Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Indokolt és időszerű

Indokolt és időszerű

Gazda József művészettörténész szerint a huszadik század nagy művészi triászának Mohy Sándor az egyik tagja Nagy Albert és Nagy Imre mellett. A szerda délután megnyílt tárlaton látható Mohy- festmények és -rajzok átfogják a 120 éve született művész összes alkotói periódusát és jellemző témáit. Ezzel a kiállítással az EMŰK tulajdonképpen a tusványosi tábor rendezvényeinek sorozatába illeszkedik be – fogalmazott Bordás Beáta, az intézmény vezetője. A verniszázson részt vett a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Németh Zsolt is.

Hirdetés
Hirdetés
Elfogadni a kihívásokat

Elfogadni a kihívásokat

Örvendetes módon több háromszéki szerző és kötete is bemutatkozhatott az idén első alkalommal megszervezett, SepsiBook névre keresztelt sepsiszentgyörgyi könyvvásáron és kortárs irodalmi fesztiválon. Közéjük tartozott lapunk munkatársa, Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomkritikus, irodalomtörténész, közíró, tanár, az irodalomtudományok doktora is, akivel Zsidó Ferenc író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője beszélgetett, a Kriterion Könyvkiadónál Világot benépesítő művek címmel 2021-ben megjelent könyvéről.

Hirdetés
Hirdetés
Izgalmas lesz az István, a király

Izgalmas lesz az István, a király

Javában zajlik a felkészülés az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció augusztusi előadásaira. A színészek, zenészek próbálnak, a stábtagok pedig mindent megtesznek, hogy az előadások sikeresek legyenek idén is. Az elmúlt napokban az éppen zajló műhelymunkákba kukkantottunk be, ahol különböző jeleneteket próbáltak az előadóművészek, igencsak jó hangulatban. Az augusztusi előadásokon újdonságokkal is jelentkeznek a szervezők.

Lovakkal álmodók

Lovakkal álmodók

Az alkalomhoz illően népes érdeklődő közönség töltötte meg vasárnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermét: három évtizedet ünnepelhetett az alkotótábor, amelyet néhai Tóth Ferenc indított útjára, az utóbbi tizenöt évben pedig családja, lányai vitték tovább a hagyományt. Az Incitato táborok témája mindig a ló, különféle értelmezésekben – idén a Ló+ hívószóval invitálták ide az alkotókat.

Freedom of Festival

Freedom of Festival

Gyakorlatilag már ma rajtol az idei EMPTY fesztivál a kézdivásárhelyi Fortyogófürdőn, ami ezennel a harmadik kiadásához érkezett. A négynapos rendezvényen a buli mellett számos játékkal, de hasznos előadással is várják a résztvevőket. A helyszínen gyermekváros is épült, valamint minifoci-bajnokságra is sor kerül, de a híres fellépők mellett a helyi tehetségek is szerepet kapnak. Erős Rudolffal, az EMPTY főszervezőjével, a Magyar Ifjak Kézdiszékért elnőkével beszélgetünk.