Hat háromszékit tartóztattak le Brassó megyében
Hat Előpatak községi férfit vettek őrizetbe a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy múlt csütörtökön behatoltak egy brassói irodaházba, ahonnan különféle értékes tárgyakat próbáltak ellopni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hat Előpatak községi férfit vettek őrizetbe a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy múlt csütörtökön behatoltak egy brassói irodaházba, ahonnan különféle értékes tárgyakat próbáltak ellopni.
Nem sokkal, de a tavalyihoz képest gyengébbek lettek az idei képességfelmérő-próbavizsga eredményei Háromszéken, vélhetően ebben az is közrejátszik, hogy az idén vizsgázó nyolcadikosok másfél évig előre kiszámíthatatlan váltásokban online, hibrid és jelenléti oktatásban tanultak.
A Zöld Nap Egyesület partnerségben az kézdivásárhelyi önkormányzat sportirodájával március 31-én, péntek délután 18-20. óra között a 2023-as év harmadik Mozgó Délutánját szervezi meg a céhes városi Kicsid Gábor Sportcsarnokban.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak állandó gondja, mit kezdjen a városban egyre szaporodó járművekkel, hogyan szabályozza a forgalmat, hogy az még tűrhető legyen, illetve állandóan keresi azokat a közterületeket is, ahol újabb pakolók alakíthatók ki. A legutóbbi, csütörtöki tanácsülésen is döntöttek egy övezeti városrendezési tervről, amely előirányozza egy kisebb parkolóház építését a Szemerja negyedben.
Csütörtökön a 2. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál szervezőcsapata részéről Szonda Szabolcs, a SepsiBook programigazgatója, Hollanda Andrea, a gyerek- és ifjúsági programok felelőse és Gombos Zoltán, a SepsiBook fesztiválkoordinátora a május 25. és 28. között megrendezendő könyves nagyrendezvény programjaiból nyújtott ízelítőt.
Kézdivásárhely tanácsának csütörtöki ülése rendhagyó módon a különfélékkel, nevezetesen Canea-Kocsis András kórházigazgató beszámolójával kezdődött.
Kovászna megyében az önkormányzatok helyi bizottságai szempontjából már majdnem befejeződött a 2001/10-es számú törvény alapján történő ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat, az összes leadott kérésnek kevesebb mint hét százaléka megoldatlan.
Habár még több mint két hét van hátra az ortodox húsvéti hétvégéig, a Kovászna megyei panziók már szinte teljesen foglaltak.
A Kovászna Megyei Törvényszék börtönbüntetésre ítélt egy 55 éves kézdivásárhelyi férfit, aki alkoholért és pénzért eladta 14 éves lányát. Az ügyet feltáró presshub.ro honlap szerint a kiskorú kálváriája még 2018-ban kezdődött.
Interjú Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszterrel
Hétvégén a Kovászna Megyei Rendőrség közlekedésrendészeti munkatársai megyeszerte ellenőrző és figyelemfelhívó akciókat szerveztek a balesetveszélyes útszakaszokon.
Az Ifjúsági Udvar idén bázissá alakul, a gyermekek három helyszínt is birtokba vehetnek az ünnepi díszbe öltöztetett főtéren, illetve bőséges és választékos felhozatal lesz az idei vásáron, ahová több mint 230 kézműves nevezett be Erdélyből és Magyarországról. Többek között ezekről a Szent György-napi újdonságokról számolt be kedden délelőtt Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok, valamint Dancsuj Annamária és Gáspár Anna-Mária, a gyermekváros programfelelősei.
Barót város keddi tanácsülésén többek között a helyi óvoda és az iskolák fejlesztését célzó pályázat Országos Fejlesztési Alaphoz való benyújtását is jóváhagyták a városatyák.
Kovászna megye prefektusa, dr. Ráduly István e havi sajtótájékoztatójának vendégeként Ioan Ilas, a megyei vízügyi igazgatóság (SGA) vezetője számolt be az általa vezetett intézmény múlt évi tevékenységéről. Érdeklődésünkre kitért a hódok okozta károkra és a jelenlegi viszonylagos szárazság következményeire is.
