Sikeres diákok
Kitűnő eredményeket értek el a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola diákjai az elmúlt időszakban szervezett megyei szintű vetélkedőkön. Szabó Panna Zsófia negyedik osztályos...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kitűnő eredményeket értek el a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola diákjai az elmúlt időszakban szervezett megyei szintű vetélkedőkön. Szabó Panna Zsófia negyedik osztályos...
Kedveseim! Az élet iskoláját éljük. Senki nem juthat tovább, csak ha megtanulta a túlélés alapszabályait. Ne csak mondd, tedd is! Ne csak szövegelj, dolgozz meg azért, amit szeretnél. ...
Első helyen végzett a Székely Mikó Kollégium csapata a Forradalom utca ‘48 nevet viselő történelmi vetélkedőn, melyre nyolcadik alkalommal került sor az Erdély TV és az RMDSZ szervezésében.
Szombattól kezdődően fokozatosan lehűl az idő, a tavaszias időjárást januárt idéző, jóval az átlag alatti hőmérsékletek váltják fel, kezdetben eső, majd havaseső és havazás várható – jósolják a meteorológusok.
Az általános iskolások épp túl vannak a dolgozatokon és az első féléven, mégsem élvezhetik sokáig a nyugalmat, ugyanis egész évben nagy nyomás alatt élnek.
A március idusán tapasztalt pánikhangulat miatt megviselt idegek megnyugtatására és az idegesség levezetésére igencsak hatásos, ugyanakkor hasznos tevékenység lehet, ha – a kenyérkészítők óvodájából feljebb lépve az általános iskolába – dagasztott kenyeret állítunk elő.
Változó idő várható a következő két hétben, csapadék március 20-a után lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 16-a és március 29-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Gyerekkora óta vonzza a szépség, és szereti a kihívásokat, árulta el magáról a kézdivásárhelyi Barabás Ágnes, aki mára számos lakás, hotel, vendéglő berendezésén van túl, és elmondhatja, hogy a legszebb álma vált valóra.
Hogyan is indult a kézdivásárhelyi Fülöp Róbert, ismertebb nevén Székely Vegán kalandja Amerikában 2005-ben, és miért ért véget 15 év után?
Mínusz 12 Celsius-fokot mértek hétfőn reggel Csíkszeredában. Ez jóval kevesebb az időszaknak megfelelő éjszakai átlaghőmérsékletnél.
Szombat estétől kezdődően országszerte lehűl az idő, csapadékra és erős szélfúvásra kell számítani, figyelmeztetett pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több mint 1300 tanuló vett részt a 31. Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján, a legjobbak továbbjutottak az április 17-19. között Kecskeméten sorra kerülő Kárpát-medencei döntőre.
Miközben a múlt csütörtöki időjárásra sok jelző illene, kivéve a vidámat, a kézdivásárhelyi Vigadóban egészen másféle hangulat uralkodott: a megye minden sarkából gyűlt össze félszáz iskolás a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszára.
Közel 80 gimnazista diák vett részt a Terra-földrajzverseny megyei szakaszán, amelyet a Mikes Kelemen Líceumban szerveztek február végén. Háromszéket 12-en képviselik a vetélkedő országos szakaszán, május 9-én (amennyiben megtartják azt.)
Rendszerint a hangját hallom meg először, majd csak azután látom meg a közismert madarat, a barázdabillegetőt. Tavasszal az elsők között érkezik haza, vonuló madár, a telet a Földközi-tenger medencéjében tölti.
Kolozsvár adott otthont a 30. Herman Ottó Biológia Verseny erdélyi döntőjének, a csernátoni Ráduly Rebeka különdíjban részesült.
Cultures & interculturality címmel Erasmus+ pályázatot nyert a sepsiszentgyörgyi Gulliver óvoda, az interkulturalitás számunkra kulturális cserét, párbeszédet jelent.
A televízió szerves része mindennapjainknak, a tévézés a legelterjedtebb szórakozás, kikapcsolódás. Sok családban már szinte minden szobában van egy készülék, és jellemzően majdnem egész nap be van kapcsolva, ha másért nem, háttérzajként.
A baróti Tortoma Önképző Kör meghívottja volt dr. Barabás Márta- Andrea fül-orr-gégész szakorvos, aki az ezen testrészeinkhez kapcsolódó betegségekről, illetve a javallott gyógyítási módokról tartott előadást.
Hajlamosak vagyunk a terhességnek csupán a pozitív oldaláról beszélni, de természetesen ennek is megvannak az árnyoldalai, a lehetséges szövődményei.
Alábbi írásom azon személyeknek szánom, kik a nagy bevásárlási lázban túl sok lisztet halmoztak fel, és nem szeretnék, hogy ez rájuk pimpósodjon (mondjuk ez még pár hónapig nem fenyegeti őket, ha megfelelő módon tárolják).
Áprilisban lehet a COVID-19 járvány csúcspontja – véli Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke. Feltevését a korábbról ismert koronavírusok alakulására alapozza.
Ha már felkínálták a lehetőséget, elmentünk egy „fordulóra” a Ford vadonatúj autójával, a Ford Pumával. Az 1000 köbcentis, háromhengeres, üzemanyag-takarékos mild-hibrid technikával ellátott SUV, amelyet – roncsjeggyel – 15 ezer euró körül „osztogatnak”, egészen jó benyomást tett.
