Tízezer facsemetét ültetnek el Zalán határában
Tízezer facsemetét terveznek elültetni március 23-án, szombaton a Kovászna megyei Zalán határában. A nagyszabású akció sikeréhez önkéntesekre is szükség lesz.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Tízezer facsemetét terveznek elültetni március 23-án, szombaton a Kovászna megyei Zalán határában. A nagyszabású akció sikeréhez önkéntesekre is szükség lesz.
A légúti megbetegedés terjedésének megakadályozása érdekében megváltozott a látogatási rend a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az ünnep megzavarására hivatott elszántsággal és egy nagyméretű, magyarellenes feliratot hirdető molinóval vonult be a Nemzet Útja (Calea Neamului) vezetője harmadmagával Sepsiszentgyörgy központjába március 15-én.
Az év első két hónapjában már közel 90 ezer lejre büntetett illegális faanyag szállítása miatt a Brassói Erdőőrség Kovászna megyei kirendeltsége, valamint elkoboztak majdnem 450 köbméter rönkfát, nagyobbrészt a HS Timber Group cégtől (volt Schweighofer).
Mióta az RMDSZ tavaly márciusban kilépett a kormányból, az erdőtulajdonosok nem kapták meg azokat a kompenzációkat, amelyek azért járnak, mert nem termelhetnek ki fát saját, de védett státuszt élvező erdeikből.
Évek óta egy olyan teremre vágyik a sepsiszentgyörgyi néptáncmozgalom, amelyben a műkedvelő együtteseknek táncpróbákat és az utánpótlást jelentő fiataloknak különböző foglalkozásokat lehetne tartani.
Élményekkel távozott az az ötven sepsiszentgyörgyi és környékbeli sérült és hátrányos helyzetű gyerek, akik számára lovas mozgásfejlesztő programot biztosítottak az elmúlt másfél esztendőben.
Jó ütemben halad a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum tavaly augusztusban megkezdett teljeskörű felújítása, ugyanakkor az intézmény hangsúlyt fektet az oktatási infrastruktúra és a diákok fejlesztésére is.
Huszárokban, lovakban, népviseletbe öltözött zászlóhordozó diákokban és sok virágban gyönyörködő tömeg ünnepelt a hideg, borús idő ellenére is március 15-én Sepsiszentgyörgyön.
Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy Románia még közelebb kerüljön a schengeni csatlakozáshoz, és ezzel együtt szurkol az RMDSZ-nek, hogy minél erősebb képviselettel hozzá tudjon járulni az országok közti szorosabb együttműködéshez – jelentette ki Magyarország külgazdasági és külügyminisztere pénteken Sepsiszentgyörgyön.
A didergésre késztető idő és a szemerkélő eső ellenére is régen látott, több ezres tömeg népesítette be nem sokkal dél előtt Kézdivásárhely főterét. A Gábor Áron szobra előtt megtartott főtéri ünnepség díszvendége idén Tánczos Barna szenátor, korábbi környezetvédelmi miniszter volt.
Háromszéken idén is ünnepi megemlékezésekkel tisztelegnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Összegyűjtöttük a pénteki emléknap sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és kovásznai programjait.
Hangosan énekelve, saját készítésű zászlókkal vonult utcára legalább százötven sepsiszentgyörgyi középiskolás, hogy az 1848-49-es forradalomról a maguk fiatalos módján emlékezzenek meg a város központjában.
Bár a Nyerges-tető nem esik Kovászna megyébe, az ottani, 1849. július 31–augusztus 1-i csata hőse, Tuzson János a kézdiszéki Bélafalván született, ezért a kézdivásárhelyi iskolások itt is rendszeresen felidézik a magyar forradalom és szabadságharc kezdetét.
A bodvaji vaskohónál idén tizenhetedik alkalommal gyűltek össze az erdővidékiek, hogy megemlékezzenek a szabadságharc hőseiről, kiváltképpen Gábor Áronról, aki itt öntötte az első ágyúkat 1848 novemberében.
Sepsiszentgyörgyön a március 15-i ünnepségsorozat egyik fénypontja idén is az óriás székely és magyar zászlókkal való díszfelvonulás lesz a 16 órától kezdődő ünnep műsor főtéri helyszínére.
Az óvodások is kiveszik részüket a március 15-i megemlékezésekből Kézdivásárhelyen.
Ebben az évben már 43 esetben jelentettek tarlótüzeket a Kovászna megyei tűzoltóságnál, ami igen soknak tűnik a tavalyi összes esethez (53) képest.
Bár a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének napjára pénteken emlékezünk, Kovászna megye egyes helyszínein már egy nappal korábban elkezdődik a nemzeti ünnepre való ráhangolódás.
Újabb mandátumért indulnak a júniusi önkormányzati választásokon az RMDSZ sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti polgármesterei, ugyanakkor Tamás Sándor megyei tanácselnök is folytatná a megkezdett munkát.
Építészhallgatókat és pályakezdő építészeket szólít meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által először megszervezett Kompresor alkotótábor és szimpózium, amely a városi ünneppel együtt, április 18-28. között kerül megrendezésre.
Az Anghel Saligny program alapjaiból három, az Országos Helyreállítási Alap keretéből hét, a Környezetvédelmi Alaptól egy beruházásra hívott le pénzösszegeket a rétyi önkormányzat.
Serdülőket és gyerekeket célzó programok támogatására gyűjt a sepsiszentgyörgy Rotary Klub az idei, március 22-én megszervezett jótékonysági bál keretében.
Több mint háromszázan jelentkeztek az RMDSZ háromszéki szervezete által kezdeményezett románérettségi-felkészítőkre. Sepsiszentgyörgyön már el is kezdődtek a kurzusok, Kézdivásárhelyen és Baróton a jövő héten esedékes.
