Tudjuk, kire szavazunk?
Az RMDSZ elnöke szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak, írja az MTI.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az RMDSZ elnöke szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak, írja az MTI.
Románia javára ítélt a párizsi döntőbíróság a Chevron által indított kártérítési perben, így az amerikai olajipari vállalatnak kell a román törvények megsértéséért 73,5 millió dollár kártérítést kifizetnie az országos ásványkincshatóságnak (ANMR) egy koncessziós ügyben – közölte szombaton a kormány sajtóirodája.
Valentin Popa tanügyminiszter kérésére egyelőre nem büntetik meg azokat a tanulókat, akik az iskola szabályzatát megszegve lefilmezték a kiskapusi Nicolae Teclu líceumban az ortodox vallástanárt, amint illetlen mozdulatokat tett tanóra közben, írja az Agerpres.
MŰVÉSZ MOZI Kedden: 16 órától Katonák. Egy történet a Ferentari kerületből (román dráma, 119 p., 2017); 16.30 Proud Mary (am. akció-thriller, 90 p., 2018); 18.15 A világ összes pénze (...
Ma 19 órától újra láthatja a kézdivásárhelyi Városi Színház közönsége a Bigámia című produkciót a Vigadó nagytermében. Ray Cooney darabja a múlt évadban bemutatott Ketten a neten főhősének újabb kalandjait kínálja az érdeklődőknek, rendezője Kolcsár József.
Február 3-án ünnepelte születésnapját az Osonó, amelynek 1993-as alapítása óta 164 tagja volt, közülük 52 személy maradt színház-közelben színészként, rendezőként, dramaturgként, táncosként, koreográfusként, díszlettervezőként vagy technikusként.
Két idegen nyelvvel kell megbirkózniuk Negatív választ kapott az oktatási minisztériumtól a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség arra a kérésére, hogy az angol nyelvi tantárgyolimpia megye...
Elmentem a nagyborosnyói polgármesteri hivatalhoz, hogy az adóelmaradásomat kifizessem, és erősen meglepődtem az összegen. Mikor hazaértem, elővettem a cetlit, és azt hittem, gutaütést...
Sztrájkkal fenyegetnek Általános sztrájkkal fenyegetőzik a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI). Az elmúlt hetekben több iskolát felszólított a tanfelügyelőség és az oktatá...
A Dacian Cioloș volt miniszterelnök és uniós biztos által alapított Románia 100 elnevezésű mozgalom szóvá tette, hogy a héten beiktatott új román kormány hivatalos fotóján az eddigi gyakorlattal ellentétben csak a román zászló látható, az Európai Unió lobogója nem jelenik meg.
Elérte a 600 ezret az őshonos európai kisebbségek jogainak európai uniós(EU) szintű védelmét sürgető Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláíróinak száma – jelentette be az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke tegnap Berlinben.
Bocsánatot kért Facebook-oldalán tegnap Mihai Tudose volt miniszterelnök mindazon közösségektől, amelyeket „félreérthető kijelentésével” megsértett. Az RDMSZ elfogadta a bocsánatkérést.
A kisbaconi református tiszteletes asszonyt, Farkas Erzsébetet a következő sorokkal ajánlotta riportalanyunknak Cseresznyés Emília baróti pszichológus: közösségfejlesztő személyiség, az Erdővidéki Református Egyházmegye nőszövetségi elnöke, a Bodvaj Egyesület megálmodója, a kisbaconi Mese-tábor vezetője, megalapítója, mindenese, az erdővidéki Kájoni Consort énekese, a kisbaconi Anyák Klubjának vezetője. Mindenhol ott van, ahol szükség van rá, példaértékű ember.
Ötödik alkalommal szervezünk nyílt napokat a sepsiszentgyörgyi Pinocchio Napközi Otthonban. Február 5–7. között minden nap tematikus foglalkozásokkal várjuk a leendő kiscsoportos gyerekeket szüleikkel, nagyszüleikkel együtt.
Nagy népszerűségnek örvend a vidéki iskolák számára szervezett matematikaverseny. A vetélkedő körzeti szakaszán 143 gimnazista diák vett részt, közülük 39-en jutottak tovább a megyei megmérettetésre.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum volt a házigazdája a XXVI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny megyei fordulójának. A hetedik és nyolcadik osztályos diákok számára szervezett vetélkedő első és második helyezettjei jutottak tovább az országos döntőre, melyet március 17-én, Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban rendeznek meg.
A Cimbora – Kíváncsi diákok lapja pályázatot írt ki 12–15 év közötti fiataloknak, hogy változatos tartalmú és hangulatú regényekről írjanak könyvajánlókat. A fiatal olvasók számára szeretnének felületet biztosítani véleményük megosztására.
Félévi vakáció Hétfőtől vakáción lesznek az iskolások és óvodások. A második félév február 12-én kezdődik. A tavaszi vakációra március 31. – április 10. között kerül sor, a 2017–2018-a...