Az internet népe szétszedi a Puma „Storm Adrenaline” nevet viselő, nők számára készült sportcipőjét. Az internetezők szerint a lábbeli a náci diktátor számos „védjegyét” magán viseli.
Dicséretes kantások Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) és a Magyar Kémikusok Egyesülete nemrég szervezte meg az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjé...
A zabolai Szigyártó Andrea első helyen végzett a 28. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny megyei fordulóján, és továbbjutott az országos döntőre.
Tizenöt óvodából tizenkilenc népviseletbe öltözött nagycsoportos gyerek vesz részt a Dalos madár, kis pacsirta című megyei népdalvetélkedőn.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Február 22-én hagyományos farsangi mulatságot tartottunk a kisbaconi kultúrotthonban.
Vártuk februárban, hogy vajon megszólal-e a mezei pacsirta, hirdet-e tavaszt. Nem tette. Majd alig fordítottuk át a naptárt márciusra, és megérkezett az első fehér gólya Háromszékre, Bikfalvára.
A túlsúlyosok megbélyegzése ellen emelt szót egy nemzetközi szakértői bizottság az elhízás szerdai világnapjához kapcsolódóan.
Ha az emberlakta vidékeken kevesebb hó is hullt, mondhatni alig, a vadföldön nem fukarkodott ebben a tél, leterítette hótakaróját. Két fáradhatatlan természetjárónk, Román Richárd vadőr és Kelemen László természetbúvár pedig a naptárhoz igazodva elkezdte a téli vadetetést.
Míg 10-20 évvel ezelőtt legalább egy hetet kellett várni az aktuálisan futó sorozatok új epizódjaira, a filmek Kánaánjának számító streaming-oldalak elterjedésével mára teljesen megváltoztak a sorozatnézési szokásaink.
A gyermekvállalásra mindenki pozitív élményként gondol, de sokszor vannak negatív hozományai is, amelyeket fel kell dolgozni.
Ha az ember eléggé szemfüles, minden január–februárban találhat a citromos ládákban Meyer-citromot, melyet nagy lelkesedéssel válogat bele egy szatyorba, otthon pedig addig-addig tartogat (mondván, csakis igazán finom falatok készülhetnek belőle), míg majd lejár a szavatossági ideje.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, többnyire magas hőmérsékleti értékekkel és gyakori, de kis mennyiségű csapadékkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 2-a és 15-e közötti előrejelzéséből.
Az okostelefonok, táblagépek és egyéb digitális eszközök nemcsak a felnőttek életének lettek elengedhetetlen kellékei. A gyermekek ma már egyre hamarabb megismerkednek ezekkel az eszközökkel, és két-három évesen használják napi szinten.
A naponta könyvet olvasó gyerekek jobban teljesítenek az iskolai teszteken – állapította meg egy nagyszabású új tanulmány.
A meteorológusok szerint hétfő hajnaltól felerősödik a szél, a Bánságban, a Körösök vidékén, Erdélyben és Máramarosban 60-80 kilométeres óránkénti sebességgel, Moldvában és Dobrudzsában 40-50 kilométeres óránkénti sebességgel is fújhat.
Péntektől vasárnapig a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok előterében a Columba Egyesület kiállításán huszonnégy kézdiszéki tenyésztő kisállatait tekinthették meg az érdeklődők.
Egy új kutatás arra jutott, hogy a drágább autókat vezetők kisebb valószínűséggel állnak meg, hogy átengedjék a gyalogosokat az úton.
Sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 19 megye hegyvidéki térségére a várható hóviharok miatt.
Bábszínház Szabadelőadásban játsszák a Bálna Béla című előadást március 1-én 18 órától a Cimborák Bábszínház stúdiótermében. Bálna Béla egy történet a barátságról, a felelősségvállalás...
Kipattant a rügy a bodzabokron, a zöld levelek már láthatóvá váltak. Ugyan még várni kell, míg teljesen zöldbe borul a bokor, de így is kellemes a látvány a napsütéses napon.
Egy egész napig állt a bál nemrég a kézdivásárhelyi Helen Doron Angol Nyelviskolánál. Igazi színkavalkád, színes jelmezek, jókedv, evés, ivás, alkotás jellemezte az egész napos programot.
A farsangi ünnepkör minden közösség életében fontos szerepet tölt be, a tél búcsúztatása, a farsangi fánk, a maskarás felvonulások, a mulatságok, az alakoskodás ideje ez.
Márciusban kezdődik az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza. Háromszéken 120 osztályba 2221 kisdiákot várnak, 1486-ot magyar, 735-öt román tagozaton.
Magas vérnyomást okozhat a rostszegény étrend – állapította meg egy nemzetközi kutatás, amelyet az ausztráliai Monash Egyetem tudósai vezettek.
Hóviharokra, erős szélre és légköri instabilitásra vonatkozó három sárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a hegyvidéki térségekre és csaknem 30 megye bizonyos térségeire.
Több káros hatása is van a napjaikban is népszerű szoláriumnak a bőrgyógyászok szerint. Használatakor kitesszük ugyanis magunkat az ultraibolya-túladagolásnak, amely növeli a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulását.