A mi Erdélyünk
Aki nem megy el, és nem nézi meg a Mini Erdély elnevezésű csodát, az el sem tudja képzelni, miért is Tündérkert még ma is az a táj, amelyet lakunk, s amelyet elődeink, bizonyára ránk gondolva, felépítettek.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Aki nem megy el, és nem nézi meg a Mini Erdély elnevezésű csodát, az el sem tudja képzelni, miért is Tündérkert még ma is az a táj, amelyet lakunk, s amelyet elődeink, bizonyára ránk gondolva, felépítettek.
Ez volt a negyedik ország-csúcsom, amit megmásztam, a román, magyar és osztrák legmagasabb pontok után. Bulgária legmagasabb hegye, a Musala, jelentése Allah Háza, ősi török eredetű név, ami azért is érdekes, mert a hegy Bulgáriában van és elsőként II. Philipposz makedón király jutott fel a csúcsra.
A Jurta Egyesület első ízben szervezi meg a már régen megálmodott Várfesztivált, augusztus 12–14. között Nagyajtán, a 15. században épült nagyajtai unitárius vártemplom udvarán, közölték Fekete Levente, a Jurta egyesület elnöke, unitárius lelkész, Fekete Hunor, a rendezvény főszervezője és Barothi Brigitta, a rendezvény szervezője.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Új album rögzítésén dolgozik a Selfish Murphy székelyes ír-kelta zenét játszó csapat, akik nemrég a szomszédos Hargita megyebeli fesztiválon bizonyítottak, a közeljövőben pedig Háromszéken is koncerteznek. Részletekről érdeklődtünk.
Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület szombaton és vasárnap negyedik alkalommal szervezte meg Nyujtódon a Háromszéki Lovasnapokat. A jó időnek hála rengetegen vettek részt az eseményen, volt díjugrató, gyorsasági lóverseny, munkalovak versenye, kaszkadőrshow és lovasparódia is. A rendezvényre több megyéből, de még Magyarországról is érkeztek résztvevők.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Elhunyt Olivia Newton-John angol-ausztrál énekes-színésznő, a nagy sikerű Grease (Pomádé) című musical sztárja hétfőn – közölte családja.
A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet – KVISZ ismét meghirdeti a nagy népszerűségnek örvendő irodalmi pályázatát Neked mi a kézdivásárhelyi történeted? címmel.
Szombat délután, az Erdővidéki Bányásznapok keretében, több kulturális eseményre is sor került a baróti művelődési ház kistermében.
Megáldották az 1750-ben faragott, esztelneki Madonna mintájára készített Szűzanya-szobor másolatát a felső-háromszéki településen. A vasárnap délelőtti ünnepen Urbán Erik ferences provinciális mutatott be szentmisét, majd a hívek a temetőbe vonultak, ahol szintén megáldották a felújított világháborús emlékművet.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Pénteken rendhagyó eseményre került sor az olaszteleki Daniel-kastély kertjének egyik szépen felújított épületében: az Erdővidék Kultúrájáért díjjal tüntették ki Benczédi Huba Lóránt nyugalmazott helybéli zenetanárt, és sok hálás szóval, szép énekkel köszönték meg tanítványai az értük tett fáradozást, odaadó munkát.
Szombaton este gálaműsorral ért véget a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány által kilencedik alkalommal megszervezett Zabolai Népzene és Néptánctábor. Az öt nap alatt a bonchidai román, ördöngösfüzesi és széki táncokat sajátíthattak el a résztvevők, de népdalokat is tanulhattak, hangszer oktatásban is részesülhettek.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Ma 19 órától a színház, költészet és zene egymásra hatásából létrejövő valódi kultúrcsemegére hívják az érdeklődőket. A Transylvanian Bú Boys együttes Jack Cole dalaiból című produkciója Kovács András Ferenc Jack Cole daloskönyve című kötetének megzenésítéséből jött létre, amelyet először 1997. decemberében láthatott, hallhatott a közönség.
Augusztus 8-án, hétfőn 20 órától a Rézeleje Fanfárosok folkkocsmává varázsolják a sepsiszentgyörgyi Szimplát.
Tusványoson, az Emlékezet, amnézia, történelem című panel keretében mutatták be A totalitarizmus emlékezete Európában nevet viselő, Gillian Purves szerkesztette könyv magyar nyelvű változatát. A több nyelven kiadott kötet az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja keretében együtt dolgozó intézmények és szervezetek közös elhatározásának a megvalósításaként látott nyomdafestéket. Európa 16 országából származó, a diktatúráknak ellenálló, ezért azokat megszenvedő személyek élettörténetét tartalmazza.
Csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart a kolozsvári Untold fesztivál, Európa egyik legjelentősebb könnyűzenei seregszemléje.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kedden kezdődött és vasárnapig tart a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány által kilencedik alkalommal megszervezett Zabolai Népzene és Néptánctábor. „A pandémia után újra, még nagyobb erővel csapunk a húrok közé, s a csizmádnak nem marad se sarka, se talpa…” – írják a program bevezetőjében a szervezők. A hét során bárki csatlakozhat, akár egy napra is.
Viszonylag rövid időszak, három esztendő lepergése alatt immár második alkalommal szervezett Erdővidéken riporttábort újságírók és médiafotósok számára a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE).
