A várandósság alatti testmozgás csökkenti a születendő gyerek elhízásának esélyét
A várandósság alatti testmozgás csökkenti a születendő gyerek elhízásának esélyét – állapította meg egy amerikai állatkísérlet.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A várandósság alatti testmozgás csökkenti a születendő gyerek elhízásának esélyét – állapította meg egy amerikai állatkísérlet.
Amennyire csak lehet, mindenki őrizze meg a korábbi rutinjait, a napi rituálékat a koronavírus-járvány idején is – tanácsolta Knapek Éva klinikai szakpszichológus.
Egy friss felmérés szerint az erdélyi magyarok az új típusú koronavírus-járvány pénzügyi és lélektani hatásait viselik a legnehezebben.
Virágozta anno… címmel hirdetett rajz- és alkotópályázatot a bútorfestésről a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye óvodai és iskolai vagy egyéni gyerekcsoportok, szakkörök és egyéni pályázók számára.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Bereczki Balázs számára a matematika igazi kihívás: ha jól dolgozik, és a végén kijön az eredmény, az örömmel tölti el. A Mikes Kelemen Líceum hetedik osztályos diákja, Mester Gizella tanítványa rutinos versenyzőnek számít, több matematikaversenyen díjazták.
Nekem aztán ne mondja senki, hogy mit tegyek! De amint látom, baj van. Beteg a világ, nagy beteg. A vírus csak egy átmeneti tényező, ami segít lelassulni, egymásra figyelni, felfedezni az apró-cseprő örömöket. Ezért maradj otthon!
A veteményes kertben tevékenykedtem, mikor fejem fölött megszólalt egy kedves madárhang. Semmivel nem lehet összetéveszteni a füsti fecske csivitelő énekét.
A szakmákat bemutató sorozatunkban Kelemen Éva, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola tanítónője mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
A koronavírus-járvány miatt otthontartózkodók közül sokan kísérleteznek a kenyérsütés lehetőségeivel. A közösségi médiában online tanfolyamokat is szerveznek kovászkészítésről, kenyérsütésről, de találni lehet egyszerű, könnyen elkészíthető kenyérreceptet is.
Bár egymagunkban, falak között ünneplünk, mivel ugyanezt oly sokan tesszük, az egyedüllét ezúttal együttlétté változhat. Együtt pedig mindnyájan erősebbekké válhatunk. Az elkészített finom falatokkal a szeretetet tápláljuk magunkban, annak erejével segíthetünk önmagunkon, és a lehetőségekhez mérten, tán másokon is!
Erős szélre vonatkozó sárga riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 19 megyéjére.
Dudás Gergely „Dudolf” neve sokaknak ismerősnek csenget, hiszen a fiatal illusztrátor már sokszor adta fel a leckét különböző képrejtvényeivel.
Idén a megszorító intézkedések miatt nem nyitja meg kapuit a húsvéti tojásíró műhely a megyeszékhelyi Tanulók Házában. Az ünnepi asztalon azonban kötelező módon helyet kell kapjon a piros tojás.
Az évszakok közül talán a tavasz a legizgalmasabb a madarászok számára. Ekkor érkeznek haza a vándormadarak, és a szerencsésebbek már februárban megpillanthatják a korán érkezőket.
Pap Ede Balázsnak a földrajz a hobbija: atlaszokat és térképeket tanulmányoz, olvas, fejleszti magát. A Mikes Kelemen Líceum hetedik osztályos tanulója ebben a tanévben a Terra földrajzolimpiász és a 28. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny második helyezettjeként továbbjutott az országos szakaszra.
A szakmákat bemutató sorozatunkban Bedőházi Emese, a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon óvónője mesél arról, hogy milyen körülmények játszódtak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
A húsvéti ünnepekig egyre kellemesebb, melegebb idő várható, csapadék csak április 13-után valószínű – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8-a és 19-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Behunyt szemmel ülök a teraszon, arcomat gyengéden simogatja a napsugár, a nagy csendet csak egy madár-kutya duett, vagy a szomszéd tornácajtójának nyikorgása szakítja meg.
Nemrég bukkantunk rá a Facebookon a Lélekemelő nevű oldalra, ahol azok számára nyújtanak segítséget, akik úgy érzik, lelki egyensúlyállapotuk és biztonságérzetük meginog, és a kialakult helyzetet sem elkerülni, sem megoldani nem tudják.
A koronavírus okozta jelenlegi helyzet a lakosság minden tagját próbára teszi valamilyen formában. Az otthonmaradt gyermekek, szülők, egész családok a tanulás nehézségeivel, a gyermekek igényeivel is meg kell küzdeniük.
A jelenlegi helyzetben feltétlenül szükséges, hogy amikor elhagyjuk a házat, maszkot viseljünk. Hangsúlyozza ezt Raed Arafat is, aki kitart amellett, hogy maszkot viseljünk, ha elhagyjuk a lakásunkat.
Ajánlott bevásárlólistát készíteni, hiszen ezzel lerövidíthető a vásárlásra fordított idő, ami különösen fontos a koronavírus-járvány idején – hangsúlyozta a dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe. Mindkét meseregényből készült rádióváltozat is, ezek az archivum.mtva.hu oldalon hallgathatók meg.
