszéki Ifjúsági Tanács, ezalkalommal Sugásfürdőn, augusztus 10–12. között.
A medvék altatólövedékes ártalmatlanítására, tehát cselekvésre, vagy lemondásra szólítja fel Borboly Csabát a Hargita megyei közgyűlés MPP-s frakciója. ...
A Centenáriumi Menetelés, mely július 1-én indult útnak Gyulafehérvárról a Moldovai Köztársaság fővárosába, Kisjenőbe (Chișinău), ma éri el megyénk délnyugati csücskét. A nacionalista ...
A történelem nem ismétli önmagát. Nincs amit tanulni a történelemtől, mert mindig más a környezet, mások a körülmények. Ugyan mit tanulhatnál a Stefan cel Mare törökök elleni csatáiból? – tette fel a költői kérdést minap Lucian Boia a Digi24 hírtelevízió stúdiójában, ahol beszélgetőpartnere Cosmin Prelipceanu volt. Éppen ezért nincs értelme folyton összehasonlítani korszakokat Románia múltjából, mondta a történész.
Bár már augusztus van, az időjárás fintora folytán még csak a fürdőszezon elején vagyunk. Egyik július végi szombaton Gáspár László Zsolt, az Erdélyi Kárpát-Egyesület keretében szervezett Kisbakancsos túrák főszervezője családjával együtt a megyében található népi feredőkhöz kirándult, egyúttal feltérképezve őket mint jövőbeli gyermektúrák lehetséges célpontjait. E családi inspekció keretében tapasztaltakat osztotta meg blogbejegyzésében, melyet most változatlan formában adunk közre.
Tűz a bevásárlóközpontban Tűz miatt kiürítettek tegnap délután egy konstancai bevásárlóközpontot. A tűz a vendéglők kéménye körül ütött ki. A bevásárlóközpont személyzetének még a ment...
A román–magyar gazdasági kapcsolatok nagyon szilárdak és jól működnek, a kényes kisebbségi kérdéseket pedig nem a nyilvánosság előtt, hanem az e célra létrehozott kisebbségi vegyesbizottságban kellene megtárgyalni – vélekedett Teodor Meleșcanu külügyminiszter
A hamarosan közvitára bocsátandó új nyugdíjtörvény értelmében 2021-től „legalább a kétszeresére nő” minden nyugdíj 2016-hoz viszonyítva – nyilatkozta Liviu Dragnea, írja az Agerpres.
Kilátásba helyezte a PSD elnöke, hogy a koalíciós pártok feljelentést tesznek Klaus Johannis államfő ellen hazaárulás miatt.
Egyre nagyobb az érdeklődés az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete által idén második alkalommal megszervezett illemtan tábor iránt. Az egyhetes nappali táborban tizenöt, 7–10 év között...
Sok a felelőtlen sofőr Augusztusban elsősorban a közúti közlekedés biztonsága érdekében végzett több ellenőrző műveletet a rendőrség. 1-jén és 2-án a szekereseket és a kerékpárosokat, ...
Politikai pártharc ide vagy oda, a román belpolitikai hadviselés kezdi túlszárnyalni a józanész megbízható kereteit. Nemcsak a szóváltás szintjén, hanem az egymással szemben felvonul...
ELŐADÁS * Ma 10 órakor a nyujtódi kultúrotthonban dr. Tubák Alpár állatorvos tart előadást a sertéspestis-járvány témában. * Szerdán 10 órakor a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Líceum...
Több mint kétszázötvenen vettek részt vasárnap a Bardócz, Bardocz, Bardóczi családok és leszármazottjaik ötödik alkalommal megtartott találkozóján Kézdivásárhelyen. A székelyföldi családok mellett magyarországi, németországi és svájci résztvevők is jelen voltak.
A transzilvanizmustól túlfűtött erdélyi – de nemcsak – magyar irodalmi életet felrázó Transzközép-kiáltvány 25. évfordulójára emlékezett meg a mozgalom két atyja, Orbán János Dénes és Sántha Attila költők Tusványoson. Az utóbbi a kiáltvány megfogalmazójaként próbálta megmagyarázni a heccnek szánt elméletet, amelyet sokan annyira komolyan vettek az akkori időkben, hogy tanulmányokat írtak róla.
