RÖVIDEN
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Nincs tumultus a sepsiszentgyörgyi piacon, a vásárlók és árusok egyaránt panaszkodnak, ennek ellenére még mindig akadnak olyanok, akik a befőzést választják télire, így az alapanyagokat is időben szerzik be. Van, aki számol, és más megyéből vásárolja a hozzávalókat, mások alkudni próbálnak, de tény, hogy nem olcsó idén az eltevés.
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa rendkívüli munkaülésen elfogadta azt a határozatot, amelynek köszönhetően a város Tusnádfürdő–Csíkszereda felőli kijáratánál, a Sepsi Aréna közelében egy földterület a fejlesztési minisztérium használatába kerül, és ott megkezdődhet a kétezres létszámú nézőközönség befogadására tervezett műjégpálya építése.
Országos szinten nagy mennyiségű HPV elleni vakcina áll rendelkezésre a háziorvosi rendelőkben és a közegészségügyi igazgatóságoknál. Az oltáskampány továbbra is ingyenes, mégis kevesen veszik igénybe. Oltóanyag Kovászna megyében is van.
Bár a minisztérium egy augusztusi kormányhatározat-tervezetben még 3500 új állást szándékozott létrehozni a tanügyben, túlnyomórészt az önkormányzatok hatáskörébe átkerülő bölcsődékben, illetve a megyei erőforrás-központokban, a határozat végleges formájába már csak 2000 került bele. Arról érdeklődtünk, Kovászna megyében hány új szakember került a nagy létszámhiánnyal küszködő erőforrás-központba, illetve az iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe.
A Kovászna Megyei Természetvédelmi Egyesület szervezésében és az Uzoni Általános Iskola közreműködésével létrejött esemény.
Csernátonban a közelmúltban új játszóteret adtak használatba, megrongálódott útszakaszt foltoztak, és hosszú idő után a települést Torjával összekötő út korszerűsítésével is végeztek. A részletekbe Rákosi Árpád polgármester avatta be lapunkat.
Szeptember 25-én, vasárnap ismét megszervezi a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház a „legszebb napot” a fogyatékkal élő foglalkoztatottak számára. A hagyomány szerint adrenalindús, motorbőgéstől hangos és Isten szavára elcsendesedő pillanatokat is tartogat majd e nap a fiatalok számára, akik szórakoztatására a László Ferenc Kulturális Egyesület és a Free Adventurer Bikers egyesület is összefogott.
Szombaton fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte az illyefalvi LAM Alapítvány, és erre az alkalomra hivatalosak voltak az évek folyamán intézményrendszerré továbbfejlődő szervezet stabil partnerei, munkatársai és ügyfelei is.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A szeptember lezárásaképp színes, mozgalmas és társasági programok valósulnak meg Sepsiszentgyörgyön. Az eddigi innovatív kezdeményezések sikerei után ismét számos izgalom várja az érdeklődőket, de most a mozgásé a főszerep.
Habár egyes sepsiszentgyörgyi munkálatok meglehetősen nehézkesen és lassan haladnak, legyen szó az állomási tó felújításáról vagy a Csíki negyedi park rendbetételéről, vannak látványosan alakuló infrastrukturális beruházások is a városban.
Immár lassan 16 éve, hogy Erdővidék Múzeuma nyitott kapuval várja közönségét Barót központja közelében, hol egy-egy időszakos kiállítás, hol pedig a múzeum állandó kiállításainak megtekintésére, olykor pedig, mint történt az elmúlt hétvégén is, különböző tevékenységekkel hívogatnak kicsiket-nagyokat egyaránt.
Péntek reggel háromnegyed 10 körül értesítették a sepsiszentgyörgyi közlekedési rendőröket a 112-es segélyhívón, hogy az 1918. december 1. és a Zefír utcák kereszteződésénél sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Szeptember 17-én, szombaton a debreceni Ady Endre Gimnázium, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a Pro Csoma Sándor Egyesület szervezésében harmadik alkalommal került sor a fürdővárosban az olvasást népszerűsítő Olvass többet! határtalanul – magyarul nemzetközi konferenciára. Amíg a szakemberek a művelődési ház Ignácz Rózsa-termében tanácskoztak, addig a diákok a város több pontján zajló „könyvvadászaton” vettek részt.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum ismét látványos rendezvénnyel örvendeztette meg a régi gépek szerelmeseit. A borús idő ellenére a 10. CseRnátoni BuRRogtatón minden korábbinál népesebb közönség szállta meg a skanzen udvarát.
