A nyolcszínű szivárvány
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy világ. Ezt a világot dombok vették körül. Voltak rajtuk fák, emberek, állatok, de ez a világ a többi világtól különbözött egy kicsit, mert a do...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy világ. Ezt a világot dombok vették körül. Voltak rajtuk fák, emberek, állatok, de ez a világ a többi világtól különbözött egy kicsit, mert a do...
A Bod Péter Megyei Könyvtár ezúttal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Rendhagyóan alakultak az idei színes, kreatív napok a Helen Doron Angol Nyelviskolánál, ezúttal a csernátoni Kovács Vendégház látta vendégül az angolul tanuló óvodásokat, kisiskolásokat.
Végre itt a nyár, a pihenés, a feltöltődés ideje. A mai felnőttek is nosztalgiával gondolnak vissza a nyári szünidőre. Sorozatunk első részében Péter Kinga, a Váradi József Általános Iskola tanítónője osztaj meg velünk vakációs élményeit.
A tavaly egy füstifecskepár nézte ki magának a tyúkoknak épített tágas épületet. Már annak örvendeztem, hogy megtelepednek, de sajnos, csak nézelődtek. Lehangolt a távozásuk, de nem adtam fel, és amint újra eljött a tavasz, modellgipszből, fűrészporból készítettem egy fecskefészket, amit sárral burkoltam.
Tizenhat 11–12 év közötti, „beiskolázott”, visszatérő gyermek részvételével zajlik a héten az idei nyári tábor a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében, ezúttal a Lábasházban és ahol csak lehet, szabadtéren. A táborszervezők célja öntudatos sepsiszentgyörgyi polgárokat nevelni, akik ragaszkodnak minden szegletében megismert városukhoz.
Hogyan látják az együttélést a természettel? – ez volt a kérdés, amelyre a gyermekektől a választ várták a Vadon Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet által meghirdetett rajzversenyen, amelynek díjátadóján, múlt pénteken 31 diák vehetett át jutalmat és oklevelet. Ennél nagyobb elégtétel lehet számukra, hogy rajzaik szeptemberben a budapesti Vadászati Világkiállításon is megtekinthetők lesznek.
A koronavírus-járvány nagy valószínűséggel világszerte tartós hatással lehet az emberek mentális egészségére – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökre virradóra közzétett jelentésében.
Egy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több, mint a korábban becsült 1,3 milliárd tonna.
Időszakosan fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető, sárga jelzésű előrejelzést bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 25 megyére. A figyelmeztetés 22 óráig érvényes.
Nagy melegben az ember enni sem tud olyan jóízűen, mint egyébként, inkább könnyed, hideg étkekre, itókákra vágyik. Nagyon fontos a test hidratálása, jó vizek (a sör is jó, de inkább vesemosásra, mint a test vízkészletének szinten tartására), teák, hideg levesek által.
Újabb első- és másodfokú, bőséges csapadékra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország legnagyobb részére.
Az ország régióinak többségében kitart a kánikula az elkövetkező két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) augusztus elsejéig érvényes előrejelzéséből.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hőhullámokkal váltakozó instabil időjárásra vonatkozó, sárga és narancssárga jelzésű figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az ország nagy részére.
A szójában gazdag növényi étrend 84 százalékkal mérsékelte a menopauza kínzó tüneteit egy új amerikai tanulmány szerint.
Haladéktalanul alapokat kell kiutalnia Romániának a HIV terjedésének megállítására, illetve megelőzésére, ugyanis egyre növekszik az ilyen fertőzések száma az országban – hívja fel a figyelmet a Romanian Angel Appeal Alapítvány, valamint a Román Egészségügyi Figyelő nevű civil szervezet.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Több mint száz gyermek vett részt a megyeszékhelyi Gyermekek Palotája idén harmadik alkalommal szervezett nappali táborában.
Csodalámpa Olvasóklub A 3–5. osztályosokat követően a héten az elsős és másodikos kisdiákok számára nyitotta meg kapuit a Bod Péter Megyei Könyvtár által szervezett Csodalámpa Olvasókl...
A kézdiszentléleki RMDSZ nőszervezet pedagógusai június 5-e és 9-e között óvodás gyerekek számára tartottak román–angol tábort a kézdiszentléleki közösségi házban.
Iszlai Sára Erzsébet a baróti Gaál Mózes Általános Iskola hetedik osztályt végzett diákja, aki már kisiskolásként is anyanyelvi és matematika-vetélkedőkön vett részt.
Kiállítják Londonban a világ legdrágább bélyegritkaságát, amely 143 év után tér vissza Nagy-Britanniába, miután egy brit bélyegkereskedő vállalat 8,3 millió dollárt fizetett érte a közelmúltban.
Kánikulára és kellemetlen hőérzetre számíthatunk csütörtökön és pénteken az ország középső, keleti és déli megyéiben – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Bajka Ildikó egyéni kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön is megalakult több városban már működő Alzheimer Café, azaz közösségben kaphatnak támogatást mindennapi harcukhoz azok a személyek, családok, akik az Alzheimer-kórban, időskori demenciában szenvedő hozzátartozójukért felelősséget vállalnak.
Újabb sárga és narancssárga riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a kánikula miatt az ország szinte egész területére.
