A Berde Mózsa-kör újabb tanéve
A délutáni tevékenységek során elsősorban a szerény anyagi körülmények között élő, nagycsaládból származó vagy egyéb társadalmi problémával küzdő gyerekek számára nyújt fejlődési lehetőséget.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A délutáni tevékenységek során elsősorban a szerény anyagi körülmények között élő, nagycsaládból származó vagy egyéb társadalmi problémával küzdő gyerekek számára nyújt fejlődési lehetőséget.
Októberben is érdekes, tanulságos és szórakoztató előadásokkal várja a kicsiket és nagyokat a Cimborák Bábszínház.
Tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a Tiszta Forrás Népdalvetélkedőt az Eufónia Kulturális Egyesület október 5-én a „Plugor Sándor” Művészeti Líceumban. A rangos zenei rendezvényen 112 diák vett részt.
Egy hektárnál nagyobb zöldövezet van kialakítva sportolásra és szabadidő eltöltésére Uzon községében. A hely a madarak megfigyelésére is alkalmas.
A mérlegeknél ott a pont, ahol a vessző, hiszen végtelen fantáziájuknak, különc elképzeléseiknek senki nem szab határt. A balanszot keresve állandóan konfliktusokkal küszködnek, mert nem értik, hogy az élet sokszor a patthelyzetek megoldatlanságával válik kerek egésszé.
Az öngyilkosságra mint globális népegészségügyi problémára hívják fel a figyelmet a nemzeti pszichiátriai társaságok a lelki egészség világnapja alkalmából, tájékoztatva az embereket a megelőzés lehetőségeiről.
Az aktuális tudományos álláspont szerint az ember körülbelül 33 éves koráig nyitott az új zenékre, aztán már egyre kevésbé érdeklődik irántuk – eddigre már kialakul az ízlés, és egyre kevésbé érdekesek az újdonságok.
A tudományos vizsgálatok szerint egyes betegségek akár 30 százalékban is megelőzhetők lennének megfelelő zöldség- és gyümölcsbevitellel. A megelőzés részeként EU-s szinten negyedmilliárd eurót költenek az uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramra ebben a tanévben.
Négylábú társaink életünk szerves részeit képezik, nemhiába hívják őket az ember legjobb barátjának. Ahhoz azonban, hogy a kutyatartók és kutyáik kapcsolata harmonikussá váljon, olykor sok erőfeszítésre van szükség.
Nemrég a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban mutatták be Döme Ibolya Élj igazán című könyvét.
A gyergyószentmiklósi örmény családok egyik legrégebbije az Ákoncz, melynek egy tagja, Tódor, már 1733-ban, a templomuk építésekor egyháztanácsosként szerepel a feljegyzésekben.
A prognózist és a kimenetelt is befolyásolja, hogy hol történik a daganatos gyerekek kezelése – közölte a II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
Az 1-es típusú cukorbetegség akár néhány hét alatt kialakulhat a gyermekeknél – mondta Blatinczky László gyermekendokrinológus.
A legtöbben voltunk már hasonló helyzetben. Ébredtünk már émelygéssel, szájszárazsággal és lüktető fejjel egy túlzott italfogyasztással töltött éjszaka után. Vajon van olyan étel, amelynek fogyasztása csodás gyógyuláshoz vezet?
Felmelegedés, szép őszi idő várható a következő két hétben, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 7-e és 20-a közötti időszakra kiadott előrejelzéséből.
Rendkívül hideg lesz kedd reggelig, a hegyekben havazik – közölte vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Európai klímakutatók adatai szerint az idei volt a legmelegebb szeptember a Földön azóta, hogy a Copernicus Climate Change Service (C3S) 1981-ben elkezdte rendszeresen feljegyezni az időjárási adatokat.
Drasztikusan lehűlést és sok csapadékot hozott az országon áthaladó hidegfront, a hegyekben több helyen lehullott az idei első hó, máshol a nagy mennyiségű eső és az erős szél okozott fennakadásokat a közlekedésben és az áramellátásban.
Napjaink egyik legfontosabb célkitűzése, hogy minél kevesebb élelmiszer végezze a szemétlerakókban. A feldolgozók szerint azonban egyelőre olcsóbb megsemmisíttetni a mellékterméket, mint újra felhasználni.
Az egyre rövidebb és hűvösebb nappalok megterhelik a szervezetet, mert gyengül az immunrendszer és kevesebb vitamin jut a szervezetbe.
Képes receptes könyvet adott ki a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon.
Mesével indult a szüreti mulatsággal egybekötött évadnyitó gyermektáncház a Míves Házban Benkő Éva vezetésével.
A Székely Nemzeti Múzeumban negyedik alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci–magyar közös projektet, melynek célja, hogy svájci zenepedagógusok a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást Sepsiszentgyörgyön is megismertessék.
Október van, a legtöbb vándormadár már elment, csak a sereghajtók maradtak, és ha az idő továbbra is kedvez, akkor még láthatjuk a házi rozsdafarkú kecses mozdulatát, sőt hallhatjuk is az egyszerű, de kedvesen reszelős énekét.