A földrajz szeretete köti össze Csoma Bálintot és Gyerő Józsefet.
A fogacska balladája Megszökött egy fogacska, Kereste vagy tíz macska. Ágyban, zsebben, zsebkendőben, Hugicánál a bölcsőben, Udvaron és oviban, Meg a babakocsiban Anyunál, a bizsuk köz...
Pár hete családok, örökmozgó gyerekek kényszerültek a négy fal közé. Az apróságok nem értik, miért nem mehetnek a játszótérre, óvodába. Az összezártság okozta nézeteltérések megelőzése, a gyerekkel való kommunikáció kapcsán kértük ki dr. Antalka Ágota pszichopedagógus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem társtanárának a tanácsait.
A koronavírus-fertőzések terjedésének megakadályozására hozott intézkedések egy új, szokatlan helyzetet teremtettek az oktatásban.
Ha azt gondoljuk, hogy nehézséget jelent a házi karantén betartása, gondoljunk azokra, akik több hónapig szűk térben élnek vagy dolgoznak. Ilyen lehet például egy tengeralattjárón szolgálni.
Rendkívül hidegre és talaj menti fagyra figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A hideg idő várhatóan péntekig tart ki az egész országban.
Szokatlanul hideg, fagyos idővel kezdődött az április Erdélyben, az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közölt adatok szerint szerda reggelre Románia területének nagy részén mélyen fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Teszek-veszek a házban, ezúton küszöbölvén ki a gyakori karcsipkedést, amely nyomán reményeim szerint tán felébredhetnék abból a valóságból, amelyet már oly sok könyvben leírtak.
A nevelési stílusokat is boncolgatták a sepsiszentgyörgyi Szülő Műhely keretében, amelyet Consuela Banciu pszichológus és Kelemen Ágnes pszichopedagógus szervezett.
Tizennégy megyére érvényes sárga riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható havazás és hóviharok miatt. Az ország nagy részére ugyanakkor hideg időre vonatkozó figyelmeztetés lesz érvényben csütörtök reggelig.
Az időszaknak megfelelően alakul az időjárás országszerte az elkövetkező két hétben, kivéve március 31-ét és április elsejét, amikor minden régióban hirtelen lehűlés várható, akár 15-16 Celsius-fokos hőmérséklet csökkenést is regisztrálnak helyenként.
Dobai Marika 1986-ban született Vargyason. 2008-ban a Sapientia Egyetemen könyvelés és gazdasági informatika szakot végzett, 2010-ben pedig pénzügy szakon mesterizett.
A szakmákat bemutató sorozatunkban Füleki Katalin, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanítónője mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Miénk a város! elnevezésű versenyt ebben a tanévben Felsőháromszékről Szabó Csongor nyerte, aki a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola negyedik osztályos tanulója.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház a virtuális világban ünnepelte a Bábszínház Világnapját. Március 21-én a társulat Facebook-oldalán online közvetítette A rest legényről című magyar népmese alapján készült bábelőadást.
Sebestyén-Lázár Kata fuvolista és Vajda Gergő trombitás maximális pontszámot értek el az öt megye részvételével szervezett regionális hangszerolimpián, így ők képviselik majd megyénket az országos megmérettetésen.
A telefonodon akár kilenc napig is életben maradhat a koronavírus, hogy ha nem fertőtleníted azt megfelelőképpen.
Négy megyére érvényes, másodfokú (narancsszínű) viharriadót adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gondoltam, a szabadság utolsó perceit kihasználva, gyorsan bevásárolok. Tévedtem, lassú lett… Ellenben szemrevételezhettem az egoizmus különböző fokait.
Sok szülőben felmerült a kérdés az elmúlt napokban, hogy mit kezdjen a gyerekkel a járványhelyzetben, de az is, hogy mit mondjanak nekik a koronavírussal kapcsolatban. A pszichológusok praktikus tanácsokat adnak a szülőknek.
Az ország több mint háromnegyed részére vonatkozó sárga riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A délnyugati megyékben havazás és hóviharok várhatók csütörtökig.
A Szent Anna-tavat meglátogatni nem jog, hanem kiváltság, és aki ezt hajlandó felfogni, az a területnek kedves vendége – fogalmazza meg a működtetés alapelvét Dósa Levente, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője.
Másodfokú (narancssárga jelzésű), havazásra és hóviharra vonatkozó, szerda reggelig érvényes riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Olténiára, Munténia nyugati részére, a Bánság déli részére és a Déli-Kárpátokra.
Szombat estétől országszerte fokozottan lehűl az idő, a hegyvidéken és a déli országrészben jelentős hóréteg fog lerakódni, figyelmeztetnek szombaton a meteorológusok.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Besztercén, a Tudor Zarda Zeneiskola adott otthon a regionális hangszer-olimpia versenynek március 5–6. között, melyen a megyeszékhelyi Plugor Sándor Művészeti Líceum és a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola diákjai vettek részt.