Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Egyre költségesebb fával fűteni

Egyre költségesebb fával fűteni

Háromszéken időszerű téma a tűzifa méterenkénti árának emelkedése: bő 3 év alatt az árfolyam látványosan 80–100 lejről egészen 230–300 lejre emelkedett. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ez mivel magyarázható, a közvélekedés mellett szakemberek álláspontját is kikértük. Kiderült, a nagy felvásárlók megjelenése, az illegális fakitermelés visszaszorítása, illetve a megnövekedett igény együttesen járul hozzá a dráguláshoz.

Az órákat már felszerelték

Az órákat már felszerelték

Tegnap ülésezett a kézdivásárhelyi tanács, aminek napirendjén összesen 14 tervezet szerepelt, ebből mindössze hármat sikerült letárgyalni. Az ülésen többek között a fizetéses parkolás rendszerének a véglegesítése szerepelt, ez esetben gyakorlatilag egy korábban elfogadott határozatot kellett módosítani a tanácsosoknak. Ezek mellett új döntés született a Pro Urbe díj alapításáról, sürgőséggel a sebészet épületének a felújítását is lehetővé tevő tervezet is szavazásra került.

A közösségi összefogás ereje

A közösségi összefogás ereje

Újabb jelentős elismerést tudhat magáénak a céhes város: a paksi önkormányzat által meghirdetett Örökségünk mozgalom –Történetek a ládafiából című videofilm-pályázaton a Bod Péter Tanítóképző pályamunkáját I. díjban részesítették. Ez az eredmény egész Háromszéket, mindazok munkáját dicséri, akik hittek benne, időt és energiát áldoztak rá. A projekt szívét-lelkét, a programfelelős és rendező Kis Emesét kérdeztük.

Barna víz folyik Bardocon

Barna víz folyik Bardocon

Bardocról jelezte egy neve elhallgatását kérő panaszos, hogy baj van a községben a vezetékes vízzel. Mint írta, „iszapos lerakódás jelenik meg tőle a fürdő- és a mosdókagyló falán”, továbbá, hogy az elmúlt két hétben „szorgosan sürögve-forogva leírták a vízórákat”, az elfogyasztott vizet pedig évekre visszamenőleg meg akarják fizettetni az emberekkel. Emiatt „sokan sírva fakadtak, mert volt, akitől négyezer, de olyan is, akitől húszezer lejt követeltek”.

Miben segítsen az állam?

Miben segítsen az állam?

Nagyszabású rendezvényen találkoznak holnap az Erdélyi Szociális Civil Szervezetek Föderációjának tagjai, ezúttal a Diakónia Alapítvány – mint egyik alapító tag – meghívására tartják éves konferenciájukat Szentgyörgyön.
Bodor Tünde

A találkozót az illetékes minisztérium képviselői is megtisztelik jelenlétükkel, akik még előzőleg megkérték a résztvevőket, írják össze elvárásaikat, azaz feleljenek arra: miben segíthetnek? A lista minden bizonnyal hosszú lesz…
– Közel 70 résztvevőt várunk, nemcsak az erdélyi megyékből (Bákó, Neamt, Arges is érdekelt), egyenlő arányban állami intézmények (Szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok) küldötteit, illetve a civil szervezetek vezetőit, akik már előző nap (ma – szerk. megj.) egyeztetnek a konferenciát illetően, majd a keddi plenáris ülésen tárják fel gondjaikat és sikereiket – közölte lapunkkal Györgyjakab Miklós a szervezők nevében.
Kiemelt téma lesz a szociális szolgáltatások megvásárlása az állam által részben vagy egészben, több megyében is példa van rá, ami azért jó, mert az állam nem aprózza el az erőforrásokat, hogy mindent csináljon, de csak félig (szakemberek híján), a civil szervezetek pedig nyernek egy biztos anyagi hátteret segítő munkájukhoz.

Változtatni kell a célkitűzésen

Változtatni kell a célkitűzésen

A sors szeszélye miatt, hagyományőrzők jelenléte nélkül tartották meg Sepsiszentgyörgyön a 29. Népzene- és néptánctalálkozót, mely így az némiképp a kényszerű szemléletváltás jegyében zajlott. Talán ennek köszönhető az új elemek beiktatása, hiszen a helyi és vendég együttesek fellépését legényes- és szólótáncversennyel egészítették ki. Sor került ugyanakkor könyvbemutatóra, valamint hagyományos módon a gyermekek is bizonyíthatták a népdal és -tánc területén szerzett jártasságukat. Az említett hiány ellenére is elmondható, hogy Háromszék fővárosa egy újabb sikeres és emlékezetes találkozó színhelye volt.