RÖVIDEN
Feltúrta a határt Csúnya vége is lehetett volna a tegnapi, Kézdiszentlélek közelében lezajlott balesetnek, ám a vétkes, 31 éves hölgy kisebb sérülésekkel megúszta. A rendőrségi jelenté...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Feltúrta a határt Csúnya vége is lehetett volna a tegnapi, Kézdiszentlélek közelében lezajlott balesetnek, ám a vétkes, 31 éves hölgy kisebb sérülésekkel megúszta. A rendőrségi jelenté...
Megint elkelt a Székely Hírmondó Rongy Elekje: tegnap a Friss Fm rádió csapatának segítségével élő rádióadásban sorsoltunk ki 46 nyereményt, így örvendeztetve meg előfizetőinket. Ezúton is gratulálunk a szerencséseknek, akik előzetes egyeztetés után, szerkesztőségeinkben vehetik át az ajándékokat.
Évek óta nem hallani híreket a Megyei Művelődési Igazgatóság háza tájáról, nyár óta azonban új igazgató került az intézmény élére Kelemen Antónia Izabella egyetemi adjunktus személyében, aki szeretné a tevékenységet láthatóbbá és érthetőbbé tenni. A szerdai sajtótájékoztatóját ennek a célnak rendelte alá.
A Pro Pectus (jelentése: A lélekért) Egyesület már hét éve tevékenykedik a kézdivásárhelyi és környékbeli személyek testi és lelki jólétéért. A kezdetek óta több változás is történt a szervezet berkeiben, viszont aligha találunk olyan céhes városi megmozdulást, ahol önkéntesei ne gondoskodnának tartalmas gyerekprogramokról, de rajpályázatok és egyéb rendezvények révén is igyekeznek felhívni a közfigyelmet az egészséges életmód, az empátia vagy épp a társas kapcsolatok fontosságára. Szombaton Pityókás vagy Pityókos? címszó alatt szerveznek családi programot.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén több alkalommal is módosította költségvetését, októberig a város bevételei több mint 23 millió lejjel emelkedtek. Sztakics Éva alpolgármester a helyi tanács legutóbbi rendkívüli ülésén számolt be a büdzsé alakulásáról.
Alig köszöntött ránk kisebb lehűlés, máris kéménytüzeket jegyeztek fel az elmúlt hetekben a háromszéki lánglovagok – tudtuk meg Tolvaj Mariustól, a megyei tűzoltóság szóvivőjétől, aki ezúton pár törvény által előírt kötelességre, hasznos óvintézkedésekre hívta fel a figyelmet.
Felháborodva kiabálta világgá panaszát a megyeszékhely egyik lakosa, akinek fiát a buszsofőr leküldte jegyet vásárolni, majd a gyerek nélkül továbbhajtott. A reklamáció panaszáradatot indított el, melyet a legilletékesebb, Tittesz Zoltán tudomására hoztunk.
Az Alutus Regio Egyesület munkatársai októberben találkozókat szerveztek az Alutus LEADER térséghez tartozó településeken, 12 községben és Baróton, azokon ismertetve az új, 2020-ig tartó pályázati ciklus lehetőségeit az érdeklődőkkel.
Vannak, akik szeretik a munkájukat, hivatásukat, ők folytonosan keresik a lehetőségeket annak jobbítására. A Mikes Kelemen Elméleti Líceumban Kiss László iskolai könyvtáros és projektfelelős ezt az uniós Erasmus+ pályázati program keretében, több országon átívelő, partnerségekre alapozó munkával gondolta megvalósítani.
Forgalmi bűncselekmények Megyeszerte az ittas, hajtási nélküli vezetés és balesetezés szinte avatási szertartásnak tűnik, ha egymás mellé rakjuk a rendőrségi jelentéseket, a tetteseke...
Minden jel arra mutat, hogy telt ház lesz a karácsonyi ünnepeken és szilveszterkor is a háromszéki szállodákban és panziókban. A húsvéton és a Szent György-napokon kívül ez az a periódus, amikor gazdaságos a Kovászna megyei idegenforgalom.
Új szakaszába érkezett a Háromszéki Közösségi Alapítvány helyi termékekért, vállalkozásokért folytatott kampánya. Az eddig történtek elemzését és a következő lépéseket részletezte az alapítványi igazgató, Bereczki Kinga a tegnapi sajtótájékoztatón.
Két napirendi ponttal, soron kívül ülésezett hétfőn Barót város tanácsa.
Tegnap délelőtt ismét bedőlt az egészségügyi kártya informatikai rendszere. A háziorvosok újabb pluszfeladatot kaptak, hiszen az ez idő alatt felírt gyógyszereket és kezeléseket utólag kell bevezetniük. A hatóságok képviselői szerint az egész rendszert aláássa, hogy nem működik tisztességesen a háziorvosi hálózat.
Téglával és könyveléssel Tizenhárom Brassó és Kovászna megyei helyszínen tartottak házkutatást kedden a gazdasági rendőrség képviselői olyan cégeknél, amelyeket azzal gyanúsítanak, hog...
