Máris ég a ház
Még el sem kezdték igazából a munkát, és máris „lángokban a ház” – jelentette ki Könczei Csaba.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Még el sem kezdték igazából a munkát, és máris „lángokban a ház” – jelentette ki Könczei Csaba.
Málnáson a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) kötelékébe tartozó ifjúsági szervezet belehúzna a szervezkedésbe, sőt, a községhez tartozó Málnásfürdőn megizmosodott és önállósult az ottani fiatalokból álló csapat.
Önkéntes fiatalok összefogásának köszönhetően indult tavaly ősszel a diáksztori.com oldal és az ahhoz kapcsolódó Facebook-oldal, amelyen a tanár–diák visszaéléseket hozzák nyilvánosságra.
Közel 14 millió lej értékű, vissza nem térítendő támogatást nyert a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, melyet fontos orvosi eszközök és műszerek, valamint fertőtlenítő és védőkellékek beruházására fordítanak az elkövetkezőkben.
Sepsiszentgyörgy után Baróton is lehetővé válik a lebomló hulladék gyűjtése, amelyet a továbbiakban is a Tega Rt. szállít. Az újítás csak Barótot érinti, Bibarcfalvát, Bodost, Köpecet, Miklósvárt és Felsőrákost nem.
Kissé okosabbak lettünk az iskolakezdést illetően azon a sajtótájékoztatón, amit Kiss Imre főtanfelügyelő tartott csütörtök délután, hogy tisztázhassa az iskolakezdéssel kapcsolatban felmerülő kérdéseket.
A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) friss adatokat tett közzé csütörtökön a megye településeinek koronavírus fertőzöttségi rátájára vonatkozóan. A legtöbb helységben zöld forgatókönyvet lehet alkalmazni, tíz település – köztük Sepsiszentgyörgy – tartozik a sárga zónához.
Kedden délután Esztelneken két egészségügyi témájú előadást hallgathattak meg az érdeklődők: dr. Szász Szabolcs Csaba a méhnyakrákról, dr. Farkas Hunor Pál pedig a koronavírus elleni oltásról beszélt, közérthetően.
Az egészségügyi rendszer az az ágazat, amely a legtöbbünk életére közvetlen hatással van, a szegmens folyamatosan alulfinanszírozottsággal küszködik, a jelenlegi helyzetben a szokásosnál is leterheltebb.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Elharapódzó jelenség Sepsiszentgyörgyön is, hogy pénzért szekeresekkel, külföldi rendszámtáblájú furgonokkal szállíttatják el egyesek a hulladékukat, mi több, a megyeszékhelyi Tega Rt. vezetőségének elmondása szerint már cégek, vállalkozók is igénybe veszik ezt a „szolgáltatást”.
Bár idén minden korábbinál többen jelentkeztek, idén sem merült ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett százezer lejes hallgatói ösztöndíjalap.
Lázban ég a tanfelügyelőség, a tanári kar, a szülők és a diákság is a hétfői iskolakezdésre készülve, de igazából még sok részlet tisztázatlan.
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban a helyzet változatlan, már ami a koronavírusos pácienseket illeti – közölte a vezetőség.
A megelőzés és tájékoztatás a rákellenes világnap jelmondata idén is, illetve az, hogy a betegség kialakulásának kockázata csökkenthető.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Javában zajlik a kézdivásárhelyi Csipkerózsika-óvoda és a 3-as számú napközi otthon európai uniós finanszírozásból történő modernizálása.
Az intézményi ellátásban levő idősek csak kisebb hányada, körülbelül harmada kapta meg a koronavírus elleni vakcinát – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott Zathureczky Berta Idősotthon, illetve a megyei tanács által fenntartott hidvégi öregotthon vezetőitől.
A sepsiszentgyörgyi születésű, Törökországban élő Csősz Boglárka már a koronavírus első hulláma alatt több fórumon elárulta, hogy testvérével, az építésztechnológus és formatervező Botonddal minőségi maszkokat és légzéskönnyítő eszközöket fejlesztenek.
Bár az eddigi információkból arra lehetett következtetni, hogy a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ „nem is igazán küzd” azért, hogy a többségében magyarok lakta megyékben prefektusi tisztséget kapjon, a legutolsó hírek szerint Kovászna megyében mégis a szövetség jelölhetné a kormány helyi képviselőjét.
Külföldre utazhat, határon túli örökbefogadókra találhat az az illyefalvi öreg kutya, amelyet év elején azért kobozott el a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság, mert az eb gazdája nem tartotta be az állatjóléti szabályokat.
Az egészségügyi rendszer átalakítása, újraszervezése és megerősítése az egyik fő pillére a Háromszék 2030 projektnek, tudtuk meg a Kovászna megyei tanács teljes vezetősége által tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Vakáción vannak a héten a gyerekek, a szülőknek pedig most még nehezebb a helyzet, mint az online tanítás ideje alatt.
A megyei tanácsosok októberi beiktatása óta eltelt 100 nap apropóján a Kovászna megyei önkormányzat vezetősége beszélgetésre hívta az újságírókat, melyen egyúttal tágabb keretbe is helyezték azt, ami ebben az időszakban történt.
A múlt héten tartott éves értékelőt a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség vezetősége, mely során kiderült, hogy tavaly az életmentők nem kevesebb mint 5862 esetben, átlagban napi 16 alkalommal vettek részt különféle bevetéseken.
