Kisfiú az év első újszülöttje
A kézdivásárhelyi kórházban az új évben ezidáig öt kisbaba született. Az első újszülött fotózásához, illetve nevének közléséhez édesanyja nem járult hozzá, ezért csak annyit közölhetün...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kézdivásárhelyi kórházban az új évben ezidáig öt kisbaba született. Az első újszülött fotózásához, illetve nevének közléséhez édesanyja nem járult hozzá, ezért csak annyit közölhetün...
Fussunk neki az új évnek jelmondattal idén is megszervezték az egyelőre korántsem hagyományosnak mondható, de remélhetőleg időleg azzá váló közösségi futást Csernátonban. A mozgást, sportot népszerűsítő január másodikai megmozduláson idén is több mint harmincan vettek részt.
Több összehangolt közúti ellenőrzést tartottak a rendőrök az óév utolsó és az új év első napjaiban Kovászna megyében, melynek eredményeképpen mintegy száznegyven szabálysértést állapítottak meg, huszonegy vezetői engedélyt függesztettek fel és több mint tízezer lej összértékű pénzbírságot szabtak ki – tájékoztat közleményében a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Új, iskolán kívüli tevékenységet indított diákjai számára a Székely Mikó Kollégium ebben az évben. A magyar kormány támogatásának köszönhetően a drámaórákat a gimnazista diákok opcionálisan választhatták a kötelező iskolaprogram után.
A hat erdélyi megyét (Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Szeben, Fehér) átfogó Központi Fejlesztési Régió pályázatai révén juthat 3,5 millió lejes támogatáshoz Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A pénzt négy tömbház hőszigetelésére, illetve a munkálatok költségeinek kiegészítésére fordítják.
Bár egy idő után egy gyakran járt útvonal minden gödre ismerős lehet, ezeket nem üdvözöljük kitörő örömmel. A minap azonban az a meglepetés ért, hogy a kikerülhetetlen kátyúk egyik napról a másikra megszűntek, a város útépítő cége megjavította azokat. Panaszra azonban még mindig sok lakónak van oka…
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Újra büntetőadót vet ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosaira, többükre ismétlődően, de ettől még nem változik a helyzet.
A rodostói Sinem Tosun egy évig a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületnél tevékenykedik a Heal the earth, reloaded edition II projekt keretében. A törökországi ESC-önkéntessel egyebek mellett idegennyelv-tanulásról és Mikes Kelemenről is beszélgettünk.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház ügyeletesei négyszáz személyt vettek nyilvántartásba a karácsonyi ünnepek időszakában, a különféle panaszokkal érkezett vagy beszállított páciensek közül 150 kiskorú.
Sokan képesek adni, még akkor is, ha nem nevezhetik magukat tehetőseknek: ezért a segélyszervezeteknek köszönhetően karácsony tájékán csomagok ezrei találják meg azokat, akik a kicsinek is tudnak örülni. A Kovászna Megyei Vöröskereszt munkatársai, a vállalkozó partnerek és az önkéntesek mind hozzátették a maguk részét az ünnephez, kedden pedig élő facebook-közvetítésben kisorsolták a nyerteseket is.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Nehéz, de eredményes évet zár a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház, az intézmény vezetősége és munkaközössége azon dolgozott, hogy a járványidőszak alatt szerzett tapasztalatokat felhasználva, hatékonyabban láthassák el a feladatokat – osztotta meg lapunkkal Canea Kocsis András kórházmenedzser.
A Kovászna Megyei Katasztrófaelhárítási Felügyelőség célgépjármű-állománya új, korszerű, nagy teljesítményű tűzoltókocsival gyarapodott. Az intézmény a Viziune 2020 (szemlélet, látásmód) elnevezésű országos infrastruktúra-fejlesztési program keretében kiírt pályázat által jutott hozzá a vadonatúj tűzoltóautóhoz.
A karácsonyi ünnepek időszakában a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti ügyosztályának szolgálatosai több mint 200 bírságról készítettek jegyzőkönyvet, ebből 36 esetben gyorshajtás, illetve a megengedett sebesség túllépése volt a gépjárművezetők vétsége, szabálysértése.
Háromszéken is egyre inkább érződik az egész Európára kiterjedő antibiotikum-hiány, bizonyos készítményeket egyszerűen lehetetlen beszerezni. A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy pánikszerű gyógyszervásárlás helyett egészségük megőrzésére és immunrendszerük megerősítésére fordítsanak fokozott figyelmet.
A Pro Zabola Egyesület karácsony második ünnepén idén is megszervezte a már hagyományosnak számító Csipkés Adventures elnevezésű túrát.
A jövő nyári üzembe helyezésére váró brassói–vidombáki nemzetközi repülőtér egyik elkülönített részén karácsony előtt felavatták az új mentőhelikopter-állomást. A SMURD orvosi rohammentő-szolgálat telephelye elsősorban Brassó, Kovászna, Szeben megyéket fogja kiszolgálni minden olyan sürgősségi esetben, amikor helikopter alkalmazása indokolt (balesetek sérültjeinek, életveszélyben lévő betegeknek a szállítására, vagy hegyi, hegyvidéki mentésekre stb.).
Két nappal karácsony előtt különösen gazdag angyaljárás volt Vargyason. Az iskolásoknak két okostáblát és két videoprojektort hoztak, azonkívül gazdag ajándékcsomagokkal is meglepték a polgármesteri hivatal előtt megjelent gyermekeket, akik boldogságtól sugárzó arccal vették át azokat Imets Lajos polgármestertől és Gábor Zoltán alpolgármestertől.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) segíteni szeretne Románia kormányának a schengeni övezethez való mielőbbi csatlakozás megvalósításában – derült ki Izsák Balázs SZNT-elnök, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő társaságában csütörtök délután tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.
A romániai Országos Falusi, Környezetbarát és Kulturális Turizmus Szövetségnek (ANTREC) hivatalosan 29 háromszéki panzió a tagja. Daragus Attila, ismert vendéglátó vállalkozó, az említett szövetség Kovászna megyei alelnöke azt mondta, két héttel az év vége előtt a háromszéki panzióknak csak 65 százaléka, azaz kétharmada volt lefoglalva szilveszteri mulatságokra, óév végi, újév eleji kikapcsolódásra.
Egyszerű, de szívből fakadó üzenetet megfogalmazó karácsonyi műsorral és saját kezűleg készített vásárfiával kedveskedtek szerda délelőtt a maksai Orbán Balázs Általános Iskola diákjai és pedagógusai a községközpont aprajának-nagyjának.
Újabb nagy elismerést kapott a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház: idén is elnyerte a Romanian Healthcare Award verseny fődíját egy olyan műtéti eljárásért, amelyet csak az ország legnagyobb kórházaiban, legnevesebb egyetemi klinikáin képesek elvégezni. A díjkiosztó ünnepélyt december 16-án a bukaresti JW Marriott hotelben tartották meg.
Szerdán este a Diakónia Alapítvány Gyermek- és családsegítő ágazata kicsit felszusszanhatott, mert egy lépéssel közelebb került vállalt céljához: a Karácsonyi Angyalfakanál nyereményjáték bevétele 15 kisgyermeknek biztosítja, hogy egy egész tanéven át meleg ebédet kapjon iskola után.
Év vége előtt felgyorsult tempóban zajlott az ügyintézés az önkormányzatoknál, így decemberben négy rendkívüli tanácsülést is összehívtak a virtuális térben a szükséges tanácshatározatok elfogadtatása végett. 14-én is online tanácsülésen hagyták jóvá a tanácsosok a három új teniszpálya építésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Alig két nap maradt karácsonyig, ami azt is jelenti, hogy a szokásos ünnep előtti ajándékhajsza még csak most kezdődik igazán. Ilyenkor a könyvkereskedők forgalma is jelentősen megnő, hiszen rohanó világunkban még mindig szükségünk van az olvasás nyújtotta élményekre.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
December 24-ig a kovásznai Városi Művelődési Ház, a polgármesteri hivatal és a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) együttműködése lévén karácsonyváró rendezvénysorozatra kerül sor a fürdőváros négy helyszínén, de nem marad el a már hagyományosnak számító karácsonyi vásár sem.
Bár óriási az igény, és már hónapokkal ezelőtt többtucatnyian érdeklődtek a Diakónia Alapítványtól az idős hozzátartozók elhelyezésének lehetőségei iránt, úgy tűnik, még mindig hónapokat kell várni a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcában épülő idősotthon megnyitására.
A Babeș-Bolyai Egyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán a Környezettudományi Kar a legkisebb létszámú, és lehet hogy éppen ezért a legösszetartóbb, legaktívabb is. A magyar tudomány napjára konferenciát szerveztek a jelenlegi és volt hallgatók, illetve oktatóik.
A 2022–2023-as időszak komoly áttörést jelenthet a sepsiszentgyörgyi roma közösségek életminőségének javítását, derűsebb jövőképük felcsillanását tekintve. A városban három olyan létesítmény épül-készül, amelyek a roma családok, illetve a köztük szintén szegénységben élő más nemzetiségűek társadalmi beilleszkedési esélyeinek a növelését fogja szolgálni.
Háromszéken hagyománya van az önkormányzati összefogásnak, most ismét szép példáját tapasztalhatjuk a szolidaritásnak, amely kiegészülve az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával, jelentős pluszt eredményezett a Kovászna megyei helyi önkormányzatok költségvetésében.
Szerdán délelőtt értesítették a rendőrséget a 112-es segélyhívón, hogy a 11-es országúton, Maksa és Dálnok között sérülttel járó közlekedési baleset történt.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A sepsiszentgyörgyi Vérátömlesztési Központ és a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház szervezésében december 20-án, az emberi szolidaritás nemzetközi napján újabb önkéntes alapú véradásra került sor a fürdővárosban.
A Kónya Ádám Művelődési Ház és Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén először egy postaládát helyezett ki a főtéri karácsonyi vásárban, hogy a legkisebbek ide dobhassák be az angyalnak írt leveleiket, rajzaikat, kívánságlistáikat. Nagyüzem van, tudtuk meg a „postafelelőstől”, Dobos Annától.
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a hét eleji rendkívüli munkaülésén elfogadta egy 100 millió lejes (körülbelül 20 millió eurós) bankhitel felvételéhez szükséges határozattervezetet és dokumentációt. Az összeget 12 fő fejlesztési és felújítási beruházásra szánják.
A múlt héten a kézdivásárhelyi Vigadóban, a Diákakadémia programsorozat keretében dr. Szilveszter Szabolcs, a céhes város alpolgármestere tartott előadást Kultúrák, technológiák és klímaváltozás, Egyetemtől a városházáig címmel.
A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben törölte azt az első fokú ítéletet, amelyben a Brassói Táblabíróság júniusban érvénytelenítette Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározatot.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A magyar iparművészet meghatározó alakjának, az erdélyi származású Müller Ilonának a plakátjaiból pénteken kiállítás nyílt az Árkosi Kulturális Központban, a megnyitót követően azonban a fiatalabbak gyakorlati foglalkozáson is elsajátíthatták a jó plakát készítésének technikáját. A kulturális központ vezetője, Kopacz Attila szerint csak öt dolgot kellett szem előtt tartaniuk…
Száz százalékosan megfelel rendeltetésének és az elképzeléseknek a sugásfürdői Rókavár erdei iskola, melyet a Vadon Egyesület működtet. A táborokban, a tematikus napokon és más rendezvényeken a márciusi megnyitó óta több mint ötszáz gyermek járt a Rókavárban, ismerkedett a természettel, az állatokkal. Csibi-Duka Istvánt, a létesítmény adminisztrátorát faggattuk.
Jelen pillanatban – decemberben – nem lehet térítéses fizioterápiát igénybe venni Sepsiszentgyörgyön, és ez igen sokaknak duplán fáj: fizikai fájdalmaik mellett képletesen a fejük is fájhat attól, hogy betegbiztosításuk fizetése mellett is teljes árat kell fizessenek egy 10 alkalmas rehabilitációs kezelésért.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Pénteken több mint száz általános iskolás gyermekkel hangolódott az ünnepre a sepsiszentgyörgyi Krisztus király templom többnyire szülőkből, nagyszülőkből álló telt házas közönsége: a Váradi József-iskola step by step tagozatának öt elemi és a gimnáziumi, step by step típusú 5., 6., 7. osztálya mutatta be karácsonyi műsorát.
December 11-től új menetrend szerint közlekedik a „berecki gyorsnak” is gúnyolt, Bereck – Sepsiszentgyörgy – Brassó vonatjárat – adta hírül a Regio Călători magánvasút-társaság.
Helyi és rendszerszintű gondok, a diákok és a pedagógusok mentális egészségét érintő kérdések, valamint az elvárások feltérképezése került terítékre azon az oktatási fórumon, amelyet az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete hívott össze december 13-ára a sepsiszentgyörgyi Fidelitas hotelben. A találkozón mintegy 43 intézményvezető vett részt 17 településről.
Az RMDSZ Kovásznai Nőszervezetének szervezésében december 15-én került sor a Szépkorúak karácsonya című ünnepváró rendezvényre a Városi Művelődési Központban. Az eseményen részt vevők meglepetéscsomagot és színvonalas műsort kaptak ajándékba.
Pénteken, december 16-án tartották Baróton a Baróti Szabó Dávid Líceum XII.-es, végzős diákjainak nagykorúsítási ünnepségét.