Röviden
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A magyar államalapítás ünnepén Háromszék 26 településének legmagasabb pontján egyszerre lobbannak fel az őrtüzek augusztus 20-án, péntek este 9 órakor.
Amint arról múlt heti Kézdivásárhelyi Körképünkben beszámoltunk, az egyes számú ipari parkba tervezett új tejüzem építése az ütemterv szerint halad, a kivitelező vélhetően a hónap végéig elvégzi a rábízott feladatot. Közben újabb gépek érkeztek a feldolgozó üzembe.
Kopacz Mária képzőművész festészeti és grafikai kiállításának a megnyitójára érkezett Sepsiszentgyörgyre, de az erdélyi magyarságot érintő és foglalkoztató kérdések megválaszolására is szakított időt Németh Zsolt azt megelőzően, a Tamás Sándor megyei tanácselnök jelenlétében és közreműködésével tartott sajtótájékoztatón.
Kedden kora délelőtt kétségbeesett oltszemi gazda riasztotta lapunkat, és elpanaszolta, hogy lassan mindennapos a medvelátogatás udvarában: rámutatott, hogy folyton értesítik a hatóságokat, ám ezek is tehetetlenek. Az illetékesektől érdeklődtünk.
„Nem véletlenül tartjuk Gelencén a megyei tanács augusztusi ülését. Azért jöttünk ide, mert Gelence Ilyés Botond polgármester vezetésével a hangsúlyos fejlődés útjára lépett. Ez a község is jó példája annak, hogy a helyi és megyei együttműködés fejlődést hoz” – vezette fel szerdán a kihelyezett tanácsülést Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Koronavírus elleni oltásra biztat Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István azt mondja: nem bölcs dolog a véletlenre bízni, hogy elkapjuk-e a betegséget vagy nem.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Helyi oltáskampánnyal próbálja növelni a lakosság átoltottságát a Kovászna Megyei Közegészségügyi Hivatal, de a lakosság oltakozási kedvét nem igazán sikerül felcsiholni.
Vasárnap tartották a Szentléleki Ifjúsági Szervezet (SZISZ) alakuló ülését a helyi Petőfi Sándor Kultúrotthonban. A szervezet tagjain kívül jelen voltak a MIK (Magyar Ifjak Kézdiszékért) képviselői, Oláh István a megyei tanács részéről, valamint Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere, illetve pár fiatal érdeklődő a községből.
Csütörtökön rajtol az idei EMPTY fesztivál, ami ezennel második kiadásához érkezett. A négynapos rendezvényen a buli mellett a kikapcsolódásra, játékra, de hasznos előadásokra is hangsúlyt fektetnek a szervezők, akik kedden, a fesztivál helyszínén nyilatkoztak a sajtó képviselőinek.
Augusztus 20-án ismét megkondul a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva Szentföld falvainak hívő katolikus népét.
Vasárnap több patkányt láttak Sepsiszentgyörgy központjában a sétálók. Az állatok a Gróf Mikó Imre és a Gödri Ferenc utcák kereszteződésében bukkantak fel a parkoló autók alól, a járókellők riadalmára és megrökönyödésére.
A Bardocon 281 évvel ezelőtt született Benkő József református lelkész, teológus, botanikus, történetíró és nyelvész nevét sokan ismerik Erdővidéken. Erdővidék nagyjai közé tartozott, aki Középajtán huny el, ahol 1767-től lelkészként szolgált.
Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök háromnapos zárlatot rendelt el az országban, ahol fél év után regisztráltak ismét közösségi koronavírus-fertőződést, írja a Bloomberg.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Büszke életmentő hősére a Kovászna megyei katasztrófavédelem. A kézdivásárhelyi Molnár Péter tűzoltó szabadidejében mentett életet, professzionalizmusról és hivatástudatról tett tanúságot, amikor a Besenyői-tónál kimenekített a vízből egy fuldokló tizenévest.
