Megszorítások az oktatásban
Az állami költségvetési kiigazítások tervezetében egyebek között az is szerepel, hogy az oktatási-nevelési célokra történő kiadásokat 1,03 milliárd lejjel (vagyis több mint 200 millió euróval) csökkentenék.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az állami költségvetési kiigazítások tervezetében egyebek között az is szerepel, hogy az oktatási-nevelési célokra történő kiadásokat 1,03 milliárd lejjel (vagyis több mint 200 millió euróval) csökkentenék.
Romániában 15,5 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér júniusban, mint egy évvel korábban – közölte szerdán az országos statisztikai intézet.
A pénzügyminisztérium által kedden közzétett költségvetés-kiigazítási tervezet szerint az államkassza bevételei 2,25 milliárd lejjel nőnek, a kiadások 285,7 millió lejjel lesznek magasabbak.
A speciális nyugdíjak megadóztatására vonatkozó intézkedés nem került be az adó- és pénzügyi intézkedések szabályozását célzó, a pénzügyminisztérium honlapján kedden közzétett sürgősségi rendelet tervezetébe, mivel még dolgoznak rajta.
Az egyre inkább korszerűsödő háromszéki mezőgazdasági felszerelések és folyamatok magasabb szintű tudást igényelnek, mint amivel a jelenlegi traktoristák egy része rendelkezik, ezért számukra felnőttképző tanfolyamot indít a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság.
Miután múlt héten beharangoztuk, a kormány hétfőn elfogadta az állam felé tartozásokat felhalmozott cégeket, magánszemélyeket, civil szervezeteket és önkormányzatokat is érintő adóamnesztiát.
Kötelezettségszegési eljárás (infringement) indulhatott volna az ország ellen, mert nem hozta törvénykezését összhangba az Európai Unió irányelveivel – jelentette be kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
Az idei nyári idényben 192 ezer éjszaka szállást fizettek ki vakációs utalványokkal a román állampolgárok, tehát 269%-kal többet, mint tavaly nyáron.
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője szerint alkotmányellenes az az intézkedéscsomag, amelyet a kormány hozott július 31-én a vállalatok pénzügyi újjászervezésére. A PNL ezért a nép ügyvédjéhez fordul jelentette ki a pártelnök.
A hatóságok a héten tervezik elfogadni a költségvetés-kiigazítást, jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter hétfőn, a Radio România Actualităţi adónak adott interjúban.
A davosi nemzetközi gazdasági fórum rangsora szerint Magyarország gazdasági szempontból a 48. helyen szerepel (2010-ben az 58. volt), Románia az 52. helyen (a 64. volt), a régióban a legjobban Csehország áll, a 29. helyen – hangzott el Tusványoson, a Versenyképesség a 21. században című panelbeszélgetésen.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, Florin Roman írásban kérte a legnagyobb összegű romániai nyugdíj megnevesítését.
Románia a kilencedik helyen áll az Európai Unió legfontosabb sörgyártóinak sorában, évente 1,8 milliárd liter készül itt ebből az italból – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) adataiból.
A költségvetés-kiigazítás nyomán nem csökken az állampolgárok jövedelme – jelentette ki csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Teltházas volt az Erdély Café sátor a női vállalkozók tusványosi előadásán, ahol Aczél Dóra, Ballok Ildikó és földink, a Kézdialbisban élő Berde Zsuzsanna képviselték a merész, önmegvalósító nőket.
A kormány közvitára bocsátotta azt a tervezetet, amely előírja, hogy a 2019-2020-as tanév során ötször 50, azaz összesen 250 lej értékű vásárlási utalványt kapna minden 1-12. osztályos tanuló és diák.
Sikeresen lezárult a Vodafone-csoport és a Liberty Global közötti tranzakció, így a Vodafone lett a UPC 100 százalékos tulajdonosa. A két szolgáltató cégcsoportként, de különálló vállalatként működik tovább.
A Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség vezérigazgatóját, Osváth Esztert és Molnár-Bánffy Katát, a Salt Communications kft. elnökét Magyari Tekla, a Nőileg magazin újságírója faggatta Székelyföld imázsáról.
Az osztrák OMV Petrom olajtársaság közölte, hogy a román jogi környezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről döntsenek, de jelezték: továbbra is érdekeltek a projektben és tárgyalnak a hatóságokkal.
Tízből hét hazai vállalkozás késve – átlag 120 napos határidőre – fizeti ki a partnereit, derült ki a Frames&Train Your Brain által készített felmérésből. A megkérdezett vállalkozók 68 százaléka ismerte el, hogy a számlafizetéssel kivárnak az utolsó határidőig. A tanulmány szerint divattá vált az üzletfelek pénzével való gazdálkodás, mert nincs elég tartalékuk, és így tudják biztosítani a szükséges készpénzforgalmat.
Izzasztónak ígérkezik az augusztus egyes vállalkozók számára. A következő időszakban adó- és munkaügyi ellenőrök közös csoportjai keresik meg a vállalkozásokat, ezzel az átfogó ellenőrző akcióval próbálják felszámolni az adócsalást és a feketemunkát. Azok a cégek, amelyek még nem használják az elektronikus kasszagépeket, biztosan számíthatnak ellenőrök érkezésére.
Ma (szerda) az utolsó nap, amikor interneten a www.anaf.ro oldalon vagy papíron (az adóhivatalban) leadhatják az egységes adóbevallást, illetve felajánlhatják a már befizetett adójuk 2, illetve 3,5 százalékát civil szervezeteknek vagy egyházaknak!
Újabb adóamnesztiát tervez a pénzügyminisztérium, várhatóan ősszel adnak lehetőséget az állam felé adósságot felhalmozott cégeknek, hogy a büntető és késedelmi kamatok eltörlése mellett befizessék az alaptartozásukat. Az adóamnesztia tervét a napokban a pénzügyminisztérium Társadalmi Párbeszéd bizottságában ismertették a szaktárca vezetői, számolt be lapunknak Édler András (képünkön).
Nincs már elegendő idő ahhoz, hogy július 31-éig elkészüljenek a költségvetés-kiigazítással, így a kormány valószínűleg egy héttel később fogadja el azt – közölte csütörtökön Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
A romániai Renault Csoport, az OMV Petrom és a Continental a hazai gazdaság három legjobb munkáltatója a Capital Media Production évente összeállított, legújabb listája szerint.
Augusztusban országos szintű ellenőrzéseket indítanak a cégeknél az adócsalás és a feketemunka felszámolása érdekében, jelentette be Eugen Teodorovici pénzügyminiszter csütörtökön, egy szakkonferencián.
Kihirdette szerdán Klaus Johannis államfő a gROwth – Junior Centenar megtakarítási számlára vonatkozó, 2018/104-es sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabályt.
Gazdasági hírek pár mondatban.
Csupán akkor gondolunk életünk és egészségünk biztosítására, amikor már minden anyagi gondunk megszűnt, és Romániában nagyon kevesen vannak ebben a helyzetben.
A Brassó Megyei Tanács kénytelen volt újraértékelni a vidombáki repülőtér utastermináljának tervezésére és építésére érkezett ajánlatokat.
Az égető munkaerőhiány miatt (is) elkerülhetetlenné válik a vállalkozások digitalizálása, ám a hazai cégeket a pénz hiánya és nem megfelelő infrastruktúrájuk akadályozza a korszerű technológiák bevezetésében.
Júniusban 2,9%-os munkanélküliségi arányt jegyeztek Romániában, ami 0,03 százalékponttal volt magasabb a májusinál, de 0,54 százalékponttal alacsonyabb a tavaly júniusban regisztráltnál.
A közép- és kelet-európai magánvállalkozások számára a legnagyobb kihívást a szakképzett munkaerő fokozódó hiánya jelenti, ami akadályozza a növekedésüket is.