Háromszéken akár sikeres is lehetne a Válaszd a juhot elnevezésű, Petre Daea mezőgazdasági miniszter által kezdeményezett, a juhhúsfogyasztást serkentő kampány, derült ki a dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvossal folytatott beszélgetésünk során.
Lapunk 4. oldalán közlünk egy visszatérő témára rávilágító olvasói panaszt, amiből kiderül: a lakosság egyrészt nem ismeri a szemételhordás/fizetés jogi hátterét, másrészt nincs kommunikáció a felek között. Érdeklődtünk a panaszos önkormányzatánál és a Tegánál is.
Erasmus+ partnerségi program keretében a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai nemzetközi projekt során kutatják a jövőt a Vállald a felelősséget a jövőnkért című pályázat révén, amely 2017 szeptemberétől 2019 júniusáig kínál sok munkát, de élményt, barátságot is a licistáknak.
Az autonómiáról szervezett konferenciák ideje lejárt – hangoztatta Pethő István. A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetének alelnöke tegnap a széki elnökökkel együtt tartott ez ügyben sajtóértekezletet.
Tegnap a Kovászna megyei rendőrség vezetősége, szakszervezeti, illetve testületi képviselők tartottak sajtótájékoztatót az éppen közvitára bocsájtott, az egyenruhások autoritását megerősíteni hivatott törvénymódosításokról, ezek fontosságáról. A beszélgetés során elgondolkodtató, konkrét eseteket is felelevenítettek a jelenlévők.
Lesz sürgősségi fogászat hétvégén Rövidesen Sepsiszentgyörgyön is lesz kihez fordulni, ha a hétvégén hirtelen fogorvosi ellátásra van szükség. Magyarosi Imola városi tanácsos tájékozta...
A megyei és a sepsiszentgyörgyi tanács is elfogadta tegnap azokat a határozatokat, amelyek biztosítják a Sepsi SIC női kosárlabdacsapatának részvételét a hazai bajnokságban, valamint az Európa-kupa küzdelmeiben.
Duális képzésről szóló megállapodást köt a Puskás Tivadar Szakképző Líceum egy sepsiszentgyörgyi céggel húsfeldolgozók képzésére. Erről tegnap határozott a helyi tanács.
Miután a napokban leaszfaltozták a parkolót, sokkal civilizáltabb képet mutat a kézdivásárhelyi kórház frontja. A munkálat a köz- és a civilszféra összefogásának köszönhetően valósulhatott meg, és egy sor változást von maga után: bizonyos járművek nem hajthatnak be a kórház területére.
Közel egy éve írtunk Fazakas Emeséről, az ifjú kovásznai szülésznőről, aki azóta minden bizonnyal élete egyik legizgalmasabb időszakán van túl: az afrikai Beninben élményekben és tudásban gazdagodott. Alapelve ugyanis minden pillanatban készen lenni arra, hogy az új lehetőségeket nyakon csípje, világot lásson, tapasztaljon. A kevésbé bátrak az ő élményein keresztül tapasztalhatják meg azt az egzotikus világot, amelynek iménti jelzője nem föltétlenül csupán pozitív töltetű…
Sikeresnek minősíthető a pénteken külön a szentgyörgyi cigányságnak megtartott munkaerőbörze, melyet a munkaerő-foglalkoztatási hivatal szervezett saját, Szegfű utcai képzőközpontjában.
A kézdivásárhelyi Vágóhíd utca esete is megerősíti: az országban zajló munkálatok zömét ténylegesen a papírtologatás, azaz a bürokrácia hátráltatja – évek óta csúszott a feljavítása. Végre idén megkezdték a munkálatokat, háromnegyed része le is van aszfaltozva.
Szombaton Kézdivásárhely vendége volt dr. Czirják Árpád-Ferenc pápai prelátus és aranymisés nyugalmazott plébános, aki teltházas előadást tartott a Vigadó Művelődési Házban Székelyföld nem eladó, Lenni vagy nem lenni – ez itt a kérdés címmel.
Általános sztrájkra készülnek A Frăţia szakszervezeti tömörüléshez tartozó Sanitas szakszervezet közleményben jelentette be, hogy elkezdték az aláírásgyűjtést az országos általános szt...
Tegnap nagy ünnepet ült Gelence népe és azok, akik felkeresték az orbaiszéki nagyközséget: Szent Imre-búcsút tartottak, amelynek meghívottja dr. Jakubinyi György, Erdély érseke volt.
Szombaton a Kovászna Megyei Vöröskereszt székhelyén tartották a háromszéki hemofíliások családi napját, melyen a betegeket képviselő országos szervezet temesvári elnöke is részt vett.
A baróti Víz és Felső-Víz utcák lakóit egyelőre nem érintették azok a felújítási munkálatok – közművezetékek cseréje, aszfaltozás –, amelyek a város magasabban fekvő részein már jó ideje zajlanak, ám mégsem mondhatják, hogy teljesen kimaradtak a fejlesztésekből: zajlik a Barót-patak medrének szabályozása, annak pedig elsősorban ők a haszonélvezői.
