Adminisztratív intézkedések
Sepsiszentgyörgy tanácsa úgy döntött, hogy meghosszabbítja a város magántulajdonában lévő ingatlanokban székelő civil szervezetek bérleti szerződését, és új díjszabásokat állapított meg a teniszpályákra.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Sepsiszentgyörgy tanácsa úgy döntött, hogy meghosszabbítja a város magántulajdonában lévő ingatlanokban székelő civil szervezetek bérleti szerződését, és új díjszabásokat állapított meg a teniszpályákra.
Rendkívüli módon kezdte az évet az idén 15. születésnapját ünneplő, Kézdivásárhelyen bejegyzett Háromszéki Borbarátok Klubja. Pénteken megtartott első ülésüket a december végén 81. éves korában elhunyt sátoraljaújhelyi borász, dr. Bodnár Sándor emlékének szentelték.
Rablás és gyilkossági kísérlet, illetve rablás vádjával két férfit helyeztek előzetes letartóztatásba pénteken Sepsiszentgyörgyön, miután keddről szerdára virradó éjszaka megtámadtak egy férfit az állomási tó környékén. Az ügyészség szóvivője szerint az áldozat súlyos állapotban fekszik a megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Legutóbb 2020 februárjában írtunk arról, hogy Barót tanácsa beleegyezett: helyiséget adnak bérbe a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületnek, hogy az ott turisztikai irodát működtethessen. Akkor az Új soron található volt gumivulkanizáló műhely ilyen célú átalakítását tervezték.
A második félévtől nyithatnak ki az iskolák, amennyiben a járványhelyzet engedi. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége egyetért ezzel, bár úgy látják, jobb lenne helyi szinten döntést hozni erről.
Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően a magyar kormányt Potápi Árpád János, a Magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára képviselte a madéfalvi veszedelemre való helyszíni megemlékezésen. És ez így van rendjén, hiszen Bonyhádon látta meg a napvilágot ugyan, de bukovinai székely felmenői révén jómaga is e népcsoporthoz tartozónak vallja magát.
Csaknem negyedévnyi hivatalban töltött idő után Benedek-Huszár János baróti polgármester bizakodó.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Úton, útfélen számtalan olyan közlekedési táblát láthatunk, melyeknek semmi értelmük, máshol pedig, ahol pedig nagy szükség lenne rájuk, onnan hiányoznak.
Letartóztatott a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) egy Kovászna megyei, 23 éves személyt, miután rajtakapták, hogy 100, úgynevezett ausztrál ecstasy tablettát (MDMA – Metiléndioxi-metamfetamin) akart eladni.
Nem kedveznek az idők a közösségi szórakozásnak, de mire Sepsiszentgyörgy határában megépülne a Sárkány Árpád által képviselt befektetői csoport családi kalandparkja, remélhetőleg a járvány már történelem lesz.
Rendkívüli tanácsülést tartott csütörtökön Barót képviselő-testülete, mert egy év végi pénzügyminisztériumi rendelethez igazodva, sürgősen el kellett fogadja még a héten azt, hogy a tavaly a város felhasználta az azelőtti évek során a városkasszában felhalmozódott forgóalapot.
A gazdák benyújthatják kéréseiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez (APIA) a 2020 utolsó negyedévében mezőgazdasági munkálatok elvégzésére elhasznált gázolaj támogatására.
2020 emlékezetes év marad minden gyermek és felnőtt életében. A társadalmi együttlét lehetőségeinek, szabályainak radikális változásai, sokak egzisztenciájának a megrendülése kitörölhetetlen nyomokat hagyott.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
„Sértésként” értékeli a Sanitas Szakszervezeti Szövetség, hogy „a kormány törvényszegő módon”a 2020 decemberi szinten fagyasztaná be a béreket. Az egészségügyi dolgozók jelentős részének érdekvédelmét ellátó szövetség a sztrájkot sem zárja ki – első körben a prefektúrák előtt tartanak sztrájkőrséget.
Jó hírrel kezdte idei első sajtóértekezletét a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége: csökkent a kórházban fekvő koronavírusos betegek száma.
Év eleji beszélgetésünket Demeter Jánossal, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatójával, illetve a Vadászati Múzeum igazgatójával azon tervek számbavételével kezdtük, amit tavaly januárban megvalósítandóként fogalmazott meg.
Régóta halogatott témába „vágta a fejszét” a sepsiszentgyörgyi tanács: rendet tenni a „garázspiacon”.
Bár a hagyomány szerint vízkeresztig tartják a karácsonyfákat, több helyen már az év első napjaiban elkezdték kidobni a fenyőket.
Barót helyi tanácsa a múlt év végén szerződést hosszabbított azokkal a háziorvosokkal, akik délutáni és éjszakai ügyeletet látnak el a pékség melletti, a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő épület egyik kezelőszobájában.
Mint azt már megírtuk, elkezdődött az egészségügyi személyzet beoltása a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, ahol nemcsak az intézmény munkatársait oltják be, hanem más, egészségügyben dolgozó személyeket is.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Legutóbbi ülésükön 47 ezer lejes költségvetés-kiegészítést szavaztak meg a baróti tanácsosok a Transloc helyi szállítási – a polgármesteri hivatal kötelékében működő – vállalat javára, mely a járványhelyzet miatt veszteséggel zárta a tavalyi évet.
