FRISSÍTVE: Zágoni férfit támadott meg a medve
Megsérült egy zágoni férfi, miután a medve saját udvarán támadt rá – közölte a Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Megsérült egy zágoni férfi, miután a medve saját udvarán támadt rá – közölte a Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Ünnepi műsorral, Édes ízek Székelyföldön könyvbemutatóval és konkrét tervekkel alakult meg az RMDSZ Lemhényi Nőszervezete június 18-án a helyi kultúrotthonban.
A baróti önkormányzat által Felsőrákoson tartott falugyűlésen Rácz Gábor helyi vállalkozó tette fel a kérdést: úgy tudja, van lehetőség most gázvezeték lefektetésére pályázni, a baróti önkormányzat fog-e élni a lehetőséggel?
Piros betűs ünnep volt június 19-e a kantai minorita rendház történetében, hiszen egy nyílt nap keretében megtörtént az épület jelképes átadása.
Európai uniós forrásokból újítják fel a Barót–Olasztelek–Vargyas–Hargita megye határa közötti 16 km-es útszakaszt.
Az elmúlt napok heves esőzései következtében több folyóvíz vízállása meghaladta a figyelmeztető szintet Kovászna megyében.
Az elmúlt napok heves esőzései következtében több vízfolyás szintje meghaladta a figyelmeztető szintet Kovászna megyében.
Az egészségügyi rendszer fejlesztéséről, beruházásokról, egyházak támogatásáról döntött tegnapi soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa, amely ezúttal a megyei könyvtár Gábor Áron-termében személyes jelenléttel ülésezett.
Körvonalat öltött a kézdivásárhelyi piac új tetőszerkezete. A Conico Rt. ugyanis összeszerelte azokat az elemeket, amelyek a fedett építmény tetejét tartják.
Megyénkben több beruházás van folyamatban a magyar kormány támogatásával zajló óvodafejlesztési program keretében, egyikre tegnap tették fel a koronát.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából dicséretes kezdeményezés indult Sepsiszentgyörgyön: a megyeszékhelyi önkéntes csapat segítő kezet nyújt minden rászorulónak, a bevásárlástól a megnyugtató beszélgetésig vállalnak különféle jótékony cselekedeteket.
Felújítják és bővítik a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház régi épületét. A belgyógyászatnak, nefrológiának, szemészetnek és ideggyógyászatnak helyet adó épületet 861 négyzetméterrel növelik.
A Baróton és a hozzá tartozó településeken megszervezett falugyűlések nyár eleji sorozata szerdán utolsó állomásához, Felsőrákoshoz érkezett.
Lázas tevékenység zajlik a kézdivásárhelyi-kantai minorita rendháznál: szombaton mondhatni jelképes átadási ünnepség lesz nyílt nappal kombinálva, és egyben felavatják az alapító Nagy Mózes szellemiségére emlékeztető szobrot.
Kétpólusúvá vált az időközi uzoni választások kampánya, lehet szurkolni Bordás Enikőnek, az RMDSZ jelöltjének, aki ellenében Kloss Paula a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként indul.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A természetvédelmi területek, rezervátumok épségéért, biztonságáért felelős országos hatóság háromszéki területi ügynökségéhez bejelentés érkezett arról, hogy valakik építkezésbe kezdtek a Vargyas-szorosnál. Az övezet kiemelt jelentőségű természetvédelmi terület, a Natura 2000 néven ismert nemzeti parkkal.
Áruszállítókra, lakónegyedekben szabálytalanul, netán járdákon parkoló méretes céges autókra orrol több sepsiszentgyörgyi polgár, idevágó szabálytalanságokat jeleznek a városvezetésnek.
A baróti polgármester által kezdeményezett falugyűlések sorozata kedden Köpecbányán és Köpecen folytatódott. Köpecbányán majdhogynem csodaszámba ment a találkozó.
Szerda reggel fél 8 körül értesítették a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon, hogy közúti baleset történt a 11-es országúton, mintegy 500 méterre a rétyi kereszteződéstől, Brassó irányába.
Mint mindenütt máshol, Bölönben is tönkremennek időnként a mezei utak, csakhogy itt, mint azt a község polgármestere, Sikó Imre elújságolta, létezik még közösségérdekű összefogás, aminek köszönhetően rendbe is tudják tenni azokat.
Vargyason még folyamatban van a szennyvízvezetékek lefektetése, Imets Lajos polgármester szerint előreláthatólag őszig eltartanak a vele való munkálatok. A Felsőrákos irányában található szennyvíztisztító 90%-ban már készen van, úgyhogy a községnek ez az infrastrukturális beruházása is lassan a vége fele közeledik.
Hiába áramlik be a közeljövőben rengeteg pénz az országba, ha nem lesznek olyan építőcégek, amelyek segítségével meg lehet valósítani a terveket, vélekedett egy korábbi sajtótájékoztatón Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Múlt heti rendkívüli ülésén a sepsiszentgyörgyi tanács elfogadta a sepsiszentgyörgyi központi piac környékének új rendezési tervét (amelynek ismert román rövidítése a PUZ). A Nicolae Iorga, Bánki Donát, Kriza János, Ág és Császár Bálint utcák által határolt területen teljes újrarendezés zajlik a közeljövőben.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Ismételten a bukaresti törvényhozás elé viszik Székelyföld autonómiatervezetét az Erdélyi Magyar Szövetség parlamenti képviselői. Erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának Regionális önkormányzati munkacsoport-ülésén beszéltek Budapesten, a magyar Országgyűlésben.
