A romániai földgáztárolók töltöttsége elérte a teljes kapacitásuk csaknem 98 százalékát
Hétfő reggelre 3 milliárd köbméter földgáz lesz a romániai tárolókban, ami 97,7 százalékos töltöttségnek felel meg – közölte vasárnap a Transgaz.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hétfő reggelre 3 milliárd köbméter földgáz lesz a romániai tárolókban, ami 97,7 százalékos töltöttségnek felel meg – közölte vasárnap a Transgaz.
A szállításügyi minisztérium újra kiírja a Brassó – Kézdivásárhely – Bákó autópálya tervezésésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, miután szeptemberben felbontották a szerződést a Search Corporation – Primacons Group társulással, amely két év alatt a megvalósíthatósági tanulmánynak csupán 15%-át készítette el.
A szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta 5,2 százalékos volt szeptemberben, ami 0,1 százalékpontos növekedést jelent az augusztusban jegyzetthez (5,1 százalék) viszonyítva – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Jelentős ugyanakkor a fiatalok munkanélküliségi aránya, 22,8%.
Nincs objektív oka az élelmiszerek drágulásának, mert stabilizálódtak az árak a termelésben és a feldolgozásban – jelentette ki szerdán Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
Vizsgálódik a fontosabb hazai bankoknál a Versenytanács a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) megállapításával kapcsolatban – erősítette meg szerdán az intézmény elnöke.
Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy korrigálni fogják a tűzifa köbméterenkénti árát 400 lejre korlátozó rendeletet.
A hazai turizmusban a minőségre kell törekedni a beruházások terén is, szögezte le László Endre, a székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) klaszter elnöke annak kapcsán, hogy a kormány aktualizálta a turisztikai beruházásokat szabályozó törvényt, és a mennyiség helyett a minőségre fektetik a hangsúlyt.
A papír alapú ügyintézés felszámolásától és egyes munkafolyamatok automatizálásától remélnek költségmegtakarítást a vállalkozások.
Újraindul a botfalusi cukorgyár! November 4-én, pénteken találkozóra hívja a brassói és háromszéki cukorrépa termelőket a botfalusi cukorgyár új tulajdonosa, hogy szerződéseket kössene...
Gumiabroncsgyártó üzemet létesít Nagyváradon a Nokian Tyres; a finn nagyvállalat 650 millió eurós beruházásra készül a Körös-parti városban – tájékoztatott kedden a Reuters.
A romániai gáztárolók töltöttsége november elsején elérte a 96,52 százalékot, ami azt jelenti, hogy 2,963 milliárd köbméter gáz van készleten – közölte kedden a Facebook-oldalán Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
November 1-jétől, keddtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.
Tavalyhoz képes a bruttó átlagbér 10,6 százalékkal, a nettó átlagbér pedig 11,3 százalékkal nő 2022 végéig, az átlagos reálkereset azonban az infláció miatt várhatóan mintegy 2 százalékkal csökken – közölte pénteken az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP).
A külföldi beruházásokért és az export ösztönzéséért felelős ügynökség létrehozásáról dönt pénteki ülésén a kormány – jelentette be a miniszterelnök.
A hazai villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók (prosumerek) száma a 2019 végi 303-ról 23.785-re nőtt 2022. augusztus 31-ig – tájékoztatott csütörtökön az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE).
Aláírta a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szerdán a szerződést az osztrák Strabag és a német Geiger romániai leányvállalatainak konzorciumával az észak-erdélyi A3-as autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakaszának befejezéséről.
A hazai gazdaság számára fontos állami és magánberuházásoknak hivatott kedvező hitelekkel és garanciákkal lendületet adni a Román Állami Fejlesztési és Beruházási Bank, amelynek létrehozásáról határozatot fogadott el a kormány. Az állami banknak elsősorban nagy országos beruházások, illetve az önkormányzatok infrastrukturális fejlesztéseinek finanszírozását kell ellátnia, de a kis- és középvállalkozásokat is támogatni fogja, amennyiben a cégek a termelésre fektetik a hangsúlyt és a termelési kapacitásukat akarják bővíteni.
