Röviden
Elkelt Ceaușescu puskája 32 500 euróért kelt el kedden este a bukaresti Artmark aukciós ház által tartott árverésen az a II. Károly király számára 1922-ben készített Holland&Hollan...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Elkelt Ceaușescu puskája 32 500 euróért kelt el kedden este a bukaresti Artmark aukciós ház által tartott árverésen az a II. Károly király számára 1922-ben készített Holland&Hollan...
Az alkotmánybíróság elutasította tegnap Sorin Grindeanu volt kormányfő óvását, amelyben azt kifogásolta, hogy a leváltását eredményező bizalmatlansági indítvány elbírálásakor a parlamentben nem tartották be a szavazás titkosságát, írja az MTI.
Fémdetektorral vizsgálják át az Electric Castle fesztiválra érkezőket és csomagjaikat, az autókat pedig pirotechnikai szempontból is ellenőrzik, jelentette be tegnap a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság vezetője. Ezek az óvintézkedések újdonságnak számítanak az ötéves fesztivál történetében, írja az Agerpres.
Kelemen Hunor szerint Klaus Johannis román államfő hivatali elődje, Traian Băsescu útját járja azzal, hogy Székelyföldre látogat, írja az MTI. Az RMDSZ elnöke egy tegnapi kolozsvári sajtóbeszélgetésen fejtette ki erről a véleményét.
Száz éve, 1917. július 12-én, a német csapatok először vetették be háború folyamán a mustárgázt, a britek ellen, a nyugati fronton, Ypres mellett. Nem egy piros betűs ünnep! Míg...
EMLÉKTÚRA A héten még lehet jelentkezni a július 23-i Kacsó Albert-emléktúrára, amely a nucui Feliratos-barlang meglátogatását célozza. Az autóbusz lefoglalása érdekében kéretik, hogy ...
Regőczi Gábort, az Elixor cégcsoport egyik igazgatóját arról faggattuk, hogyan tud segíteni a pulzáló mágnesterápia az egyes egészségi bántalmaktól szenvedő embereken.
A módszertani műhelymunka július 1–5. között zajlott Felsőcsernátonban, 55 személy – Kovászna, Hargita, Brassó és Maros megyei pedagógusok, diákok, néptáncoktatók, zenészek – részvétel...
Vonzóvá tenni a közigazgatást Azt szeretném elérni, hogy az a személy, aki egyetemi diplomával munkára jelentkezik a sepsiszentgyörgyi tanácsnál, ne kereshessen kevesebbet, mint havi 3...
Négy év felfüggesztett Mazărenek A bukaresti ítélőtábla négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn Radu Mazăret, Konstanca volt polgármesterét, egyes területek tulajdonjogán...
Hargita és Kovászna megyékbe látogat július 18-án Klaus Johannis államfő, írja az MTI. A székelyföldi látogatást Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be tegnap, amikor az államfő programját ismertette.
Becslések szerint a jelenlegi 3,6 millióról szinte felére, 2,1 millióra fog csökkeni 2060-ig Romániában az iskoláskorú népesség száma – közölte a statisztikai intézet (INS) felmérése szerint, írja az MTI.
Tegnap megkezdődtek a Saber Guardian 2017 (SG17) elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat – a Fekete-tenger térségének eddigi legnagyobb hadgyakorlatának – romániai manőverei, írja az MTI. Ugyancsak tegnap Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter az Amerikai Egyesült Államok volt kelet-európai nagyköveteiből álló, Damon Wilson által vezetett küldöttségével találkozott.
CIRKUSZI ELŐADÁS Ma 18 órától a gelencei napközi otthon udvarán a finnországi Pekka és a vándorcirkusz tart előadást. A belépés díjtalan. EMLÉKNAP A csernátoni Sylvester Lajos Községi ...
Üldözés, mint a filmekben Ámokfutó autóst vettek üldözőbe tegnap Sepsiszentgyörgyön a rendőrök. A szolgálatban levő közlekedésrendészek rutinigazoltatásra akarták megállítani az illető...
A Székely Hírmondó múlt szerdai lapszámában megjelent egy fotó azzal a megjegyzéssel, hogy bálványosi csendélet, erre szeretnénk válaszolni. A Tega Rt. vidékről, Bálványosról is hetent...
Hetente kommunikálnak Ezentúl minden héten tájékoztató jellegű találkozót tart a kormány a koalícióval, jelentette be tegnap Mihai Tudose miniszterelnök. „A következő munkamódszerben e...
Liviu Dragnea PSD-elnök meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t.
Több mint 24 ezren lépték át a VIBE kapuját, legtöbben vasárnap látogattak el a fesztiválra. Azok is kijöttek a Maros-partra, akiket csütörtöktől szombatig a délutáni záporok elriasztottak. A fesztiválozók négy nap alatt 50 koncertre, a VIBE Koli nyári egyetem előadásaira, vidámparkra és félszáznál is több nappali tevékenységre jutottak el.
A Dacian Cioloş volt kormányfő által létrehozott Románia 100 platform magyarázatot kért az egészségügyi minisztériumtól amiatt, hogy több rezidens orvos jelzése szerint július elsejétől, vagyis az új bértörvény életbe lépésétől kezdve már nem fogják megkapni a 670 lejes ösztöndíjat. Florian Bodog egészségügyi miniszter biztosította a rezidens orvosokat, hogy továbbra is meg fogják kapni ösztöndíjukat. Az ügyben tegnap a miniszterelnök is reagált.
Második alkalommal rendezték meg Kézdivásárhelyen a CSAKIS Családos Keresztény Fesztivált a hétvégén. A keresztény családoknak szóló rendezvénysorozatra közel ötven család regisztrált, nemcsak Felsőháromszékről, hanem a szomszédos megyékből is érkeztek résztvevők.
MŰVÉSZ MOZI Ma 16 órakor Verdák 3. (amerikai animációs film, rom. szinkr., 103 p.); 16.15 Volt egyszer egy Venice (amerikai akció-vígjáték, 93 p.); 18.15 Nyomd, bébi, nyomd (angol–amer...
Az elmúlt másfél évben új oktatási programot alakított ki a Turulmadár Ifjúsági Iroda, Tandem Bike Academy néven. A hosszú távú projekt célkitűzése a kerékpár helyes használatára, vala...
Sikeres akciók A Román Rendőr-főkapitányság a DIICOT-tal együttműködésben június 22-e és július 5-e között drogfogyasztás és forgalmazás, embercsempészet, pénzmosás és informatikai bűn...
Kitörő sikert aratott a Neversea Fesztivál, amelynek első napján 47 ezer résztvevő ismerkedett a Fekete-tenger partján létrehozott mesevilággal.
Liviu Dragneának, a PSD elnökének üzleti kapcsolatairól és vagyonáról tényfeltáró cikkeket közlő két ellenzéki hírportálnál végzett ellenőrzéseket az adóhatóság, amit központi médiasze...
DOKUMENTUMFILM Az érdeklődésre való tekintettel újra vetítik az Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című dokumentumfilmet ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban. K...
Projektekben és alkotómunkában gazdag az idei nyár a sepsiszentgyörgyi M Studio tagjai számára. Elkezdődtek próbáik Frenák Pál vezetésével, továbbá egy törökországi projektben is részt vesznek.
Az érettségizők negyede fellebbezett Az 1245 háromszéki végzős 311 óvást nyújtottak be szerda délután az eredményhirdetések után, közölte Kiss Imre főtanfelügyelő: ahogy az várható vol...
Tegnap reggel 8 óra körül értesítették a megyei tűzoltókat, hogy a szemerjai református – Makovecz – ravatalozó tetőzete lángokba borult. A helyszínre két tűzoltóautó meg egy rohammentő sietett, és körülbelül fél óra alatt sikerült megfékezni a fából készült tetőszerkezetet, zsindelyeket beborító vörös kakast.
Bombariadó Kézdin Szerdán este egy kézdivásárhelyi polgár riasztotta a rendőröket, hogy egy bevásárlóközpont közelében, a földön gyanús bőrönd van elhagyva. A helyszínre azonnal egyenr...
Klaus Johannis államfő 12 másik állam vezetőjével együtt vett részt tegnap a Három Tenger Kezdeményezés varsói csúcstalálkozóján, amelynek különmeghívottja Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke.