Időszerűnek bizonyult az, hogy a sepsiszentgyörgyi székhelyű Magyar Kulturális Intézet igazgatóját vallatóra fogjuk, hiszen nemcsak egy új évnek rugaszkodik neki, hanem egy újabb négyéves vezetői ciklusnak is az intézet élén (amely közben nevet változtatott).
Tizenöt hivatalos szabadnap lesz 2021-ben Romániában, ebből már kettő eltelt (január elseje és másodika), a szabadnapok közül hat esik hétköznapra (2020-ban ez 11 esetben fordult elő).
Jelentősen csökkent a születések és a házasságkötések száma Kovászna megyében 2020-ban – tudtuk meg a megye négy magyar városának anyakönyvi hivatalában.
Eltűnt egy három éves gyermek hétfőn a Hete település közelében található erdőben. Több mint százan indultak a kiskorú keresésére, azonban eddig nem akadtak a nyomára.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A felsőrákosiak egyelőre nincs amiért spekuláljanak a falu határában található bányató környéki földterületek áraival kapcsolatban – fogalmazott Benedek-Huszár János, Barót polgármestere.
Amint azt már korábban megírtuk, január 3-a volt országosan az utolsó határidő, amikor a megyék elindíthatták a koronavírus elleni oltáskampányt, első körben pedig az egészségügyi dolgozók – a teljes személyzetet beleértve – kaphatták meg a vakcinát.
Nem érte különösebb meglepetés, nagyjából erre számított Könczei Csaba a parlamentben – mondta el egyheti munka után a frissen megválasztott parlamenti képviselő.
Bár még vakáció van, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és társintézményei számára múlt év végén több feladatot is kijelölt Sorin Mihai Cîmpeanu tanügyminiszter annak érdekében, hogy a 2021-es évnek világos helyzetkép birtokában vágjon neki.
Bár a megye lakosságának egy részében még élhet az az érzés, hogy a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház 2020-as éve csak a koronavírusról szólt, a számok mást bizonyítanak.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Elhangzott a szentgyörgyi tanács december 30-i, évzáró soros tanácsülésén, amikor ünnepélyes keretek között átadták Czegő Zoltánnak, lapunk főmunkatársának az idei Pro Urbe díjat.
A magánszemélyek által befizetett helyi adók a törvény által megszabott minimális szinten maradnak – mondta el 2020 utolsó tanácsülésén Antal Árpád.
Nem elég serények az alkotmánybírók – erre a következtetésre jutott egy liberális képviselő.
A 100. életévét betöltött Nagy Sándor veterán honvédet köszöntötte otthonában Antal Árpád-András polgármester és Vargha Fruzsina alpolgármester a jeles ünnep alkalmából.
A hagyomány úgy tartja, hogy a szilveszter éjjel született baba, valamint családja is szerencsés lesz. Háromszéken ez idén sehol nem jött össze, a „leggyorsabb” kisbabák Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen láttak napvilágot január elsején, pénteken este.
A sepsiszentgyörgyi terelőút megépítéséhez szükséges telekkisajátításokról döntött szerdai ülésén a kormány, így haladhatnak a municípium forgalmát tehermentesítő gyorsforgalmi út megépítésével – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.
A 100. életévét betöltött Nagy Sándor veterán honvédet köszöntötte otthonában Antal Árpád-András polgármester és Vargha Fruzsina alpolgármester a jeles ünnep alkalmából.
Egy 22 és egy 23 éves fiatal sérült meg szerdán délben, egy Kézdisárfalva közelében történt közúti balesetben. Autójuk egy másik járműnek ütközött, elhagyta az úttestet, majd felborult.
Idén hét sepsiszentgyörgyi diák részesült a helyi tanács által meghirdetett kiválósági ösztöndíjban. A virágon és oklevélen kívül háromezer lejes pénzjutalmat is jelentő kitüntetésre a Székely Mikó Kollégium hat, a Mihai Viteazul Főgimnázium egy diákját találta érdemesnek a bizottság.
Lezárult a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) Kézdin FiatalOn című online felmérése, amelynek célja az volt, hogy kérjék ki a fiatalok véleményét jelenlegi helyzetükről, elégedettségükről, valamint jövőképükről.
Vannak emberek, akikre az igazság kimondásának súlyát mérte rá az Isten – Czegő Zoltán ezek közé tartozik – hangzott el tegnap a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban, ahol lapunk főmunkatársa átvette a város legmagasabb kitüntetését, a Pro Urbe díjat.
Jelentős momentum Uzon község életében, hogy a szentivánlaborfalvi szennyvízhálózat működtetését az uzoni önkormányzat átadta az Aquacov Egyesületnek.
A jelenlegi járványügyi helyzetben egyre többen élnek az online vásárlási lehetőségekkel, illetve a bezártság által felerősített vásárlási lázban egyre népszerűbbek a virtuális térben lévő kereskedelmi felületek.
Ez évi utolsó sajtótájékoztatóján a napi koronavírus-helyzetjelentés számain túl az évi kiértékelőre is sort kerített András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója.