Percről percre: háromszéki választási eredmények
Kövesse ön is folyamatosan frissülő hírfolyamunkat, hogy elsőként értesüljön az önkormányzati választások eredményeiről!
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kövesse ön is folyamatosan frissülő hírfolyamunkat, hogy elsőként értesüljön az önkormányzati választások eredményeiről!
Újabb incidensek történtek a megyében a szavazás ideje alatt – tájékoztat a rendőrség.
Normális keretek között zajlik a szavazás Háromszéken – tájékoztat a megyei rendőrség.
Károkat okozott a szombat esti viharos időjárás Sepsiszentgyörgyön. Az erős szél fákat döntött ki, fémkerítéseket döntött fel.
Megtartotta mandátumának utolsó tanácsülését Kézdivásárhely tanácsa. A terítéken a költségvetés/kiegészítés mellett egy új városgazdálkodási cég létrehozása is szerepelt.
„Élni a hó alatt is lehet, de csattogó szélben érdemesebb” – ezzel a Farkas Árpád-idézettel indította az RMDSZ kampányzáró sajtóértekezletét Antal Árpád. Azt mondta: „ez határozta meg” a több mint egy évtizedes „közös kiállásukat” Tamás Sándor megyetanácselnökkel.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) új arculattal jelentkezett, a tapasztaltak mellé odaállt az ifjúság, és elmondhatjuk, hogy az EMSZ a fiatalok pártja – hangoztatta fiataloktól körülvéve a tegnapi kampányzáró eseményen Bálint József, az EMSZ Kovászna megyei koordinátora.
Sepsiszentgyörgyön nyitja első erdélyi központját a budapesti Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programja (FIT). A 25 éve bejáratott, sikeres tehetséggondozó projekt „áttelepítését” Zsigmond József tanácsos kezdeményezte.
A Székely Mikó Kollégiumban tegnap aláírták azt a szerződést, amelynek alapján az iskola a DSD (magyarul Német Nyelvi Diploma) felsőfokú nemzetközi vizsgaközpontjává vált. A Mikó a megyében az egyetlen olyan iskola, amely megszerezte ezt a kitüntető címet, az országban is mindössze 63 hasonló tanintézmény van.
A Prime Kapital befektetési alap folytatja a Sepsi Value Centre építkezési munkálatait, tudatták közleményükben tegnap. A sepsiszentgyörgyi (Oltmező utcai) új kereskedelmi és szabadidőközpont felépítésének szándékáról legelőször 2019 februárjában adtunk hírt.
Constantin Pătru helyi vállalkozó kedden jelentette be, hogy tervezi a fortyogófürdői komplexumot megvásárolni szándékozó Incitato Fortyogó Kft.-ben levő 50 százalékos tulajdonrészének felét, tehát 25 százaléknyi tulajdonrészt felajánlani a városnak.
Hagyományos módon és immár hatodik alkalommal, vasárnap ismét „legszebb napjuk” lesz a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház fogyatékkal élő foglalkoztatottjainak, akiket a Free Adventurer Bikers motoros egyesület tagjai maguk mögé pattintanak a vasparipákon, és elszáguldanak velük Erősdre…
Liliana Lazeát, a Kovászna megyei drogprevenciós iroda koordinátorát kérdeztük arról, hogy a koronavírus-járvány miatt feje tetejére állt hétköznapokban miként változott, ellehetetlenedett-e a munkájuk.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Szeptember 25, péntek és szeptember 29, kedd között felfüggesztik a szemtől szembeni oktatást azokban a tanintézményekben, ahol szavazókörzeteket alakítanak ki. Kovászna megyében az intézkedés 133 intézményt érint a 303-ból.
A háromszéki illetékes hatóságok a szokványos közbiztonsági lépések mellett idén – a koronavírus-járvány miatt – különleges egészségvédelmi óvintézkedésekkel is készülnek a vasárnapi, szeptember 27-i önkormányzati választásokra.
Az elmúlt héthez hasonlóak a mai kórházi jelentés adatai: 46 koronavírussal fertőzött és 7 gyanús páciens fekszik a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Tünetmentes páciens most sincs.
Baróton kedden tartották a helyi tanács szeptemberi soros ülését, melynek egyik napirendi pontjaként a Transloc Rt. helyi szállítási vállalat által alkalmazott díjak módosítását fogadták el.
Az RMDSZ továbbra is bizalmat szavaz azoknak, akik eddig azon dolgoztak, hogy „megjelenítsék” külföldön Székelyföldet – jelentette ki Tamás Sándor.
Tegnap dr. Szilveszter Szabolcs tanácsos és Pap Lajos, a Közüzemek kézdivásárhelyi megbízottja a Gyárak utcai vízháznál sajtótájékoztató keretében számolt be a vízhálózat jelenlegi állapotáról.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Tegnap néhány jelenlegi tanácsossal és -jelölttel közösen tartott sajtótájékoztatót Gyerő József, Kovászna város polgármestere. Az eddigi megvalósításokat, néhány jövőbeni tervet vázoltak, valamint egy új tanácsosjelöltjük is bemutatkozott.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltjei „a nemzeti ügyek mellett kiálló, becsületes, jó magyar emberek” – jelentette ki tegnap Kulcsár-Terza József.
Tegnap Kézdivásárhelyen Bokor Tibor polgármester, Tamás Sándor megyetanácselnök, valamint a kézdivásárhelyi Magyar Polgári Párt képviselője, Szigethy Kálmán tanácsos tartott közös sajtótájékoztatót.
Tegnap adták át a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf megyei Sürgősségi Kórház udvarán a moduláris sürgősséget, ahol a jövőben fogadják azokat az eseteket, amelyek azonnali ellátásra szorulnak.