Hétvégén Szatmárnémetiben rendezték meg a Vidám Versek Versmondó Versenyének 21. országos döntőjét, ahová 15 megyéből 150 versmondó jelentkezett. A szakmai zsűri egy háromszéki diákot is első díjra érdemesített.
Március 25-én, szombaton zajlott a Vigadó Művelődési Házban immár második alkalommal a középiskolás diákok számára szervezett Üzleti Tervek Versenye.
Februárban majdnem elérte a négy százalékot a munkanélküliek aránya Háromszéken, és lényegesen több az állástalan férfi, mint nő – derült ki a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási ...
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díszfelirata ügyében Dan Tanasă provokátor szerint Antal Árpád polgármesternek tetemes bírságot kell fizetnie, aki ezzel szemben úgy értelmezte, a büntetés akkor lenne kiróható, ha a végleges bírósági döntés értelmében nem módosították volna a feliratot. Az elöljárótól a fejleményekről érdeklődtünk.
A kovásznai turisztikai szálláshelyek kihasználtsága tekintetében a vendégéjszakák száma továbbra is elmarad a kiemelkedőnek számító 2019-es szinttől, az viszont derűlátásra ad okot a város turisztikai jövőjét illetően, hogy emelkedett a turisták száma – derül ki a helyi önkormányzat által begyűjtött tavalyi adatokból.
A gyerekek környezettudatos gondolkodásra nevelése céljával vezették be idéntől a Zöld hetet a romániai iskolákban. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület (ZNE) elnökétől érdeklődtünk az általuk szervezett tevékenységekről.
Az elmúlt napokban egy kézdivásárhelyi bárban bírságolt a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
A Cimborák Bábszínház a színházi világnap alkalmából, március 27-én, hétfőn 20.13-tól a Részeg halottakat nem szolgálunk ki! című Örkény István egyperces novelláiból készült kirakat-el...
Újrahasznosítható anyagokból „ökobicikli” készítésére és kerékpáros felvonulásra hívja a háromszéki óvodásokat a kézdivásárhelyi Csipkerózsika Napköziotthon.
Az RMDSZ Lemhény, valamint Bereck Községi Szervezete csütörtökön, március 23-án tartotta tisztújító ülését. Lemhényben az eseményen jelenlévő küldöttek újra Lukács Róbertet bízták meg a szervezet vezetésével, Bereckben pedig Dimény Zoltán polgármesternek szavaztak ismét bizalmat. Az elnökök munkáját a következő négy évben az újonnan megszavazott választmány segíti.
Román nyelv és irodalom írásbeli próbaérettségi vizsgán vesznek rész hétfőn a középiskolák végzős tanulói.
Március 24-én Csíkszeredában, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán vehette át Czegő Zoltán költő, író, publicista, lapunk korábbi főmunkatársa a Novák Katalin köztársasági elnök asszony által adományozott magyar állami kitüntetést, március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából.
Az elmúlt napokban egy Bölön-községbeli bárban bírságolt a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal – olvasható a hatóság Facebook-oldalán.
A háromszéki művelődési intézmények és a civil szervezetek első kézből kaptak információkat a pályázási lehetőségekről Demeter András Istvántól, a Kulturális Minisztérium államtitkárától.
Véget ér idén a Második esély elnevezésű program Kovászna és Hargita megyében. A programnak köszönhetően iskolázatlan fiatalok és idősek kapnak újabb lehetőséget arra, hogy elvégezzék az elemi vagy általános iskolai tanulmányaikat, és ezáltal nagyobb eséllyel találjanak maguknak munkahelyet.
2020-ban láttak hozzá a Lemhény és Kézdialmás közötti Szent Mihály-hegyen található római katolikus, barokk műemlék templom felújításához, melyet idén november végéig kell elvégezni. A munkálatok eddigi alakulásáról és jelenlegi állásáról Jénáki Csongort, Lemhény község polgármesterét kérdeztük.
Gondot jelent, ha lécfalvi hulladékválogatónál az újrahasznosítható fém és műanyag közé olyan anyagok is kerülnek, amelyek a környezetre és a válogató alkalmazottjaira nézve egyaránt veszélyt jelentenek.
