Vitéz Vesztergám Miklós Kézdivásárhelyen
A Szent Korona történetét ismerhette meg a közönség szombaton a Gyűjtemények Házában. Vitéz Vesztergám Miklós előadása után tárogatóművészként is bemutatkozott.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Szent Korona történetét ismerhette meg a közönség szombaton a Gyűjtemények Házában. Vitéz Vesztergám Miklós előadása után tárogatóművészként is bemutatkozott.
A két kolozsvári fiatal alkotta USNK rap formáció továbbjutott a magyarországi X-Faktor tehetségkutató műsor következő fordulójába.
MŰVÉSZ MOZI * Ma: 16.15 Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (am.–an. fantasy, 134 p.); 17.00 Johnny English újra lecsap (fr.–am.–an. vígj., 88 p., magy. szink.); 18.45 A bűnös (d...
Idén november 19–24. között szervezik meg, immár 26. alkalommal az Erdővidéki Közművelődési Napokat.
A megyeháza a megye kulturális intézményeivel karöltve Háromszék nem alkuszik! című programsorozattal emlékezik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára.
2018. november 18-án, vasárnap, 16,30 órakor a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban kerül sor az Ajándék című kisjátékfilm bemutatójára.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége idén november 17-én tartja a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az elmúlt hétvégén egy székely–udmurt házaspár, a 2013 óta Bikfalván élő Demeter Miklós és felesége, Demeter-Petrova Anasztázia, valamint gyermekeik, Gyöngyi és Kata voltak a baróti múzeum vendégei.
Budapesti premierje után Sepsiszentgyörgyön mutatják be a Wa_ll című táncelőadást, amely az M Studio és a Frenák Pál Társulat legújabb közös alkotása.
MŰVÉSZ MOZI Ma: 16.00 Ami nem öl meg (ang.–ném.–am. bűnügyi dráma, 117 p.); 17.00 Libabőr 2: Hullajó Halloween (am.–au. kalandfilm, 90 p.); 18.15 Csillag születik (am. zenés filmdráma,...
Lőrinczi Dénes, a szentgyörgyi Váradi József-iskola és a Székely Mikó Kollégium történelemtanára életének egyik nagy kalandjaként és nagy szerencseként könyveli el az I. világháborús képeslapgyűjteménynek a megszerzését.
Izland jellegzetességeit, tájait és szokásait ismerhette meg a kézdivásárhelyi közönség Zsigmond Enikő geológus beszámolója révén hétfőn a Vigadó galériájában.
Szemet gyönyörködtető, lelket simogató, nemzeti öntudatot erősítő ünnepi forgataggá nemesedett szombaton, a Sepsiszentgyörgyön immár 30. alkalommal megtartott népzene- és néptánctalálkozó..
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 1998-tól, névadója halálának évfordulóján évente megemlékezést szervez Déva várában.
MŰVÉSZ MOZI Ma: 17.00 Elliot, a legkisebb rénszarvas (kan. animációs kaland, 89 p., r. sz.); 17.00 Johnny English újra lecsap (fr.–am.–ang. vígjáték, 88 p.); 18.45 A Hunter killer-küld...
Vasárnap többen Lemhényben rótták le tiszteletüket azon ismert és névtelen hősök emléke előtt, akik életüket adták a szabadságért és a hazáért.
Egyszerű, természet, szimmetria, ciklikusság, közösség, család, születés, halál, lélek, szív, szakrális, hagyomány, fizikai munka – nagy nyomatékkal bíró szavak Madaras Péter szobrászművész világképében és ars poeticájában.
Egyenes ágon bejutott a magyarországi X-Faktor jövő hétvégén kezdődő élő show-jába, a legjobb 12 versenyző közé a két kolozsvári fiatal által alapított USNK nevű rap együttes.
Benedek Elek önéletrajzi művében, arányait tekintve terjedelmes részt fordított az 1918–19-es időszak, a magyarországi kalandor- és rémuralom elbeszélésének.
KIÁLLÍTÁS Ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban Képeslapok a Nagy Háborúból – Propaganda, udvarlás, ünnepek címmel nyílik képeslap-kiállítás. Ugyanakkor az első világhá...
Nemesis portrait címmel nyitott szombaton fotókiállítást a sepsiszentgyörgyi Szimplában az Osonó Színházműhely.
Jó ötletnek bizonyult a Sepsiszentgyörgyön évente megrendezendő népzene- és néptánctalálkozó helyszínének a megváltoztatása.
November 16-án, pénteken 20 órától a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében az igényes rockzene kedvelői a Pink Floyd magyarul című produkciót láthatják.
MŰVÉSZ MOZI Péntek 16.30 Apróláb; 16.30 A bűnös; 18.15 Csillag születik; 18.15 Az első ember; 20.45 Ami nem öl meg; 21.00 Az elsőnél leszállunk. Szombat 11.00 A repülő szőnyeg; 11.00 ...
Sepsiszentgyörgyön is megemlékeztek múlt héten a bukaresti Colectiv-klubban 2015-ben pusztító tűzvész áldozataira.
Dr. Kása Zoltán, a Sapientia EMTE matematika-informatika tanszékének professzora november 6-án a számítógépről, Wikipédiáról és Facebookról tartott kurzust az Ezüst Akadémia hallgatóinak.
Az 1972-ben felépült Bodok Szálló és az előtte levő tér kialakításának ára a Kossuth Lajos utca keleti sorában levő két háznak a lebontása volt.
