Sikeres szezont zártak
Június végétől augusztus közepéig tartott idén a strandszezon Sepsiszentgyörgyön. A létesítmény sikeres idényt zárt, jövőre újabb meglepetésekkel készülnek, és a belépési módszer is változik.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Június végétől augusztus közepéig tartott idén a strandszezon Sepsiszentgyörgyön. A létesítmény sikeres idényt zárt, jövőre újabb meglepetésekkel készülnek, és a belépési módszer is változik.
Mindent összevéve elégedettek lehetnek a sepsiszentgyörgyi Őszi vásár és kultúrszüret szervezői: minden műsorszám megtalálta a maga közönségét, a vásárosok a vásárlókat, és az ég kegyesen visszatartotta a beígért esőt.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület jóvoltából szeptember 16–19. között mintegy húsz fővárosi újságírónak volt lehetősége közelebbről megismerkedni Kovászna város gyógyászati erőforrásaival, de a térség wellness-lehetőségeivel is.
A Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara közzétette a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató Kovászna megyei vállalatok 2020-as listáját. A toplistán szereplő cégek többsége az iparban tevékenykedik.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Elindult a budapesti Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállításra a Vadon Egyesület csapata, amely egy saját pavilonnal és egy különösen érdekes kiállítással képviseli Erdélyt a szeptember 25. és október 14. között zajló nagyszabású eseményen.
Az idő vasfoga kikezdte a Bálványosfürdő felett, a Grand Hotel Bálványos alatt néhány száz méterre található Apor lányok feredőjét, vagyis a Timsós-fürdőket, melyet a napokban, Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnökének kezdeményezésére rendbe szedtek a Torjai Ifjúsági Szövetség (TISZ) tagjai.
Hat intenzív terápiás ággyal, tíz új lélegeztetőgéppel és további intenzív terápiás készülékekkel bővült a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felszereltsége egy európai uniós pályázatnak köszönhetően.
Takarítást szerveznek szombatra a kovásznai Siklónál, szeretettel várnak minden érdeklődőt. A cél az, hogy a turisztikai látványosság szép, rendezett és tiszta formájában fogadja a látogatókat.
Az új tanévben is lesz Lábbusz Program Sepsiszentgyörgyön. A gyaloglást népszerűsítő esemény szeptember 20-án, hétfőn kezdődik. Csakúgy, mint az elmúlt tanévben, hétről hétre önkéntesek kísérik iskolába minden reggel a gyerekeket.
Csak amiatt frusztráltt, mert befejezetlenül hagyta a dolgokat a prefektúrán, nem tudta végigvinni küldetését – mondta lemondatása után Dulányi-Balogh Szilárd volt alprefektus a szeptember 15-i sajtótájékoztatón, amelyet Radu Matei-jel, az USR PLUS megyei alelnökével tartott a párt székhelyén, és amelyen a kormányválság előzményeire, de perspektíváira is kitért.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Ismét felütötte a fejét a sertéspestis Háromszéken, több gazdaság is érintett: a fertőtlenítésekre is sor került, de a veszély még nem múlt el – tájékoztatta lapunkat dr. Örsi Csaba, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője.
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség versenyvizsgát hirdet 79 iskolaigazgatói és 38 aligazgatói állás betöltésére. A vizsgát országos szinten azonos időpontban és feltételekkel szervezik meg. Miután szeptember 1-jén minden intézményvezető mandátuma lejárt, jelenleg ideiglenes, megbízott vezetőkként töltik be funkcióikat.
Demeter Ferenc polgármester meghívására Kovászna Megye Tanácsa szerdán Mikóújfaluban tartotta meg soros ülését, amelyen a községi elöljáró beszámolt az elmúlt öt évben a megyei tanácsnak köszönhetően megvalósult fejlesztésekről. Ezek közül a legfrissebb egy új játszótér.
Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus okozta betegségtől (Covid19) az 5–11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a BioNTech. Ez azt jelenti, hogy év végéig már a kisgyerekeiket is beoltathatják a szülők. Dr. Fejér Szilárd kutató üdvözli az előrelépést.
Bús Ildikó
A következő hetekben világszerte, így Európában is benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit, és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra. Az oltóanyag ugyanaz, mint amilyet a 12 éven felülieknél használnak, de kisebb dózisú – közölték a kutatók. Amint az oltás hozzáférhető lesz, a háromszéki szülők is kérhetik gyerekeiknek.