Kézdivásárhelyen a hagyományokhoz híven idén is szavaló-, illetve szónokverseny keretében választották ki azokat a diákokat, akik a március 15-i főtéri ünnepségen előadhatják produkciójukat.
Kellemetlen meglepetés érte a Penny áruházlánc sepsiszentgyörgyi üzleténél parkoló autósokat, akiknek járműveit kerékzárral „díszítette” a bevásárlóközpont biztonsági szolgálata.
Már az elmúlt napokban is láttak ugyan gólyát Háromszéken, de a Rara Avis Egyesület szerint a fészekre telepedő számít elsőnek. Ilyet pedig idén először ma kaptak lencsevégre Sepsikőröspatakon.
Három, köztük egy 38 és egy 42 éves háromszéki férfi vesztette életét abban a pénteken történt, Szeben megyei balesetben, amelyben személyautójuk egy kamionnal ütközött. Utóbbi a hídról a vasúti sínekre esett, a sofőrje a harmadik halálos áldozat.
Az emberi „lazaság” miatt országos szinten milliárdok maradnak az államkasszában abból a pénzből, amit a magánszemélyek adóikból felajánlhatnának a civil egyesületeknek – hangzott el a sepsiszentgyörgyi városháza civilszervezetek számára kiírt pályázatairól szóló hétfői sajtóeseményén.
Fiatalos lendülettel és elszántsággal lát neki a munkának az EMSZ nagyborosnyói szervezete, amelynek képviselői sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be hétfőn a szövetség sepsiszentgyörgyi székhelyén.
Húsos, füstölt és abált szalonnát is díjaztak vasárnap a háromszéki Szalonnafesztiválon, amelyet másodjára szerveztek meg a sepsiszentgyörgyi Park Hotelnél.
Mintegy 450 gépjárművet és több mint 500 személyt igazoltattak a Kovászna megyei közlekedésrendészek a megyei és országos közutakon hétvégén. Céljuk a közúti balesetek megelőzése alkohol és más tudatmódosítószerek hatása alatt álló járművezetők kiszűrése volt.
A Sepsiszéki Székely Tanács szervezésében a Turul-szobornál sorra kerülő vasárnapi ünnepségen ismét elhangzott: a székely nép nem mond le az autonómiáról, mi több, azt tántoríthatatlanul, ismételten és egyhangúlag követeli magának.
Magyar, osztrák-magyar és román papírpénzek tekinthetők meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza legújabb időszakos kiállítása részeként.
A mintegy hárommillió eurós kormányzati beruházásból megépült, korszerű létesítmény negyven kisgyerek befogadására alkalmas, és mindössze a második hasonló az országban.
Hosszú évek teltek el, amíg berendezkedhetett a sepsiszentgyörgyi Szemerja negyedi impozáns épületbe a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata, az egykor még túlzsúfolt osztálytermeket mára viszont nehéz betölteni.
Lakóház és istálló gyulladt ki péntek délben Illyefalván: haszonállatok pusztultak el, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Az önkormányzat gyűjtést kezdeményezett a károsultak javára.
Több szakaszban tervezi az Anghel Saligny beruházási program által támogatott útfelújítások kivitelezését Kovászna város önkormányzata.
A Sepsiszéki Székely Tanács a turulszobornál tartja sepsiszentgyörgyi megemlékező rendezvényét március 10-én, a székely szabadság napján 10 órától.
Közelebb került az „önállósodáshoz” Sepsiszentgyörgy szennyvíztisztító állomása, amely a saját termelésű biogázzal és az újdonsült napelemrendszerrel együtt jelenleg 55 százalékát tudja fedezni az éves szinten elfogyasztott villanyáramnak.
18 kovásznai és kommandói helyszínen tartottak házkutatást szerdán reggel egy orvvadászattal kapcsolatos ügyben, amelyben több hivatásos katona is érintett.
Bakancslistán van a Szent György napi, nagyszínpadi, főműsoridős fellépés a Bagossy Brothers Company zenekarnak – ezt április 28-án pipálhatják ki, ugyanis ők zárják a fesztiválprogramot, utánuk már csak a tűzijáték következik.
Március elején, különösen nők napja környékén a városok főterein, utcáin megszaporodnak a hóvirágárusok. A helyi rendőrség szerint maga ez a fajta hóvirág leszedése még nem törvénybe ütköző, ám engedély nélküli utcai árusítása már igen.
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt rendelték el a kedden Kézdivásárhelyen elfogott férfiak letartóztatását, miután tetten érték őket, amint 40 gramm kannabiszt adtak el 1800 lej értékben.
Kihasználva a jó időt, erőltetett ütemben, hosszabbított programmal dolgozott a sepsiszentgyörgyi terelőutat kivitelező vállalkozás.
135 ezer lejjel károsíthatta meg az államot egy baróti cég, amely a gyanú szerint fiktív módon alkalmazott öt személyt, annak érdekében, hogy megkapja az utánuk járó foglalkoztatási támogatást.
Hatodik alkalommal díjazta a közösség jeles tagjait a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében megtartott keddi gálaesten öt személy munkásságát ismerték el.
Feltehetően drogterjesztéssel kapcsolatos ügyben látványos akció zajlott le kedden, Kézdivásárhelyen. Lövések is eldördültek.
Kigyulladt egy panzió szerda hajnalban Katrosában. Áldozatok nincsenek, de az anyagi kár jelentős.
A helyhatósági választásokon minden nagyobb székelyföldi városban polgármesterjelöltet állít a Magyar Polgári Erő párt (MPE), amelynek a toborzás mellett a legközelebbi célja, hogy a Székely Szabadság Napja alkalmából megszervezett sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi megemlékezésen való részvételre buzdítson.