„A kultúra és sport mellett a tudománynak is egyre jelentősebb szerepe kell, hogy legyen Székelyföld fejlődésében” – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Sepsiszentgyörgyön, a Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.
Elkészült a baróti kórház bővítésének konceptuális jegyzék- és tématerve, melyet Barót tanácsa az augusztusi soros ülésén jóvá is hagyott.
Az idei esztendő sem kivétel, július közepétől jelentősen megcsappant a kutya-örökbefogadások száma, a szépmezői kutyamenhely munkatársai már számítottak erre, és készültek rá – derült ki érdeklődésünkre.
Szombaton tartották az egerpataki Márk családok nyolcadik találkozóját Barátoson. Az eseményre Európa egészen északi tájairól is érkeztek Márk-leszármazottak, sok új taggal bővült a csapat.
Enyhe növekedést mutat az alkoholbetegek száma a megyében, de drogfogyasztásról, mint jelenségről, továbbra sem beszélhetünk – tudtuk meg a Kovászna Megyei Drogprevenciós Központ munkatársaitól.
Június elején indult a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület közös elsősegély oktatási karavánja, a Stayin’ Alive (Életben maradni – szerk. megj.). Azóta több ezer kilométert tettek meg, és több száz fiatal tanulta el az elsősegélynyújtás alapjait.
Mától augusztus 19-ig négy egymást követő napon zajlik a dolgozatírás azok számára, akik július 26-ig beiratkoztak a pótérettségire, később, augusztus 23–31-e között történik meg majd a digitális és nyelvi kompetenciák egyenértékűesítése (azaz a felmérés helyett korábbi jegyeket fogadnak el).
Pályázat útján Barót adminisztratív területén tevékenykedő civil egyesületek jutottak pénzhez a város költségvetéséből. Ezekről számolt be a legutóbbi tanácsülésen Benedek-Huszár János polgármester.
Az árkosi kastélykertben igen népszerű, jól belakható helyszínre talált a hétvégén a hetedik SIC Feszt, mely máris visszavágyik oda. A csütörtöktől vasárnap estig tartó sikeres rendezvényhez kellett a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) szervezőcsapata, a több mint száz önkéntes munkája és a nap testvér buzgó munkálkodása is.
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz kapcsolódva újabb rendezvényt szervezett a Székely Gazdaszervetek Egyesülete (SZGE) augusztus 14-én, szombaton, Csernátonban.
Kézdivásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről is lehetett csatlakozni ahhoz a Kárpát-medencét behálózó eseménysorozathoz, amely a nemzeti összetartozás gondolatköréhez kapcsolódóan aktív programokon keresztül kívánja összekötni a határon innen és túl élő magyarokat.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Kovászna megyei prefektúra szakapparátusa, valamint a dekoncentrált intézmények munkatársai augusztus 11-én vért adtak, hogy feltöltsék a kritikus helyzetben lévő emberek számára szükséges készleteket.
Mint azt már korábban megírtuk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat múlt heti tanácsülésén került napirendre két újabb bölcsődei csoport létrehozása a városban.
Tegnap a sepsiszentgyörgyi Friss Fm rádió munkatársaival közösen sorsoltunk ki 41 értékes nyereményt, így jutalmazva hűséges olvasóinkat, előfizetőinket, akik lapunkat választják, a Székely Hírmondó hasábjait böngészik nap mint nap.
Egy minapi baleset kapcsán ismét a sugásfürdői út közlekedési viszonyaira tért vissza a közösségi hálón egy, a környéken lakó sportember, aki maga is nap mint nap közlekedik a 121C jelzésű útszakaszon.
A sepsiszentgyörgyi Csíki negyedi, szépmezői és őrkői hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért meghirdetett Prospera pályázat keretében több civil szervezet is összefogott. Közülük egyik a Háromszéki Közösségi Alapítvány, amely most a focin keresztül épít közösséget.
