Alkotás és együttlét
Szombaton közel negyven szülő és gyerek vett részt a kézdivásárhely–kantai Szentháromság-plébánia „karácsonyra hangoló” programján.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szombaton közel negyven szülő és gyerek vett részt a kézdivásárhely–kantai Szentháromság-plébánia „karácsonyra hangoló” programján.
December 12-én megtelt a sepsiszentgyörgyi református vártemplom közösségi házának nagyterme Dancs Árpád Közeli helyeken címet viselő kötete bemutatójának hírére. Nyilván nem véletlenül, hanem a benne található változatos témájú, színes írásainak köszönhetően, amelyről a beharangozók jóvoltából már előzetesen tudomást szerezhetett a megye és székhelyének olvasótábora.
Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indult december 19-én a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Székely Nemzeti Múzeumnak a sepsiszentgyörgyi Lábasházban található Pincegalériájában december 17-én, pénteken délután megnyílt Baab József, jelenleg Sepsiszentgyörgyön élő szabadúszó művész Visszaveszem a nevemet című tárlata.
Ioana Marchidan bukaresti alkotó jegyzi az M Studio legújabb előadásának koreográfiáját. A bemutatót december 20-án és 21-én 19 órától játsszák a Háromszék Táncstúdióban.
Nagy feladat megoldására vállalkozott Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész és Madaras Péter szobrász, amikor elvállalta az 1975–1989 közötti romániai magyar művészetet bemutató kiállítás kurátorságát. Az erőfeszítésük azonban nem volt hiábavaló, ugyanis az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) december 17-én, péntek este IttMást címmel megnyílt, és 2022. március 12-ig megtekinthető tárlat mintegy öttucatnyi, a szellemet gúzsba kötő hivatalos kultúrpolitikával szembehelyezkedő alkotó terméséből nyújt ízelítőt.
Advent negyedik vasárnapján, a 18 órai gyertyagyújtást követően Kézdiszentléleken, a művelődési házban lép színpadra a Lau-DoE zenekara karácsonyi koncertjével. Neves költők és előadók verseit, dalait dolgozták fel.
A kantai minorita rendház felújítása megkoronázásaként egy, az épület újjászületésének történetét, illetve az ingatlannal kapcsolatos visszaemlékezéseket magába foglaló könyv is megjelent.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
December 17-én, pénteken 19 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében ad koncertet a Sing Floydból is ismert Demeter Elemér dalszerző, énekes, gitáros és Baricz Lajos gitáros. A részletekbe előbbi avatott be.
Két évvel ezelőtt, 2019-ben három, addig egymásnak szinte ismeretlen ember – Lung László Zsolt, Szegeti Abigél, Tamás Réka – találkozott a Vigadó Művelődési Házban abból a célból, hogy elindítsanak egy teljesen új, kulturális tematikájú oldalt, amely a Székely Hírmondó felületén jelenik meg.
December 17-én, pénteken 18 órakor nyílik IttMást – Romániai magyar művészet 1975 és 1989 között címmel a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központ évzáró tárlata. A kiállítást Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nyitja meg. Kurátorok: Vécsi Nagy Zoltán és Madaras Péter.
December 17-én, pénteken 18 órától a kézdivásárhelyi For You Klubban mutatják be a Rockkarácsony tizedik kiadását összefoglaló DVD-t, egyben a korábbi évek legjobb koncertjeit is felidézve.
Keserű humorral ízesített, jótékony öniróniával fűszerezett, fájdalmasan őszinte hangvételű tárcanovellák, novellák és történetek olvashatók Nagy Koppány Zsolt frissen megjelent, Apucifoci, Lórúgás gyomorszájra, valamint A vendégmunkás (és a) dalai című köteteiben.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A koronavírus tüskéinek fenyegetése ellenére, a „békeidőket” idéző szép létszámban gyűltek össze a könyvek iránt érdeklődők kedd este Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, hogy részesei legyenek a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) kiadásában megjelent, Múltból jövendőt című kötet bemutatásának.
