Orgonakoncertek a Boldog Özséb-templomban
A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplomban három éve rendeznek orgonakoncerteket. A közelgő, tizenegyedik hangverseny előtt Gergely Gábor kántort kérdeztük a részletekről.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplomban három éve rendeznek orgonakoncerteket. A közelgő, tizenegyedik hangverseny előtt Gergely Gábor kántort kérdeztük a részletekről.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Október 21-23. között Sepsiszentgyörgyön tart vendégjátékot és szakmai workshopot a bukaresti Linotip társulat.
Kedden a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében mutatták be Fekete Vince költő legújabb, Halálgyakorlatok című kötetét.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Csernáton határában rögzítette idén nyáron a cserebogár után ugró kisrókát Moldován Zsolt kézdivásárhelyi fotográfus, akinek alkotása rangos elismerést kapott: elnyerte a Milvus természetfotó-versenyének nagydíját szeptember végén. Alább a díjnyertes fotó születéséről, a természetfotózásról és további terveiről is beszél.
A Petőfi Kulturális Ügynökség Írórezidencia Programja a magyarországi helyszínek mellett 2022. októberétől üdvözölheti soraiban Sepsiszentgyörgy városát, mint első határon túli rezidens állomást.
„Az pedig, hogy rövidprózát írok, nem döntés volt, hanem annak az írás során érzett finom, tapogatózó figyelemnek az eredménye, amikor még nem tudom, mit akarok” – vallja egy vele készített interjúban (Milanovich Domi, Dívány) Szvoren Edina (1974) József Attila-díjas magyarországi író, az idén 8. kiadását megért sepsiszentgyörgyi PulzArt Kortárs Művészeti Fesztivál irodalmi rendezvényeinek elsőként közönség elé lépett meghívottja.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Hat emlékmúzeum létrehozásáról vagy bővítéséről szóló támogatási szerződést írtak alá hétfőn. Ezek közé tartozik a kommunizmus rémtetteit bemutató sepsiszentgyörgyi múzeum is. A finanszírozás az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) valósul meg.
Könnyen szoktuk kimondani, hogy az ember a teremtés csodája. Különben maga az ókori drámaköltő, Szophoklész is úgy fogalmazott, hogy az embernél nincs semmi csodálatosabb, s éppen az e...
A hétvégén stílszerűen saját közegében, a moziban tartották meg a harmadik alkalommal meghirdetett Kaptár dokumentumfilm-szemle díjátadóját, amelyen Barta Ágnes és Kacsó Sándor Két keréken Erdővidéken című alkotása vitte el a pálmát.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az idén is megszervezi a fiatal rendezők miniévadát Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház – közölte vasárnap a teátrum.
Székely verbunk címmel csütörtökön legújabb kötetét mutatta be lapunk munkatársa, B. Kovács András, aki egy évtizede Kolozsvári András néven közli verseit, újságírói, riporteri munkásságát követően ugyanis az ifjúkori lírai énje elementáris erővel követelt kifejezési formát magának.
Pénteken nyitották meg a kovásznai Kádár László Képtárban a csernátoni V. Ika Alkotótábor tárlatát. A kiállítás november 13-ig látogatható.
Kopjafájának a megkoszorúzásával, ünnepi hangversennyel, a tevékenységét felidéző kiállítással és méltató beszédekkel emlékeztek László Attila (1933–2017) zenetanárra, Nagy István-díjas karnagyra halálának ötödik évfordulóján, október 15-én, szombaton a belvárosi református templomban Sepsiszentgyörgyön.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Lemondott a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum éléről Kolcsár József igazgató, aki közel 12 éve vezette a társulatot. A színművész a jövőben is színházközelben marad, hiszen a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja. Új igazgatót egyelőre nem neveztek ki, a későbbiekben döntenek arról, ki vezesse a társulatot.
Sepsiszentgyörgyön nyílt meg a Petőfi Kulturális Ügynökség Írórezidencia Programjának első határon túli rezidens állomása.
Október 14., 13.00 és 19.00 » nagyterem Vigadóart – Székelyföld Napok Némethy Zsuzsa és Bilibók Attila: Ki vagyok én? – verses produkció Belépés díjtalan. Október 17., 13.00 és 19.00 »...
Színes programmal készül az őszre a Vigadó Művelődési Ház: október 14. és november 17. között számos program közül lehet válogatni, zenés rendezvényektől a könyvbemutatókig, filmvetítéstől a különböző előadásokon át a kiállításokig. Egy biztos, mindenki megtalálhatja a programban a számára tetszőt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az én színházam. A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház első 30 évének képes története című hiánypótló munka után a szerző, Dancs Árpád újabb kötettel jelentkezett. Az én színházam 2. A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház képes története 1978–1989 között című kötetet október 19-én, szerdán 18 órától mutatják be a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Két díjjal érkezett haza a kovásznai Deák Gellért Gedeon a VII. Nemzeti VERSeny döntőjéről, amelyet az elmúlt hétvégén tartottak Budapesten, a Nemzeti Színházban. A fiú arra biztat, olvassunk verseket, hiszen a művészet egy olyan szegletét adják a világnak, amelyet a hétköznapokban nem tapasztalhatunk meg.
Lapunk munkatársa, B. Kovács András alias Kolozsvári András hetedik verseskötetét, a székely tematikájú válogatást mutatják be ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templom gyülekezeti termében.
