Vigyázzatok!
Vigyázzatok a templomokra, Templomkertek sírkövére, Múltunkat óvó kopjafákra, Csontjaink-őrző sírhantokra! Figyelmeztet az Értelem. Legyen tanyák örökhazája, Vagy történelmünk H...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Vigyázzatok a templomokra, Templomkertek sírkövére, Múltunkat óvó kopjafákra, Csontjaink-őrző sírhantokra! Figyelmeztet az Értelem. Legyen tanyák örökhazája, Vagy történelmünk H...
„Az ember egyre vénül, verset ír, tanít.” (Radnóti Miklós) Itt megpihenhet vágyaink raja, pihen az út, elnyúlva s vetkőzik, porhintázik boldogan az ágon, de alant mérges az őszi...
Alig virradt, s már kikelt az ágyból, papucsai után kotorászott a szoba sötétjében, majd kiment vizelni a tyúkól mellé. Kémlőn fürkészte az eget, esőfelhők után kutakodott, de azokat n...
Készülődtem lélekben a konfirmálásra. Biztos voltam, rég nem hallott hangok rezdülnek meg, rég nem látott képek ugranak be látómezőmbe. Jól esett visszautazni fiatalságomba. A lelkész ...
Órákon át lapoztam meg olvastam a könyvét, szinte mindent tudtam a szerzőről. Mégis többször is föl-fölrebbent bennem a szánalom: szegény Lajos. Két évvel halála után megjelent könyve ...
(…) Jóformán észre sem veszi, mikor érkezik meg a Gyűrött Traktorba, ahogyan mindenki nevezi azt, bár a bejárata előtt két magas akáckaróra rögzített cégtáblán csupán annyit ír: „Cafe-...
BORVACSORA Péntek 20 órakor ismét borvacsora a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban. A különféle borvidékek büszkeségeit a sepsiszentgyörgyi születésű, Kanadában élő Szabó Zoltán világhírű ...
Ma és holnap Lantos Mihály magyarországi tanulásmódszertan-oktató tart kurzust a diákoknak Lépéselőny címmel a kovásznai Városi Művelődési Házban, a kovásznai Lyukaskő Egyesület meghívására.
Október 6-án, pénteken 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermébe várják a zenekedvelő közönséget, az Eli 50 című születésnapi koncertre.
Amint arról már beszámoltunk, szeptember 22–23-án színvonalas eseménysorozatnak adott otthont Sepsiszentgyörgy belvárosi és Bikfalva református temploma. A reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvényen számos előadás elhangzott, amelyek tartalmát ismertetni szeretnénk olvasóinkkal.
Bori volt az osztály legszerencsétlenebb lánya. Mármint nem a megszokott pápaszemes, kapafogas, kétfeléfonottcopfos Harisnyás Pippi értelemben szerencsétlen, hanem tornaórán. Bori szám...
BORVACSORA Péntek 20 órakor ismét borvacsora a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban. A különféle borvidékek büszkeségeit a sepsiszentgyörgyi születésű, Kanadában élő Szabó Zoltán világhírű ...
Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV), valamint a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-ipari Egységek Szövetsége (SVESZ) október 27–29. között szervezi meg Sepsiszentgyörgy főterén a XV. Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivált.
Feltehetően jót tesznek a nemzeti önérzetnek éppúgy, mint a közösségi életnek, de a felekezeti összetartozásnak is azok a felemelő pillanatok, amelyekben vasárnap volt része a Sepsimagyarósról elszármazott, most hazalátogató falubelieknek és a helyieknek egyaránt.
Vasárnap 100 éves lelkészét, Dimény Andrást köszöntötte Vargyas közössége. Ilkei Árpád jelenlegi lelkész szerint nem volt még Vargyason olyan alkalom, hogy a papi székben ilyen idős lelkész ült volna.
Az idei Őszi Sokadalom kiemelkedő zenei produkciói közé sorolható az 1984-ben alakult magyarországi Makám két koncertje. A világzenét játszó magyarországi formáció előbb a Borudvar fel...
TORTOMA Ma 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében Az én Hargitám címmel Zsigmond Enikő geológus, turisztikai szakíró (Csíkszereda) tart vetítéssel egybekötött előadást a H...
