Lehet iratkozni jazztáborba
Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a nagy népszerűségnek örvendő sepsiszentgyörgyi Jazz és Improvizációs Zenei Workshop, a jó hír, hogy idén, augusztus elején megszervezik az eseményt.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a nagy népszerűségnek örvendő sepsiszentgyörgyi Jazz és Improvizációs Zenei Workshop, a jó hír, hogy idén, augusztus elején megszervezik az eseményt.
Újra lesznek szabadtéri filmvetítések Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban. A tavalyi szabadtéri filmvetítések a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Művész Mozi szervezésében nagy érdeklődésre tartottak számot, a nyár folyamán több mint ezer néző vett részt ezeken.
A Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet (KISZ) meghívására Háromszékre látogatott a hajdúnánási Mónus József, Mongóliában kapott nevén Fehér Farkas, többszörös világrekorder harci cél- és távlövő történelmi íjász.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Magány, álom, ábránd, szerelem, csoda, idő – ezek Mikola Csongor első kötetének, egy 32 éves költő univerzumának kulcsszavai.
Pénteken délután a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben mutatták be Domokos Béla új verseskötetét, amely az Út és ösvény címet viseli. A műkedvelő festőnek és költőnek ez a harmadik – és saját bevallása szerint – az utolsó kötete.
Július 2-án, pénteken a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában kivételesen két végzős évfolyam búcsúzott az egyetemtől: az idén végzett agrármérnökök mellett a tavaly a járvány miatt az egyetemi ballagástól megfosztott volt hallgatókat is visszahívták, hogy kellő ünnepélyességgel engedhessék őket a pályára.
Bejelentette az első fellépőket a Double Rise Fesztivál, amelyet augusztus 12. és 14. között szerveznek meg ötödik alkalommal a Székelykő lábánál – közölték hétfőn a szervezők.
Az izgatott nyüzsgés helyett a termékeny szemlélődést részesítette előnyben, talán ezért is volt mellőzött az erdélyi szobrászművész, Vetro Artur, akinek kiállítása pénteken nyílt meg az Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK).
Amint azt pénteken hírül adtuk, egy év kényszerszünet után a megszokott időponthoz (április első fele) viszonyítva három hónap késéssel és szűkített eseménynaptárral ugyan, de újra sor kerülhetett a Kőrösi Csoma Sándor Napok rendezvényeire.
Idén 32. alkalommal rendezik meg az Idők arcai című konferenciát Csomakőrösön, a Csoma-napok keretében. A július 1-je és 3-a között zajló rendezvénysorozat megnyitóján Gyerő József, Kovászna város polgármestere és Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke szólaltak fel.
Az egyik manapság a legtöbbet használt kijelentést (Nőnek lenni jó!, Magyarnak lenni jó! stb.) formáltam át a saját önvallomásom címének.
Megalakult a Sepsi Playback Színház Társulat, amelynek célja a playback-színház és pszichodráma kifejlesztése a közösségépítés szolgálatában. Júliusban háromnapos minitábort szerveznek, amelynek során az önismereti munkát és a módszertanok megismertetését helyezik előtérbe.
Tavaly online szervezték, idén azonban már a hagyományos módon zajlik a Yuppi-tábor, a krónikus betegséggel élő gyermekek és fiatalok tábora. A résztvevők között minden évben vannak háromszéki gyerekek, de önkéntes munkatársak is.
Nyolc év szünet után újra koncertezik a NemEz zenekar: a csapat még 2007-ben alakult, és már első lemezével elnyerte az igényes zenekedvelők szívét. Kátai Judittól, a csapat énekesétől érdeklődtünk a korábban elért sikerekről, megvalósításokról, a szünetről, illetve jövőbeli tervekről.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Hétfőtől vasárnap reggelig, június 28-a és július 4-e között a Benedek-mezőn táborozik a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesülete, pontosabban 38 gyerek és 15 felnőtt (egész családok is jönnek) immár huszadjára.
A Zöld Nap Egyesület a héten bejárós, nyári tábort szervezett Kézdivásárhelyen, összesen huszonegy, 7–10 év közötti gyerek vett részt Kézdivásárhelyről, Torjáról, illetve Kézdiszentlélekről.
A 2020–21-es évadban, a koronavírus-járvány miatt, a társulat tevékenysége hat hónapra és két országra, magyarországi és romániai projektekre korlátozódott.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Falusi Mariann, akinek angyali hangját ezer közül is megismerni, lassan négy évtizede, pontosabban 38 éve van a zenei életben. Az Artisjus-díjas magyar dzsesszénekes, a legendás Pa-Dö-Dö együttes meghatározó tagja, rádiós és televíziós műsorvezető és színésznő gyerekkorától kezdve énekel.
Tavaly Romániában 65 százalékkal csökkent a múzeumok látogatottsága a koronavírus-járvány miatt, a különböző előadóművészeti intézmények produkcióira 81 százalékkal kevesebb néző látogatott el – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A Mathias Corvineum Collegium budapesti központtal működő tehetséggondozó intézmény (MCC) tavaly kezdte meg Fiatal Tehetség Programját Sepsiszentgyörgyön, ennek foglalkozásai nagy sikerrel, meggyőző részvétellel zajlanak a jelenben is.
