Vásárcsarnok a bázis helyén
Korszerű vásárcsarnok és egy új színházépület felépítését tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Ugyanakkor megoldást keresnek a Cimborák Bábszínház székházgondjaira is, közölte Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Korszerű vásárcsarnok és egy új színházépület felépítését tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Ugyanakkor megoldást keresnek a Cimborák Bábszínház székházgondjaira is, közölte Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Pénteken lezajlott az elsősorban végzősöknek szóló munkabörze, de ahogy az lenni szokott, mások is szerencsét próbálnak ilyenkor.
Átadták az Orbán Balázs-díjakat Idén a reformáció jegyében osztották ki a székelyföldi megyék legrangosabb elismerését. Kovászna megyéből Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházker...
Ötszáz órán át, több ezer kilométeren hirdették Bereck nevét a ReforMaraton 500 kezdeményezés résztvevői, Juhos Gábor maratonista és Bardócz Csaba református lelkipásztor. Az elmúlt pár hét során 179-szer hangzott el „nekifutamodásuk” során az ágyúöntő Gábor Áron szülőfalujának a neve, míg szombaton 180-adszorra is kiejthették szájukon, hiszen útjuk végén befutottak a legkeletibb, reformátusokat is befogadó településre, Bereckbe.
Jó időben, jó hangulatban zajlott szombaton a VI. alkalommal megszervezett Erdővidéki Őszi Sokadalom Baróton.
Az „értékek találkozója” zárta péntek este a háromszéki vállalkozók hetét, a Startup Weeket. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 24. alkalommal díjazta ünnepi körülmények között a legeredményesebb 1100 háromszéki vállalkozást.
Szombaton szemet gyönyörködtető, szebbnél szebb autók lepték el Sepsiszentgyörgy főterét. A harmadik Őszi Retróparádét jelentős érdeklődés kísérte: a régi autók szerelmeseitől, a nosztalgiázó idősebb személyeken át a mindenre rácsodálkozó fiatalokig, mindenki jelen volt az eseményen, és ujjongva csodálta a főtéren kiállított ékszereket.
Barót, úgy tűnik, nem igazán tud előremozdulni a szelektív hulladékgyűjtés kényes ügyében, ugyanis a vegyes hulladék mennyisége idén semmivel sem csökkent a tavalyi értékekhez képest – hangzott el a város legutóbbi tanácsülésén.
Tánczos Szabolcs barátosi polgármestertől megtudtuk, október 10-én sikerült aláírniuk a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériumnál a közel 2,1 millió lejes pályázatra. Ez ...
Hosszú várakozás után most sikerült Sepsiszentgyörgy önkormányzatának megkötni az első finanszírozási szerződést az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretén belül a Testvériség sétány felújítására, derült ki Antal Árpád polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.
Szemétgyűjtés Kovásznán Szombaton 10 órától a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete szemétgyűjtési akciót szervez a fürdővárosi Lőrincz Zsigmond-sípálya melletti erdőré...
Van egy törvény, ami arról szól, hogy el lehet fogadni megyei és települési zászlókat. Ennek ellenére ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényt velünk szemben – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Miután belföldön „nem sok jóra számíthatunk”, minden európai fórumon vagy európai szervezet képviselőjének el kell mondani, hogy Romániában nem tartják be a kisebbségek jogait – hangoztatta Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt Kovászna (MPP) megyei elnöke legutóbb az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) képviselőinek beszélt a romániai magyarság helyzetéről.
Tegnap délelőtt 11 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tartottak tájékoztatót a megyei tűzoltóság képviselői, a téma a tűzvédelmi engedélyek megszerzése, az ezzel járó törvényes kötelezettségek, illetve az elkerülhetetlen bírságok voltak. A meghívott településvezetők, tervezők, tanintézmények, cégek vezetői főként a bírságok említése után adtak hangot elégedetlenségüknek.
Bizonyára jó okuk van arra a kolozsvári, brassói, csíkszeredai vásárlóknak, hogy Tóth Kálmánék árkosi almapréselőjébe vigyék a gyümölcsöt, ha otthon szeretnék élvezettel kortyolgatni a saját termésnek a multiénál mindig édesebb levét. Megkezdődött a szezon, megnéztük, hogy haladnak a korral a présházban.
A megyei tanács rendkívüli ülésén döntöttek arról, hogy 6000 lejjel támogatják az Andrei Mureşanuan Színház november elején zajló Dbutan-T fesztivál megszervezését, és a megyetanácselnök beszélt a brassói reptér ügyéről is.
A Kovászna Megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központnak köszönhetően elkészült a Bodoki-havasok teljes turistaútvonalának kijelölése, ami GPS-szel is elérhető, 17 turista ösvényt jelent 170 km hosszú szakaszon.
Nagylélegzetű rendezvénnyel, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében tartott konferenciával ünnepelte tegnap a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság fennállásának huszadik évfordulóját, 20 év rólunk – értük címmel.
Díjazzák az év vállalkozóit Huszonnegyedik alkalommal díjazza a legeredményesebb háromszéki cégeket a kereskedelmi és iparkamara. Pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi Leonor Ballroom...
Tüntetést tart ma délelőtt a fővárosban a Sanitas Szakszervezeti Szövetség, amiért a kormány halogatja az egészségügyi és a szociális ellátórendszer gondjainak megoldását. A megmozduláson 130 Kovászna megyei dolgozó is részt vesz.
Nem lett igazuk azoknak, akik sáros őszt, járhatatlan utat, járdákat jósoltak a baróti, az alakja miatt csak Kifli-negyedként emlegetett városrész lakóinak, hiszen némi huzavona után igaz, de a munkálat most már a mindenki által várva várt végkifejlet felé közeledik.
Olvasónk arra panaszkodott, Sepsiszentgyörgyön kevés a bicikliút és sáv, illetve ami van, az is fejetlenül lett kialakítva. A férfi egy helyi sportoló megbírságolása kapcsán tette fel a kérdést, hogy a központi parkban miért nem lehet kerékpározni.
Jelen volt az őrangyala Hétfő délután szerencsés módon ütközött egy kamionnal az a vigyázatlan sofőr, aki a tejgyári úton kifelé haladva a városból úgy kanyarodott balra a Csíki utcába...
A megyei tanács után Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete is tegnapi rendkívüli ülésén fogadta el a sportprogramok finanszírozási feltételeire, követelményeire és módszertanára vonatkozó szabályzatot a sporttörvény előírásai alapján. Ez azt jelenti, hogy a város is kiírhatja az élsport támogatására szánt pályázatot.
A háromszéki fogyasztóvédelem munkatársai szeptemberben nem kevesebb mint 121 ellenőrzésen vettek részt, továbbá 26 panaszt jegyeztek fel, vizsgáltak ki.
Minden este bejár a medve Sepsibükszádra, az emberek félnek kimenni a házból – írja szerkesztőségünknek címzett levelében Bács Márton Csaba. A sepsibükszádi polgármester szerint ebben a formában a sokat emlegetett kilövési engedély csak „szemkiszúrás”.
Múlt héten, október 12-én a megyei vérközpont munkatársainak részvételével szerveztek nagyszabású váradási kampányt a kézdivásárhelyi municípiumi kórházban. Az eredmény, azaz 42 alkalmasnak talált véradó jónak mondható, tudtuk meg az illetékesektől.
Idén nyáron 941 középiskolás és szakiskolás végzős regisztrált a munkaerő-foglalkoztatási hivatalban, közülük azokat várják a pénteken megrendezendő állásbörzére, akik nem mentek (nappali tagozatra) egyetemre. A börzét országos szinten megrendezik – számolt be a sajtónak Kelemen Tibor igazgató tegnapi sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a szenátus hétfői plenáris ülésén az üdülési jegyek kiosztására vonatkozó, 2017/46-os sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet. Egyes szakemberek szerint ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni.
