Orgonaszentelés lesz Lemhényben
Jelentős előrelépés történt Lemhény község plébániatemplománál: a település katolikus temploma egy orgonát tudott vásárolni, aminek megszentelésére március 14-én kerül sor, Kovács Gergely érsek jelenlétében.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jelentős előrelépés történt Lemhény község plébániatemplománál: a település katolikus temploma egy orgonát tudott vásárolni, aminek megszentelésére március 14-én kerül sor, Kovács Gergely érsek jelenlétében.
A nőnapi sajtójelentések kapcsán annak az állításnak az igazságát firtatjuk, mely szerint a nők ugyanolyan mennyiségű munkáért kevesebb fizetést vihetnek haza, mint a férfiak.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A befejezett és folyamatban levő, uniós vagy kormánytámogatásból származó finanszírozással kivitelezett 28 projekt mellett újabb négy pályázattal javítaná a község infrastruktúráját az uzoni önkormányzat.
Aggasztja a háromszéki madárvédőket, madárbarátokat a szeszélyes időjárás, a kitartó lehűlés, fagy, hiszen a vándormadarak – pontosabban a hírnökök – már érkeznek, a hirtelen havazások pedig akár az életüket is veszélyeztethetik.
Egyre rosszabbak a túlsúlyról, elhízásról megjelenő statisztikák, egy új előrejelzés szerint 2025-re a világ összes országát érintheti az elhízás, sőt átbillenhet a mérleg a túlsúly felére. Romániában, sőt Kovászna megyében sem jó a helyzet.
Közlekedési baleset történt kedd reggel a 12-es országút Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy közötti szakaszán. Egy 52 éves férfi elvesztette uralmát aut=ja fölött és az út széli sáncba borult – közölte a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság.
Meghosszabbítja az oktatási minisztérium a felzárkóztató oktatásra való jelentkezés eredetileg március 3-ra meghirdetett határidejét, illetve lehetővé teszi, hogy folyamatosan jelentkezzenek arra a diákok (szüleik által), az így szervezett csoportokat havonta lehet bővíteni.
Sepsiszentgyörgyi halászok keresték fel szerkesztőségünket, és arra panaszkodtak, hogy a kormoránok miatt egyre több „szétcsipkedett” halat találnak az Olt vizében. Utánajártunk, és kiderült, hogy a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalhoz is számos hasonló panasz futott be.
Történnek jó dolgok is – állapította meg a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat elnöke. Benkő Erika közölte: az egészségügyi minisztérium „vette az üzenetet” és a szolgálat kérésére magyar nyelvű szűrő-kérdőívekkel is ellátja az oltóközpontokat.
Tegnap délután tartották a NYISZ, vagyis a Nyujtódi Ifjúsági Szervezet alapító ünnepségét a helyi kultúrotthonban. Az eseményen többek között ígéretet kaptak a fiatalok Boros Vilmos plébánostól, hogy az egyház régi telkét átalakíthatják ifjúsági központtá.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Nagy sikere volt az Édes ízek Székelyföldről recepteskönyvnek, melyet a Kovászna Megyei Tanács jóvoltából március 8-a alkalmából ingyen kaphattak meg azok a nők, akik Háromszéken betértek egy jónevű cukrászdába némi édességért, sütiért.
Több körben talán sikerül a tanügyminisztériumnak is szabályoznia, pontosan hogyan is kell eljárni akkor, ha egy településen a vörös forgatókönyv szerint szerveződik az élet, a tanintézményeken belül is.
A napokban gazdagyűlést tartottak Bölönben, melyen részt vett dr. Sikó Barabási Sándor megyei állategészségügyi igazgató, valamint Crișan Maria, az Országos Hegyvidéki Ügynökség bodoki kirendeltségétől.
Barót város tanácsa elfogadta az ANL-s lakások igénylésére letett kérelmek prioritási listáját, melyet az erre kinevezett bizottság állapított meg, az igénylők által elért pontszámok alapján.
A legfiatalabb román állampolgár, aki beoltatta magát az új koronavírus ellen egy 16 éves tinédzser. A fiú krónikus betegségben szenved és Ploiești-en kapta meg a Pfizer vakcinát.