Csodálatos mesevilág főszereplőivé váltak azok a zaláni, maksai, rétyi és gidófalvi kisdiákok, akik a magyar népmese napján a Bod Péter Megyei Könyvtárba látogattak.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
A Határtalan program keretében tovább sikerült mélyíteni a szakmai és emberi kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti szakos diákjai és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola és Kollégium diákjai között.
Nemcsak a vele egy háztartásban élő vagy együtt dolgozó embereket, de a kutyáját is mérgezheti az, aki cigarettázik – derült ki a egy kisállat-biztosító felméréséből.
Csütörtöktől eső és szél várható, erőteljes lehűlés következik – tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Egy friss kutatás alapján az agy túldolgoztatása – legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról – csökkentheti a képességet, hogy megfontolt döntést hozzunk, ami hatással lehet többek köz...
Bár a szezon még el sem kezdődött, a szakemberek szerint jól jár, aki most cselekszik. Az amerikai járványügyi központ, a CDC ajánlása szerint az az ideális, ha október vége előtt megszerezzük a védettséget.
A TV2 Jóban Rosszban című sorozatának egykori szereplője megkísérelt véget vetni az életének, de a rendőrség időben szállt ki a lakására, ahonnan a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították. A rendőröket vélhetően a színész egyik barátja értesítette, ő ezek szerint tudhatott arról, mire készül Damu.
Ma talán kanyarodjunk még vissza egy eledel erejéig az örmény konyha berkeibe.
Bár önmagában a pozitív gondolkodás kevéssé befolyásolja az egészségi állapotot, egy friss tanulmány kardiológus szerzői szoros összefüggést találtak az optimizmus és a kardiovaszkuláris események, illetve az ezek nyomán bekövetkező elhalálozások között.
A makovi Állami Állatmentő Állomáson kíváncsi őzgida kukkantott be a fehér gólyák fészkébe, ám a fészekbe nem engedték be Bambit.
Tőlünk nyugatra nagyon népszerűek a bőrvilágosító krémek, amelyek gyakorlatilag hasonlóképpen teszik világosabbá a bőrt az arcon és a testen, mint ahogyan a barnító krémek barnítanak.
Hullámzó hőmérsékleti értékekre és sok esőre számíthatunk a következő két hétben, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szeptember 30-a és október 13-a közötti időszakra kiadott előrejelzéséből.
A Frontiers in Human Neuroscience tudományos szaklapban közzétett publikáció azt az eredményt közölte, hogy az aktív életmód és rendszeres testmozgás visszafordíthatja az agy öregedésének jeleit.
A Dana-Farber Rákkutató Intézet szakértői áttörést érhettek el a rák egyszerű vértesztből történő felismerésében: a módszer, amit kifejlesztettek, DNS-szekvenáláson alapul, méghozzá úgy, hogy a kutatók az úgynevezett DNS-metilációra figyeltek, ami egy olyan kémiai jelzés az örökítőanyagon.
A nőknél létezik a „néma” szívroham, melynek alapvetően mások a tünetei, mint a férfiaknál jelentkező infarktusnak. A megdöbbentő adatok szerint nőtt a nők veszélyeztetettsége.
A téli időszak előtt különösen fontos, hogy elég vitamin jusson a szervezetbe – közölte Kerekes Dániel személyi edző szombaton az M1 aktuális csatornán.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a légszennyezés rettentően káros hatással van az emberi testre, egy friss kutatás azonban azt is igazolni látszik, hogy a gyerekekre nézve komoly mentális hatásai is lehetnek, és szorongáshoz, depresszióhoz, sőt, öngyilkos gondolatokhoz is vezethet.
Fotópályázatot hirdet a Turulmadár Ifjúsági Iroda múlt-jövő, régi-új, fiatal-idős, akkor-most, élő-örökség, élet-alkotás jelszavakkal.
Az első Waldorf-iskola megnyitásának századik évfordulóját ünnepelték a napokban azokban az országokban, ahol ez a fajta alternatív oktatási módszer elterjedt.
Idén a Benedek Elek Emlékévhez kapcsolódva a Tipe Tupa Egyesület a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókszervezete támogatásával szervezi az egyhetes rendezvényt, melynek programját úgy állították össze, hogy abban minden korosztály megtalálja a neki legjobban tetszőt.
Csutak Tamással, a Gáll Lajos Futókör vezetőjével, a közismert atlétával arról beszélgettünk, hogy milyen körülmények játszottak közre abban, hogy a sportágak közül a szaladást választotta.
Az uzoni Ambrus László madarász barátommal túrázni mentünk. Az ilyenkor szokásos útvonalat jártuk be, ahol a madarak mellett azt is megfigyeltük, érik-e a csipkebogyó.
Egyre több teagyártó cég használ papír helyett műanyagalapú teafiltereket, egy friss kutatás szerint azonban több milliárd okunk van arra, hogy ne ezeket használjuk
A magyar kormány támogatásával jut el Kolozsvárra és Sepsiszentgyörgyre is egy-egy előadást tartani október végén Nick Vujicic, a végtagok nélkül született amerikai-ausztrál motivációs tréner.
Fontos, hogy az allergiás tünetek kezelve legyenek, mert anélkül akár asztma is kialakulhat – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.