Miután a Magyar Olvasótársaság 2005-ben a magyar népmese napjává nyilvánította szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, azóta ezen a napon Kisbaconban minden alkalommal összegyűlnek az erdővidéki és a távolabbról érkező gyermekek, hogy együtt barangoljanak, cimboráljanak egyet a mesék, a varázslatok csodálatos birodalmában.
Szombaton a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Csoma Gergely fotó- és szobrászművész, a moldvai csángómagyarság kutatója mutatta be Megkötött idő – Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából című könyvét.
TORTOMA Október 3-án, kedden 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében Az én Hargitám címmel Zsigmond Enikő geológus, turisztikai szakíró (Csíkszereda) tart vetítéssel egybek...
A Szent Mihály főangyal tiszteletére rendezett, egyben a lemhényi Bem József Általános Iskola tanévnyitójaként is szolgáló szentmise főcelebránsa az idén ötvenéves papi szolgálatát ünneplő Csató Béla plébános, szónoka Csala László esperes, csíkmenasági plébános volt.
Egyre több résztvevővel, egyre több országból, egyre magasabb színvonalon zajlik a versengés a természetfotósok között, hogy a Transnatura pályázaton valamilyen dobogós helyet megkapjanak. Pénteken kiállításmegnyitón vettünk részt a sepsiszentgyörgyi vadászati múzeumban.
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban szerdán nyílt meg Deleanu Márta, Nagy Anna Mária, Labancz Ágnes és Suba László tordai képzőművészek Színek és formák című kiállítása.
A kisbaconi Bodvaj Egyesület – együttműködésben a Kovászna Megyei Művelődési Központtal – szeptember 30-án (szombaton), Benedek Elek születésének 158. évfordulóján emlékünnepséget szer...
* Október 1-jén az angyalosi református templomban is az időseket ünnepelik 11 órától. A helybeli iskolások műsorral kedveskednek az öregeknek, majd az egyház részéről kis ajándékot is...
Hosszabb szünet után a hétvégén Vargyason ismét faluünnepet tartanak. Az ünnepi hétvége nyitó rendezvényére ma, szeptember 29-én este 7 órától az unitárius templomban kerül sor, ahol Pap Attila székelyudvarhelyi orgonaművész Bach- és Vivaldi-műveket ad elő.
Turnéra indult az Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi társulat szeptember 24–29. között erdélyi, partiumi és bánsági iskolákban mutatja be az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadását.
MŰVÉSZ MOZI Pénteken 16 órakor A mogyoró-meló 2. (kan.-am.-dél-kor. családi animációs film); 16.15 A Lego Ninjago film (am.-dán családi animációs film); 18 órakor Kingsman: Az Aranykör...
Koncertek, néptánc-előadások, gyerekfoglalkozások, Édes ízek sétánya, rekordkísérlet keretezi az Év székelyföldi kürtőskalácsa versenyt, amely a Kürtőskalács fesztivál gerincét képezi. Szeptember 29-e és október 1-je között Sepsiszentgyörgy főterén tartják az első Kürtőskalács fesztivált.
Szeptember 29-én, pénteken 17 órakor tartják a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja tanévnyitóját.
A honismereti túrasorozat kilencvenedik kirándulása szeptember 30-án és október 1-jén, szombaton és vasárnap zajlik. Úti cél: Nagyhagymás hegység – Egyeskő menedékház. Túravezető: Demeter Zoltán.
Új lendülettel és megvalósításra váró tervek tömkelegével nyitja meg kapuit a kézdivásárhelyi KreaKids Stúdió szeptember 29-én, pénteken 18 órától, és szeretettel visszavárja a régi, kíváncsian üdvözli a leendő kreásokat, ahogyan a magániskola tanulóit nevezik. Design, divattervezés és rajz szakokra lehet jelentkezni 4-től 18 éves korig.
TÁNCELŐADÁS A Háromszék Táncegyüttes új produkciója, A Csillagösvény népe a Háromszék Táncstúdióban látható szeptember ma 19 órától. Jegyek a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodá...
Nem csak szemgyönyörködtető, hanem egyúttal nemzettudat-erősítő előadást tekinthettünk meg hétfő este a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban. A közönség pedig szűnni nem akaró tapssal méltányolta, illetve köszönte meg a különleges élményt, melyben részesült.
Lezárult a jelentkezés a III. Székelyföldi Fotóbiennáléra. A második kiadásához képest a pályázók száma a kétszeresére nőtt: 17 országból összesen 283 személy 1516 pályaművet küldött be. A zsűrinek nem lesz könnyű dolga, ugyanis a 100 legjobb fényképet kell kiválasztania.
A kézdivásárhelyi Ego Sum együttest a helyi közönség legutóbb az Őszi Sokadalom nagyszínpadán láthatta. A jó hangulatú koncert után az alternatív rockzenekar tagjaival többek között új dalokról, tagcseréről és fesztiválfellépésekről beszélgettünk.
KIÁLLÍTÁS A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban ma 18 órától megnyitják a tordai képzőművészek Színek és formák című kiállítását. Kiállítók: Deleanu Márta festőművész é...
Pénteken a kovásznai művelődési ház kiállítótermében nyitották meg Török Gáspár marosvásárhelyi fotóművész egyéni tárlatát. Az alkotó témái között szinte mindig jelen van az ember, de láthatunk tájképeket is tőle.
Szombaton a színházé volt a főszerep Kovásznán, ugyanis a Kőrösi Csoma Sándor Líceum szervezésben, partnerségben a városi művelődési házzal, illetve a helyi önkormányzat támogatásával a művelődési központban megtartották a 6. Juventus színházi fesztivált.
„Szívesen jövök a Székelyföldre, mert itt még kitapintható és érzékelhető az ősi szellem, mely mindnyájunkat megerősít” – jelentette ki Cey-Bert Róbert Gyula magyarországi forradalmár, szabadságharcos, közgazdász, gasztronómus és író vasárnap Sepsiszentgyörgyön.
SZÍNHÁZ A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kamaratermében ma 19 órától Pintér Béla: Kaisers TV, Ungarn (rendező: Porogi Dorka). TÁNC A Háromszék Táncegyüttes ma, holnap és holnapu...
Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton egy közösségi oldalon tudatta: arról biztosította Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy Románia megoldja a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetét.
Újabb rangos képzőművész munkáit fogadhatta falain a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban nemrég avatott emeleti díszterem: Soó-Zöld Margit festő-grafikus kiállítása nyílt meg csütörtökön, számos érdeklődő és tisztelő jelenlétében.
Régi Illés- és LGT-slágerek fogadták Baróton, Erdővidék Múzeumában a marosvásárhelyi rádió bicikliző csapatát, akik immár tizenhetedik alkalommal szánták rá magukat arra, hogy előbújjanak a „dobozból”, vagyis, hogy a rádió adáskörzetében tett kerékpáros körtúrájuk során megmutassák arcukat is a hallgatóknak, és hogy felfedezzék ők is, mi mindent rejt a táj, melynek lakóihoz naponta szólnak.
Jelképes értékkel bír, és a pozitív üzenet erejével próbált hatni a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület csütörtök esti rendezvénye, amelyet a béke világnapjához kapcsolódóan ebben az évben is megszerveztek.
ELŐADÁS Ma 18 órától Kovásznán, a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében, a Fábián Ernő Népfőiskola és a Kovásznai Városi Művelődési Ház szervezésében Bácsfainé dr. Hévizi Józsa t...
Falunap Felsőrákoson Az utóbbi években a felsőrákosi falunapot a szeptember végi őszi hálaadás ünnepéhez kapcsolják. Az ünnepség szombaton, a falu focipályáján zajlik, ahol reggel 8 ór...
Domokos Géza halálának 10. évfordulója alkalmából Egy értékrend életképessége címmel tartottak szerdán kerekasztal-beszélgetést a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében. Ennek résztvevői elsősorban a könyvkiadás jelenlegi helyzetével és jövőjével, az értelmiségiek közéleti szerepvállalásával, valamint a magyar–román kulturális párbeszéddel kapcsolatban nyilvánítottak véleményt.
KIÁLLÍTÁS * Ma 18 órától Kézdivásárhelyen, a Vigadó dísztermében megnyitják Soó-Zöld Margit festő-grafikus kiállítását. A tárlatot Vetró András szobrászművész méltatja. Közreműködnek: ...
Ma, csütörtökön 19 órától kilencedik alkalommal ünnepli meg a béke nemzetközi világnapját a kézdivásárhelyi Sportcsarnok előtti téren a Zöld Nap Egyesület, 22-én, pénteken pedig a helyi sportirodával együtt újra kerékpáros felvonulást szervez az európai autómentes nap alkalmával.