Idén – az első kilenc hónapban – a háromszéki rohammentők nem kevesebb mint 1998 alkalommal szálltak terepre, ebből 1987 orvosi eset volt, illetve 11 alkalommal közúti balesetek során a roncsok közé szorult áldozatot kellett kimenteniük. Arra voltunk kíváncsiak, milyen esetekben kérték legtöbbször a segítségüket.
A mai nemzedék egy része képeslapokról ismeri, és történelemkönyvekből tudja, hogy nem is olyan régen, 120 esztendővel ezelőtt Brassóban egy monumentális szobrot állítottak, ami akkoriban Árpád-szobor néven épült be a köztudatba. A Jankovich Gyula szobrász által alkotott műemlék egy része a Történelmi Vitézi Rendnek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően vasárnap hazatérhetett.
Imaest a tisztaságért A Gyulafehérvári Főegyházmegyében 2008 óta több helyszínen megszervezik azt az imaestet, amelyen fiatalok tesznek tanúságot kortársaiknak a tisztaság értékéről. K...
Bár dolgoztak egy fél évet azon, hogy valamennyi pénzt juttassanak a megye sportklubjainak és sporttal foglalkozó szervezeteinek, most mindent lehet elölről kezdeni, ugyanis megváltozott a törvény – derült ki a megyei tanács tegnapi rendkívüli ülésén.
Sikeres pályázás eredményeként, a svájci HEKS és a Diakonie Austria segélyszervezetek támogatásával szerveztek kirándulást Kovászna városi, fogyatékkal élő fiataloknak szombaton, a közös programot hamarosan két újabb rendezvény követi.
A Vargyas-szoros felé vezető 12 kilométeres utat ezelőtt nyolc évvel egyszer már lekavicsoztatta a vargyasi polgármesteri hivatal, aztán 2015-ben 9,6 kilométeres szakaszon, 3 és fél méter szélességben, egy pályázat révén sikerült azt le is aszfaltozni. A szoros bejáratánál levő Kőmezőig maradt azonban egy másfél kilométeres, tengelytörő táv, melyet most, szintén kalákával, megpróbáltak feljavítani.
Nemcsak a művészi igénnyel fotózóknak volt ez a III. Székelyföldi fotóbiennálét is magába foglaló hétvége rendkívül izgalmas, hanem a szépet kedvelőknek és a hobbi fotósoknak is volt mit tanulni, volt miben gyönyörködni. A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében zajló események gyors egymásutánban követték egymást, és az őszi vásár zsibongása, nyüzsgése keretezte őket.
Egy új, korszerű uszoda építését tervezi Sepsiszentgyörgy önkormányzata a stadion mögött, a város tulajdonában lévő telken. A város vezetősége szerint a mostani fedett uszoda fölött eljárt az idő, és felújítása akkora beruházást igényelne, melyből egy újat lehet építeni.
Megengedhetetlen, hogy egyesek sporteseményeket gyűlöletkeltésre használjanak, és ennek semmi következménye ne legyen – hangoztatta Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-es színekben képviselői mandátumhoz jutott megyei elnöke ez ügyben a belügyminiszternél járt.
A megszokottnál hangosabbra sikerült a pénteken megtartott nagyborosnyói tanácsülés, ahol bár Belichi Nicolae (RMDSZ) tanácsos mandátumát fenntartások nélkül megszavazták, az ülés végére ismét előkerültek a régi ellentétek: Ilie Nicolae (ALDE) polgármester Kanyó Antal (RMDSZ) alpolgármester tevékenységéről szóló értékelőjét a többségben levő RMDSZ levetette a napirendi pontok közül, sőt tiltakozásképpen faképnél hagyták a felháborodott ALDE-frakciót.