Ami évek óta nem történt meg, most előállt: üres helyek is vannak a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta idősotthonban, a jelenleg ott lakó 29 személy mellett még hat számára van hely. Korábban pedig állandósult a várólista, olyan is volt, hogy több mint húszan szerepeltek rajta.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Egy panasz nyomán tárcsáztuk Hadnagy Istvánt, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetőjét, és arra voltunk kíváncsiak, hogy hová telefonáljanak, kit riasszanak a polgárok, ha éjszaka, lakásaik – a nyári hőség miatt nyitott – ablakai alatt dorbézolnak, hangoskodnak egyesek.
Egyre jobban szeretik a romániai fogyasztók a kézműves söröket, ami Székelyföldre is jellemző. Sepsiszentgyörgyön még kevés helyen kapható alternatív sör, de ahol igen, ott nagyon megy. A vendégek szívesen fizetnek többet a minőségi sörökért.
Háromszéken is kontrollálják a gazdaságokat, a megyei állategészségügyi igazgatóság ellenőrei 260 gazdaságot vesznek szemügyre, a szabálytalanságon rajtakapott gazdák pedig a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) támogatásának összegét, vagy ennek jelentős részét veszthetik el.
Bombariadó volt szerda délben a Kovászna Megyei Adóhivatal (ANAF) épületében.
Dombora Lehel Lajos, Réty község polgármestere eredményesnek nevezte az idei esztendőt: kérdéseinkre kiderült, hogy több munkálat párhuzamosan zajlik, az utolsó simítások felé tart a községközpontban, illetve az ide tartozó településeken.
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület augusztus 11-én éjszaka, 20 óra 30 perces kezdettel esti kerékpártúrát szervez. A cél, hogy mindenki megtanulja, hogyan kell, és milyen felszereléssel éjszaka kerékpározni.
Idén az árkosi Szentkereszty-kastély kertjében talált otthonra a Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem. Augusztus 12–15. között a hetedik fesztivál a tavalyi kihagyás után „picit másképp” mottóval, kevesebb politikussal, több koncerttel zajlik majd, de a hasznos és közérdekű információknak is forrása lesz a fiatalság számára.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Tegnap délelőtt adta át teljesen felújított üzletét a Nextgen Communications országos telekommunikációs cég keleti régiójának vezetősége és Forró Béla, a cég Kovászna megyei igazgatója, a kézdivásárhelyi Dózsa György utca 31. szám alatti Telekom épületének földszintjén.
Barót város tanácsa elfogadta, hogy a szemét elszállításának tarifáját a jelenlegi 8 lej/hónap/személyben megállapított értékről 10 lejre emelje. Benedek-Huszár János polgármester hangsúlyozta, hogy a tarifa-kiigazítási kéréssel az ÖKO-Sepsi Egyesület kereste meg, azt már májusban kezdeményezték.
Kovászna Megye Tanácsának Kézdivásárhelyen tartott kihelyezett ülésén a napirendi pontok egyike volt a következő: a Csomád-Bálványos Közösségek Közti Turizmusfejlesztési Társulás alapszabályzatának módosítása és kiegészítése.
A romániai oltáskampány hivatalos Facebook-oldalán hétfőn közzétették az augusztus 5-re érvényes, településekre lebontott, az ország minden megyéjére külön-külön érvényes, oltási lefedettségre vonatkozó adatokat.
Nem szűkölködünk mosolyokban, kedves szavakban, tisztességes kiszolgálásban Kézdivásárhelyen – ezt bizonyítja az az akció, amit Tamás Erika és a 2-es számú óvoda waldorf irányzatú csoportjának szülőközössége vitt véghez az elmúlt hónapokban. Megajándékozták a legkedvesebb kézdivásárhelyieket.
Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere legutóbbi beszélgetésünk során elmondta, hogy az augusztus 15-i templombúcsúra készülnek, ezzel párhuzamosan pedig építkezések zajlanak, szépítik a települést.