Az év első tárlata
Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Czell Kálmán gyűjtő Tányérsapkák világa című egyéni kiállítása.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Czell Kálmán gyűjtő Tányérsapkák világa című egyéni kiállítása.
Két hónapos készülődés előzte meg a Mohos-fotóklub nőtagjainak fotóiból Opus címmel nyílt, a nőnapnak szentelt tárlatot, melyet csütörtökön nyitottak meg a szentgyörgyi Köntés-galériában.
Tegnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyílt a március 15-e előtt tisztelgő ünnepi képzőművészeti kiállítás – ez a huszonnyolcadik kiadása.
MEGEMLÉKEZÉS Sepsiszentgyörgyön ma 10.30-kor kezdődik a székely szabadság napi megemlékezés a turulszobornál, beszédet tart Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, az egyházak nevében áldást...
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc közelgő évfordulójára tartogattuk ifj. Bertényi Iván történész előadásának felelevenítését, aki legutóbb Sepsiszentgyörgyön azt boncolgatta, hogy a forradalmat és szabadságharcot állati kegyetlenséggel megtorló II. Ferenc József császár 1867-ben miért nyújtott kezet és miért fogadta szövetségesévé az addig ellenséges gyarmatként kezelt Magyarországot.
MŰVÉSZ MOZI Ma 10-től Kaliforniai álom (rom. film, 126 p.); 16.30-tól Balerina (anim. film, 89 p., rom. szinkr.); 16.45-től Vigyázz, kész, szörf 2. (anim. film, 84 p., magy. szinkr.); ...
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tűntette ki Albert Ernő nyugalmazott tanárt, a Székely Mikó Kollégium egykori szeretett és nagy tiszteletnek örvendő igazgatóját, néprajzkutatót.
Vaszi Levente népdalénekes 2014-ben elnyerte a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor közönségdíját, azonban a siker meglovaglása helyett szülőfalujában, Kósteleken folytatta tanári pályáját és családot alapított. A rendkívül szerény férfival a jelenről és a tervekről beszélgettünk.
MŰVÉSZ MOZI Ma 17.45-től Balerina (családi animációs film, 89 p.); 18-tól John Wick 2 (am. akciófilm, 122 p.); 18-tól Tiszta szívvel(magy. akciófilm, 101 p.); 20.30-tól A lovasíjász. (...
Szombat este telt ház előtt mutatkozott be tavaszváró hangversenyével Komollón a sepsibükszádi Vallató Ifjúsági Fúvósegyesület. Itteni fellépésüket a karnagyuk, Veress István zenetanár származása indokolta, aki e falu szülötteként látta meg a napvilágot, a fúvószenével pedig a messze földön híres zenekaralapító és -vezető, néhai Kelemen Antal tanár úr jóvoltából került kapcsolatba.
Versek és dalok magyar költők műveiből címmel mutatott be zenés összeállítást hétfőn a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban Szabó Enikő, a Csíki Játékszín színművésze és az őt elkísérő zenészek.
Nem szokványos témával érkezett Barótra előadást tartani dr. Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusa. Demeter Zoltán művelődésszervező vendége ezúttal a székelyföldi temetőrendezési törekvésekről beszélt a Tortoma Önképzőkör február végi rendezvényén, a régi sírkövek megmentésének egy szemléletes példáját is bemutatva.
Erdővidék Múzeumának munkatársai felhívásban kérik azokat, akiknek az 1990 óta szervezett baróti ünnepségekről fénykép van a tulajdonukban, hogy küldjék el azokat az erdovidekmuzeuma@gmail.com e-mail-címre, vagy vigyék be az intézménybe személyesen, hogy segítségükkel felidézhetővé tegyék a korábbi évek megemlékezéseinek ünnepi pillanatait.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban pénteken lezajlott tudományos értekezlet záró mozzanataként került sor Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató Székelykapuk régen és ma című könyvének bemutatójára.
Karády Katalinnak (1910–1990), a méltatlanul elfelejtett, de egykor a közönség által imádott magyar filmcsillagnak, énekesnőnek és színésznőnek állít emléket a Magyarországon 2016-banű Ne kérdezd ki voltam cím alatt megjelent könyv, melyet Háromszéken nemrég mutattak be Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókja szervezésében.