Victor Ponta volt miniszterelnök bejelentette, hogy szeptembertől új pártban folytatja politikai pályafutását, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) kizárta soraiból.
Több mint 100 kanyarógyanús esetet észleltek az elmúlt hetekben a székelyudvarhelyi kórházban, az esetek felénél beigazolódott, hogy fertőzésről van szó, állítja a kórház vezetősége.
Meghallgatáson Kövesi A 2009-es államelnök-választást kivizsgáló bizottság hétfőre meghallgatásra berendelte a parlamentbe Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség...
„Az ezerarcú természet barátai” négyéves nevelési projekt keretében tavaly készült el az Ágas-bogas tanösvény első, fákat bemutató része, ami idén a madarakról szóló tudnivalókkal egészül ki.
Hetedhét országon, az Óperenciás tengeren túl, élt egy kis elefánt. Úgy hívták, hogy Ormi. Azért volt Ormi a neve, mert hosszú volt az ormánya. Szomorú volt, mert ormánya miatt csúfolódtak vele a társai. Egy szépséges napon azt gondolta Ormi, hogy elmegy vándorútra barátokat keresni, akik szeretni fogják őt.
A népi hagyomány szerint június 29-e, Péter, Pál napja az aratás kezdete, és egyben a gólyafiókák gyűrűzésének a befejezése. Ekkorra a gólyafészkeknél szemmel látható változások állnak be, a gólyafiókák már állnak a fészekben, így várják a szüleiket, hogy hozzák a táplálékot.
ELŐADÁS Ma 17 órától a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület keretében működő Fábián Ernő Népfőiskola és Ignácz Rózsa Irodalmi Kl...
Mit tegyünk a borítékolt szerződésekkel? Minden szerződés – akárcsak a szép leányok és a rózsák – addig tart, amíg tart. Újabb szerződés-ajánlattal keresett meg a bukaresti elektromosá...
Óvatosan vezessünk! Hétfőn két balesetet is okoztak a türelmetlen és elővigyázatlan gépkocsivezetők megyénk útjain. Este nyolckor Kézdivásárhely és Csernáton között egy 23 éves fiatale...
Megtörtént a bruttó hazai termék védelemre szánt 2%-ának elkülönítése, de a pénzt el is kell költeni – jelentette ki szerdán Mihai Tudose kormányfő.
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron.
Elutasította Románia Alkotmánybírósága szerdán a büntetések végrehajtását szabályozó törvényt módosító jogszabály ellen benyújtott óvást. Az alkotmányossági kifogást a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) összesen 51 képviselője nyújtotta be.
800 kilométer autópálya A tervek szerint idén 800 kilométernyi autópálya építésére írnak ki közbeszerzési eljárást, nyilatkozta szerdán Mihai Tudose kormányfő, a szállításügyi miniszté...
Nemzetközi nyugdíjas találkozó Apajon A sepsiszentgyörgyi nyugdíjas egyesület 20 tagú küldöttséggel képviseltette magát Magyarországon, az Apaj községben megtartott nemzetközi nyugdíja...
A méltán híres dalszövegíró-énekes Demeter Elemér idén tölti ötvenedik életévét. De nem csak az életkorának előtagja változik, munkássága is fordulatot vett. A dalszövegírás fortélyairól, az éppen alakuló bandáról és megjelenés előtt álló könyvéről mesélt lapunknak.
KÖNYVBEMUTATÓ Ma 20 órai kezdettel az uzoni Erdélyi Lajos Könyvtár előadótermében író-olvasó találkozót tartanak, amelyen Czegő Zoltán író Katonabogár című regényének díszkiadását, 77 ...
„Világrekord” közbeszerzés Ha valaki azt hitte volna, hogy nem lehet megdönteni a lécfalvi integrált lerakó esetében regisztrált 536 napos közbeszerzési időszakot, az tévedett, jelente...
Családos Keresztény Fesztivál Kézdivásárhelyen július 7–9. között második alkalommal szervezik meg a Családos Keresztény Fesztivált. A sportcsarnokban és környékén megtartandó eseménny...