Röviden
Panaszkodtak Bodognak Florian Bodog egészségügyi miniszter tegnap azt nyilatkozta a parlamentben tartott családorvosi konferencián, hogy olyan keretszerződést szeretne kidolgozni, amel...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Panaszkodtak Bodognak Florian Bodog egészségügyi miniszter tegnap azt nyilatkozta a parlamentben tartott családorvosi konferencián, hogy olyan keretszerződést szeretne kidolgozni, amel...
A távközlési szolgáltatásokat biztosító Digi csoport vezérigazgatója, Serghei Bulgac ellen is bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség, írja az MTI.
Bűnvádi eljárást indított a DIICOT azt követően, hogy Cristi Danileţ bíró feljelentést tett az Evenimentul Zilei napilapban megjelent információkkal kapcsolatban, amelyek szerint az egykori Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumából lemásoltak, illetve megsemmisítettek bizonyos, bírákra vonatkozó iratcsomókat.
GYERMEKOPERA Ma 17.30-kor jótékonysági előadást tart a Bukaresti Gyermekopera a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében. A felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánlott Don ...
Május 20-án, szombaton és vasárnap 19 órától Kézdivásárhelyen, a Vigadóban tekinthető meg – Kolozsi Borsos Gábor és Moșu Norbert László előadásában – Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabja, Csuja László rendezésében.
Szombaton a Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be Frigyesy Ágnes budapesti újságírónő Az Úr csodásan működik címet viselő, Ferenc Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református teológus életútját ismertető riportkönyvét. A szerzővel lapunk munkatársa, Bedő Zoltán beszélgetett.
Végzősök ökumenikus istentisztelete Ma – éppen huszadik alkalommal – ökumenikus istentisztelettel búcsúztatják az elméleti és szakközépiskolák végzős diákjait reggel 10 órakor a belvár...
Üdvözöljük Semjén Zsoltnak az RMDSZ kongresszusán tett kijelentését: „Ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú ...
Hulla a derítőtartályban Egy férfi bomlásnak indult holttestét fedezték fel tegnap a Szatmárnémeti Megyei Sürgősségi Kórház konyhájának derítőtartályában. Răducu Silaghi, a Szatmár meg...
A kolozsvári polgármesteri hivatal tegnap kihelyeztette a város nyugati bejáratához az első román–magyar–német nyelvű helységnévtáblát.
A Tomis ortodox érseke, Teodosie Petrescu ellen elrendelt hatósági felügyelet házi őrizettel való helyettesítését kéri a DNA arra hivatkozva, hogy az érsek megszegett két, a hatósági felügyeletet elrendelő ítéletbe foglalt tiltást.
Az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét – mondta Florin Roman liberális képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alsóházi frakciójának alelnöke. Florin Roman ezzel Markó Béla volt szövetségi elnöknek arra a szombati RMDSZ-kongresszuson elhangzott retorikai kérdésére reagált, hogy a magyaroknak mit kellene ünnepelniük a gyulafehérvári népgyűlés közelgő centenáriumán.
Semmi pánik, nem a portörlő helyes kezeléséről értekezek, már csak azért sem, mert nem tartozom a Takarításért Határtalanul Rajongók (mely csoportosulás nem egy újkori EU-s egyesület, tévedés ne essék) táborába. Az ember, pláne, ha nőből van, mindent megtesz (némi harsogó zenei segítséggel) egy magasabb cél elérése érdekében, de ennyi, ódákat semmiképp nem zeng róla.
MŰVÉSZ MOZI Ma 18 órától Hyppolit, a lakály (magyar film, 77 p., rom. felir.); 18.00 A galaxis őrzői 2. (am. sci-fi–akciófilm, 137 p.); 20.00 Arthur király: A kard legendája (am.–au. k...
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a Bod Péter Megyei Könyvtár kreativitási és műveltségi vetélkedőt szervez Azért vagyunk a világon, hogy… címmel háromszéki 5–8. osztályos diák...
Az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület az idén is meghirdeti pályázatát az Ignácz Rózsa Irodalomalkotói és Prózamondó Versenyre az 5–8. és 9–12. osztályosoknak, valamint a felnőtt ko...
