Szexuális zaklatást „találtak” egy karácsonyi dalban
Egy amerikai rádió levette műsoráról a Baby It’s Cold Outside című karácsonyi dalt, 74 évvel a szám megjelenése után ugyanis szexuális zaklatást „találtak” benne.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egy amerikai rádió levette műsoráról a Baby It’s Cold Outside című karácsonyi dalt, 74 évvel a szám megjelenése után ugyanis szexuális zaklatást „találtak” benne.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Szombaton a sepsiszentgyörgyi Szimplában koncertezett erdélyi turnéja keretében a budapesti Anna and the Barbies.
A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház december 1-jén vitte színre a Nem éppen 1918 című előadást, melyben Cristian Ban rendező és Székely Csaba drámaíró az 1918-as nagy egyesülés centenáriumát idézte meg. Az előadásról a bemutató előtt Anna Maria Popa színházigazgatóval beszélgettünk, a bemutatót megelőző nacionalista hisztiről tegnapi lapszámunkban olvashattak.
Megérintő és elgondolkodtató slam poetryvel hívta fel a figyelmet a családon belüli erőszak következményeire a Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont. A kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban zajlott vasárnap esti Betonpárnák nevet viselő előadás az RMDSZ Nőszervezete által megvalósított Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom (NEEEM) része.
Bemutatták A Dal 2019 mezőnyébe jutott 30 produkciót és az előadókat hétfőn a budapesti Akvárium Klubban. Az indulók között több erdélyi magyar előadót is találunk.
A gyerekek számára is izgalmas a karácsony előtti várakozás ideje, hiszen minden nap kinyithatnak egy kis ablakot az adventi naptáron, amely finomságokat – néhol kisebb játékokat – rejt magában.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A Föld legnagyobb területű országát ismerhette meg a közönség szerdán, a Vigadó Művelődési Ház dísztermében.
„A világ bármelyik színpadán ott lenne a helyetek!” – hangzott el szombat este az X-Faktorban a USNK fellépése után.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Sepsiszentgyörgyön az óriási adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdődik a karácsonyra való felkészülés és várakozás időszaka
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
December 1-jén, szombaton 18 órakor az Árkosi Kulturális Központban (Bástya-ház) Élő történeteink címmel tart playback színházi előadást a sepsiszentgyörgyi Panta Rhei Egyesület.
A 11. Székely Határőr huszárezred egykori székhelyén, azaz a Lábas Házban nyílt meg hétfő délután a Balassi Intézet szentgyörgyi fiókintézetének szervezésében a Női lovasöltözet és viselettörténeti kamarakiállítás
Kovács Levente A nimfa mosolya című regényét hétfőn mutatták be a sepsiszentgyörgyi Tein teaházban
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
November 30-án, pénteken 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Sugás vendéglő különtermében Borbély Zsolt Attila politológus, közíró mutatja be Borbély Imre Magyar nemzetépítés című könyvét, valamint a Kárpátia Stúdió gondozásában megjelent, Őr és Úr című emlékkötetet.
Eötvös Rémusszal, a Fölszállott a Páva tehetségkutató korábbi különdíjas énekesével beszélgettünk a megmérettetés fontosságáról, az őrkői gondokról, a cigányság felvállalásáról és sok másról.
Vetró András Temesváron született, Kolozsváron diplomázott, majd Kézdivásárhelyen telepedett le, ahol a mai napig alkot.
Az elmúlt héten a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, illetve az ugyancsak Baróton működő Erdővidék Múzeumának közös szervezésében 26. alkalommal tartottak közművelődési napokat Erdővidéken.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Folytatódik a NoiMi nevű projekt, amely a nyáron indult, célja pedig a román és magyar gyerekek közötti kapcsolatok, kommunikáció erősítése.
Több mint 800 gyermek részesül az Első könyv-programban Kovászna megyében a következő hetekben. A projekt célja, hogy minden gyerekhez eljusson a mese, és megszerettesse vele az olvasá...
„Kissé rendhagyó ez a kiállítás az EMÜK-ben, a kortárs művészetnek helyet adó intézményben ez a második kivétel”.
Az X-Faktor szombat esti, második élő show-jában is kirobbanó sikert aratott az USNK.
