Hat éltanulót díjaztak
Pénteken ismét ballagókat köszöntöttek Baróton, a Baróti Szabó Dávid Líceum és a Gaál Mózes Általános Iskola közös udvarán. Ezúttal a nyolcadik osztályosok búcsúztak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Pénteken ismét ballagókat köszöntöttek Baróton, a Baróti Szabó Dávid Líceum és a Gaál Mózes Általános Iskola közös udvarán. Ezúttal a nyolcadik osztályosok búcsúztak.
Lélek és öntudaterősítő, ugyanakkor felemelő ünnepségre, székely zászló és világháborús emlékmű avatására került sor az elmúlt hétvégén a Nagyborosnyó községhez tartozó Feldobolyban.
Az idő kedvezett, és bár kevés csapattal, de a hétvégén annak rendje s módja szerint lezajlott az első, még kísérleti jelleggel megszervezett barbecue-fesztivál Sepsiszentgyörgyön. Az Amerika déli államaiból származó ínyencséget a csapatok a szakma legfelsőbb fóruma, a Kansas City Barbecue Society által diktált szabályok szerint készítették el.
A sepsiszentgyörgyi Öltögető hímzőkör asszonyai úgy mentik át a mába eleink értékeit, hogy azok viruljanak új életükben. A nagymamák mintakincsét mai ruhadarabokra varázsolták, csütörtökön pedig közszemlére tették munkáikat a József Lajos unitárius közösségi házban.
Voloncs Attila a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja. Mindössze 18 éves, de már elmondhatja magáról, hogy publikált szerző, hiszen nemrég jelent meg Virágok esztendeje című történelmi regénye, amelynek cselekménye az őszirózsás forradalom idején játszódik. A tehetséges fiatal szerzőt a kötet születésének körülményeiről, az irodalomhoz kötődő viszonyáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.
Több éve tart a sepsiszentgyörgyi „játszótér-botrány”: a megyei fogyasztóvédelmi hivatal időről időre több tízezer lejes bírságokat szab ki a polgármesteri hivatal karbantartásában lévő edzőparkok, játszóterek okán, miközben az önkormányzat a kiszabott „feladatokat” objektív okok miatt nem tudja teljesíteni. Ettől függetlenül most újabb büntetőjegyzőkönyvek születtek.
Út Bodza felé Június 8-án, pénteken 12 órakor írják alá a nagypataki polgármesteri hivatalban a 121A megyei út DN13-NagyBorosnyó-Kisborosnyó-Nagypatak-Salamás-Bodzaforduló közötti, 22,...
Mint arról már beszámoltunk, amióta a Tega Rt. köztisztasági és hulladékgazdálkodási vállalatra ruházták át a Vár utcai közös temető működtetését, azóta a vállalatvezetés számos gonddal szembesült, a rongálások, lopások mellett többek között a helyszűke is égető probléma.
Javában zajlik az aszfaltozás a Szentkatolna községhez tartozó Kézdimárkosfalván, a tervek szerint jövő héten már be is fejezik a munkát. A községben további útmodernizáció várható, illetve két tanintézményt is átadnak.
Bár az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több megyében csatlakozott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Büntetőügyesek nélkül a közhivatalokban kampányához, Háromszéken egyelőre nem gyűjtenek aláírást az alkotmány ilyen irányú megváltoztatásához – tudtuk meg Bálint Józseftől.
Az anyanyelvről szóló bálványosi konferencián a román nacionalisták által okozott botrányról, nagyváradi magyarellenes feliratokról szól a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat e heti levele. Nemrég Benkő Erika RMDSZ-es parlamenti képviselő mutatta be a szolgálat múlt évi tevékenységét összefoglaló kötetet.
Lejárt a horgásztilalom, a síkvizeknek számító folyóvizeken szerdától feszülhetnek a horgászzsinórok. Az illetékeseket arról faggattuk, mennyit kóstál, hol lehet kiváltani a halászengedélyeket, ezek hol, mire használhatók, illetve rákérdeztünk arra is, mire ügyeljenek a horgászok, miért és kik által bírságolhatók. Kiderült, bizony van miért aggódni, mivel a szabálytalankodókat pár száz lejtől akár pár ezer lejes bírsággal is sújthatják.