Nehéz tél elé nézünk! Olvasóink saját zsebükön tapasztalhatják, hogy folyamatosan emelkednek az árak, miközben egyre nehezebben jönnek ki fizetésükből. Ezt a folyamatot vizsgálta legutóbbi elemzésében a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem Közgazdasági Karának közgazdászokból álló csapata. A Romanian Economic Monitor nevű kutatási projekt elemzése arra figyelmeztet, hogy a háztartások reáljövedelmének csökkenése lassítja az ország gazdasági növekedését.
Meghirdette az első munkahelyeket a brassói nemzeztközi reptéren a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA).
Új Lidl áruház épül Sepsiszentgyörgyön, a városrendezési dokumentációról a helyi tanács csütörtöki ülésén szavaznak a tanácsosok. A kiskereskedelmi üzletlánc második egysége a Szemerja negyedi stadion közelében, a Vadász és a Szegfű utcák áltak közrezárt területen épülhet meg, 13.639 négyzetméteres területen.
A Richter Gedeon Nyrt. eladja a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát – jelentette be a gyógyszeripari vállalat pénteken.
A romániai lakosság 59,5 százaléka úgy érzi, hogy romlott az anyagi helyzete tavalyhoz képest – derül ki a CEC Bank és a FinZoom.ro közös felmérésének eredményéből.
A Railworks társulás nyerte a Kolozsvár-Biharpüspöki vasútvonal első szakaszának korszerűsítésére kiírt pályázatot – közölte csütörtökön a romániai vasúthálózatot kezelő CFR SA társaság.
Románia jelenleg rendelkezik a szükséges villamos energiával és földgázzal – jelentette ki a téli felkészülésről szóló csütörtöki prefektusi távértekezleten a miniszterelnök.
Azeri-román együttműködéssel cseppfolyósítottföldgáz-terminál épül a Fekete-tengeren. A közös beruházásról szóló memorandumot szerda délután írja alá Nicolae Ciucă kormányfő a SOCAR azerbajdzsáni vállalat képviselőivel.
A nagylaki és borsi autópálya-határátkelők megnyitása óta a Románia és Magyarország közötti, határokon átívelő közúti infrastrukturális projektek megvalósítása a jó gyakorlatok példája – állapította meg kedden Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Miközben „békeidőben” visszaszorult a feketemunka jelensége, a mostani válság idején, a beszűkülő lehetőségek és emelkedő kiadások miatt megugrott azon munkaadók száma, amelyek óriási bírságot kockáztatva feketén foglalkoztatják munkavállalóikat. Utóbbiaknak szintén előnytelen ez, ugyanis egyrészt ők maguk is büntethetőek, másrészt egészség- és nyugdíjbiztosítás nélkül maradnak.
Az üzletekben árusított élelmiszertermékekhez hasonlóan ezentúl az éttermi ételek esetében is részletes tájékoztatást kell kapniuk a vendégeknek, hogy mit fogyasztanak, vagyis fel kell tüntetni a felszolgált menük összetevőit. Erre az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnökének nemrég életbe lépett rendelete kötelezi a hazai vendéglőműködtetőket.
Közel 400 cég szűnt meg Háromszéken! Idén Kovászna megyében arányaiban kevesebb céget számoltak fel, mint országos szinten. A Cégjegyzék (ONRC) adatai szerint idén az év első nyolc hón...
Románia 2022 első nyolc hónapjában 1,512 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált, 20,1 százalékkal (mínusz 381.300 toe) kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból.
Elkezdte vasárnap a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) a 2022-es támogatások előlegeinek folyósítását – tájékoztatott az intézmény.
Az elmúlt napokban ismét emelkedni kezdett a benzin és a gázolaj ára, így nyoma veszett az elmúlt hónap során tapasztalt árcsökkenésnek, az üzemanyagárak visszatértek a szeptember közepi szintre – írja a Digi24.ro.