Lovakkal, szekerekkel, népviseletbe öltözve toboroztak pénteken a kézdiszentkereszti Tisztás és Tisztáska néptáncegyüttesek tagjai. A bélafalvi Gábor Áron Kultúrházba, a 20 órától kezdődő szüreti mulatságra hívták a település lakóit.
Az ASIMCOV Kovászna Megye Tanácsával közösen indította útjára a Biogazdaság intelligens fejlesztési képességének erősítése Kovászna megyében című programot. A pályázattal kapcsolatban a megyei tanácsnál találkoztak a háromszéki önkormányzatok, civil és ifjúsági szervezetek, intézmények képviselői szeptember 15-én.
Szeptember 16-án, pénteken formálisan is megnyitották a 2022/2023-as tanévet a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi központjában. Ez közel 150 hallgatónak, köztük 50 elsőévesnek jelenti a tanulmányi időszak kezdetét.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával új oktatási program indul, amely a tanulók egyéni képességeit, készségeit és érzelmi intelligenciáját hivatott fejleszteni.
A minisztérium első ízben kiírt pályázatának köszönhetően – melyben a vidéki civil szervezeteknek és egyházközségeknek kínáltak fel támogatási lehetőséget idősgondozó szolgáltatás létesítésére –, Kovászna megyében is kiterjesztik az otthongondozást, illetve annak új formáit is élvezhetik az öregek. Málnáson már több éve működik a Diakónia Keresztyén Alapítvány szolgáltatása, Bodzavidéken pedig a Caritasnak köszönhetően kapnak az öregek szakszerű ellátást.
Nem kell kifizetniük a betegeknek a kórházba utaláskor elvégzett koronavírustesztet – erről szóló rendeletet hagyott jóvá a napokban Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban eddig sem kellett ezért fizetni, és a jövőben sem kell – mondta András Nagy Róbert igazgató.
Szeptember 17-én, szombaton, az Európai Mobilitási Hét keretében autómentes napot tartanak Sepsiszentgyörgyön, a város több pontján utcai rendezvényekre és forgalomlezárásra kerül sor –- olvasható a városháza közleményében.
A koronavírus-járvány elmúlt két és fél éve sok szempontból megváltoztatta a világot, valamint az orvostudományt és a kutatást is. Míg az elején még a szakemberek sem tudták, mivel néznek szembe, ma már egyre több tudományos publikáció és eredmény születik a témában. Ezek között van a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam klinika laboratóriumának saját fejlesztésű tesztje, illetve a védőoltás utáni immunválasz tanulmányozásának eredménye.
Új, lelátós sportcsarnok épül két erdélyi településen, a fejlesztési minisztérium finanszírozásával – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es szaktárcavezető.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Bármilyen megoldást válasszunk lakásunk melegítésére, nem fogjuk olcsón megúszni az előttünk álló fűtési szezont: a villanyáram és földgáz ára az egekben, a tűzifa egyre drágábban, valamint nehezebben beszerezhető. Alternatív megoldást jelenthetnének az olyan faalapú fűtőanyagok, mint például a pellet, de az elmúlt időszakban ez utóbbi is jelentősen megdrágult, és az általunk megkérdezett szakember szerint tavaszig biztosan nem is lesz olcsóbb.
Szalagvágás ugyan még nem történt, de már működik a kézdivásárhelyi kórház felújított sebészete: az intézmény egy ultramodern szárnnyal gazdagodott.
Románia schengeni csatlakozásának halogatása beszédes példa az európai kettős mércére – hívta fel a figyelmet több alkalommal is Vincze Loránt, Európai Parlamenti képviselő, a FUEN elnöke. A képviselővel arról beszélgettünk, hogy mennyire lehet készpénznek venni a csatlakozást, mit jelent ez az országra nézve, illetve mikor kerülhet rá sor.
Szeptember 23-a és 24-e között a megyeszékhelyen újabb üveggyűjtési akcióba kezd a TEGA: a városlakók a már megszokott helyszíneken cserélhetnek 5 kg üveget egy 0,5 literes sörre vagy egy 1 literes ásványvízre.
Az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából az RMDSZ és a MIÉRT közös táborában tartott bemutatót a Salvatore Egyesület, de ennek kapcsán egy kedvezményre is szeretnék felhívni olvasóink figyelmét. Az egyesületnek fontos, hogy minél több embert kiképezzenek, ezért igyekeznek különböző akciókat szervezni.
A romániai szociális rendszerben aránytalanul sok a juttatás, viszont nagyon kevés szakember dolgozik azon, hogy a szociális szolgáltatásokat megkapják az azokra rászorulók, ezért nagy szükség van a szociális rendszer reformjára – vontuk le a következtetést a Makkai Péter munkaügyi államtitkár által a Diakónia fennállásának 20. jubileumán szervezett szakmai megbeszélésen.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Amíg az év első felében az építőanyagok ára a tavalyi szinthez viszonyítva is tovább emelkedett, a drágulás mértéke meghaladva a 60–100 százalékot, addig mostanra a trend megfordulni látszik, és bizonyos esetekben árcsökkenés tapasztalható.
Az oltszemi Mikó-kastély felújítását célzó pályázathoz szükség van Bodok község és Kovászna megye társulására, derült ki Kovászna Megye Tanácsa legutóbbi ülésén, ugyanakkor lépéseket tettek a megyei kórház energetikai hatékonyságának növelésére.
A tervezetthez képest nem módosult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanévszerkezete, az oktatásszervezésbeli változásokat elsősorban nem a rezsicsökkentés szándékával hozták meg – szögezte le megkeresésünkre az egyetem rektora, dr. Tonk Márton.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata tavaly áprilisban indította Értéket adunk roncsautódnak elnevezésű programját, ezáltal azoknak a természetes és jogi személyeknek kíván segíteni, akik megszabadulnának a régi autójuktól, de nem akarnak, vagy nincs lehetőségük arra, hogy újat vásároljanak. A régi autók felvásárlásával nemcsak közterületek és parkolóhelyek szabadulnak fel a város területén, de cél az is, hogy csökkenjen az autók száma, és fiatalodjon az autópark Sepsiszentgyörgyön.
Mint arról már röviden írtunk, szeptember végétől indulna az a roncsautó-program, amelyet a sepsiszentgyörgyi pozitív példa hatására terjesztettek ki az egész országra, és amelynek célja megtisztítani a köztereket a régi, használaton kívüli járművektől, akkor is, ha a tulajdonos nem szándékozik új autót vásárolni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megyénkben a polgármesteri hivatalok kívánnak-e élni ezzel a lehetőséggel.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A törvények alkalmazása és szigorú büntetések nélkül nem igazán remélhető, hogy a szemetelésről leszoknának az emberek. Ezen a téren eddig részeredményeket könyvelhet el a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület, amely ellátja az Olt partjára kihelyezett kamerák felügyeletét: már két esetben értek tetten (legutóbb a napokban) és azonosítottak be általuk szemetelőket, akiknek felelősségre vonását a helyi rendőrségre bízták.
Fejér László Ödön szenátor és Könczei Csaba képviselő meghívására tegnap Háromszékre érkezett a szenátus mezőgazdasági, élelmezési és vidékfejlesztési szakbizottsága. A jelenlévők többek között megtekintették a kézdivásárhelyi tejgyárat, a burgonyakísérleti állomást, egy zabolai farmot, majd a felmerülő problémákat is megvitatták.
Habár már január óta belakták a kicsik az új óvodát Kovásznán, a hivatalos átadóra csak tegnap délelőtt került sor. A Piliske utcai intézmény a magyar kormány támogatásával épült, egy bölcsődés és három napközis csoport kapott benne helyet. Az ünnepséget a gyermekek előadása színesítette.
A villanyáram-szolgáltatóként országszerte ismert Electrica közleményben figyelmezteti a lakosságot arra, hogy csalók próbálják jogtalanul megszerezni a fogyasztói hátralékokat jogtalanul.
Benedek-Huszár János baróti polgármester nyilvánossá tette azt a levelét, melyben felvette a kesztyűt Dan Tanasăvel, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnökével szemben.
Székelyföldi értékek feltárása témában szervezett pénteken szakmai beszélgetést Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. A találkozó elsődleges célja a három székelyföldi megye területén zajló értéktári mozgalmak irányítóinak szakmai tapasztalatcseréje és a kölcsönös segítségnyújtás, valamint Barcaság bevonása a mozgalomba.
Több százan keresték fel a Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) Kovászna megyei egységeit pénteken, a romániai tűzoltók napja alkalmából tartott nyílt napon. Az érdeklődök – többségében gyerekek – megtekinthették a lánglovagok járműveit, majd pár percre maguk is tűzoltókká válhattak.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Idén is rendkívül tartalmasra sikeredett a Septemberfestre keresztelt faluünnep Torján: megtartották a nemzetközi főzőversenyt, és az Auto Crono jóvoltából rendkívül látványos autókiállítást is szerveztek.