Szuperradar az országúton Hordozható radarral szerelték fel a Kovászna megyei közlekedésrendészet munkatársait, áll közleményükben. A modern, TrueCAM típusú kütyü júniustól lép üzembe,...
Bár két hetet hosszabbítottak az értékesítési határidőn, ez nem segített a háromszéki paradicsomtermelőkön. A késő palántálás és a hideg tavasz miatt nem érik be a termésük, elesnek a 3000 eurós támogatástól.
Sajtótájékoztatón jelentette be tegnap a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) és a sepsiszentgyörgyi Identitate și Dialog Egyesület a gyulafehérvári centenárium évében sorra kerülő rendezvénysorozatát.
Alig pár napja kezdődött a gombaszezon, és már halálos mérgezésekről szólnak a híradók. Ezért felkerestük a szentgyörgyi nagypiacon dolgozó Zoltán Sándor gombaellenőrt, hogy kellően fölvértezzük magunkat és olvasóinkat az esetleges balesetek ellen.
Amint azt tegnapi lapszámunkban láthatták, medvecsalád kóricál Kézdivásárhely peremén. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
A vidéken zajló lomtalanítás elsődleges célja, hogy az emberek ne vigyék ki a természetbe (mezőre, erdőaljba) a méretes hulladékokat, amelyek nem férnek bele a kukákba. Arról érdeklődtünk, ez mennyire hatásos, illetve „átverésekről” is értesültünk.
Van hosszú távú, annál rövidebb és egy azonnal alkalmazható megoldás a tarsolyban – tudtuk meg Kozsokár Attilától, a Kovászna Megyei Közüzemek aligazgatójától. A gidófalvi vízhálózatot kezelő-működtető vállalat új kút üzembe helyezését tervezi, miután nagy felháborodással szembesült, amiért június 1-je és 3-a között nem volt víz a község két falujában. Bár a helyzet pillanatnyilag megoldódott, bármikor megismétlődhet.
Hiánypótló és rendkívül hasznos programmal sietett a Flagellum Dei MC a motorosok segítségére. Május utolsó vasárnapján a Kaufland áruház parkolójában Bálint Levente autóiskolai szakoktató tartott szezonkezdő vezetéstechnikai továbbképzőt.
Hihetetlen, ám különféle bürokratikus eljárások miatt egy csőtörés, vízszivárgás megjavítása közel 2 hónapba is telhet: ez bizonyosodott be Sepsiszentgyörgyön. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy ki fizeti a veszteségeket.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a törvényes határidőn belül megfellebbezte a Brassói Táblabíróságon az iskolaper néven elhíresült ügyben hozott döntést – mondta Bálint József. Az EMNP Kovászna megyei elnöke nem számít arra, hogy „gyors döntést hoznak”.
Két mesébe illő, gyönyörű szép szarvasborjút „nevel” udvarán Fodor István. A bodoki polgármester azt mondja, az alig néhány napos gidák anyját valószínűleg „levadászták” a juhászkutyák.
Évek óta változatlan a háromszéki „fürdőélet”, ha lehet ilyenről beszélni, hiszen a hatóságok is beismerik, hogy amíg a tavaink vízmintái nagyon jók, a körülmények, az infrastruktúra silány, arról nem is beszélve, hogy a közismertebb tavaknál továbbra is csupán „saját felelősségre” csobbanhatunk. Persze, ott vannak a strandok, medencék, ám ezek a kispénzű, szórakozni vágyó polgárok számára sokszor túl nagy anyagi megterhelést, luxust jelentenek. Arra voltunk kíváncsiak, idén milyen a tavak vizének minősége, illetve milyen lehetőségek nyílnak, ha a kánikulában víz alá merülnénk.
Bevetésen az egyenruhások A gyermeknapot követő hosszú hétvégén a Kovászna megyei egyenruhások megelőző munkát folytattak mind a közrend megerősítésében, mint a közlekedés biztonságána...
Sikeresnek mondható a gyermeknapi kutyasimogatási akció: a szépmezői kutyamenhely munkatársai helyben 3, utólag 1 kiskutyust adtak örökbe. Lapunk arra volt kíváncsi, mennyire komolyak ezek a hirtelen felindulásból fakadó jótékonykodások.