Gyönyörű felvételekben és különleges történetekben lehetett része azoknak, akik részt vettek Szabó Tamás természetfotós múlt heti előadásán, amelyre a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban került sor. Az élménybeszámoló során szó esett sarki fényről, fjordokról, rénszarvasokról, de az egyik legészakibb norvég város és lakóinak hétköznapjaiba is betekintést nyerhettek a jelenlévők.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Diákszínház című színházpedagógiai programmal készült az idei évadra az Udvartér Teátrum. A magyar népmese napja alkalmából a Nagy Mózes Elméleti Líceumban és a Petőfi Sándor Gimnáziumban ismerkedhettek meg a gyermekek az új kezdeményezéssel, de nemsokára fellépnek a gelencei Jancsó Benedek Általános Iskolában is.
A tizenhat éves székelyszáldobosi Benkő Gabriella csodálatos dolognak tartja az írást, mert úgy véli, abban nem korlátozhatja senki és semmi, ott igazán szabadjára engedheti fantáziáját. És ezt meg is tette. Még csak tizennégy éves volt, amikor megírta élete első könyvét, a Szembájolók trilógia első részét, a Végből nyíló kezdet című regényt, mely nemrég jelent meg a baróti Tortoma kiadónál. A fiatal írót a könyvről, életéről és terveiről kérdeztük.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Huszonöt évvel ezelőtt, 1997 októberében kezdte meg pályafutását a Hargita megyében kiadott, de számos háromszéki vonatkozással bíró Székelyföld kulturális folyóirat, a 2022. októberi lapszám e jubileum jegyében fogant.
„Megtettem mindent, amit megtehettem?” – íme, az önmarcangoló kérdés, amelyre választ keresvén Gazda József művészeti író, alkotó, szociográfus, tanár és művelődésszervező ismét tollat ragadott, aminek eredményeként megszületett legújabb, Miért is éltem! A kor karmai között című könyve. A baróti Tortoma Könyvkiadó jóvoltából megjelent önéletrajzi vonatkozású kötetet a múlt héten mutatták be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.
Nagy Márton Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon és Farkas Ágnes Anna Játsszuk tovább című filmje osztozik idén a Filmgalopp fődíján, miután a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának zsűrije megosztva ítélte oda a két pályakezdőnek a verseny fődíját – közölték szombaton a szervezők.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Kultúrák közti kommunikáció a Kárpát-medencében nevet viselő nemzetközi projektben részt vevő nyolc iskola diákjai és tanárai találkoztak Sepsiszentgyörgyön az elmúlt napokban, csütörtökön pedig sajtótájékoztatón számoltak be a két évtizedes együttműködésről.
Az október 13–16. között zajló 8. pulzArt köztéri közösségi eseményei és interaktív installációi már a rendezvénysorozat kezdete előtt lendületbe hozták Sepsiszentgyörgyöt. Október 7-én, péntek estétől aszfaltfestéssel hangoltak, október 9-én pedig megérkezett Sepsiszentgyörgyre a Sugár János Időjárőr című projektjéhez tartozó lakókocsi.
Péntektől már jegyek válthatók a Depeche Mode jövő évi bukaresti koncertjére. A belépőket a bilete.emagic.ro oldalán, illetve iaBilet.ro és Entertix.ro hálózatán keresztül lehet beszerezni – közölték a szervezők.
Vasárnap este lesz látható a TV2 képernyőjén a Sztárban Sztár leszek! című zenés tehetségkutató harmadik évadának első élő adása, amelyben a kézdivásárhelyi Kaly Roland is versenyez. A 23 éves énekesnek a háromszéki közönség szavazataira is szüksége van a továbbjutáshoz.
Egy fiatal thaiföldi művész, a 24 éves Mettrai Ponchomporn Lábasházban megrendezett kiállításával vette kezdetét az idei, 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé eseménysorozata Szentgyörgyön.
Első alkalommal ítélték oda a Bodó Jenő és Mária nevét viselő BMB Alap pályázata nyerteseinek szánt ösztöndíjat csütörtökön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. Évente két ösztöndíjat osztanak ki a névadók emlékére, egyet a Mikóban, egyet pedig a Plugor Sándor Művészeti Líceumban.
Október 9-én, vasárnap a tizedik erdővidéki régizene-találkozót tartják az olaszteleki kastélyszállóban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Idén 11 éves a Sárga Csikó Díj. Az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett kitüntetést a Filmtett Egyesület évente adományozza. A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén átadott díj tisztelgés egy-egy kiváló erdélyi filmes szakember vagy művész tehetsége és elhivatottsága előtt. A díjat 2022-ben Hatházi András kapja.
A sepsiszentgyörgyi Lábasház Pincegalériájában kedden megnyílt Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész, Ami lehúz és ami fölemel című tárlata. A „talányos gondolatmenetre” valló alkotások mögött, a méltatójuk megfogalmazásában „megélt tapasztalat, hiteles kérdésfelvetés, képszerű és plasztikus élmények rejlenek”.
Szeptember 30-án, pénteken a Kónya Ádám Művelődési Ház felújított nagytermében ünnepélyesen megnyitották Szelényi Károly Magyar Örökség-díjas fotóművésznek, a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjának Magyar koronázási jelvények című kiállítását, amelynek anyagát az alkotó a Székely Nemzeti Múzeumnak (SZNM) adományozta.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az idei évad egyik kiemelt eseménye a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégjáték-sorozata lesz a megyeszékhelyen: október 6–8. között a Sardar Tagirovsky által rendezett nagy sikerű Raszputyin című előadást láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség.
Szombaton a Fortyogófürdőn rendezett X Balloon Festen adott fergeteges koncertet az idehaza újdonságnak számító indie folkot zászlajára tűző Mano&Gregor.