Baróton és a hozzá tartozó falvakban folytatódott a lakossági fórumok sorozata. Bibarcfalván Benedek Huszár János polgármester vázolta az önkormányzat soron következő legfontosabb beruházásait, megemlítve a kisebb munkákat is.
Mit kell tennie annak, aki csatlakozni kíván a Közüzemek víz- és szennyvízhálózatára? Az alábbiakban összegeztük a legfontosabb tudnivalókat.
Mint arról már beszámoltunk, Mikóújfaluban a településre bemerészkedő medve miatt rettegnek az emberek. Demeter Ferenc, a község polgármestere lapunknak elmondta, korábban a bundás áthelyezését kérték, és csupán bukaresti rábólintásra vártak, ám azóta változtak az állapotok, most már a kilövését szeretnék elérni.
Az Európai Labdarúgó-szövetség a sok-sok résztvevő és az összetett lebonyolítási rendszer miatt két napra tervezte az Európa-kupák előselejtezőinek, valamint első és második fordulójának a kisorsolását.
Tegnap reggeli ülésén a sepsiszentgyörgyi városi tanács határozatban hagyta jóvá a dohánygyár megvásárlását. Az ipartörténeti műemlék épületegyüttes a megyeszékhely magánvagyonába kerül. Ugyanakkor egy inkubátorház építésére irányuló pályázatot is útjára indítottak.
Aggasztó dolog történt szombaton a sepsiszentgyörgyi, piros ponttal megjelölt Domb utcai tömbház előtt: egy lehulló vakolatdarab betörte egy ott parkoló autó szélvédőjét. És ez így még a jobbik változat.
Úgy tűnik, eredményes volt a Baróti Szabó Dávid Líceum idei, kilencedik osztályosokat toborzó kampánya, legalábbis ezt a következtetést lehet leszűrni az erdővidéki általános iskolák igazgatóinak elmondásaiból.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Fura esetet osztott meg lapunkkal Igyártó Nándor gidófalvi állatmentő fiatal, aki az incidenst az állatvédelmi rendőrségnek is jelezte, mi pedig az illetékesektől is érdeklődtünk.
Ez év május 31-ig 46 esetben jelentkeztek a kórház sürgősségi osztályán páciensek kullancseltávolításra, június első hetében 17 személy kérte az egészségügyiek közbelépését ez ügyben, közölte András-Nagy Róbert kórházmenedzser.
Nagyjából tíz évvel azután, hogy a Kököst Gyergyószentmiklóssal összekötő 12-es országutat felújították, körvonalazódni látszik egy Kökös–Gyergyóditró gyorsforgalmi út kialakítása, amely megszabadítaná a jelenlegi európai út mentén található településeket a tranzitforgalomtól.
A rákbetegek gondozása érdekében indít kampányt a Kovászna megyei közegészségügyi hatóság, mivel az elmúlt másfél év egészségügyi állapota súlyosan befolyásolta a rákos betegek helyzetét. A kampány témája az egészségvédelem és a rákos betegek különleges gondozása.
A múlt hét végéig 315 tizenhat éven felüli (a jogosultak 5 százaléka) és 6 tizenhat éven aluli diákot oltottak be koronavírus ellen – derül ki a Kovászna megyei tanfelügyelőség adataiból.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Lejárt a horgásztilalom, június 7-től már lehet horgászni a síkvizeken, így az erdővidéki patakokon, tavakon és holtárkokban is.
Június 11-én elballagtak a Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán a közgazdaság és gazdálkodástudományi kar hallgatói, az a nemzedék, amelyiket telibe kapott a járvány és az online oktatás.
Kivételesen szerencsésnek érezhetik magukat azok a végzős magyar diákok, akik szerte a Kárpát-medencében a várpalotai Trianon Múzeum jóvoltából idén értékes ajándékcsomagban részesültek.
Olvasóink jelezték, hogy egyes lakók kulcsot másoltatnak a kukákban turkálóknak, utóbbiak pedig szörnyű rendetlenséget hagynak maguk után. Érdeklődtünk, és kiderült, idén már számos rongálást jegyez a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat.
Egy jól működő társadalom alapja és sikere a nők és férfiak közötti egyenjogú szerepelosztásán áll vagy bukik, hiszen a két nem együttes erővel képes teljest alkotni – fogalmazódott meg végkövetkeztetésként a székelyföldi nők közéleti műhelyének június 10-i kiadásán.
Előadásokkal ünnepelték a magyar feltalálók napját a Sepsi Teletárban tegnap Sepsiszentgyörgyön. Az itteni kiállításon a legtöbb olyan tárgy megtekinthető, melyet magyar ember talált fel vagy járult hozzá a feltalálásához.
Múlt vasárnap riasztották a sepsiszentgyörgyi rendőröket a 112-es segélyhívó számon, hogy két ismeretlen személy bántalmazott két férfit egy benzinkúton.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.