A romániai földgáztárolók töltöttsége pénteken meghaladta teljes kapacitásuk 90 százalékát, a lakosság és a gazdaság működése számára is elegendő gáz van a közelgő téli időszakra, függetlenül attól, milyen lesz az időjárás – közölte Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Átlagban 12 százalékkal nőttek ebben az évben a bruttó bérek a magánvállalatoknál – derül ki a PwC Románia csütörtökön közzétett felméréséből. Ez az elmúlt 15 év legnagyobb fizetésemelése a privát szektorban, amellyel a cégek a rekord méretű inflációt próbálják ellensúlyozni.
Románia schengeni csatlakozása 0,5 százalékpontnyit lendítene az ország gazdasági növekedésén – jelentette ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen a pénzügyminiszer.
Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtökön, a mioveni-i üzemben tett látogatását követően kijelentette, hogy a Daciánál a következő tíz évre és az azt következő időszakra is vannak fejlődési kilátások.
Románia elkezd villamos energiát szállítani a Moldovai Köztársaságnak, miután a román Hidroelectrica és a moldáv Energocom vállalatok aláírtak egy erről szóló szerződést – jelentette be csütörtökön Virgil Popescu román energiaügyi miniszter.
Sürgősségi rendeletet fogadott el szerdai ülésén a kormány a nagy energiaigényű ipari fogyasztók támogatásáról.
A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is – idézte Woody Allent Szakács-Paál István közgazdász, aki az első szentgyörgyi TEDx egyik előadója volt. Szakmája ellenére mégsem csak a pénzről értekezett.
Az országos nettó átlagbér augusztusban 3933 volt, 42 lejjel (1,1 százalékkal) kisebb, mint júliusban, a bruttó átlagbér pedig 6348 lej volt, 57 lejjel (0,9 százalékkal) kisebb, mint az előző hónapban – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint az augusztusi 15,32 százalékról szeptemberben 15,88 százalékra nőt az éves infláció Romániában. Az élelmiszerek 19,12, a nem élelmiszer jellegű termékek 16,61 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 8 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest.
A tavasszal becsült 2,2 százalékról 4,8 százalékra módosította kedden közölt jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését.
Ötven százalékkal növelte keddi együttes ülésén a szenátus pénzügyi és költségvetési bizottsága a természetes személyek tulajdonában lévő lakóingatlanok helyi adójának kiszámításakor figyelembe vett referenciaértéket.
Romániában személyenként 130 kilogramm élelmiszer-hulladék termelődik évente, miközben 150 ezer gyermek szenved naponta az éhség miatt, és több mint 4,5 millió polgár él szegénységben – sorolta a problémákat Miklós Zoltán.
A háromszéki vállalkozások több mint egyharmada, nevezetesen azok, amelyeknek nincsen egyetlen alkalmazottja sem, elveszítheti nyeresége jelentős részét jövő évtől – hívta fel a figyelmet Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő.
Ukrajna leállítja az európai országokba irányuló áramexportját az energetikai létesítmények ellen hétfőn végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás miatt – közölte az energetikai minisztérium.
Több gyártó vállalat jelezte, hogy az energiaárak növekedése miatt csökkenti termelési kapacitását – jelentette ki csütörtökön Târgoviştében a gazdasági miniszter.
A kis- és középvállalkozások országos tanácsa (CNIPMMR) támogatja a minimálbér 3000 lejre történő emelését, azonban azt javasolja, hogy ez csak a tél lejárta után történjen meg.
Román állami Fejlesztési és Beruházási Bank létrehozásáról szóló határozatot fogadott el szerdán a kormány; a pénzintézet fő feladata lesz a román gazdaság számára fontos állami és magánberuházások támogatása.
A korábbi 5,5 százalékról 6,25 százalékra emelte szerdai ülésén a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa az alapkamatot. Az új kamatérték október 6-ától hatályos.