A jövőre huszadik alkalomhoz érkező rendezvény hagyományaihoz híven, idén is tudományos szemináriummal indult a fiatal néprajzkutatók egyhetes szakmai tábora. Az augusztus 2-án, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban megtartott Fiatal Néprajzkutatók XIX. Szemináriumán az előadók nem csak kutatásaikról beszéltek, hanem a néprajzos egyetemistákkal módszertani ismereteket is megosztottak.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kozma Attilát legtöbben az Open Stage zenekar Aranka, szeretlek! című videójából ismerik, holott ő valójában a Csíki Játékszín színpadán bemutatott jelentős szerepekben teljesedett ki. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület idei Kovács György-díjas színművészével többek között a szakma kihívásairól, írásról, gyereknevelésről beszélgettünk.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Augusztus 6–7-én, a Nyujtód és Ozsdola közötti mezei út mellett a helyi Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület ismét megrendezi a Háromszéki lovasnapokat.
Július harmadik hetében, immár hatodik alkalommal táboroztak együtt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának színjátszói. Ebben az évben a Diákszínpad volt a vendéglátó, a programokat a csoportvezetők, Molnár János és Molnár Julianna tanárok állították össze.
A szülőváros elöljárója által vezetett népes küldöttség és számos helyi érdeklődő jelenlétében nyílt kiállítás Incze Mózes baróti származású (1975) festőművész alkotásaiból péntek délután Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Zabolára utazik a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Szentimrei 100 nevet viselő kültéri kiállítása, mely tavaly jött létre a jeles néprajzkutató születésének 100. évfordulója alkalmából, és eddig csak Sepsiszentgyörgyön volt megtekinthető.
Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze kapta a legjobb férfi főszereplő díját a Román Színházi Szövetség (UNITER) gáláján. A sepsiszentgyörgyi születésű színművész a Kolozsvári Állami Magyar Színház Cseresznyéskert című előadásában (rendező: Yuri Kordonsky) nyújtott alakításáért – Lopahin megformálójaként – részesült elismerésben. A díjról és a szerepről az István, a király székelyföldi nagyprodukció workshopja szünetében beszélgettünk a színésszael.
Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A 8 részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című regényét dolgozza fel Madarász Isti rendezésében – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Mága Zoltán hegedűművész, Prima Primissima díjas magyar zenész, augusztus 2-án, kedden 20 órától jótékonysági koncertet ad a vargyasi unitárius templomban, az RMDSZ Nőszervezetének kezdeményezésére. A bevétel egy részéből a Baróti Városi Kórház újszülött osztályát támogatják, másik rész pedig a kárpátaljai közösség megsegítését szolgálja.
Bolyai Farkas és Bolyai János emléke elevenedett meg szerda este a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület 2022-es évadzáró rendezvényén, melynek meghívottja, dr. Oláh-Gál Róbert filmvetítéssel kísért előadása során két legújabb kötetét mutatta be az érdeklődők számára.
Sepsiszentgyörgyön koncertezik a New York-i Nat Osborn Band. A jeles eseménynek a Szimpla Sepsiszentgyörgy ad otthont ma 20 órától.
A hétvégén községnapokat szerveznek Bardocon. A közzétett program szerint az esemény a Prima sportegyesület telephelyén, szombaton, július 30-án 10 órától a Lőrincz Zsigmond volt kovásznai polgármester, a falu szülötte és a helybéli focicsapat támogatója emlékének szentelt labdarúgótornával kezdődik.
A sepsiszentgyörgyi születésű, Kolozsváron élő Ráduly Botond Manó énekes és Petri Gergő gitáros két éve dolgozik a Manó & Gregor nevű, stílusát tekintve idehaza úttörőnek számító új zenekaruk dalain és a nemrég közzétett a Warm Freeze (Meleg fagy) videóklipje komoly nézettségnek örvend a Youtube zenemegosztón. Manóval és Gergővel egyebek mellett a dal mondanivalójáról, a zenekar létrejöttéről és koncertezésről is beszélgetünk.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Nagy-Britannia veszi át az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztesétől, Ukrajnától a zenei verseny jövő évi rendezését az ukrajnai háború miatt – közölte hétfőn az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU).
A Székely Mikó Kollégium pedagógusaiból álló Canticorum Női Kar, valamint a diákkórus tíz tagja Görögországban képviselte Erdélyt a Moonlight in Thessaloniki fesztiválon. A kiszállásnak ezúttal abban is szerepe volt, hogy a járvány által megviselt kórust ismét egy erős közösséggé kovácsolja.
Vasárnap ért véget a 31. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor, amely az idén is fergeteges hangulatot és rengeteg élményt biztosított azok számára, akik oda látogattak. A számos érdekes politikai-, gazdasági-, közéleti- és sportelőadás mellett minőségi koncertek, hajnalig tartó bulik, mosolygó emberek, rég nem látott barátok, csókok, szoros ölelések, hangos nevetések kísérték végig az öt napot.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar zenész, az RMDSZ Nőszervezetének meghívására Erdély tizenhét városában koncertezik július 29 – augusztus 7. között.
Két székelyföldi és egy barcasági helyszínen is szervez erdei koncerteket romániai partnereivel a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány.
Metaformák címmel nyílt meg csütörtökön Albert Levente képzőművész, fotoriporter tárlata a Székely Nemzeti Múzeum külső helyszínén, a Lábasház Pincegalériájában. A kiállítás címe igencsak gondolkodóba ejtő, de az absztrakt művek megfejtéséhez támpontot is adott az alkotó.
Augusztus 8−20. között Csehétfalván szervezik meg az idén ötvenéves magyarországi olvasótábor-mozgalom erdélyi hajtását, az Udvartér Alkotótábort. A fiatalok ebben az évben Petőfi kultuszát, a mai nemzedék számára is időszerű mondanivalóját vizsgálják meg, de persze a szórakozás sem kerül háttérbe. Ferencz Éva szervezővel beszélgettünk a programokról, meghívottakról, és arról, hogyan lehet kevés szülői ráfordításból is tető alá hozni egy majdnem kéthetes tábort.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.