MŰVÉSZ MOZI Péntek 16.00 Az útvesztő: Halálkúra (am. sci-fi akciófilm, 142 p.); 16.30 Proud Mary (am. akció-thriller, 90 p.); 18.15 A világ összes pénze (am. krimi, 132 p.); 18.45 Sztá...
A romániai magánosítás lefolyásának „hajtűkanyaros” fordulataiba világít be munkatársunk, B. Kovács András most megjelent riportkötete, melynek címe is sokatmondó: Ócskavasként mérték ki. Most jelentette meg a Charta Kiadónál, és február 6-án, kedden mutatják be a kézdivásárhelyi Vigadóban 18 órától.
Újabb felháborodást váltott ki az RMDSZ bejelentése, miszerint biztosítja a parlamenti támogatást a szociáldemokraták vezette pártkoalíció legújabb miniszterelnökének és kabinetjének i...
Az utóbbi időben fura történet keringett a közösségi médiában egy „megerőszakolt” csíkszeredai lányról. Az esetet le is filmezték, a videót előbb egy zárt rendszeren belül terjesztették, majd valamiképpen a szélesebb nyilvánosságra került. Miután a felvételt mi is megnéztük, úgy döntöttünk, tovább érdeklődünk.
KÖNYVBEMUTATÓ Február 1-jén, azaz ma 18 órakor Kis Emese Háromszéki emlékfák nyomában című könyvét mutatják be az esztelneki kultúrházban. Közreműködnek a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egye...
Diszkriminatív egy minisztériumi szabályozás a magyar anyanyelvű diákokkal szemben, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Oktatási és Kutatási Kabinetje pedig orvosolni szeretné ezt a tanügyminiszter segítségével.
Nem csak magukat, hanem a sajtót is nevetségessé teszik a bukaresti tökmagpolitika hétfőn felkent művelői, akik két napon át azt szajkózták, hogy nem kell letenni a 600-as űrlapot (lásd tegnapi lapszámunkat), mert eltörlik, és/vagy összevonják egy másik nyomtatvánnyal, amit persze minden sajtóorgánum megírt (mi is). Tegnap kiderült: mégsem törlik, a határidőt tolják ki.
Tudhat valamit a román kormány, amit elhallgat a nyilvánosság elől? Ami biztos: mobil menekülttáborok kialakításához szerez be konténereket a katasztrófavédelem. A mobil konténertáborok jelentős részét a Bánságban – Temes és Krassó-Szörény megyében – helyezik el, ahol a Szerbia felől érkező bevándorlók lépnek be az országba.
Lejárt a mandátuma Laurențiu Mihainak, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnökének, aki teljesítményértékelő közleményt bocsátott ki. Az elnök szerint a rendszer alulfinanszírozott, és őszig elfogy a pénz.
Imreh Kincső édesapja vagyok, azon két éves kislányé, akinek hasüregében ez év január 3-án egy 10 cm-es rosszindulatú daganatot (neuroblastoma) diagnosztizáltak. Utunk Szentgyörgyön kezdődött, onnan Bukarestbe mentünk, majd az ottani gyerekkórházból átjöttünk Budapestre. Mindez úgy történt, hogy gondolkodni is alig volt időnk, a hazamenés nem jött számításba, még egy rövid csomagolásra sem.
Beszámolt a prefektus Az elmúlt két évben növekedett a helyi önkormányzatok által elfogadott törvénytelen határozatok száma, derült ki a Kovászna megyei prefektúra 2017-es évre szóló t...
Tavaly decemberben 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 4,6 százalék volt Romániában a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A munkanélküliek száma 435 ezer volt, ami mind a novemberi 443 ezerhez, mind az előző évi tizenkettedik hónapban becsült 493 ezerhez mérten csökkent.
Kovászna megyében is népszerűek a rendőri „külsős” állások. Arra is rákérdeztünk, melyik volt a legkeresettebb, legnépszerűbb munkakör év elején.
Farsang lévén fánksütésbe kezdtem. Az akció úgy indult, hogy egy olyan palacsintát kreáltam, ami tulajdonképp nem is az, de ennél jobb nevet nem tudtam neki adni. Annyiban palacsinta, hogy palacsintasütőben sütöttem, a tésztája ellenben élesztőt tartalmaz.
MŰVÉSZ MOZI 15:45 Az útvesztő: Halálkúra (amerikai sci-fi akciófilm, r. f.), 16:00 Happy End (francia-osztrák-német filmdráma, r. f.), 18:15 120 dobbanás percenként (francia dráma, r. ...
A városi közvilágítás karbantartásának és a lakossági panaszok kezelésének hatékonyabb megoldása érdekében Sepsiszentgyörgy önkormányzata célszerűségi tanulmányt készíttetett. Minden ö...