Port szívni (szervezetbe, nem gépbe) már nem csak kisvárosunk utcáin lehet, jó adagot kaphatunk a nyakunkba (orrunkba, ruhánkra) a bevásárlóközpontok túlságosan önálló tűzvédelmi rendszerének jóvoltából is. Erdőbe nem mehetünk, mert ott a medve, a város útjain az időjárás függvényében a por/sár, ezek után már vásárolni sem megyünk, de hurrá, megmarad a pénzünk!
A romániai munkavállalók továbbra is a járványhelyzethez igazítják a nyári szabadságukat, 42 százalékuk a korlátozások függvényében választ úti célt – írta kedden az Agerpres hírügynökség egy munkaerő-közvetítő cég által végzett felmérés következtetéseit ismertetve.
A párok kétharmada barátként indítja kapcsolatát. A párkapcsolat előtt barátokként eltöltött idő átlagosan 22 hónap – állapította meg egy új kanadai tanulmány.
A kedvelt nyári gyümölcs magjának fogyasztása egyáltalán nem veszélyes, sőt, kifejezetten egészséges is. Persze nem épp a legkellemesebb ráharapni véletlenül, miközben a puha dinnyét eszegetnénk, de külön elrágcsálva is kifejti jótékony hatását, pörkölve pedig egyenesen isteni ropogtatnivaló.
A következő két héten meleg, olykor hőség lesz, helyi záporokkal és zivatarokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 25-éig érvényes előrejelzéséből.
Extrém hőség sújtja az Egyesült Államokat, főként a nyugati partvidéket. A kaliforniai Halál-völgyben pénteken 54,4 Celsius fokot mértek, és a héten is hasonló meleget jósolnak – derül ki a BBC összeállításából.
A világon minden percben 11 ember hal éhen – közölte pénteken az Oxfam nemzetközi segélyszervezet amerikai irodájának vezetője, amikor bemutatta „Az éhség vírusa szaporodik” című jelentést.
Nappali kalandtábort szervez a Tipe Tupa Egyesület a 11–16 éves tinédzserek számára július 12–16. között.
Még el sem kezdte a feketerigó búcsúztatni a lenyugvó napot, amikor már megszólaltak az éhes erdei fülesbagoly-fiókák.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Deák Zsófiát, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola nyolcadik osztályt végzett diákját, elsősorban a reál tantárgyak vonzzák, de szeret olvasni, a verselemzés pedig a kedvencei közé tartozik.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Gyulafehérvári Caritas ozsdolai nappali foglalkoztató központja 6. alkalommal szervezett ingyenes nappali tábort, július 5–9. között. A tábor a Kun Kocsárd Általános Iskola és a hilibi általános iskola előkészítő, I–IV. osztályos diákjai számára szólt.
Tizenöt 3–5. osztályos diák kapcsolódott be a Bod Péter Megyei Könyvtár által szervezett Csodalámpa Olvasóklub nevet viselő vakációs foglalkozásba. Az elmúlt héten a Sport utcai fiókkönyvtárban szerveztek vakációs foglalkozást az elemisták számára.
A STOP amerikai dohányzásellenes csoport szerint a világ 1,3 milliárd dohányosa évente mintegy 4,5 billió cigarettacsikktől nem megfelelő módon szabadul meg. Ily módon a csikkek a leggyakrabban a környezetbe kerülő szemetek a bolygón.
Európa a második, a világ a valaha volt negyedik legmelegebb júniusát élte idén, Észak-Amerikában sose volt még ilyen meleg a június.
Újabb sárga riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a légköri instabilitás és a nagy hőség miatt.
Amióta csupa kíváncsiságból – székkeresés közben – rápillantottam egy kávégép reklámjára, egy bizonyos közösségi oldalon folyamatosan professzionális koffeingyártó masinákat csodálhatok, ha akarom, ha nem. Ezúton jelezném, hogy nem áll szándékomban egyet sem venni, egy jó baltát ellenben elég gyakran tudnék használni!
Légköri instabilitásra és kánikulára figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Légköri instabilitásra és nagy mennyiségű esőre vonatkozó sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország északi és központi részére.
A baróti Gaál Mózes Általános Iskolában a lelkes pedagógusi közösség munkájának, bátorításának köszönhetően egyre több diák vállalja a megmérettetést, ebben a tanévben is számtalan vetélkedőre neveztek be és értek el kitűnő eredményeket.
Végre eljött a nyári vakáció, a pihenés, a feltöltődés, a szórakozás időszaka. A táborok is megnyitják kapuikat, és különböző színes programokkal várják a gyerekeket. Az alábbiakban néhány napközistábor-lehetőséget ismertetünk.
Harmincöt csapatban 170 diák és kísérő vett részt a Pál Utcai Fiúk Egyesület által szervezett Barangoló városismereti vetélkedőn, melynek keretében a 3-4 fős csapatok bejárták Sepsiszentgyörgyöt, így fedezve fel annak érdekességeit, értékeit, szellemi és épített örökségét.
Erős szélre és viharokra vonatkozó, huszonhét megyére és Bukarestre érvényes másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Újabb, fokozott légköri instabilitásra, valamint kánikulára vonatkozó első- és másodfokú riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztások 33 megyét érintenek.