Két előadás van műsoron
Februárban is szórakoztató és tanulságos produkciókkal várja nézőit a Cimborák Bábszínház.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Februárban is szórakoztató és tanulságos produkciókkal várja nézőit a Cimborák Bábszínház.
Közel harminc éve élvezi már a nyugdíjas éveit, de még mindig figyelemmel követi a tanügy alakulását.
Frissítette csütörtökön a havazás, erős szél és hóviharok miatt korábban kiadott riasztásait az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Hóviharra vonatkozó harmadfokú, piros színű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely szerda estétől csütörtök reggelig érvényes az ország nyolc megyéjére.
Ha a medvék ma jöttek volna ki a barlangból, azon öt perc alatt, míg sütött a nap, megláthatták volna az árnyékukat. De mivel egész télen itt kószáltak, kissé zavarban vagyok a tél hosszúságát tekintve (a felvágott fa meg közben vészesen fogy)…
Müller Henrietta háromszéki származású, Rotterdamban élő előadó- és képzőművésszel való találkozásunk lehetőségét néhai nagybátyja, a Brassóban 1989 decemberében sorkatonaként, máig tisztázatlan körülmények között elesett Müller László tragikus sorsáról szóló riportunk megírása teremtette meg.
Kilenc nyugati és északi megyére érvényes narancssárga riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható nagy mennyiségű csapadék miatt. Az ország nagy részére ugyanakkor hóviharok miatt rendeltek el két sárga riasztást.
A huszonnégy órás esküvő trendje hozzánk is elért, az arénabeli Sepsi Wedding kiállításon a vállalkozó kedvű ifjú párok megelőlegezhették maguknak a házas életérzést. Jobb ilyenkor meggondolni…
Erős szélre és csapadékra vonatkozó sárga riasztást adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 27 megyéjére.
Valamelyest gyorsítja az agy öregedését a rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás – állapították meg amerikai kutatók.
Sokan osztják azt a szemléletet, miszerint nem azzal van a gond, hogy fiataljaink külföldre mennek tanulni, munkát vállalni, sokkal inkább azzal, hogy ezt követően nem térnek vissza itthon kamatoztatni a megszerzett tudást. Az ellenkezőjére példa Szabó Ildikó kézdivásárhelyi kézműves, aki a Dániában tapasztaltak birtokában indította útjára kisvállalkozását.
A madarak csiripelték el, hogy a sepsiszentgyörgyi Napsugár Napközi Otthon nagycsoportosai madárbarát napot tartanak.
Máté Anna, a vargyasi Borbáth Károly Általános Iskola ötödik osztályos tanulója imád olvasni, kreatív történeteket írni. Tehetségét a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny körzeti szakaszán is bizonyította, ahol kitűnő eredményt ért el, és továbbjutott a megyei fordulóra.
Kanabé Áron, a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola hatodik osztályos diákja a matematika „szerelmese”. Nem csak tehetséges, hanem szorgalmas diák, a plusz munka számára nem okoz gondot, s a befektetett energia mindig meghozza gyümölcsét.
A szakmákat bemutató sorozatunkban Czilli Aranka, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyartanára mesél arról, milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezésében január 31-én és február elsején Sepsiszentgyörgyön a Mikes Kelemen Főgimnáziumban kerül sor az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjére, amelyen Erdély, Partium és Bánság 12 megyéjéből 72 középiskolás diák vesz részt.
Felerősödik a szél az ország 27 megyéjében – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szabadidőmben sokat olvasok, filmet is nézek, nagy figyelmet szentelve a bennük előforduló eledeleknek is (nagy csodálója vagyok Lecter doktor alkotásainak, habár alapanyag-választásával nem értek egyet).
Egy friss tanulmány alapján a kívülről érkező baktériumok képesek antibiotikum-rezisztens géneket átadni a benti, így az otthoni és az irodai mikroorganizmusoknak.
Sárga riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 26 megye hegyvidéki térségére a várható erős szél és havazás miatt.
A napi átlaghőmérséklet hullámzására számíthatunk a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett, a január 27-e és február 10-e közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
A Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az e-cigaretták használata növeli a különböző szív- és tüdőbetegségek kockázatát, különösen veszélyes a fejlődés alatt álló tinédzserek agyára, és károsíthatja a növekvő magzatot.
A Bod Péter Megyei Könyvtár nyilvánosságra hozta azon könyvek listáját, amelyeket 2019-ben a legtöbb alkalommal kölcsönöztek ki az olvasók, külön listázva a felnőttek, tinédzserek, kisiskolások által olvasottakat, valamint azokat, amelyeket a kisgyermekeknek kölcsönöznek ki a szülők.
A Medvefej egy közel negyvenhektáros vadászterület, ahol tavalyelőtt ősszel tizenhét medvét láttam és fotóztam egy vaddisznó-hajtóvadászat során.