Negyedik hónapja nincs falufelelőse sem Kilyénnek, sem Szotyornak. A megyeszékhely polgármestere szerint nem lehetett új választást tartani, mert – a törvény értelmében – ezt egy falugyűlésen kellett volna megtenni, amit a járvány miatt nem lehetett összehívni.
Pénteken a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókjának két erdővidéki önkéntese, Pájer György és Sütő Gábor frissen sült kenyereket hordtak szét szerényebb körülmények között élő erdővidéki családoknak, olyanoknak, akiknek ők rendszerint szoktak segíteni.
Pénteken Kézdivásárhelyen találkoztak a székelykeresztúri, szépvízi és kézdiszéki tejszövetkezetek vezetői, valamint a pirostarkaszarvasmarha-tartók egyesületének helyi képviselői.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Ismét teljes gőzzel működnek a demokrácia-központok. A jobbára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) egy ingatlanban székelő irodák honosítási tevékenysége amiatt (is) kerül ismét előtérbe, hogy 2022-ben választások lesznek Magyarországon.
Pénteken kilenc köbméter szemetet gyűjtöttek össze Ozsdolán. A gyűjtőakciót a község polgármesteri hivatala szervezte.
Évről évre megújul a nemzetközi nőnap, és már nem arról szól, amiért megszületett. Idén a járvány miatt még inkább felerősödő egyenlőtlenségekre világítanak rá.
Eljárás indult egy 34 éves férfi ellen, akit ittas állapotban, jogosítvány nélkül kaptak el a rendőrök a Baróthoz tartozó Felsőrákoson. A sofőr megpróbált meglógni, azonban menekülés közben egy parkoló autónak ütközött.
Mintegy 950 Kovászna megyei diák tett le kérést arra vonatkozóan, hogy részt vehessen az online oktatás során elmaradt tananyag bepótlását célzó felzárkóztató órákon – közölte a megyei tanfelügyelőség.
Ezer román és magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyinek kínál támogatást a székely város önkormányzata, hogy egymás nyelvét jobban elsajátítsák, a kurzusokat a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) háromszéki kihelyezett tagozata tartja.
Csupán egy maréknyi idős ember tartotta fontosnak szerda délután, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a kommunizmus áldozatainak tiszteletére állított kopjafánál megemlékezzen az otthonaikból kitelepített és kényszerlakhelyre hurcolt családok ezreiről.
Március 1-jétől lehet igényelni az életjáradékkönyvek láttamozását a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeinél. A láttamozási időszak, amely a 2020-as mezőgazdasági évre vonatkozik, augusztus 31-éig tart.
Bölönben lassan beérnek annak a pályázatnak a gyümölcsei, melyet a bukaresti Amfiteátrum Egyesülettel, illetve a helyi iskolával partnerségben bonyolít a hivatal, s mely pályázatnak köszönhetően 27 bölöni fiatal egyenként 25 ezer eurós támogatásban részesült, hogy vállalkozást indíthasson. Tudomásunk szerint ilyent más Kovászna megyei településen sehol nem mondhatnak el.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Amennyiben nem akarunk ismét karantén-kenyeret sütni, és teljes lezárást, még fokozottabban kell vigyázni a következő időszakban – véli dr. Fejér Szilárd kutató, aki szerint itt a harmadik koronavírus-fertőzési hullám. A legjobb az elszigetelődés, amennyire lehet, és természetesen az oltás kérése.
Idén februártól lépett érvénybe az az új törvény, amelynek tükrében a környezetvédelmi felügyelőség szigorúbban léphet fel, az eddiginél hatékonyabban bírságolhatja az avart, illetve kerti hulladékokat égető személyeket.
Nagy igény mutatkozik a délutáni oktatásra Háromszéken. Így volt ez a világjárvány előtt is, de most még fokozottabb szükség van rá, és bár a megszorítások közepette igen sok helységben ez a program ellehetetlenült, most esély nyílik arra, hogy jövő tanévtől minden hátrányos helyzetű gyermeket bevonhassanak a délutáni foglalkoztatásba, amely a Diakónia Keresztyén Alapítvány szervezésében működik. Torma Verát, a gyermek és családjóléti ágazat vezetőjét kérdeztük a távlatokról.