A vasárnapi válságülést követően hétfőn ismét összeült a Sürgősségi Esetek Hargita Megyei Bizottsága a csíki megyeházán. Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök és Jean-Adrian Andrei ...
Nemhogy tisztázódna, egyre zavarosabbá válik a TV2 és másik két magyar csatorna (Prime TV és Mozi+) letűnésének körülménye a sajtóinformációkból ítélve. Míg a magyar média fővon...
Az Arad megyei Újszentannán romániai és német archeológusok egy csoportja 90 hektárt körülölelő erődítmény nyomaira bukkant. A nagyjából az aradi vár alapterületével megegyező vár fábó...
„Erkölcs és tisztesség” mottóval indult az Országos Demokrácia Iskola nyári tábora Besenyőn. A Pro Demokrácia Egyesület és az Ifjúsági és Sportminisztérium közös sze...
A zürichi rendőrség arra biztatja a kutyatulajdonosokat, nyárára húzzanak lábbelit kedvenceikre, óvva azok mancsát a felforrósodott aszfalttól. Az SRF közszolgálati csatorna táj...
Újabb hosszú hétvége Viorica Dăncilă miniszterelnök közölte, hogy a közalkalmazottak számára augusztus 16–17-e is munkaszüneti nap lesz, mivel augusztus 15-e, Mária mennybemenetele hiv...
Romániában egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról – jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, írja az MTI. A miniszter elmondta, a munkaerőhiányt a kormányban is elemezté...
Az egészségügyi kártyák érvényességét hét évre meghosszabbították – emlékeztet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS), miután többen jelezték telefonon az intézménynek, hogy egyes szolgáltatók nem hajlandók ellátást biztosítani azért, mert lejárt a kártyák érvényességi ideje, írja az Agerpres.
Július utolsó napján tartottuk a júliusi Ikafalvi ifjúsági napot. A Dálnokból, Csernátonból és Sepsiszentgyörgyről érkező, valamint a helybeli résztvevőket Bardócz Csaba ikafalvi lelki...
Bár a költségvetési hiány 2011 óta nem látott méretet öltött Romániában, vagyis nem úgy néz ki, hogy meglenne a fedezete az állami költekezésnek, a szociáldemokraták vezette parlamenti...
Mentés a Besenyői-tóból Lapzártánkkor még tartott annak a férfinak a keresése, aki tegnap a Kovászna megyei Maksához tartozó Besenyői-tóban fürdött, majd eltűnt. Társát, egy 27 éves fé...
MŰVÉSZ MOZI * Kedden: 16.15 Felhőkarcoló (am. akciófilm, 102 p.); 16.30 Maria by Callas (fr. dokumentumfilm, 113 p.); 18.15 Mission: Impossible – Utóhatás (am. akciófilm, thriller, mag...
Vasárnap reggel két, az utcán sétáló embert is megsebesített a medve Tusnádfürdőn. Bár élve megúszták, jelenleg mindkét áldozatot a csíkszeredai sürgősségi kórházban ápolják. Al...
Több felháborodott olvasónk is jelezte, eltűnt a televíziókból az egyik legnézettebb magyar csatorna, a TV2. Mint kiderült, a Digi Tv (RCS & RDS) kábelszolgáltató egyik napról a má...
Az Európai Unió továbbra sem képes megoldani a tömeges bevándorlás problémáját. Amint megbukott Olaszországban a bevándorlás felett szemet hunyó baloldali pártkoalíció, annak hálátlan ...
A brüsszeli bürokrácia rajta hagyná a keze nyomát az európai tetoválásokon is. No, nem tartalmi elemekbe szólna bele Brüsszel, hanem azért mérlegelik a tetkók szabályzását, mert nincs ...
MŰVÉSZ MOZI Péntek 11.30 Az igazi csoda (am. családi film, m. sz., 113 p.); 16.15 Barátom, Róbert Gida (am. animációs vígjáték, animációs kalandfilm, családi film, fantasy, 110 p.); 16...