Felháborítónak tartja Dan Tanasă „hivatásos” feljelentő, hogy a sepsiszentgyörgyi román színház Székely Csaba drámaíró szövege alapján készült komédiát mutat be december elsején, a centenárium évében.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Számos érdeklődő jelenlétében zajlott le tegnap a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen a Háromszéki EKE és a Székelyek a magasban sí és hegymászóiskola által szervezett találkozó.
Rúzsa Magdi Egyszer című daláról készített sikeres paródia-videoklipet a kézdivásárhelyi fiúk alkotta a Pittyes2es-ből és Gyufából álló humor-trió.
Sepsiszentgyörgy, bár lényegében kis város, mégis sok zenei tehetségnek ad otthont. Az énekesek közül sokan Szilágyi Zsolt-Herbert diákjai, aki a Művészeti és Népiskola keretében számos országos és nemzetközi versenyre készített fel diákokat. Zöldi Larával huzamosabb ideje dolgoznak együtt.
A Kárpát-medencei Magyarok Baráti Társaságának 21. versmondó versenyén vettek részt szombaton a kézdivásárhelyi Szeretetiskola és a Petőfi Sándor Gimnázium tanulói. A gyerekek egy első és két második díjjal tértek haza.
Vidékünkön javában tartanak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület (GMKE), valamint Erdővidék Múzeuma által szervezett Erdővidéki Közművelődési Napok programjai, s az eseménysorozat legfelemelőbb pillanata az Erdővidék Kultúrájáért díj átadása.
A 61. része a Székely haza sorozatunknak
Hétfőn a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban Örvendjen az egész világ! mottóval megnyitották a jövő év január 6-ig látogatható Kodály-emlékkiállítást.
A színjátszás, a drámajáték, az iskolai drámapedagógiai munka iránt érdeklődő pedagógusok, csoportvezetők, ifjúsági munkások és közművelődési szakemberek számára hatodik éve szervez képzést az Osonó Színházműhely és a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola.
Hittel telített, nemes érzelmeket hordozó mondatokat fogalmazott meg dr. Reisinger János magyarországi irodalomtörténész a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban elhangzott, Rembrandt ószövetségi feldolgozásai című előadásán.
Fényképeket keresett Szabó Magda hagyatékában könyveinek szerkesztője, amikor egy dossziéban két jegyzetfüzetet talált. A két füzet egy kisregényt rejt, ami átírja, amit eddig az életműről tudtunk.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Az elmúlt héten Balázsi Ágnes, a Sapientia Egyetem Kolozsváron dolgozó oktató-kutatója Az erdővidékiek kapcsolata a természettel 100 éve és ma címmel tartott előadást Erdővidék Múzeumának Kalendárium előadássorozata keretében.
Székely és magyar népviseletbe öltözött diákok töltötték meg szombat reggel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termét, amely ezúttal szűknek bizonyult a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszára érkezettek befogadására.
Megjelent a 2019-es Székely Kalendárium – Székelyföld kincsestára. Az igényes kivitelezésű, 336 oldalas kiadás több mint hatvan eredeti ételreceptet tartalmaz, és a megannyi gasztronómiai érdekesség mellett a székelyföldi éttermeket is rangsorolja. Az alábbiakban az előszót, a tartalomjegyzéket és a kötetben található ételreceptek jegyzékét közöljük kedvcsináló gyanánt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Az árapataki és erősdi rendezvények után is zsúfolásig megtelt a terem szombaton az érdeklődőkkel Hidvégen, az ötödik Székföldi Magyar Napok zárórendezvényén.
A Lakiteleki Filmszemlén a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. különdíját kapta a Székelyföldi Legendárium csapata. A filmesek Szent Lászlóról szóló alkotásukkal neveztek be.
Vasárnap délben a szárazajtai református templomban ünnepi istentisztelet keretében korhű eszközökkel újranyomtatott Vizsolyi Bibliát adtak át a helyi református egyházközségnek.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Csikorgó hidegben szoboravató ünnepséget tartottak Bereckben, ahol rendhagyó módon egy magántelken, a Gábor Áron szülőháza helyén álló emléktáblás ingatlan előtt leplezték le az ágyúöntő – a településen immáron második – szobrát.
Eseménydús hétvégét tudhat maga mögött a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete.
A Maros Mezőségi Művésztelep alkotótáboraiban készült munkákból nyílt kiállítás pénteken a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A tárlat december közepéig látogatható.