Javában zajlanak a tantárgyversenyek. A napokban hozták nyilvánosságra a magyar gimnáziumi és középiskolai diákok számára szervezett matematikaverseny és a 9–12. osztályosok Bolyai Matematika Csapatversenyének eredményeit.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
A megyeszékhelyi Cimborák Bábszínház A rest legényről című magyar népmese alapján készült bábjátékának felújított változatát január 26-án, vasárnap 18 órakor mutatja be a bábszínház stúdiótermében.
A globális felmelegedés hatásait nemigen érezzük így január tájékán, ugyanis roppant sok mínusz fok tódult ide, és úgy néz ki, jól is érzik magukat e tájékon, nem áll szándékukban továbbállni.
Három éve működik a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete, melynek tevékenysége szerteágazó és lefedi Székelyföldet.
A téli időszakban rengetegen vágnak bele a fogyásba, edzésbe, a „nyári test” kialakításába. Azonban, ha figyelmen kívül hagyunk néhány dolgot, siettetjük a folyamatot, nem lesz igazán eredményes.
Felmelegszik az idő a régiók többségében az elkövetkező napokban, a Körösök vidékén akár 11 Celsius-fokos nappali csúcsok is lesznek, a jövő héttől kezdődően azonban felére csökkenek a hőmérsékletek.
Rég volt az, amikor 2013-ban a Baróti Star TV Sanyikán még megdöbbent a „világ”, hogy milyen videókat is készít az internetre.
A szabadban végzett testmozgásról télen sem kell lemondanunk néhány egyszerű szabály betartásával, melyek az egészségünk megőrzésében segítenek.
Hatodik alkalommal szervezett a hétvégén esküvői kiállítást a Süti Éden Cukrászszalon, a Két Szív Esküvőszervező Iroda és a városháza.
A sovány vagy 1 százalékos zsírtartalmú tejet fogyasztó felnőttek szervezetének biológiai életkora lassabban nő, mint a 2 százalékos, illetve teljes tejet fogyasztó társaiké – derült ki egy új tanulmányból.
Még mindig a magyaros hangzású keresztneveket választják a leggyakrabban gyerekeiknek a háromszéki szülők, de egyre népszerűbbek a nemzetközi utónevek is.
A szakmákat bemutató sorozatunkban Kovács-Bíró Blanka újságíró, a Krónika napilap és a Székelyhon hírportál háromszéki tudósítója, a Sláger rádió szerkesztője mesél arról, milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
Egyik legszebb arcát mutatja a tél, amikor zúzmarával rakja meg a fákat. Hosszú percekig el lehet gyönyörködni benne. A tejfehér köd ugyan lecsökkenti a látótávolságot, így a madarakat nehezebb már észrevenni, de a táj látványa kárpótol mindenért.
Január végéig lehet pályázni Ösztöndíjat hirdet a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete nagycsaládban élő középiskolások és egyetemi hallgatók részére. Az igényléshez szükséges d...
Amit megmondtam, megmondtam, amit megtettem, megtettem, amit akarok, azt akarom, ez van és punktum. Ki vagyok én? Az vagyok, akit látsz bennem, amit kihozol belőlem.
Az egyedül otthon hagyott kutyák számára állított össze lejátszási listákat és készített podcastot a Spotify zenei streamingszolgáltató, mert egy felmérésből kiderült, hogy a nagy-britanniai kisállat-tulajdonosok csaknem 74 százaléka játszik le zenét házi kedvencének.
Állófogadásunk finomságai közé tartozhatnak a sült falatkák.
Országszerte szép idő lesz a következő két hétben, a csúcshőmérsékletek a 10 Celsius-fokot is elérhetik, kevés csapadékra inkább január 21-e után kell számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
Egy kínai kutatás 1998 óta 100 ezer felnőtt táplálkozási szokásait követte nyomon, és arra jutott, hogy akik rendszeresen fogyasztottak valamilyen fajtájú teát, átlagosan másfél évvel tovább éltek.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
A 2019–2020-as tanév második felében is több versenyen, olimpián tehetik próbára tudásukat a háromszéki diákok.
Télen a lecsupaszodott fákon jól lehet látni a madárfészkeket, amelyek nyáron a lomb takarásában voltak.
A szakmákat bemutató sorozatunkban dr. Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium vallástanára, mentálhigiénés szakember mesél arról, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.
A nők akár tíz, a férfiak hét olyan évvel élhetnek tovább, amikor nem szenvednek szívbetegségtől, 2-es típusú cukorbajtól és más krónikus betegségekből egy hosszú távú, nagy létszámú kutatás szerint.
A tavalyi volt Európa legmelegebb éve a rendszeres mérések kezdete óta, globálisan nézve pedig 2019 a második legmelegebb év volt 2016 után, ráadásul sorozatban már az ötödik különösen meleg év.