Vargyason a vasárnapi unitárius istentisztelet után emlékeztek a trianoni döntésre, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Ozsdolán hétfőn imádkoztak a nemzet megmaradásáért.
Tegnap a csíkszeredai és a regionális (főként román) sajtó is a Csíkszentkirály közelében történt balesettől volt hangos. Értesülésünk szerint Marica Cristea Mihai volt kézdivásárhelyi tanácsos, egykori polgármesterjelölt és felesége veszítette életét.
Dacian Cioloș volt miniszterelnök, nemrég alakított pártja, a Románia Együtt Párt (RO+) vezetőjeként találkozott sepsiszentgyörgyi híveivel (sőt, a kissé nagyképű meghívó szerint „a Kovászna megyeiek találkoztak Dacian Cioloșsal). A megbeszélésen mintegy ötven személy jelent meg.
Ötletes gyermek- és felnőtt programokkal, színvonalas előadásokkal, testvértelepülések találkozójával, közös istentisztelettel, rendkívüli tanácsüléssel, fúvóstalálkozóval, emléktábla-avatással és tűzijátékkal ülték meg Uzonban immár a 15. alkalommal a községnapokat. A háromnapos együttlét öröméből fakadó jókedvet még az időnként meg-megcsorduló eső sem tudta elrontani.
2017-ben 70 millió euró, azaz több mint 320 millió lej európai uniós támogatás érkezett Kovászna megyébe a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségen (APIA) keresztül. Annak próbáltunk utánajárni, hová tűnik el ez a tengernyi pénz, mert holland tejet és lengyel sajtot még mindig többet lehet kapni az üzletekben, mint háromszékit.
Főhajtás a parkban A Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete ma 17.30-tól a trianoni diktátumra emlékezik Sepsiszentgyörgyön, az Erzsébet parkba...
A városi gyerekekkel meg kell ismertetni a mezőgazdaság szépségeit, és ezzel is kicsit elsimítani a város és a vidék között lévő feszültséget – hangoztatták az AgroFeszt szervezői a megyei tanácsnál tartott sajtóértekezleten. Az eseményre az I. Transylvanian BBQ Festival társrendezvényeként kerül sor június 8-10. között Sepsiszentgyörgy főterén.
Ismét Háromszéken, egészen pontosan Zalánpatakon, Zalánban és Kálnokon járt Károly herceg. Ahogy az már egy ideje minden évben lenni szokott, romániai látogatása alkalmával a brit trónörökös ezúttal sem szalasztotta el felkeresni a birtokának helyet adó, eldugott erdővidéki kis falut, ahol idén is a táj megnyugtató szépsége, na meg a helyiek vendégszeretete várta.
Elindult a jelentkezés a 2018-as Székely Vágtára. A szervezők (Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa és a Vadon Egyesület) olyan székely lovasok jelentkezését várják, ...
Általános érdektelenség jellemezte azt a találkozót, amelyet a Büntetőügyesek nélküli közéletet zászlajukra tűző és az alkotmány módosítását kezdeményezők szerveztek szombaton Sepsiszentgyörgyön. A Facebookon meghirdetett találkozón összesen kilencen jelentek meg, közülük legalább négyen nem helyiek voltak.
Pénteken utoljára szólt az iskolacsengő a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző két végzős osztályának, az 58 ballagótól ünnepélyes keretek közepette vett búcsút az iskola közössége, pedagógusai.
Léleksimogató látványt nyújtott a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 86 végzős diákjának szombati ballagása, hiszen igazgatójukkal és osztályfőnökeikkel együtt székelyruhába bújva vettek búcsút szeretett iskolájuktól.