MŰVÉSZ MOZI Ma 17.30-kor a 2017-es Oscar-díjra jelölt, rövid animációs filmek (Borrowed Time, Pearl, Piper, Blind Vaysha, Asteria, The Head Vanishes, Once Upon a Line, Pear Cider and C...
Pénteken a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban dr. Turóczi Ildikó tartott vetített képes előadást Női szerepek a törzsi Kamerunban címmel.
A szokványostól elütő tárlat megnyitójának lehettek tanúi mindazok, akik csütörtök este a Lábas Házba látogattak. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy egyazon mester szobrokkal és festményekkel is a nyilvánosság elé álljon, amint azt Sánta Csaba (1964) szovátai szobrász tette.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában, a 14. Vigadó Akadémia keretében mutatták be a kézdivásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő Baka Dorottya (P. T. Soredo) A sebész ágya című pszicho-thrillerét.
A Csíki Játékszín ma 19 órától a Gábor Áron-bérleteseknek, szombaton 19 órától a Toldi-bérleteseknek játssza a Tisztelt Ház című zenés vígjátékát a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében.
Február utolsó napján ismét telt ház volt Erdővidék Múzeumában: Nagy Adél köpeci tanítónő nemezből készült munkáinak kiállításmegnyitóján szűkősnek bizonyult a Kászoni Gáspár Terem, ugyanis az eseményt nem csak barótiak, de számos köpeci is megtisztelte jelenlétével.
Ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi TÁSZ nagytermében Bertolt Brecht A városok dzsungelében című darabja látható.
Ma 20 órától a sepsiszentgyörgyi Hostel Culture Pubban a táncház házigazdája a 2001-ben alakult Amenkha őrkői tánccsoport.
Hetven csapat, összesen 210 versenyző vesz részt március elején az ország legnagyobb akadémiai vitaversenyén, a Saint George City of Debate XI. kiadásán – jelentették be sajtóértekezletükön a szervezők.
A Guzsalyas Alapítvány, valamint a Gyermekek Palotája szervezésében húshagyókedden immár 21 alkalommal űzték el a telet Sepsiszentgyörgyön, és vele együtt minden rosszat, ami az elmúlt esztendő során megrontotta, illetve a következőben is megronthatja az életünket.
Nekünk, magyaroknak sincs külön istenünk, aki figyelmeztetne égi üzenetekkel a legfontosabbakra. Nem tagadás ez részemről, hanem hiányérzet, azt hiszem. Vagy pedig a figyelmeztetések semmibe vételének korát élnénk mi magunk?
Csütörtökön 11 órától a sepsiszentgyörgyi TÁSZ kamaratermében előadják Đorđe Lebović Az ezredik éjszaka című darabját. Rendező: Zakariás Zalán.
A sepsiszentgyörgyi mozi megnyitása miatt idén késik a filmklub beindítása, ám nem marad el – tájékoztatott Lázár-Prezsmer Endre, a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház művelődésszervezője, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke. Ugyancsak tőle érdeklődtünk az idei jazztáborról, múzeumkerti koncertekről.
Hétfőn zajlott a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében az alsó tagozatosok számára kiírt Vidám versek versmondó versenyének megyei szakasza.
Szebeni Zsuzsa színháztörténész személyében november óta új vezetője van a bukaresti Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának. A kolozsvári születésű igazgatónőt az ide vezető útról, küldetéstudatáról, elképzeléseiről, terveiről, és az intézmény már körvonalazódott programjáról kérdeztük.
Ma 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Bertolt Brecht A városok dzsungelében című darabját játssza a társulat.
Mint ismeretes, az egykori szentgyörgyi Művész mozi épületét felújították, és mostanra már két kulturális intézmény – színház és mozi – is helyet kapott benne. Az utóbbi működtetőit faggattuk a vetítések fogadtatásáról, illetve egy olvasói jelzést is tolmácsol.
Hétfőn az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében a kovásznai városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében Babits Mihály-emlékestre hívták az érdeklődőket. Boka László budapesti Babits-kutató tartott előadást Fekete madarak – Babits Mihály: líra és habitus címmel.
Csütörtökön este telt ház előtt mutatták be Albert Ildikó író, klinikai pszichológus Szókratész védőbeszéde című, általa szösszeneteknek nevezett, rövid írásokat tartalmazó könyvét. Aki pedig eljött, nem bánta meg, hiszen értékes ismeretekkel gazdagodott az életről és általában a minket körülvevő világról.