Dr. Fejér Szilárd kutató kifejezetten ajánlja, hogy amint lehetőség lesz rá, kérjék a szülők, oltassák be gyerekeiket. Mint mondta, elsősorban azért, mert így lehet csökkenteni a fertőzési láncolatok számát, a gyerekek abban a korosztályban viszonylag jól viselik a fertőzést, de a beoltatlan szülők, nagyszülők kevésbé.
Azt is hozzátette: meg kell várni a biztonságossági adatokat és az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) ajánlását, mert az nagyban segíti a hajlandóságot és az oltásba vetett bizalmat. A kutató hangsúlyozta, amint lesz rá lehetőség, beoltatja a gyerekeit, sőt akár az EMA ajánlása nélkül is hajlandó lenne erre. <
Mikóújfalu kisiskolásai zavartalanul kezdhették meg a tanévet, Kovászna Megye Tanácsa jóvoltából a legkisebbek itt is iskolatáskát kaptak ajándékba, és a településen az idén is folytatódik a melegebéd-program. Örömben üröm, hogy az ingyenes étkeztetés decemberben jó eséllyel megszakad.
Tinca Teddy
Demeter Ferenc polgármester elmondta, második éve vesznek részt a melegebéd-programban, amelynek keretében a diákok ingyen étkezésben részesülnek. Tavaly az online oktatás miatt megtorpant a program, ám azóta pozitív változás történt a törvénykezésben, így online oktatás esetében az illetékesek házhoz is szállíthatják az élelmiszert, a kicsik pedig otthon fogyaszthatják el a finom falatokat. Sajnos, úgy tűnik, hogy egy bürokratikus akadály miatt a program decemberben ismét megszakad.
– A finanszírozás nem tanévre, hanem pénzügyi évre lebontva történik. Ez azt jelenti, hogy bár részesei vagyunk a programnak, és az idei keret elég lenne a jövő tanévi étkeztetésre is, év végén, vagyis decemberben megszűnik a támogatás, vissza kell fizetni a pénzt – részletezte Demeter.
Abban az esetben, ha nincs év elején költségvetés-kiigazítás, magyarán az állam nem ad újra pénzt erre, akkor nem tudják folytatni a programot. Önerőből, az érvényben lévő szabályozások értelmében nincs lehetőség a támogatásra.
– Jó volna módosítani a finanszírozást, hogy tanévre szóljon, és ne szűnjön meg a támogatás a téli vakációkor, mert a korábbi tapasztalatok alapján elmondható, hogy év elején már nem kapunk erre a célra pénzt – panaszolta az elöljáró.
Elmondta, tavaly úgy próbálták megoldani, hogy összekapcsolták a délutáni oktatással, de így sokan lemaradtak, csak az oda feliratkozó diákok kaptak ingyen ebédet.
Szerdán Középajtán átadták használatnak a megújult óvoda- és iskolaépületet, mely a Magyar Kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség, a megyei tanács, illetve Nagyajta község önkormányzatának támogatásával, valamint együttműködésében kapott „szép, új köntöst a padlótól a kupás cserépig”.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Az egészségügyi miniszter átirata alapján folyik a felmérés az iskolákban arról, hogy hány diák igényli az Covid19 elleni oltást, nyilván szülői beleegyezéssel. A jövő hétre elkészülő kimutatás alapján aztán a Közegészségügyi Igazgatóság megszervezi az oltáskampányt.
Huszonöt évvel ezelőtt, 1996. szeptember 15-én a bélafalvi iskola Rancz Lajos akkori tanító kezdeményezésére felvette a falu híres szülöttje, Tuzson János, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd őrnagyának nevét. E kerek évfordulóra emlékezve kopjafát avattak a helyiek.
Sajnos, még mindig szép számban akadnak olyan felelőtlen kutyatartók, akik nem ivartalanítják a házi kedvencüket, és a „váratlanul” világra jött ebkölyköket a menhely gondjaira bízzák. Ezen esetek kiküszöbölésére az illetékesek újabb ingyenes ivartalanítást szerveznek.