A köpenyegforgatók – miután ölükbe hullott Erdély, mely országrészt megbecsülni sem tudják – helynévadási nehézségekbe botlottak, különösképpen Székelyföldön.
MŰVÉSZ MOZI Csütörtök: 16.30 Venom; 17.00 Libabőr 2. Hullajó Halloween; 18.45 Lajkó – Cigány az űrben; 18.45 Lemonade – mézes hetek; 20.30 Bohém rapszódia; 21.00 A hunter killer ...
Nemrég Vargyas községből egy kisebb, 14 személyből álló delegáció utazott Veszprémbe, ahol részt vettek azon az ünnepségen, melyet a Kovászna és Veszprém megyéket összekötő, kulturális és gazdasági kapcsolat létrejöttének negyedévszázados évfordulója alkalmából szerveztek.
Az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete és a budapesti Hagyományok Háza – a közelgő advent szellemében – hat jótékonysági koncert gyűjtésének felajánlásával gondol az idős, beteg zenészekre.
Felméri Péter megnyerte az Erdélyi Humorfesztivált, tagja lett a Dumaszínháznak, és évek óta jelen van a kereskedelmi csatornák humorműsoraiban – november 13-án pedig ismét Sepsiszentgyörgyön látható, a Szomszédnéni humortársulattal karöltve.
MŰVÉSZ MOZI Szerda 16.30 22 mérföld; 16.30 Egyedül az esküvőmön; 18.15 Csillag születik; 18.45 Lerd – Egy teljes ember; 20.45 Bohém rapszódia; 21.00 A hunter killer küldetés. SZÍNHÁZ *...
A Kisbakancsosok túracsoport, melyet Gáspár László Zsolt EKE-tag alapított, amikor ő maga is apa lett, hetedik éves, nő, mint a kelt tészta. A havi túraalkalmakon nem ritka a 100-150 fős létszám, ennek ellenére a jó szervezésnek és az önkéntes segítőknek köszönhetően még sosem adódott semmilyen komolyabb galiba.
MŰVÉSZ MOZI Kedd: 16.30 Johnny English újra lecsap; 17.00 Libabőr 2. Hullajó Halloween; 18.30 Venomorror; 18.45 A hunter killer küldetés; 20.45 22 mérföld; 21.00 Bolti tolvajok. SZÍNHÁ...
Idén immár 30. alkalommal rendeznek népzene- és néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény fő programsorának a Sepsi Aréna ad otthont.
A Beacon Unitárius Univerzalista Egyházközség (Summit, Amerikai Egyesült Államok) 25 éve a Baróti Unitárius Egyházközség testvérgyülekezete.
Szomorúság, bánat és fájdalom lengte be vasárnap az egykori földvári fogolytábor utolsó tömegsírja fölött kialakított kegyeleti helyet, ahová a Barcaságról és Háromszékről érkeztek zarándokok.
Egy modernkori népbetegséggel, a kiégéssel (burnout) foglalkozik Dr. Antalka Ágota új könyve. A sepsiszentgyörgyi pszichopedagógus Lettországban (Riga) és Németországban (Berlin) megjelent könyvei után a hazai piacon is bemutatkozik.
KAMARAZENE Ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Bástya-házban kamarazene-estet tartanak. Zenél: Bordos Kinga zongorán, Molnár Tibor hegedűn és Kostyák Előd csellón. SZÍNHÁZ November 6-án...
Turnéra indul mától az Osonó Színházműhely és az Andrei Mureșanu Színház koprodukciója, a Bányavakság.
SZÍNHÁZ * A Tamási Áron Színház ma 19 órától az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadást játssza a nagyteremben. Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján ír...
Szerda este meghitt, családias hangulatú ünnepség keretében leplezték le és koszorúzták meg azt a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) által a sepsiszentgyörgyi közös temetőben állított kopjafát, amely két, a haza szolgálatában elesett fiatalember, Bán József őrvezető és Székely Zsigmond honvéd emlékét hivatott megőrizni.
SZÍNHÁZ * A Tamási Áron Színház november 2-án, pénteken 19 órától az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadást játssza a nagyteremben. * November 2-án, pénteken 19...
A Háromszék Táncegyüttes és Lajtha László Alapítvány szervezésében november 9–10-én immár 30. alkalommal kerül sor Sepsiszentgyörgyön a népzene- és néptánctalálkozóra. A Deák Gyula Lev...
Jubileumi, huszadik kiadásához érkezett a Székelyföldi Geológusok Találkozója (SZGT), mely a szombati, a Székely Nemzeti Múzeumban megtartott, Székelyföld földtani kutatását taglaló értekezleten csúcsosodott ki.
A Duna Televízióban október 26-án indult a Fölszállott a páva, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójának hatodik évadja, amelyben ismét láthatjuk Borbáth Szilvesztert.
KOPJAFAAVATÁS A MERT Egyesület szervezésében a sepsiszentgyörgyi közös temetőben ma 17 órától kopjafát avatnak Bán József őrvezető sírjánál. Beszédet mond József Álmos történész. Részt...
Dr. Szőcs Géza Hang-sorozatának újabb kötetét mutatták be hétfőn a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. Az Emlékfoszlányok hangja című mű a szerző gazdag életművét és családi életének fontosabb mozzanatait mutatja be a tőle megszokott sajátos humorral, finom iróniával. A kötet a Szőcs házaspár ötvenedik házassági évfordulója kapcsán jelent meg.