Leégett a házikó Szombaton délután értesítették a tűzoltókat, hogy Bereckben kigyulladt egy házikó. A helyi, illetve kézdivásárhelyi lánglovagok egyaránt a helyszínre siettek, de addig...
Tavaly ilyenkor adtunk hírt arról, hogy Barót városa egy jelentős pályázat benyújtására készül, melynek eredményeképp megújulhat a temető melletti Millennium park, valamint a buszmegálló mögötti ANL-s tömbházlakás környéke.
Ismét a szegényekért égtek a mécsesek pénteken Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Bereckben és Erdély 15 másik településén, a Gyulafehérvári Caritas adománygyűjtéssel egybekötött akciójában.
Tavaly fesztivál jelleggel rajtolt, idénre pedig a szórakozás mellett főképpen az őrkői cigányközösség helyzetét, jövőképét elemző kerekasztal-beszélgetések köré szerveződött a kétnapos őrkői cigánytalálkozó és konferencia. A találkozón részt vettek hazai és magyarországi önkormányzatok, civil szervezetek és roma egyesületek képviselői, ugyanakkor az őrkői közösség számára is számos meglepetéssel készültek a szervezők.
Vásárba? Koncertre? Fotózni tanulni? Mézet kóstolni? Zakuszkát főzni? A hétvégén ismét a bőség zavarával küzdött az emberfia Szentgyörgyön, de nemcsak, hiszen Kovásznán sem unatkoztak. Megyeszerte hétvégi programok csúcsidénye az október. Kisbakancsos kirándulástól a kórustalálkozóig, mézünneptől a fotókiállításokig, az aktív pihenéstől a nagyon passzívig mindennek bele kellett (volna) férnie a szűk három napba. De hát ez legalább annyira bajos, mint az őszi napsugarat, a gyermekzsivajt, az ízeket, illatokat, örömzenét feltálalni egy tálcán…
A városatyáknak jobban oda kellene figyelniük a magatartási és öltözködési szabályokra, hívta fel a figyelmet Rodica Pârvan. A szociáldemokrata (PSD) tanácsos elfogadhatatlannak tartja, hogy valaki rövidnadrágban vegyen részt egy tanácsülésen.
A méz ünnepét tartják október 14-15-én Sepsiszentgyörgy főterén a 7. őszi vásáron. Napközben, 10-től 20 óráig zajlik a termény- és kézművesvásár húsz őstermelő és ötven kézműves részvételével, a vásári csárdában hagyományos ételeket lehet megkóstolni, napi menüt is kínálnak majd, a vásártérben pedig érdemes lesz felkeresni a Romániai Méhészegyesület Kovászna megyei fiókjának sátrát.
Korszerű felszereléssel ellátott, főképpen méretes földrengés okozta, de számos más katasztrófa utáni mentésben, áldozatfelkutatásra is használatos, számtalan eszközzel ellátott mobilkonténeres kamiont kapott a sepsiszentgyörgyi tűzoltóalakulat – tájékoztatott tegnap a megyei tűzoltóság vezetősége. A csodagépet ma, a Nyitott kapuk akció keretében bárki szemügyre veheti.
A brassói táblabíróság úgy döntött tegnap, nem függeszti fel a sepsiszentgyörgyi helyi tanács azon határozatát, amely a Kós Károly és a Puskás Tivadar szakközépiskolák összevonásáról rendelkezik. Az ítélőtábla ezzel elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vonatkozó keresetét.
Egymillió csillag a szegényekért – ma este ismét gyertyákkal világítják meg Erdély számos városának egy-egy terét. A Gyulafehérvári Caritas adománygyűjtéssel egybekötött akciójában Háromszéken Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Bereckben gyújtanak gyertyát.
Tegnap délután ülésezett Kézdivásárhely tanácsa, amelynek tagjai költségvetést módosítottak, megpróbálták módosítani a fizetéses parkolásra vonatkozó korábbi határozatot. Emellett a Gosp-Com Kft. igazgatójának havi beszámolóját is meghallgatták.