Sikeres koncertet tartott vasárnap délután a miklósvári katolikus templomban a baróti Kájoni Consort régizene együttes, melyet hosszabb szünet után végre ismét hallhatott az erdővidéki közönség.
Az elmúlt héten zajlott a Tanévzáró Refi Diáknapok első kiadása a kézdivásárhelyi Református Kollégiumban, szervezői az intézmény 25 fős presbitériuma (diákszövetsége) volt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az ÁKOVITA Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny – Erdély – Csíkszereda, 2021 legnehezebb időszaka lejárt, a minősítők meghozták döntésüket, a nevezők már hátradőlhetnek, július 1–3-a k...
Jánosi Antal grafikusművész kiállítását nyitotta meg péntek este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban Bordás Beáta, az EMŰK új vezetője. A kisebb életmű-kiállításnak is tekinthető tárlat révén az 1980-as évek elejétől egészen közelmúltig tartó intervallumból tekinthetők meg alkotások.
Június 27-én tartották a Szent László király nevét viselő római katolikus templom búcsúját Nyujtódon. A 12 órától kezdődő szentmisén a környező települések egyházi képviselőinek részvételével ünnepeltek a hívek.
Csütörtökön ért utolsó megállójához, Kovásznára az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által szervezett irodalmi karaván. André Ferenc költő, műfordító, slammer, Láng Orsolya költő, író, műfordító és Varga László Edgár költő, író, újságíró az Ignácz Rózsa-teremben találkoztak fürdővárosi olvasóikkal.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Június 26-án, szombat este ért véget a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja, melynek díjátadó gáláján több fontos elismerést is kapott a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, köztük a fesztivál fődíját.
Huszár Szilamér #40 című fotókiállítását nyitották meg a művész 40. születésnapján, péntek este a Tein teaházban, Sepsiszentgyörgyön. A kiállítást Hlavathy Károly fotóművész, a Mohos Fotóklub elnöke méltatta, utána a House of Pioneers nevű háromszéki ifjúsági együttes koncertezett a teaház előtt.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület június elején tizenharmadik alkalommal hirdette meg az elmúlt években sikert aratott fotópályázatát, A természet több arca címmel. A nyertes alkotásokból 2022-es, forgatható falinaptár készül.
A sepsiszentgyörgyi Folker együttes idén két évtizedes múltra tekint vissza, tagjai az elmúlt húsz évben egyénenként és csapatban is a magyar néphagyomány értékeivel, magyar népzenével, néptánccal, népi énekléssel, gyermek- és felnőttoktatással foglalkoztak.
Az alábbiakban Szabó Erzsébet Elza kézdivásárhelyi gyógyszerésznő emlékét szeretném felidézni, aki a trianoni békediktátum áldozataként nem tudott Erdélyben gyógyszerész oklevelet szerezni, így kénytelen volt egyetemi tanulmányait Szegeden befejezni, de visszajött szülőföldjére.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kétnapos programsorozattal búcsúztatják a tanévet a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben. Tegnap a sporté volt a főszerep, ma inkább művészeti programok várnak a diákokra, de mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szórakozási lehetőséget.
Ágoston Annamary Utazás a szíved körül című önéletrajzi és motivációs könyvének a bemutatóját tartották kedd délután a sepsiszentgyörgyi LibriM Könyvudvarban. A szerző beszélgetőtársa Józsa Zsuzsanna, a Háromszék napilap szerkesztője volt.
A Fonogram – Magyar Zenei Díjas Sárik Péter, az ismert és méltán népszerű művész nemegyszer koncertezett már Erdélyben is. Nagyszerű zenéje, valamint embersége, kedvessége, közvetlensége miatt sokan szeretik és visszavárják. Hamarosan Kézdivásárhelyre, a Vigadó Művelődési Házba érkeznek Falusi Mariannal, ahol a Jazzkívánságműsor magyarul című előadással bűvölik el a nézőket.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Rendhagyó irodalmi lexikon készült az utóbbi három évben a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének lexikonprogramja keretében, amely a Magyar irodalmi művek 1956–2016 címet viseli, és bemutatására június elején került sor a Pesti Vigadóban.
Harmadik alkalommal szervezték meg hétfőn a Kézdi-kupa elnevezésű megyei tánc- és tornaversenyt a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok előtti téren.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Szombaton tartották a Kovásznai Források című országos néptáncversenyt és fesztivált. A huszadik alkalommal megszervezett eseménynek a Kovásznai Művelődési Központ adott otthont. Az egész napos versenyen három kategóriában méretkeztek meg a táncosok.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A romániai magyarok történetének három jelentős mozzanatát, a kommunizmust, a 1989-es forradalmat és az azután következő évet taglaló, Elmúlt jelen című vándorkiállítás sepsiszentgyörgyi megnyitóját tartották a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér előtt szombaton 18 órától.
Szombaton előadásokkal, kiállításmegnyitóval, könyvbemutatóval, tárlatvezetésekkel és gyerekfoglalkozásokkal ünnepelte – idén közösen – a Múzeumok éjszakáját a Székely Nemzeti Múzeum, a Magma Kortárs Kiállítótér és az Erdélyi Művészeti Központ.