Még mindig a könyvek a listavezetők, ami a karácsonyi ajándékozást illeti, nagyon sokan választanak valamilyen könyvet szeretteiknek az ünnepekre. A sepsiszentgyörgyi könyvesboltokban a legújabb kiadványok is beszerezhetők, legyen szó szépirodalomról vagy gyerekkönyvekről.
A bukaresti nemzeti könyvtár épületében pénteken megnyílt a sepsiszentgyörgyi Diakónia Alapítvány fenntartásában működő Írisz Ház által szervezett Outsider Art kiállítás. A fogyatékkal élők művészi kibontakozását célzó versenybe minden eddiginél több munkát neveztek be.
A Bujka énekegyüttes 2018 januárjában alakult Erdővidéken. A vezetője Egyed Ágnes pedagógus, tagjai: Szőcs Ottília pedagógus, Cristian Blanka pedagógus, Dombi Réka jogász, Lakatos Csilla néprajz-muzeológus, Gazdag Álmos könyvelő és Cséki Péter vállalkozó.
Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei címmel jelent meg Molnár Vilmos csíkszeredai író, szerkesztő legújabb kötete, amelyet Kovászna városában mutatott be legelőször hétfő délután a művelődési ház Ignácz Rózsa-termében. A szerzőt Czilli Balázs kulturális igazgató faggatta.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet szervezésében hétvégén a 100 éve született Szentimrei Judit iparművészre és néprajzkutatóra emlékező-emlékeztető kiállítás nyílt Sepsiszentgyörgy főtéren, családja számos tagjának közreműködésével és jelenlétében.
Advent harmadik vasárnapja délután a zuhogó eső ellenére is megtelt élettel a sepsiszentgyörgyi vártemplom udvara a jótékony céllal megszervezett karácsonyi forgatagon, bizonyítván, hogy a szeretetből fakadó segítőkészség nem hátrál meg az eléje tornyosuló akadályok elől.
Idén Kézdiszentlélek adott otthont a Székelyföldi Betlehemes Találkozónak. A község művelődési háza megtelt érdeklődőkkel, Hargita megyéből hét, megyénkből két csapat vett részt az idei rendezvényen. A szervezők már azt is tudják, jövőben melyik település ad otthont a vándorjelleget öltött hagyományőrző eseménynek.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Múltból jövendőt címmel rövid idő alattmásodik kötetét is az olvasó asztalára helyezte a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE). Az elsőhöz hasonlóan több szempontból is sajátságos kiadvány bemutatója december 14-én, kedden 18 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében.
Bensőséges hangulatú ünnepségen helyezték el Bem József (1794–1850) lengyel származású altábornagy, magyar szabadságharcos, Vargha Mihály szobrászművész által megfestett és a szülőfalujának ajándékozott színes portréját pénteken a hadvezér nevét viselő alsólemhényi iskola belső előterének falán.
Egy fiatal sepsiszentgyörgyi építészhallgató rangos díjat nyert Őrkő – köztérfejlesztés és típusház című mestermunkájával, melyben – a díj indoklása szerint – „arra keresett egyszerű, gyakorlatias és valószerű megoldásokat, hogy milyen építészeti, urbanisztikai és tájépítészeti eszközök járulhatnak hozzá egy erdélyi cigánytelep életszínvonalának emeléséhez”.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Horia-Roman Patapievici fizikus, író, esszéista vehette át csütörtökön a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Mol Nyrt. által közösen alapította Petőfi-díjat a Terror Háza Múzeumban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Idén is megtartja agrártudományi konferenciáját az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Sapientia EMTE. A tudományos rendezvényen jeles előadók, az egyetem oktatói és hallgatói osztják meg legújabb kutatási eredményeiket.
Az élet fájdalmas igazságát és valóságát mutatja be az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének december 8-án közzétett online kiállítása, az Ütős-gyilkos szavak.
