Hálából az idősekért – Szent Erzsébet-gyűjtés
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga

A Bálványos Intézet 2021 tavaszán tájékoztató kampányba kezdett a magyar nyelvhasználat népszerűsítése és tudatosítása érdekében. Az intézet egy újabb tájékoztató videót tett közzé, am...

A sepsiszentgyörgyi 22. számú Cireșoaia hegyivadász zászlóalj október 3-14. között részt vesz a SARMIS-OLT 22 elnevezésű terepgyakorlaton a Négyfalu melletti Grohotiș lőtéren. A hatóságok felhívják a figyelmet, hogy október 1-jétől, kezdődően páncélozott járművek és katonai autók fognak áthaladni Kovászna és Brassó megyén.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Színes, mozgalmas és társasági programok valósulnak meg Sepsiszentgyörgyön a Com’ON Sepsi ifjúsági részvételi program negyedik kiadásában.
Kedden este 11 óra körül értesítették a kovásznai rendőrség munkatársait, hogy az 59 éves Kertész Lajos zágoni otthonából egy közeli esztenára távozott, és nem tért onnan haza.