Papírra vetették
A Romániai Máltai Szeretetszolgálat partnerségi szerződést írt alá az Országos Katasztrófavédelmi Hatósággal. Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat főtitkára elmondta, már több mint húsz éve létezik az együttműködés.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Romániai Máltai Szeretetszolgálat partnerségi szerződést írt alá az Országos Katasztrófavédelmi Hatósággal. Tischler Ferenc, a szeretetszolgálat főtitkára elmondta, már több mint húsz éve létezik az együttműködés.
A kollektív munkaszerződés értelmében idén is munkaszüneti nap március 15-e Kovászna Megye Tanácsa, illetve a sepsiszentgyörgyi önkormányzat alkalmazottai számára.
A Covalpin Turisztikai és ökológiai egyesület nagylélegzetű projektjéhez keres önkénteseket. Tiberiu Andrei Poștoacă, az egyesület alapítója és vezetője látta, hogy mennyi sportolni vágyó, természetszerető ember teker vagy szalad az aszfaltutakon, számukra kíván nagyon jó alternatívákat kínálni, a projekt kezdeti fázisában Sugásfürdőn és környékén, illetve a Baróti-hegységben található hegyi ösvényeken.
A Háromszéken szervezett megemlékezések (egy részének) tervezett programját találják alább.
A március 15-i ünnepségsorozat keretében tegnap Nyergestetőn és Bodvajban is megemlékeztek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseiről.
Idén jóval nagyobb tagdíjat fizet Sepsiszentgyörgy a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületbe, az erre vonatkozó határozatot legutóbbi rendkívüli ülésén fogadta el a helyi tanács.
A tanügyminisztérium felhívást tett közzé tanárok válogatására, akik elbírálják a 2017–2018-as tanévtől érvényes tankönyvtervezeteket. Kiss Imre főtanfelügyelő szerint „erősen kétséges”, hogy ezek szeptemberre elkészülnek.
Már csak a 3.800 méter hosszú Kökös–Bácstelek utat kell megjavítani, és azzal az országos infra-struktúra hibátlan lenne – vélheti, aki a központi híreket követi. Az ominózus útszakaszt a marosvásárhelyi polgármester ajánlotta a román külügyminiszter(!) figyelmébe.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy olyan fiatalon jutottak el választott szakmájuk csúcsaira, mint a kézdivásárhelyi Veres István séf, aki rendre kapja a rangos visszaigazolásokat arról, hogy nagyon jó úton halad. Isti, akit lapunk révén már ismerhetnek az olvasók, ezzel szemben rendkívül szerény, és azt vallja: nincs megállás, mindig van, ahová tovább fejlődni.
Egyre aktuálisabbá válnak a bicikliutak, illetve a két keréken közlekedők biztonsága, és persze mindezek mellett nem árt pár szabályt is „feleleveníteni”: a Kovászna megyei rendőrség szóvivőjét faggattuk betartandó biciklis szabályokról, bírságokról.
A kormány tartalékalapjából nem kapnak, de lehet kormánypénzt pályázni a kommandói iskola felújítására, mondta el Tamás Sándor megyetanácselnök a Megyeinfó negyedik kiadásán.
A Kovászna megyei gépjárműbejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó igazgatóság által közzétett, interneten is előjegyezhető időpontokat áprilisig betöltötték.
Tegnap román nyelvből írt dolgozattal kezdték a vizsgákat országszerte a „szimulálók”: egy Ion Pillat-verset kaptak elemezni a nyolcadikosok. Ezt nehéznek ítélte meg Kiss Mária, a Székely Mikó Kollégium romántanárnője, a többi tételt viszont nem annyira.
Egyre több a gépkocsi Sepsiszentgyörgyön, márciusban már eléri a közel húszezres számot, hívta fel a figyelmet Antal Árpád polgármester. Ez a szám nem tartalmazza a máshol lízingelt vagy külföldön, illetve más településeken beírt autókat.
Tóth-Birtan Csaba, az Öko Sepsi önkormányzati társulás elnöke, illetve Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője tegnap közös sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy tervek szerint már márciustól, de áprilistól biztosan drágítanak a szolgáltatásukon. A jövőkép sem rózsás, a közeli lécfalvi hulladéklerakó beindulása után sem lesz jobb a helyzet.
Nemcsak a halászok, hanem egy város lakossága hördült fel, amikor pár napja, a melegebb idő beköszöntével és a jég olvadásával ezernyi haltetem került felszínre a sepsiszentgyörgyi Állomás negyedi tóban és környékén. A siralmas látványnak van-e felelőse, mi lesz ennek a valaha virágzó, eleven, sokak számára kellemes emlékeket ébresztő tónak a sorsa? – kopogtattunk az illetékes hivatalokban.