Mint minden évben, múlt heti tanácsülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat elfogadta a sepsiszentgyörgyi Zathurecky Berta Központ szolgáltatásainak árait – jelen esetben ezek jelentős drágításait –, amelyre egyébként egy tavaly júliusi kormányrendelet miatt kényszerültek.
A Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetsége javaslatára a háromszéki Porzsolt Levente lett Tánczos Barna, a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti minisztérium vezetőjének erdészeti tanácsadója.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A sepsiszentgyörgyi tanács pénteki ülésén rugalmasabbá tette a parkolásidíj-fizetést telefonon, szerződött a Tegával a kézművesvásárok havi megrendezésére, és több telek besorolását, illetve méretét módosította, hogy célszerűbben lehessen felhasználni.
A baróti tanács múlt heti ülésén névileg is megszüntette a felsőrákosi és köpeci általános iskolák felső tagozatait, vagyis az V–VIII. osztályokat.
Rövid távon egy használható költségvetés összeállítása, hosszú távon az ipari parkok és a sportfinanszírozás megoldása, a szponzortörvény hatékonnyá tétele szerepel Miklós Zoltán „nagy tervei” között. A „zöldfülű” képviselő azt mondja: erre jön rá az a feladatlista, amit az önkormányzati vezetők „tartanak frissen”.
A munkaügyi miniszter után az egészségügyi miniszterrel is egyeztetett a Sanitas Szakszervezeti Szövetség. Raluca Turcan után Vlad Voiculescu sem maradt adós az ígéretekkel.
A Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség az elmúlt hónapokban gyakorlatilag kifizetési ügynökségként működött, hiszen a fő tevékenysége azon támogatások kiutalása volt, amelyekre a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került cégeknek igencsak nagy szüksége volt. Legutóbbi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor munkaügyi igazgató egy rövid számvetéssel is szolgált.
A baróti tanács csütörtöki, rendkívüli pótülésén tárgyalta annak, a még 2007-es projektnek a részleteit, mely akkor a város víz- és szennyvízhálózatának felújítása végett született.
A megye településeinek igényeihez igazodik a Háromszéki Települések Modernizációs Programja. Ennek része az a kilenc megyei finanszírozású fejlesztési program, amelynek részleteiről döntött csütörtöki tanácsülésén Kovászna Megye Tanácsa.
Január 28-án, csütörtökön a baróti rendőrség épületében a jelek szerint öngyilkosságot követett el egy 24 éves rendőr, akire kollégái a rendőrség épületének egyik szobájában lőtt fejsebbel találtak rá.
Múlt hétfőtől zajlik az oltási kampány Kézdivásárhelyen, minden napra, úgymond, teltház van a sportcsarnokban kialakított oltóközpontban. A személyzet szerint meglepő módon más megyékből is szép számban érkeznek vakcinát beadatni a céhes városba.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, mert hátrányos megkülönböztetésnek tartja, hogy a koronavírus legyőzése érdekében indított oltáskampány nem zajlik magyar nyelven is.
Ismét összefogott a háromszéki közösség, ezúttal egy daganatos megbetegedéssel küzdő édesanya műtétjére és kezelésére gyűjtenek. A bankszámlák közzététele mellett licitet is szerveztek helyi vállalkozók és civil szervezetek.
Tegnap tartotta januári ülését Kézdivásárhely tanácsa, a napirenden összesen húsz tervezet szerepelt, amelyeket egyhangúlag fogadott el a testület. A testület több szerződés, okirat és szabályzat módosítására bólintott rá.
A január 27-én, szerdán tartott baróti tanácsülésnek, bár tizenegy napirendi pontja volt, a város éle-tének előmozdulása szempontjából lényeges döntést egyik se célzott.
Lőtt sebbel a fején találtak rá egy 24 évese rendőrtisztre kollégái csütörtök reggel a baróti rendőrség egyik szobájában.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A 2020-ban házasságot tervezők jó része idén tavaszra tolta a nagy nap időpontját, de újra el kellett halasztaniuk azt. A rendezvényekre vonatkozó korlátozások lassan és maradandó módon az esküvői trendet is befolyásolják, tudtuk meg a rendezvényszervezőktől.
A romániai központi média, illetve egyes magyarországi hírportálok is arról számoltak be, hogy a kereskedelemben meleg kenyérként fogy az ivermectin hatóanyagot tartalmazó (képünk), állatok – leginkább birkák, lovak, disznók – féregtelenítésére használatos gyógyszer, amióta felröppent a hír, miszerint elpusztítja a koronavírust.
Szombat este súlyos incidens történt a sugásfürdői sípályán.
Ugyan nem sikerült leellenőrizni a hírt, de úgy tudjuk: pár napja néhány gépkocsiról katalizátorokat szereltek le Kézdivásárhelyen. Az alkatrészt a benne lévő ritkafémekért „vadásszák”: platina, palládium, ródium lehet benne.
Gyanús koronavírusos eset nincs jelenleg a megyei kórházban, pozitív teszttel diagnosztizált páciens viszont 30 – súlyos vagy nagyon súlyos állapotban. Jó hír, hogy az intézményben beoltott személyek száma megközelíti az ötszázat.
Több tucat törvénytervezet szerepel a mezőgazdasági szakbizottság napirendjén, itt „rendesből dolgozni kell” – állapította meg Könczei Csaba.