Az Active Citizens Fundnál benyújtott sikeres Tegyünk együtt a jövőjükért! elnevezésű pályázatnak köszönhetően újul meg Kézdivásárhely egyik régi, jobb sorsra érdemes épülete, amely egykor a Petőfi Sándor-iskola alsó tagozatának is helyet adott, ma a Pro Pectus Egyesület otthona.
Egyre hosszabbodik azon osztályok listája, amelyek egy-egy diák vagy pedagógus koronavírus-fertőzés általi érintettsége miatt online oktatásra, azaz a vörös forgatókönyv alkalmazására kényszerülnek, mindig remélve, hogy csak átmeneti jelleggel…
Az önkormányzattól senki ide nem dugta az orrát, hogy elmondja, hogy mire számíthatunk, senki meg nem kérdezte, hogy szerintünk hogy lenne jó, vagy legalább kevésbé rossz, hanem kegyesen megüzenték, hogy ha valami nem tetszik, akkor pereljünk az országutasokkal. Ilyen és ehhez hasonló beszólásokkal tarkított megbeszélésre került sor Szotyorban a sajtó és azon gazdák képviselői között, akiknek a sepsiszentgyörgyi terelőút miatt várhatóan kisajátítják a földjét.
Bevetésre igyekvő SMURD rohammentő balesetezett csütörtökön Kökösön. Az ütközés nyomán egy mentős és a másik jármű sofőrje sérült meg.
577 tanügyi alkalmazottat oltottak be eddig COVID-19 ellen Kovászna megyében – derül ki a megyei tanfelügyelőség szerdai összesítéséből. Ehhez a számhoz hozzáadódik még a kiegészítő személyzet (69 fő), illetve a nem didaktikai személyzet is (108 fő).
A kormány tegnapi gyűlésén visszavonta a Kovászna megyei prefektúra teljes vezetőségének megbízását, leváltva Iulian Constantin Todor prefektust és két helyettesét Cosmin Boriceanut és Sergiu Mitroit.
A sepsiszentgyörgyi Híd utcában tetten érhető járdára parkolás jelenségéről olvasóink már több alkalommal is küldtek fotókat. A panaszokat továbbítottuk az illetékeseknek, ezúttal pedig a városvezetéstől a megoldásokról érdeklődtünk.
Sepsiszentgyörgyön a hétvégén, azaz március 6–7-én újra megszervezik a helyi termelők és kézművesek vásárát, ezúttal azonban mindezt a nemzetközi nőnapra, azaz március 8-ra kiélezve.
Hét új vállalkozást támogat egyenként 100–100 ezer eurós vissza nem térítendő finanszírozással Kovászna Megye Tanácsa az európai uniós Social Economy Start Up gazdaságélénkítő programja által. Az első öt – négy háromszéki és egy kolozsvári – céggel március 3-án kötöttek szerződést.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A forgalomba bejegyzett romániai gépjárműállomány (autópark) nyilvántartásával, a műszaki ellenőrzések felügyelésével foglalkozó központi hivatal (Registrul Auto Român, RAR) tavalyi évre vonatkozó adatokat ismertetett.
Közös fejlesztési stratégiában, szoros együttműködésben gondolkodik a megyei és a megyeszékhelyi önkormányzat, illetve a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és annak sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata.
Felborult egy személyautó egy különösen veszélyes kanyarban Sepsiszentgyörgy és Oltszem között szerda reggel. A járművet vezető 19 éves nőt kórházba kellett szállítani.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Baróton régebbi gond, hogy bizonyos jogi személyek, bár nem termelnek szemetet, mégis a jogi személyeknek általánosan kiszabott tarifát fizetik a hulladékgazdálkodási vállalatnak. A problémát Zsombori Csaba tanácsos tette szóvá a városi tanács legutóbbi értekezletén.
Még egy próbálkozást tett a Sanitas Szakszervezeti Szövetség, hogy nyomást próbáljon gyakorolni a honatyákra, akik tegnap szavaztak a 2021-es állami költségvetés tervezetéről. Eredménytelenül.