A Gál Lajos Futókör hagyományos emlékfutásával szombaton kezdődött a március 15-i ünnepségsorozat Sepsiszentgyörgyön. A megyeszékhely idén is több napon keresztül rendezvényekkel emlékezik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire.
Lapunkat arról értesítették, hogy a sepsiszentgyörgyi Vadász utcában lévő, a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő korcsolyapályát múlt héten megrongálták: számos rézelemet loptak el belőle.
Szombaton délután, 3 óra körül értesítették a megyei tűzoltókat, mivel Lemhény és Bereck között, a vasúti hídon beragadt egy ló a talpfák közé – tájékoztatott Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője.
A költségvetés-kiegyensúlyozásnak az a szerepe, hogy olyan helyre juttassunk több pénzt, ahol nagyobb szükség van rá – mondta el a negyedik megyeinfón Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács elnöke szerint a polgármesterek belátják, hogy szolidaritásra van szükség.
A Sepsiszentgyörgyön kerékpárt naponta használók abban bíznak, hogyha a polgármester „tényleg beáll közéjük”, akkor megoldódik a biciklisávok sorsa. Ami ugyanis ma van, az nagyjából használhatatlan.
Összeállt a bodvaji megemlékezés programja. Idén a kohónál tizedik alkalommal emlékeznek az 1848-49-es forradalom kitörésére. Az ünnepi műsor március 14-én, kedden 14 órakor kezdődik, a nagybaconi fúvósok toborzója után.
Pénteken az RMDSZ kovásznai szervezete és a Pro Csoma Sándor Egyesület szervezésében Márciusi láng néven szónokversenyt tartottak a fürdővárosi
9–12. osztályos diákok részére.
Hetente kétszer üríti a Gyulafehérvári Caritas az utcákra telepített ruha- és cipőgyűjtő konténereket. A jótékonysági szervezet munkatársai azt mondják: ha valaki nagyobb tételben adna általa már nem használt ruhaneműt, akár házhoz is kimennek utána.
A munkái üzenetek. Igényességről árulkodnak, nyugalmat árasztanak, és a megújulásra való képességről beszélnek. Vargyasi Melindáról inkább csak azok hallottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön, akik maguk is kézműveskednek, varrnak, szabnak, és összefutottak vele vagy ott, ahol tanít, vagy ahol tanul, netán vásárokban, ahol díszes kiegészítőit árulja, esetleg magánvállalkozásában, ahol megvarrja a nőknek álmaik egyedi alkalmi ruháját.
A zuhogó eső ellenére Sepsiszentgyörgyön százak, Marosvásárhelyen pedig ezrek gyűltek össze, hogy a székely szabadság napján leróják kegyeletüket a székely vértanúk emléke előtt, és újból hangot adjanak az autonómiakövetelésnek.
Szász Tímea lesz a szónok A Székely Mikó Kollégium tizedik osztályos diákja, Szász Tímea Orsolya lesz a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepség ifjúsági szónoka. Az Erdélyi Magyar Ifja...
Sepsiszentgyörgyi utcák korszerűsítésére vonatkozó tervek költségbecslését aktualizálták, miután az év elején 19 százalékra csökkent az általános forgalmi adó (áfa). Az erre vonatkozó határozatokat tegnapi rendkívüli ülésén fogadta el a megyeszékhelyi tanács.
Több mint 100 személy kereste szerda este, valamint csütörtökön reggel azt az előpataki két és fél éves kislányt, aki otthonról eltűnt. Az áldozatot végül az otthonához közeli erdőben találták meg.
Egyre látványosabb a haladás a kézdivásárhelyi műjégpályánál, sőt, a város polgármestere, Bokor Tibor szerint pár hét múlva korcsolyázni is lehet már a létesítményben.
Székelyföld pedig létezik és ezt hivatalos román dokumentumban írja – adta hírül tegnap Tamás Sándor. A megyei tanácselnök Megyeinfónak nevezett havi tájékoztatóján kiderült: nem feltétlen ilyen körülmények között kellett volna ennek megesnie, de jó hogy sor került rá.
Tegnap délután tartotta márciusi ülését Kézdivásárhely tanácsa, melyen többek között elfogadták a 2017-es költségvetést is. Az új kormánynak „köszönhetően” idén kevesebb pénzből gazdálkodik a céhes város, ezt a hiányt pályázatok révén próbálják pótolni.
Sepsiszentgyörgy polgármestere arra biztat mindenkit, ha tehetik, vegyenek részt a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett Székely Szabadság Napja elnevezésű megemlékezésen és tiltak...