Ismeretlen tettesek festették le a Nagyborsonyó feliratot a település helységnévtábláján szerdára virradóan. Kanyó Antal alpolgármester Facebook oldalán osztotta meg a tábláról készült fényképet. Bejegyzésében azt írta, feljelentést tesz a rendőrségen.
Az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) és a Magyar Polgári Pártból (MPP) létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nemcsak ígérget, hanem lehetőséget biztosít az itthon maradt fiataloknak a bizonyításra – mondta tegnap Bálint József, az EMSZ Kovászna megyei koordinátora.
A minisztérium meghirdette a jelentkezést az országos versenyek és vizsgák javítótanárainak testületébe, e hét elejétől szeptember 30-ig lehet az online platformra feltölteni a szükséges dokumentumokat.
Az Országos Befektetési Társaságnak (CNI) nem kevesebb, mint tizenkilenc beruházása van folyamatban Sepsiszentgyörgyön, míg Kézdivásárhelyen az évek óta parlagon heverő uszodát építenék tovább – hangzott el tegnap a megyeszékhelyen, illetve a céhes városban.
Tegnap sajtótájékoztatót tartott Constantin Pătru üzletember, a hat román pártot tömörítő kézdivásárhelyi koalíció összefogó embere. Elmondta: tegnap délelőttig még nem döntöttek arról, hogy melyik polgármesterjelöltet támogatják.
A háromszéki hatóságok továbbra is napi szinten tartanak közös ellenőrzéseket a koronavírus-járvány tükrében hozott szigorítások betartását ellenőrizve. Lapunk arról érdeklődött, hogy az elmúlt hetekben milyen mértékű büntetéseket állítottak ki, és főképpen milyen mulasztások miatt szabtak ki bírságokat.
Csak a bürokrácia késlelteti a málnási új víztározó átadását, az önkormányzat a vezetékrendszerre való csatlakozáshoz a környezetvédelmi hivatal és az áramszolgáltató vállalat jóváhagyásait várja – tudtuk meg Szotyori Angéla polgármester asszonytól.
Baróton fejenként ötven darab védőmaszkot osztanak ki azoknak a személyeknek, akik május folyamán szociális segélyben vagy családi pótlékban részesültek, illetve a kisnyugdíjasok és a saját jövedelem nélküli, csupán segélyből élő fogyatékos személyek is kapnak védőmaszkokat.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Mai meghívottjaink olyan személyiségek, akiket nem kell bemutatni, és ők sem kell, hogy bemutatkozzanak – mondta tegnap, utolsó tanácsosjelölt-bemutatóján Antal Árpád.
Tegnap reggel, fél hét körül két személygépkocsi frontális ütközése következtében a helyszínen meghalt három személy, kettő pedig megsérült a 11-es országút 45-ös kilométerénél, Csernáton és Kézdivásárhely között.
Hajnal Attila sepsiszentgyörgyi paintballos, magánvállalkozó a napokban kereste fel szerkesztőségünket, és felháborodva panaszolta el, hogy heti rendszerességgel gyűjt össze, feltehetőleg kocaturisták után, jelentős mennyiségű szemetet a megyeszékhely határában.
Júliusban még arról számolt be Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere, hogy a település polgárai igen példásan viselkedtek a koronavírus miatti tiltások idején, így elkerülte őket a kór, ám újabban, hétfőtől a település is sárga besorolást kapott.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Olvasónk (név, telefonszám a szerkesztőségben) dr. Mátyás Attila kovásznai családorvosra panaszkodott, pontosabban a fehérköpenyes egyik, 53 éves páciensével szembeni modortalan dorgálását kifogásolta.
Mint az várható volt, a bibarcfalvi fürdő felújításának szükségessége mellett nem mentek el szótlanul a baróti polgármesterjelöltek. Lázár-Kiss Barna András egyenesen Vincze Lóránt EP-képviselőt hívta meg, vegye ő is szemügyre a lerobbant létesítményt.
Nagyjából kétszer annyi európai uniós pénz áll majd a következő hét esztendőben Románia rendelkezésére, mint a „megszokott” lenne, ezért fontos, hogy egy olyan tapasztalt csapat folytassa a munkát, amely tudja, hogy „miről szól a történet” – jelentette ki tegnap Winkler Gyula.
Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen a legmagasabb a Covid19 esetek száma, derül ki a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság által szolgáltatott adatokból.
Két férfi és egy nő életét vesztette, további két személy pedig megsebesült egy frontális balesetben, amely hétfőn reggel történt a 11-es országúton, Csernáton közelében.
Harminc kategóriában díjazták a turizmus fejlesztésén és népszerűsítésén dolgozókat a Visit Covasna Gálán, csütörtökön. A miklósvári vadászkastély udvarán megtartott eseményt immár második alkalommal szervezte meg a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Kovászna Megye Tanácsa, valamint a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Nagy számban jelentek meg a helyi lakosok péntek délután Csernátonban, az alsó, kandiai falurészt a község központjával összekötő híd átadási ünnepségén – ez is mutatta, hogy milyen nagy szükség volt annak korszerűsítésére.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A háromszéki települések közül Zalánban jegyezték az első írásos falutörvényt: 1581. május 16-án. Ennek tiszteletére állítottak emlékművet a falu központjában szeptember 20-án.
Az egészségügy csak akkor tudja hatékonyan ellátni feladatát, ha együttműködés van három pillére: a kórházi ellátás, a járóbeteg-gondozás és a családorvosi hálózat között – hangoztatta pénteki sajtóértekezletén Tamás Sándor.
Az alig egy hét múlva esedékes helyhatósági választásokon alighanem a legnehezebb dolguk a barótiaknak lesz, akik nem kevesebb mint öt polgármesterjelölt közül kell kiválasszák a városvezetésre legalkalmasabbat.