Tinca Teddy
Idén már két sikeres ivartalanítást szerveztek a szépmezői menhelyen, Máthé László, a kutyamenhelyet adminisztráló sepsiszentgyörgyi Tega Rt. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, szeptember 25-én újabb akcióra készülnek.
Máthé rámutatott, hogy július folyamán 11 bak és 35 nőstény ebet sikerült ivartalanítaniuk. Hangsúlyozta, fontos a felelősségteljes ebtartásban, hiszen az évek során számtalan „nem kívánt” kölyökkutyust hoztak be a menhelyre – vagy egyszerű nemességgel a kapu előtt hagyták, de olyanra is akadt példa, hogy az éj leple alatt átdobták a kerítésen a zsákba dugott kölyköket. Az igazgató szerint az ilyen estekben az a legnagyobb gond, hogy az immunrendszert erősítő anyatejtől túl hamar elragadott kutyusok a kezelések ellenére sem élik túl a parvovírus-fertőzést.
Sovány vigasz tehát, ha az időben nem ivartalanított ebünk nem kívánt kölykeit rásózzuk a menhely alkalmazottaira, az „úgyis jó helyre kerülnek, jó gazdira találnak” mentegetőzések kíséretében, hiszen, amint azt Máthé is elmondta, a parvovírus nagy százalékban megöli a kutyusokat, ezek nem bírják ki a kezelést.
– Egy kis odafigyeléssel, felelősséggel ki lehetne küszöbölni ezeket a problémákat, erre alkalmas az ingyenes ivartalanítási akciósorozatunk is, hiszen ezzel kiküszöbölhetjük a nem kívánt kutyakölyköket – összegezett Máthé, arra buzdítva a kutyatartókat, hogy éljenek a szeptemberi lehetőséggel.
Lezárult a Com’ON Sepsi ifjúsági program első szakasza, több mint 50 ötlet érkezett a platformra, amire a város lakói szavazhatnak még ezen a héten. A gond az, hogy valamilyen rendszerhiba miatt sokan nem tudnak szavazni.
A tehetséges sepsiszentgyörgyi művészpalánták javát szolgálja az a Schimmel-pianínó, amelyet a Fejes Művészeti Akadémia Egyesület hétfőn adott használatba a Plugor Sándor Művészeti Iskolának. Így a tanintézet hangszerellátottsága máris egy picivel jobb, mint eddig volt, mert – Sebestyén-Lázár Enikő igazgatónőt idézve – jelen pillanatban „közepesnek” mondható.
Öt kilogrammos babának adott életet egy 160 kg-os anyuka a sepsiszentgyörgyi Sürgősségi Megyei Kórházban. A fiatal anyuka cukorbeteg, de a csecsemő egészséges – tájékoztatott a kórház.
Tegnap a Kovászna megyei iskolákban is megkezdődött a 2021–22-es tanév. A megyei tanfelügyelőség tájékoztatása szerint megyeszinten mintegy 302 tanintézményben 32 ezer gyerek kezdte meg a tanulást zöld forgatókönyv szerint, azaz jelenléti oktatással. Négy város egy-egy iskolájában vettünk részt a tanévnyitó ünnepségen.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Szeptember 15-től újra indul a Tudástár előadássorozat Kézdivásárhelyen. A Wegener Pro Sanitate Alapítvány vállalta fel nyár közepén, hogy partnerségben a Vigadó Művelődési Házzal és a helyi önkormányzattal, különböző témákban kér fel előadókat a céhes városi közönség számára. A sikeres első felvonás most folytatódik.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, kihasználva a megye nyújtotta lehetőségeket, folytatja a térséget népszerűsítő tevékenységeit, hangsúlyozva Háromszék gyógyászati erőforrásait. Az egyesület a megyébe érkező közel húsz bukaresti újságírónak és véleményformálónak nyújt hasznos programot szeptember 16–19. között.
A májusi hasonló megmozdulással ellentétben Sepsiszentgyörgy kevés önkéntessel szerepelt a szeptember 11-i Olt-takarításban, amelyet a MaiMultVerde Egyesület partnereként Kovászna és Hargita megyékben a Háromszéki Közösségi Alapítvány szervezett meg, falvakon azonban népes csapatban, jó hangulatban és nagyon eredményesen folyt a munka.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Közüzemek Rt. közleményben nyomatékosította, hogy tudják, milyen komoly gondot jelent a lakosságnak, hogyha a közművek valamelyike akadozik, valamint azt is, hogy a vízszolgáltatás hiánya kiemelt probléma. Gidófalván a vízszolgáltatásban pár hete komoly kimaradás lépett fel, ebből az esetből kiindulva a cég vezetősége arra próbált magyarázatot adni, hogy mi okozza az ilyen jellegű gondokat.