– Holnapra tanuljátok meg, fiaim, a téglák osztályozását, méret alapanyag, ellenállóképesség szerint! – Mester úr, de mi az a tégla? – Most erre nincs idő. És a malterról is tudjatok m...
Az Európai Bizottság (EB) a tegnap Brüsszelben ülésezett, és kilenc ország – köztük Románia – felé fogalmaztak meg ultimátumot. Az EB többek között Franciaország, Nagy Britannia, Magyarország, Csehország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia és Németország környezetvédelmi miniszterei felé fogalmazott meg ajánlást, amiben a levegő rossz minőségére hívták fel a figyelmet.
Radu Sârbu másfél évtizeddel ezelőtt a Fehér megyei Kudzsir városból érkezett New Yorkba. Gépkocsivezetőként dolgozott, de egy idő után aztán úgy gondolta, hogy nekiáll kürtőskalácsot sütni. Elnevezte Erdélynek, és sikeressé vált.
Harmincegy fogvatartott szabadult a csíkszeredai börtönből a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján. Egyikük vissza is került már a rácsok mögé – írja az Agerpres hírügynökség.
Start Up Nation 2018 A kormányváltás ellenére megmarad a Start Up Nation nevű, a kezdő vállalkozásokat segítő program. Ezt tegnap reggel jelentette be az illetékes szaktárca. A projekt...
Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ férceltnek és „két sör fogyasztása között születettnek” titulálta a 2018-2020-as kormányprogramot, de a szövetség a politikai mocsárból való kikecmergés végett tegnap bizalmat szavazott a Dăncilă-kormánynak. De nézzük, mivel hitegetnek 2020-ig. Vagy a következő kormányválságig.
Tegnap 15.15-kor kezdődött meg az új kormánnyal kapcsolatos bizalmi szavazás a parlamentben. Ezt megelőzően a szakbizottságokban meghallgatták a Dăncilă-kabinet tagjait, akiket pozitívan véleményeztek. A plénum előtt Románia első női miniszterelnöke egy sor ígéretet tett, majd a politikai nyilatkozatok sorozata után 282 igen és 136 nem szavazattal az új kormány megkapta a bizalmat.
Heti sürgősségek A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban a január 22. és 29. közötti időszakban 709 esetet láttak el, közülük 203 alkalommal a beutalás mellett döntöttek. A ...
TÁNC Január 30-án, azaz ma 12 órától és 19 órától Az M Studio az évadban utoljára játssza az Igor Stravinsky zeneműve alapján készült Tavaszi áldozat című előadását Andrea Gavriliu ren...
Nagy érdeklődés mellett zajlott az egyéves Művész Mozi ünnepi hétvégéje. A filmbemutatóval, közönségtalálkozóval, könyvbemutatóval, koncerttel és filmmaratonnal tarkított program nem csak a hűséges moziba járó közönséget szólította meg, hanem olyan lehetőséget biztosított a szélesebb közönségnek is, ahol ismerkedni, barátkozni lehetett a film világával és a mozizással.
Akit kicsit is érdekelnek a csillagászati események, valószínű, hogy felkapta fejét, amikor ilyen híreket látott, hallott: „2018. január 31-én igen ritka holdfogyatkozás lesz!”, „150 éve nem látott eseményt fog produkálni a Hold”, vagy „Szuper kék vérhold 2018. január 31-én”.
Tűz Árkoson Szombat este nyolc óra körül Árkosról értesítették a megyei tűzoltókat, mivel egy lakóház tetőzete lángokba borult. Két sepsiszentgyörgyi egység azonnal a helyszínre sietet...
Harmadik Grand Slam-döntőjét veszítette el szombaton Simona Halep, aki az Australian Open fináléjában közel háromórás, drámai küzdelemben, 6:7, 6:3, 4:6 arányban maradt alul Caroline Wozniackival szemben. Ezzel együtt a világelsőséget is átengedte dán riválisának a konstancai teniszező.
Gerar-kupa néven országos síversenyt rendezett Sugásfürdőn és a nagypataki sípályán a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája és a bodzafordulói Tanulók Háza. A kiírás az országos CAEN versenynaptár része, fővédnöke pedig a tanügyminisztérium – a megyei tanfelügyelőségen keresztül.
Háromgyerekes anya, a Protestáns Teológiai Intézet végzettje, bodyART Basic-oktató, a Wrapmamas’ Shop internetes bolt vezetője – ő az Alsócsernátonban élő Sylvester Réka, aki mindezt szerényen, egy kézlegyintéssel elintézi. „Nincs ebben semmi különleges”, mondja. Szerintünk van, ezért kértük fel interjúra.
Rengett a föld Tegnap reggel a szomszédos Buzău megyében megmozdult a föld, a szeizmológiai műszerek a Richter skálán 2,7 fokos rengést rögzítettek. A földrengés 10 óra 9 perckor, 124 ...