A Háromszék Táncegyüttes újra műsorra tűzi nagysikerű A banda című előadását Könczei Árpád rendezésében. A darabot új szereposztással február 28-án, kedden 19 órától mutatják be Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban.
Megtelt érdeklődőkkel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház csütörtök délután az Ezüst Akadémia előadássorozat első rendezvényét megelőző hivatalos megnyitón.
Kedden 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Bertolt Brecht A városok dzsungelében című darabját játssza a társulat.
Az ember és természet viszonyát a látványba sűrítve megmutatni, Székelyföld imázsát kicsit átformálni, hiszen az nemcsak a kapu előtt üldögélő néniből és a szénásszekerekből áll, természeti szépségei pedig számosak és kivételesek – ebben summázható az új társaságba szerveződött fotósok ars poeticája Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezetőjének megfogalmazásában.
Az Árkosi Kulturális Központ Bástya-házbeli kiállítótermében csütörtökön nyílt meg Laurenţiu Midvichi tulceai festőművész kiállítása. A szín-, forma- és gondolatvilágában számunkra talán szokatlan, de mindenképpen értékes alkotások egy hónapig láthatók.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház ma 18 órától mutatja be új, A három kismalac című bábjátékát a Kamarateremben. Az alkotók minden négy év feletti nézőjüknek nagy szeretettel ajánlják az előadást, melyet Nagy Lázár József rendezett.
Február 26-án, vasárnap 19 órai kezdettel a Tamási Áron Színház nagytermében mutatja be a szentgyörgyi társulat Bertolt Brecht A városok dzsungelében című darabját, melyet Porogi Dorka rendező vitt színre.
KÖNYVBEMUTATÓ * Ma 18 órától a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban Kis Emese Háromszéki emlékfák nyomában című könyvét dr. Ambrus Ágnes méltatja. * Ma 17 órától Albert Ildikó csíkszereda...
Az M Studio Mozgásszínház kedden este mutatta be Jóemberek című legújabb előadását, mely a rendező, Bezsán Noémi előzetes tájékoztatása szerint, valóban a mozgásra helyezte a hangsúlyt. Olyannyira, hogy ez a különben kitűnő fizikai erőnlétnek örvendő színészektől is többletmunkát és erőfeszítést követelt.
A Járjuk be Erdővidéket! honismereti túrasorozat 83. kirándulásának úti célja Szentegyháza, ahol a résztvevők a 25. Hargita Megyei Farsangbúcsúztató eseményeibe kapcsolódhatnak be. A túrát Lőrincz Sándor és Demeter Zoltán vezeti.
A baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár is bekapcsolódott kedden, február 21-én abba a nemzetközi felolvasó-maratonba, melyet a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár főszervezésében tartottak. Idén a száz éve született Szabó Magda műveiből hangzottak el részletek.
KÖNYVBEMUTATÓ * Holnap 18 órától a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban Kis Emese Háromszéki emlékfák nyomában című könyvét dr. Ambrus Ágnes, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott a...
Ritkán kezdi egy festő a pályáját nyugdíjas korában, még ritkábban olajfestményekkel, a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészeti Szövetség legújabb tagja azonban nem tétovázott, fiatalos kedvvel kezdett kísérletezésbe.
Gyimesi tanulmányúton vettek részt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaszakos diákjai. Az utazás célja a gyerekek magyarságtudatának erősítése. A Regisztrált Tehets...
Nem egyszerű feladat két homlokegyenest ellentétes műfajú – haikukötet és verses meseregény – könyvet egyazon rendezvényen ismertetni a közönséggel, ám Fekete Vince jól vette az akadályt hétfőn este a kézdivásárhelyi Vigadóban. Az anekdotákkal, irodalmi eszmefuttatásokkal tarkított könyvbemutató számos derűs percet is szerzett a hallgatóságnak, és nem csupán az utóbbi kiadvány kapcsán.
ELŐADÁS Ma 18 órától a Tein Teaházban dr. Salamon Rozália Veronika, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi docense tart előadást Sörfőzés kezdőknek címmel. SZÍNHÁZ Ma 19 órától...