Szúnyogirtás Kézdivásárhelyen Kézdivásárhely önkormányzata értesíti a lakókat, hogy augusztus 5–8. között Kézdivásárhelyen és a hozzá tartozó településeken szúnyogirtást végez az alább...
Így jár, aki gyereket bánt Köszönetet szeretnék mondani a kézdivásárhelyi ügyészségnek, valamint a Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnak, amiért ügyintézésüknek kös...
Első lépés: felhívod mamát vagy anyukát. Egyes ételeknél jobb, ha mamát, mert plusz szakmai tapasztalattal rendelkezik. Második lépés: elmondod, hogy minden rendben, megkérdezed, otthon mi újság. Harmadik lépésként rátérsz a lényegre: „mama, lediktálod nekem a salátaleves receptjét?” Aztán szorgosan jegyzetelsz mindent, a vesszőt is, mert ami neki rutin, neked kínai fogalom.
Elnáspángolták a főfogyasztóvédőt A konstancai fogyasztóvédelmi hivatal főnökének fel kell keresnie fogorvosát, miután egy ellenőrzés során kiütötték a fogát. Az incidens egy neptuni k...
Hivatalosan tízezer dollármilliomos él Romániában. Másrészt az adócsalás útján és más törvénytelen eszközök révén mesés vagyonra szert tevők száma legalább további ötezer főt tesz ki, de ez a szám csak óvatos becslés – írja a Ziarul Financiar.
Tudorel Toader bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy a kormány fogadjon el egy sürgősségi rendeletet, amelynek alapján azok, akiket titkos protokollumok vagy törvénytelen lehallgatások alapján, „igazságtalanul ítéltek el”, kérhessék az ítéletek felülvizsgálatát. Gyorsan érkezett is a reakció: Raluca Prună volt igazságügyi miniszter szerint nem lehet megváltoztatni egy ítéletet, ha az egy olyan lehallgatáson alapszik, amely az ítélet kihirdetésének időpontjában törvényes volt.
A zágoni Szivárvány mazsorett csoport táncosai július 20. és 23. között tartalmas, szép napokat töltöttek Kocséron, Zágon község magyarországi testvértelepülésén. A zágoni Ifjúsági Fúv...
Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Dancs Árpád nyugalmazott tanár az 1950-es, ’60-as évek világába kalauzol el.
Az idén úgy sikeredett, hogy a nyári szabadságunk egy részét a Balatonon töltöttük. Platánfák közötti sétányon igen kellemes volt a séta. Valahol a lombok között örvös galamb bugása hallatszott. Majd elhallgatott, és többé már nem szólt, így nem láttam meg a nagy testű madarat. Míg felfelé figyelőztem, észrevettem, hogy egyik kérgefoszlott fa törzse egy mesterséges fészekodút tart. Régi program keretén belül lehetett az a madárvédelmi akció, amely során ki lett helyezve az odú, mert az idő vasfoga igen megdolgozta.
Párolt alkohollal üzérkedtek Tegnap a Maros megyei ügyészség, gazdasági rendőrség irányításával öt megyében, köztük Háromszéken 24 helyszínen tartottak házkutatást az egyenruhások. Oly...
Pénzbírságot szabott ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács, és megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetés történt a temesvári Pius Brînzeu Megyei Sürgősségi Kórházban a háro...
MŰVÉSZ MOZI Csütörtökön 16:15 A hihetetlen család 2. (am., r. sz.), 16:30 Felhőkarcoló (am., r. f.), 18:30 Maria by Callas (fr., r. f.), 18:30 Jurassic World: Bukott birodalom (am. sp....
Sikertörténetnek könyvelhető el a Művész Mozi by Cityplex működése: több mint hatvankétezer látogató, fél évig vetített filmek, 322 cím, új élményforrás Sepsiszentgyörgyön. A nagy népszerűségnek örvendő filmszínház, amely másfél éve színesíti a város kulturális kínálatát, 2017. január 27-én nyitotta meg kapuit. A másfél év legnézettebb filmje a Kincsem volt Herendi Gábor rendezésében, amelyet 77 alkalommal vetítettek, és összesen 4410-en tekintették meg.