Kívánhat-e manapság szebb szeptemberi vasárnapot magának az ember annál, mint amikor délelőtt részt vesz egy szép, ünnepi istentiszteleten egy gyönyörűen felújított református templomban, utána pedig a magyar honvédek 81. évvel ezelőtti erdővidéki bevonulásának emlékére szervezett ünnepségre megy, a székelyszáldobosi keresztúthoz, ahol a megindító, ünnepi beszédek mellett Wass Albert-verseket és korabeli katonanótákat is hallgathat?
Ünnepi tanácsülést tartottak pénteken Kovásznán, amelynek egyetlen napirendi pontjaként Csomakőrös és a magyarországi Nyírkércs elöljárói aláírták a testvértelepülési szerződést. Csomakőrösnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község az első testvértelepülése.
Alsócsernátonban pénteken ünnepélyes keretek között átadták a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) keretében felújított óvodát.
Baleset történt szombat délelőtt a Sepsiszentgyörgy-Előpatak közötti útszakaszon, a benedekmezei tábor letérőnél. Személyi sérülés nem történt, a baleset valószínűleg előzés miatt következett be.
Közösségi oldalán adta hírül Dulányi-Balogh Szilárd, az USR-PLUS színeiben tisztségbe került Kovászna megyei alprefektus, hogy a tegnap délutáni kormánygyűlésen menesztették.
Július elsejétől lépett új hivatalába, a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola igazgatói tisztségébe Magyarósi Imola. Egy jó hírű és sokszínű iskolát vezetni nyomasztó felelősség is lehet, a fiatal tanárnőt arról kérdeztük, mennyire sikerült megbarátkoznia az új feladattal.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Kellemes meglepetésben lehetett részük azoknak, akik ezen a héten a sepsiszentgyörgyi tömegközlekedést választották. Az 1-es számú vonalon járó, 100%-ban elektromos meghajtású, akár 80 személy szállítására is alkalmas, alacsony padlójú autóbuszt szeptember 10-ig bárki ingyen kipróbálhatta.
Tovább haladnak Kézdiszentléleken az aszfaltozási munkálatokkal, a Perkő alatt vonuló, Kiskászonig tartó utat már befejezték az augusztus 20-i ünnepségre, és a héten nekiláttak az azt folytató útszakasz előkészítésének is.
Drasztikusan drágultak az építőanyagok az elmúlt hónapokban, és a folyamat valószínűleg folytatódik. Az áremelkedés több befolyásoló tényező együttes hatására vezethető vissza.
A tavalyi kényszerpihenő után hétvégén az utcazene kedvelői ismét kedvükre csemegézhetnek a Vigadó előtti téren.
Dr. Sándor József nyugalmazott ortopéd traumatológus főorvossal készült interjúnk során hivatásról, családról és hitről beszélgettünk.
Sepsiszentgyörgyön katonai ceremóniával ünnepelték a város „fasiszta-horthysta megszállás alóli felszabadulását” a román csapatok bevonulásának 77. évfordulóján.
Egyelőre továbbra is kevés koronavírusos beteg van kórházban, az intézmény pedig működik, fogadják és ellátják a betegeket, de telemedicinát is igénybe lehet venni – számolt be a vezetőség.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Szombaton lesz a nagy nap, melyre több hónapja készülnek a szervezők: az a nap, amikor az Olt ismét természetes szépségében mutatkozhat meg, ha elég önkéntes is úgy akarja, és részt vesz a nagy közösségi takarítási akcióban, melyben a vízfelületet és a folyópartot egyaránt megtisztítják.
A Zöld Nap Egyesület, partnerségben a helyi önkormányzattal, az Őszi Sokadalom keretében Pörög a család! címmel szervezi meg újra a családoknak szóló népszerű akadályversenyét. A vetélkedő pénteken 13 órakor kezdődik a kézdivásárhelyi Gábor Áron-téren.