Háromszéken az ivóvíz- és szennyvízhálózat számos vidéki településen alkalmatlan arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. átvegye működtetését, pedig a szakemberek szerint egy kisebb méretű vízszolgáltató indulásból bukásra van ítélve.
Egy nagyobb méretű, 20×40 méteres, mobil jégpályát építenek a Kovászna Megyei Prefektúra épülete előtti téren, ahol a sepsiszentgyörgyi önkormányzat eredetileg egy sárkányra emlékeztető térplasztikát tervezett kialakítani, de a prefektus megtámadta a szóban forgó terület rendezési tervét.
Számtalanszor olvasták a tanügyi rendszer fejére, hogy nem figyel a munkaerőpiac igényeire. Kivételes módon idén a beiskolázási tervek elkészítését azzal kezdik a tanfelügyelőségek (miniszteri rendeletre), hogy bekérik a cégektől a munkaerő-szükségletükről, igényeikről szóló kimutatást, és ennek a figyelembevételével állapítják meg azon szakok számát és milyenségét, amelyeket jövőre a duális képzésben, illetve a szakiskolákban indítanak – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Kiss Imre főtanfelügyelő.
Most sem kelt el Az október 30-i határidőig sem nyújtottak be árajánlatot, így a sepsiszentgyörgyi önkormányzat még tesz egy újabb próbálkozást, és újra meghirdeti a nyílt versenytárgy...
Utcára vonultak tegnap a háziorvosok. Az alapellátást végző szakemberek elégedetlenek a rendszerben uralkodó állapotokkal, és úgy vélik: néhány év alatt „kiürül” ez a tevékenységi terület.
Tíz kilövési engedélyt adtak ki Kovászna megyére, de még csak hármat sikerült „beváltani”. Tucatnyi további kérés vár jóváhagyásra. Vadazonosító jelt továbbra sem ad a minisztérium.
Sepsiszentgyörgyön továbbra is a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten tartják a helyi adókat a magánszemélyek esetében, közölte Antal Árpád polgármester. Leszögezte: nem terveznek semmiféle radikális változtatást 2018-ra.
Nem ellenőrzik előre, hogy ki mit fog mondani – mindenki maga felelős tetteiért és szavaiért – hangoztatta sajtóértekezletén Sebastian Cucu. Kovászna megye prefektusa arra reagált, hogy Tamás Sándor megyetanácselnök szerint a prefektus a felelős azért, ami a december elsejei ünnepségen történik, vagy elhangzik.
Kedvelt kampányfogás, és rendre felbukkan az ígéretek között a köznyelven csak „gyerekpénzként” ismert, minden kiskorút megillető állami juttatás növelése. Az emelés rendszerint aztán elmarad, az összege jelenleg havi 84 lejre rúg, alapesetben a Román Postán keresztül lehet felvenni, de van mód arra is, hogy bankszámlára utaltassuk.
Mintegy másfél ezren gyűltek össze a Sepsi Református Egyházmegye hívó szavára a Sepsi Arénában, hogy együtt ünnepelhessenek a reformáció 500. évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezés-sorozat zárórendezvényén. A közös ima, áhítat és hittétel megtisztulást hozó erejét pedig örömkönnyekben úszó szemek és lelki békét sugárzó arcok bizonyították.
Az alpolgármester irányít Idén már valószínű nem kerül sor polgármester-választásra Csernátonban – mondta el sajtóértekezletén Sebastian Cucu. Kovászna megye prefektusa újságírói kérdé...
Egyelőre nem ellenőrzik a téli gumikat a gépkocsikon, de ajánlják, hogy szereltessék fel ezeket. Az első hó után megugrott a forgalom a gumiszervizekben.
A baróti önkormányzat képviselői testületének legutóbbi ülésén újfent felmerült a Petőfi utcai 1956-os emlékmű sorsa.
Bár a halottak napja a szeretteinkre való emlékezésről szól, lapunk arra is kíváncsi volt, mibe kerül a hátramaradóknak a temetés, az utolsó végtisztesség megadása.
Sorozatunk előző részeiben a 2017. július 12-től életbe lépett 132. sz. 2017. évi törvény elemzését és ismertetését kezdtük el, amely a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jogi kereteit szabályozza, több fontos és hasznos újítást hozva. Ennek értelmében beszéltünk a jelentős kockázatú személy fogalmáról, aki kedvezményes feltételek mellett köthet biztosítást.
Mától interneten is lehet programálást kérni az útlevélosztályra. Sebastian Cucu prefektus és Alina Ioniţă szolgálatvezető tegnapi sajtóértekezletükön nagy előrelépésként értékelték a lehetőséget.
Környezettudatos gondolkodásra, a hulladék szelektív gyűjtésére próbálja felhívni a fiatalok figyelmét a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADISIMD) és a lécfalvi hulladéktárolót működtető Eco-Bihor cég.
Véglegesítették Sepsiszentgyörgy mobilitási tervét, a város képviselőtestülete októberi soros ülésén bólintott rá a tanulmányra. A dokumentum szerint az önkormányzat vezetősége az infrastrukturális fejlesztések mellett hangsúlyt fektetne az alternatív közlekedési eszközökre is.