Herendi Gábor új közönségfilmje, a Toxikoma Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásain alapul, amely a két főhős, a drogos alfahím – Szabó Győző szerepében Molnár Áron – és az istent játszó pszichiáter – Csernus Imre szerepében Bányai-Kelemen Barna – egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról szól. A Vigadó Művelődési Házban ma 19 órától megtekinthető magyar dráma az ego harcát mutatja be, ami a két domináns férfi között zajlott a pszichiátrián.
A Vigadó Művelődési Ház Kristálytömb című sorozata már tizenhárom napja teszi szebbé a várakozás időszakát. A kisvideók szereplői között ott találjuk a csillogó szemű, mosolygó gyerekeket is, akik a felnőtteknél is lelkesebben készültek a produkcióra.
Rekordszámú, több mint 200 új karácsonyi mozifilm és televíziós produkció készült idén.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A téli ünnepekre való tekintettel színházi ajándékutalványokat kínál fel az előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók két típusú ajándékutalvány közül választhatnak, az egyik kétszeri, a másik négyszeri belépésre jogosítanak fel.
Advent minden vasárnap estéjén az „angyalváró műhelyben” készült kisfilmekkel örvendezteti meg rendezvényeinek és tevékenységének kedvelőit a Kovászna Megyei Művelődési Központ, egyfajta válaszként arra, hogy közösségben elképzelt, de virtuális térbe kényszerült karácsonyi készülődését tavaly nagyon sokan megnézték, kedvelték.
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében szép számú hallgatóság előtt mutatták be kedden este Miklóssi Szabó István sepsiszentgyörgyi író Gyémántmozaik című, legújabb novellás- és elbeszéléskötetét. A szerző beszélgetőtársa ifj. Király István, a könyvet megjelentető marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó vezetője volt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Száz éve született Szentimrei Judit néprajzkutató és iparművész. Az erdélyi tárgyi kultúra kutatása, népszerűsítése területén szerzett elévülhetetlen érdemei, valamint példamutató női életműve okán a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szeretné a centenáriumi évfordulót pályaképének felelevenítésével megünnepelni. Ennek apropóján december 10-én 15 órától Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság téren szabadtéri kiállítás nyílik.
Lassan kerek esztendeje lesz egy roppant izgalmas könyvsorozat elindulásának, azaz kiötlésének és elindításának, pontosabban fogalmazva egy egyszemélyes tudományos műhely közönség elé lépésének. Kevesen tudják, hogy a Székely Mikó Kollégium olyan kincsnek van birtokában, amilyennel nálunk csupán a Székely Nemzeti Múzeum büszkélkedhet, s máshol is leginkább a Tudományos Akadémia valamelyik fiókja.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
December 10-én debütál kilenc romániai városban Herendi Gábor legújabb közönségfilmje, a Toxikoma. Az alkotás bizonyos értelemben hazatér: két jelentős szerepét is erdélyi származású színész – Bányai Kelemen Barna és Török-Illyés Orsolya – alakítja.
Bodó Barnának nem mindennapi dolog sikerült új kötetével. A Jelenségek szélzúgásban némileg rejtjeles cím, a benne foglalt írások súlypontja közös: a vizsgált téveszméket kiemelten az erdélyi magyar oktatásüggyel kapcsolatos állampolitika és gyakorlat körében keresi, egyik jelmondata szellemében, mely szerint „Félrevezethető népnek nincs hazája”.
Életének 79. évében meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja – tudatta a zenekar a Facebook-oldalán hétfőn.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Hatalmas az érdeklődés a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által szervezett Outsider Art verseny iránt, amelyre fogyatékkal élők nevezhetik be különböző művészeti ágakban született alkotásaikat. A benevezési idő (november 27-e) lejártával a szentgyörgyi Írisz Ház vezetőjétől, Olcsvári Tündétől érdeklődtünk.