Statisztikai adatok igazolják, hogy az évnek ebben a szakaszában országos szinten aggasztóan megnő a tarlótüzek miatti riasztások száma. Ha a törvény ténylegesen meg is szabja, hogy ilyenkor milyen biztonsági intézkedéseket kellene betartani, a felelősök kézre kerítése sajnos már nem olyan egyszerű.
Tegnap reggel megjelentek a munkagépek Sepsiszentgyörgy főterén, hogy eltávolítsák a földkupacot a prefektúra és a megyei tanács előtti övezetről. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat eredetileg egy sárkányra emlékeztető térplasztikát tervezett ott kialakítani, de a prefektus megtámadta a szóban forgó terület rendezési tervét.
Indul az állatszámlálás A háromszéki állatorvosok is elindultak, hogy elvégezzék az esztendő ebben a szakaszában történő vérvételeket, különböző oltásokat. Dr. Sikó-Barabási Sándor meg...
Március folyamán befejezik a kilyéni Olt-hidat – tudtuk meg Czimbalmos-Kozma Csabától. A városmenedzser azt mondja: a brassói vállalkozónak már csak a felhajtókat kell elkészítenie.
Az elmúlt év végén számoltunk be arról, hogy jövőben az önkormányzatoknak jogában áll megvásárolni azokat az elárverezésre szánt ingatlanokat, amelyekért a tulajdonosok nem tudták fizetni a bankkölcsönt.
Tizenkét évre kötelezte el magát a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző vállalattal szemben Barót város tanácsa. A szerződés eddig két évre volt érvényes, most 2029-ig hosszabbítottak.
Tegnap vidám hangulatban, személyre szabott meglepetéssel és ajándékokkal, szűk baráti körben ünnepelték meg Bogdán László sepsiszentgyörgyi költő, író, újságíró 69. születésnapját a Sugás vendéglőbeli törzsasztalnál.
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék visszaküldte az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA) azt a dossziét is, amely alapján az ügyészség vádat emelt Markó Attila volt háromszéki képviselő és még 9 személy ellen.
A nagyborosnyói központi park fáinak megnyesésén a település számos lakója felháborodott, és akadtak olyanok is, akik megkérdőjelezték a polgármesteri hivatal által végezetett munka szakszerűségét.
Európai uniós irányelv, hogy 2020 után csak közel nulla energiaigényű családi házak építését engedélyezik, ugyanakkor a pénztárcán tapasztaljuk, hogy egyre nő a tűzifa ára, no meg az áram sem lesz olcsóbb, így mindenki igyekszik a megújuló energiákat kihasználni. A sepsiszentgyörgyi Szász család Varga Erika műépítésszel és Varga Szabolcs minősített passzívház-tervezővel készítette el saját energiatakarékos épületét. Egy hosszú és hideg tél után arról érdeklődtünk, mennyire felelt meg elvárásaiknak.
Ráfutásos baleset Tegnap reggel 8 órakor Maksán egy 75 éves sofőr okozott balesetet. A férfi nem tartotta be a követési távolságot, így autója koccant az előtte haladó járművel. A Bras...
Tavasszal megnő a szépmezői kutyamenhely látogatottsága: ilyenkor több állatbarát keresi fel az utcáról befogott ebeket, ami sajnos nem jelenti azt, hogy ezzel arányosan nő az örökbefo...
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat újraindítja az európai uniós forrásokból is finanszírozott hőszigetelési programot. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt évek során a megyeszékhelyi lakrészek alig öt százalékánál végeztek el energetikai hatékonyságot növelő tatarozást.
Még ne kiabáljuk el, de talán Barót fejlődése, haladása szempontjából létfontosságú volt a város márciusi soros tanácsülése. Négy külön napirendi pontban négy külön beruházási tervet, illetve előtanulmányt hagytak jóvá a tanácsosok azért, hogy a város a Fejlesztési Minisztériumnál bejegyeztesse azokat, és pénzt igényelhessen kivitelezésükre.
Többtucat háromszéki gazdának küldenek ki a napokban büntető-cédulát a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság munkatársai – tudtuk meg dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvostól.
A március 20-ai városi tanácsülésen fogadhatják el Sepsiszentgyörgy 2017-es évi költségvetését – nyilatkozta hétfőn Antal Árpád polgármester. A közvitára bocsátott dokumentumra március 15-ig várnak javaslatokat.
Korai arról beszélni, hogy az egészségügyi minisztérium által finanszírozott beruházások listájáról kimarad a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, véli Henning László. Kovászna Megye Tanácsának alelnöke leszögezte, ebben a pillanatban még nincs kikristályosodott döntés, hogy az országban milyen beruházásokra nyújtanak állami támogatást.