Szennyvízvezeték-csere zajlik a sepsiszentgyörgyi Gyár utcában, ahol nagyban nehezíti a munkát az áthaladó teherforgalom.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a Visit Covasna brand égisze alatt tavaly csaknem 5 kilométernyi sétautat jelölt ki és gondozott a 2020 hektáros Rétyi Nyír természetvédelmi területen.
Nagy a háziorvoshiány nemcsak országszerte, de Háromszéken is. A napokban Bacon község polgármestere elkeseredésében a Facebookon tett közzé egy felhívást, amelyből az derül ki, minden tőlük telhetőt megtesznek, csak ne maradjanak háziorvos nélkül a községhez tartozó falvak lakói.
A Szuper Ár címkével ellátott ajánlatok több mint 90%-a a Marketplace eladóitól származik, akik ezáltal ajánlataikat könnyen népszerűsíthető eladási eszközhöz tudnak hozzáférni és a a vásárlóik igényeit maximálisan ki tudják elégíteni.
Tavaly több munkabaleset történt Kovászna megyében, mint az azt megelőző évben. 2021-ben 35 ilyen esetről értesült a megyei munkaügyi felügyelőség, 2022-ben viszont ez a szám 49-re nőtt – a munkabalesetek közül kettő halálos kimenetelű volt, akárcsak egy évvel korábban.
Szerdán reggel 8 óra körül az Uzon községhez tartozó Sepsimagyarosról riasztották a tűzoltókat, ahol egy lakóházban keletkezett tűz.
Erdély-szerte pedagógusfórumokat szervez az RMDSZ ebben az időszakban A közösségért kormányzunk – országos konzultáció részeként. Ezeknek a találkozóknak a céljáról, tervekről és az oktatási eredményekről kérdeztük Szabó Ödön parlamenti képviselőt.
A román rendőrség napja alkalmából a Kovászna megyei rendőr-felügyelőség pénteken nyílt napot rendez.
Kedden egy ittas motorkerékpárost vettek üldözőbe a rendőrök Kézdivásárhelyen.
Tavaly több mint 1500 sofőr maradt jogosítvány nélkül Kovászna megyében, 24 lőfegyvert foglaltak le, illetve közel 100 ezer lej értékben koboztak el árut meg különféle javakat – derül ki többek között a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság éves mérlegéből.
Az országos helyreállítási tervbe foglalt vállalások részeként az iskolaelhagyás csökkentésére meghirdetett uniós pályázaton (PNRAS) 17 háromszéki, többnyire vidéki iskola nyert támogatást több mint 2 millió euró összértékben – számolt be lapunknak Kiss Imre, Kovászna megye tanfelügyelője.
Hétvégén Háromszéken ittasan, hajtási nélkül vezető sofőröket füleltek le a közlekedési rendőrség munkatársai.
Sepsiszentgyörgyön március eleje óta működik a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete által üzemeltetett szociális konyha, Kézdivásárhelyen évek óta az önkormányzat működtet hasonló létesítményt rászorulók számára és nemcsak.
Dr. Szőcs Géza Pro Urbe díjas ny. egyetemi tanár, kultúraszervező, a kézdivásárhelyi Siculus Rádió volt főszerkesztője legújabb publicisztikai könyvét, a Hang-sorozat tizenkettedik, Színjátszásunk hangja című kötetét mutatja be március 23-án, csütörtökön 18 órától Kézdivásárhelyen, a Borudvar Pajta-termében.
Harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat partnerként társult a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének! programjához, így már a megyeszékhely lakosai is ingyenesen igényelhetnek őshonos gyümölcsfacsemetéket.
Zajlik a nyolcadikos diákok záróvizsgája, az országos felmérés szimulálása. Hétfőn román nyelv és irodalomból vizsgáztak a diákok, kedden matematikából, szerdán magyar nyelv és irodalomból tartják az országosan egységes próbavizsgát.
Idén is ellátogat Háromszékre a Házhoz megy a zenede könnyűzenei előadás-sorozat.
A Háromszéki Küldöttek Tanácsa (HKT) Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét támogatja az elnöki tisztség további betöltésére.
A szervezett bűnözés elleni ügyosztály Kovászna megyei rendőrei a DIICOT ügyészeivel együttműködve egy droglabort számoltak fel.