Halásszon a rászorulók javára! Május 21-én jótékony célú halászversenyt szervez a LAB Életmentő Kupakok Egyesület Sepsiszentgyörgyön, a Petrom benzinkút háta mögötti tónál. A felnőttek...
Olteanu helyett Nicolăescu 31 támogató és három ellenszavazattal kedvezően véleményezte a két ház együttes költségvetési-pénzügyi bizottsága Eugen Nicolăescu kinevezését a Román Nemzet...
Beidézték tegnap a legfőbb ügyészségre Ion Iliescu volt államfőt és Petre Roman volt miniszterelnököt, hogy kihallgassák a bányászjárással kapcsolatos ügyben.
Korai beszélni arról, hogy jelöltetné magát a 2019-es államelnöki választásokon, nyilatkozta vasárnap este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, írja az Agerpres.
2556 adag kanyaró ellen védő vakcinára van még szükség Bihar megyében, közölte tegnap a közegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője. Daniela Rahotă figyelmeztetett, hogy a szükséges dózisok hiányában járvány ütheti fel a fejét, írja az Agerpres.
Módosító javaslatokkal, kedvezően véleményezte tegnap a közalkalmazottak bérezését szabályozó törvény tervezetét a szenátus jogi bizottsága, írja az Agerpres.
MOZI Ma 18 órától A galaxis őrzői 2. (amerikai sci-fi, akciófilm, 137 p.); 18.15 Csápi – Az óceán hőse (spanyol animációs film, 92 p.); 20.00 Marina Abramovic – A távolság, ami összekö...
ZENE Ma 19 órától rendkívüli brit zenei est az Árkosi Kulturális Központban (Bástya Ház, Olt utca 6.). Fellép Răzvan Suma cselló- (Románia egyik vezető csellóművésze) és Rebeca Omordia...
Kibertámadás a Daciánál Részlegesen felfüggesztette tevékenységét a mioveni-i Dacia gyár, írja az Agerpres. „A Dacia üzem termelési részlegének egy részét az informatikai rendszer megh...
Az áprilisban tapasztalt fagy befolyásolta a mezőgazdasági kultúrák fejlődését, azonban a károk nem jelentősek – nyilatkozta az Agerpresnek adott interjúban Petre Daea mezőgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy nagyobb gondot jelentett a szárazság, mint a fagy.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) első országos kongresszusa május 12–14. között zajlott Kolozsváron, ahol Nicuşor Dan újabb elnöki mandátumot kapott.
Az RMDSZ szombaton, Zilahon szervezte 13. kongresszusát. Kelemen Hunor elnök szerint a Szövetséget egyelőre nem foglalkoztatja a kormányra lépés kérdése.
Olvasom a lapjukban, hogy nagy az igény az okostáblákra, néhol már használják azokat, de a felmérések szerint a tanerők nem igazán tudják azokat kezelni. Vajon ez a legnagyobb gondunk:...
Betörőket fogtak Egy, a megyében is garázdálkodó Brassó megyei tolvajbandát számolt fel a Kovászna megyei rendőrség. A rendőrségi közlemény szerint négy személyt helyeztek előzetes let...
Hétvégén Manchester főterén zajlott az első alkalommal megszervezett Góbéfest, amelyen Kovászna megye kulturális programokkal, kézműves tevékenységekkel és a turisztikai kínálatával volt jelen.
A munkaügyi miniszter azon szándékát, miszerint igazítani kíván a gyermeknevelési támogatás feltételein, kisebb moraj kísérte a politikához értő, hírfogyasztó közönség állóvizében. Persze, a visszhangzó felháborodást nem a szándék, hanem inkább a kormányhivatalnok szóhasználata, szerencsétlen fogalmazásmódja okozta, amellyel visszaélésnek minősítette a jelenleg jogszerű juttatásokat.
10 vidéki település csatlakozott Háromszéken a Kovászna Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszerének Közösségi Fejlesztési Egyesületén (ADI SIMD – Kovászna) keresztül egy környezettudatosságra nevelő országos kampányhoz.