Júniusban 3,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában, ami csökkenést jelent a májusban jegyzett 4,4 százalékos éves inflációhoz képest, de így is ez a legnagyobb mértékű fogyasztóiár-növekedés az Európai Unió (EU) országai közül.
„Nincsen siker… nélkül” mottóval szervezi idén jubileumi műhelyét a Junior Business Club. A vállalkozó vagy vállalkozással kacérkodó fiatalokat tömörítő sepsiszentgyörgyi egyesület vezetője, Karácsony Zsolt lapunknak elmondta: augusztus 29. és szeptember 1. között zajlik a különböző gazdasági témakörökre épülő szakmai tábor.
A gyógykezelő központokban szeretné ösztönözni a beruházásokat és fejlesztéseket a kormány, derült ki a szerkesztőségünkbe küldött közleményből. Eszerint támogatják az infrastruktúra fejlesztését, új munkahelyek létesítését és az alkalmazottak szakképesítését. A gyógyfürdőket célzó program idénre és jövő évre érvényes összköltségvetése 130 millió euró.
RMDSZ-közlemény adta hírül, hogy a Pro Economica Alapítványhoz mezőgazdasági nagyberuházásokra benyújtott 72 székelyföldi pályázatot elbírálták, és abból 66-ot nyertesnek kiáltottak ki. Merre lép tovább a háromszéki gazdaság a magyar kormánytól a hosszú távú fejlesztést célzó összegek jóvoltából – érdeklődtünk az alapítvány ügyvezető igazgatójánál, Kozma Mónikánál.
A jó adófizetőkből álló ‘fehér listát’ állítana össze az Országos Adóhatóság (ANAF) a hatékonyabb adóbegyűjtést célzó intézkedéscsomag keretében.
Az országos adóhatóság (ANAF) szerint a júniusi adóbevételek 23,1 milliárd lejt összesítettek, ami 4 milliárd lejjel, azaz 21,1 százalékkal több az elmúlt esztendő ugyanezen hónapjában jegyzetthez viszonyítva.
Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 23 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Az országos állami nyugdíjpénztár (CNPP) nyilvántartásai szerint idén május végén Romániában 9303 személy részesült szolgálati nyugdíjban, ami 14-gyel meghaladja az áprilisi számot.
A kormány 15 millió lejjel kiegészíti hétfőtől a Roncsprogram Plusz programot, miután az elmúlt négy hónapban a magánszemélyeknek felajánlott összes voucher elfogyott – közölte a környezetvédelmi minisztérium.
Hétfő reggel 10 órától lehet iratkozni a háztartási gépek roncsprogramjában fel nem használt, húszmillió lej összértékű értékjegyekre – közölte a Környezetvédelmi Alap.
A székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében 66 mezőgazdasági feldolgozóipari nagyberuházást támogat a magyar állam.
A repülőszerkezetek kutatására, gyártására és karbantartására szakosodott román Romaero védelmi ipari céggel kötött együttműködési megállapodást szerdán Bukarestben a Patriot rakétavédelmi rendszert gyártó amerikai Raytheon vállalatcsoport.
Szerdán lezárulnak a költségvetés-kiigazítással kapcsolatos egyeztetések a minisztériumokkal, csütörtökön tárgyalnak a témáról Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, július 31-én pedig a kormány elé kerül a költségvetés-kiigazítás tervezete.
Klaus Johannis államfő bevallása szerint azért hirdette ki az új nyugdíjtörvényt, mert jelenleg túl alacsonyak a nyugdíjak, így szükség van a jogszabályra.
Friss kutatási eredmények szerint Székelyföldön a magyar nemzetiségűek alulreprezentáltak a kormánynak alárendelt intézményekben, és kevesebbet is keresnek, mint a román nemzetiségűek.
4 százalékra felfele módosította szerdán a román gazdaság idei bővülésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, amely korábban úgy becsülte, hogy 2019-ben 3,3 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP).
A Hargita megyei Orotva környékén elektromos járművek, mobiltelefonok és akkumulátorok gyártásában használt európiumot termelne ki a román állam.