Az idei gyermeknapokon is bizonyosságot nyert, hogy egy kis odafigyeléssel, a hétköznapi pénzhajhász világból való elszabadulással tehető igazán varázslatossá a kicsik élete! A legegyszerűbb játékok aratták a legnagyobb sikereket. A műanyag bóvlik világából kiragadott csöppségek önfeledten lépkedtek kukoricaháncson, dión vagy gólyalábon, rajzoltak színesebbnél színesebb fantáziaszüleményeket a flaszterre, nemezelhettek színes labdákat, és sorolhatnánk. A kutyasimogatás, a huszárokkal való lovagolás, falmászás, a hegyimentők tiroli csúszdája, a rendőrség, tűzoltóság bemutatói is elkápráztatták az „ünnepelteket”. Természetesen, ebben a „tökéletes” világban is akadtak egyeseknek drága, így elérhetetlen portékák, koncertek, ugyanakkor számos szülő – munkahelyi kötelezettségei miatt – lemaradt az amúgy hivatalos ünnepről, szerencsére a nagyszülők pótolták őket.
A háromszékiek számára Orbán Imola neve egybeforrt a Bóbita Egyesületével, mindenki csak „bóbitás Imolaként” ismeri, holott a kezdeti gyerekfoglalkozások idővel kinőtték magukat. Az élmények és játékos módszerek maradtak, viszont olyan háttértartalom került mögéjük, amely sajátos módon gondoskodik személyiségfejlesztésről, hatékony nevelési módszerekről és még sorolhatnánk. Ismerjék meg az élménypedagógia háromszéki úttörőjét, Orbán Imolát, aki folyamatosan varázskapukat nyitogat.
Magyarország terültén újra fertőzésgócpontok alakultak ki, így Romániában megint készenléti állapot van az afrikai sertéspestis miatt. A legnagyobb veszélyt a halálos kór mellett a feketézők jelentik – tudtuk meg.
A szentgyörgyi Rotary-klub felhívásának eleget téve tegnap nagy lendülettel vetették bele magukat a rajzolásba a főtéren a szentgyörgyi óvodások. Ők csak nyüzsögtek boldogan, nem tudván, hogy egy nagy közösség pici, színes és nagyon fontos mozaikkockái.
Tegnap is zajlott Bálványosfürdőn az Európa Tanács helyi és regionális önkormányzati képviselőinek a Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban című tanácskozása (lásd bővebben az 5. oldalon). Rendben is ment minden, amíg szót nem adtak Cătălin Ivan európai parlamenti képviselőnek, aki a beszéde végén tolvajt kiáltott. A kínos pillanatok azzal tetőződtek, hogy az EP-képviselő provokátor társa, a hírhedt Dan Tanasă kihívta a rendőrséget.
Elaludt a sofőr Csütörtökön korán reggel, kevéssel 6 óra után a 11-es országúton egy 53 éves férfi éppen Brassó irányába közlekedett aradi jelzésű személygépkocsijával, amikor Dálnok é...
Tegnap a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), a Zöld Nap Egyesület, a helyi önkormányzat és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány képviselői Kézdivásárhelyen tartottak sajtótájékoztatót a céhes városban negyedik alkalommal megszervezendő Tekerj egy jó célért! akcióról.
Automata gépkocsimosó építéséhez adták beleegyezésüket Barót város tanácsosai. Erre azért volt szükség, mert a mosó a Transloc helyi szállítási vállalat területén épülne meg, a vállat pedig a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozik.
A hétvégén tizenötödik alkalommal is megszervezi az uzoni önkormányzat a községnapokat, amelyek idén a tavalyinál is gazdagabb programmal várják a helyieket és környékbelieket. Mivel a számvevőszék megtiltotta a polgármesteri hivatalnak, hogy közösségi programokat szervezzen, azokra helyi szervezetekkel pályáztattak pénzt, amelyek derekasan kivették a részüket a munkából.
A Friss FM rádió reggeli, élő műsorában sorsolták ki tegnap a Székely Hírmondó tavaszi előfizetői akciójának nyereményeket. Ezúttal összesen 34 ajándék talált gazdára.
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.15 Az igazi csoda (am. családi film, 113 p., magy. szinkr.); 16.45 Kutyaparádé (am. akció-vígjáték, 92 p., rom. szink.); 18.30 Deadpool 2 (am. akció–vígjáték, 120 p....
Rendkívüli tanácsüléssel egybekötve, tegnap a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban átadták az új gyereksarkot. A teljes körű felújításon átesett könyvtár hétfőtől várja olvasóközönségét a már megszokott nyitvatartási program szerint.