Meghalt egy élesdi (Aleşd) beoltatlan kétéves kisfiú és ezzel 25-re emelkedett a kanyaróban elhunyt személyek száma – jelentette be csütörtökön Florian Bodog egészségügyi miniszter. Az oltási törvénytervezet közvitája folytatódik.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke azt nyilatkozta csütörtökön a román parlament plénumában tartott beszédében, hogy az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusba (MCV) nem kell újabb kritériumokat bevinni és kijelentette: Romániának „el kell foglalnia megérdemelt helyét az Európai Unió keblében és a schengeni-övezetben”.
Az RMDSZ május 13-i, zilahi kongresszusán bevezetné alapszabályzatába a női képviseleti normát, amely lehetővé tenné, hogy a Szövetség megyei és országos testületeibe 15 százalékban a Nőszervezet delegáljon tagokat – Winkler Gyula többek között erről is beszélt a Hunyad megyei média képviselőinek csütörtöki, dévai sajtótájékoztatóján.
Jövő héten ismét Székelyföldön végeznek szűrővizsgálatokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai.
Szombaton a Vinca Minor Egyesület, Csomád-Bálványos Natura 2000 terület Gondnoksága nyolcadik alkalommal rendezi meg a Tanulj és szórakozz a Büdös-hegy napján! elnevezésű eseményt Bálványosfürdőn.
Olvasom az újságban, hogy sakál pusztít Szentkatolnán, de arról bezzeg nem írnak, hogy a falu utcái tele vannak kóbor kutyákkal. Ha az ember, ahogy jómagam is, nagy ritkán Szentkatolnára téved, akkor megtapasztalhatja, milyen az, amikor a mellékutcákban a szabadon engedett ebek leselkednek rá a kamionok alól.
Legelőször 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon a madarak és fák napját, azóta május 10-én ünneplik az európai országokban a természetvédő és erkölcsnemesítő napot iskolákban, óvodákban.
A néptáncé a főszerep A kovásznai Gyermekek Klubja idén is megszervezi a nagy népszerűségnek örvendő országos néptáncversenyét: a Kovásznai Források elnevezésű seregszemle 18. kiadásár...
Művész Mozi by Cityplex május12–18.Cím: A kör (amerikai dráma, 110 perc) – magyar szinkronnal, román felirattal AP-12 Program: Május 12.: 20.45 r Május 13.: 18.30 M Május 14.: 18.30 M ...
Április 25-én délben a 112-es segélyhívó számon riasztották a bodzafordulói egyenruhásokat, hogy verekedés zajlik. A hívó fél egy zágonbárkányi nő volt, aki azért telefonált, mert 66 éves férjét épp egy ismerőse ütlegelte Szaramás és Nagypatak határában.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy Kolozs megyei férfit, aki 1500 eurót és három köbméter fát ajánlott fel két rendőrnek azért, hogy ne indítsanak eljárást ellene ittas vezetés miatt.
Az Európai Unió pénzforrásaiból újul meg a temesvári római katolikus püspöki székesegyház – közölte elektronikus változatában az Adevărul napilap.
A 450 évvel ezelőtti kérés jegyében tartják az idei pünkösdi zarándoklatot Csíksomlyón – áll a ferences rend szerdán közzétett búcsúi tájékoztatójában. A június 3-án tartandó búcsú mottója: „Tarts meg minket őseink szent hitében!”
Nem sérti a román alkotmányt az a törvénymódosítás, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él – állapította meg egyhangúlag szerdán a bukaresti alkotmánybíróság.
SZÍNHÁZ A sepsiszentgyörgyi TÁSZ ma és szombaton 19 órától a kamarateremben Harold Pinter Évforduló című darabját adja elő (rendező: Alexandru Dabija). ZENE Ma 18 órától a Molnár Józsi...
A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács tavaly szeptemberben meghirdette a Székelyföldi Kincskereső tehetségazonosító programját. Kisiskolásoktól egyetemistákig, különböző készségterületeken méri a Székelyföld ismeretéhez kapcsolódó ismeretet, tudást.
A megyei állategészségügyi igazgatóság hosszabbított programmal dolgozik a támogatási ügyintézés érdekében. Még alig néhány nap áll a gazdák rendelkezésére, hogy benyújtsák a területalapú és állattenyésztési támogatási kérelmüket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) kirendeltségeihez.