Kiállítás Kézdivásárhely főterén
Háromszéki és felvidéki fotóművészek lencséjén keresztül még szebbek azok az értékek, amelyeket a magyarság épített örökségként, hagyományként, természeti látványosságként vagy gasztronómiai örökségként tart számon.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Háromszéki és felvidéki fotóművészek lencséjén keresztül még szebbek azok az értékek, amelyeket a magyarság épített örökségként, hagyományként, természeti látványosságként vagy gasztronómiai örökségként tart számon.
Egy jól sikerült gyereknap ünnep a szülőknek is. A gyereknapot világszerte mindenhol ünneplik, ám nem mindenütt ugyanabban az időpontban: hazánkban június elsejére esik, amire a családok jelentős része figyel.
A Kónya Ádám Művelődési Házban Sepsiszentgyörgyi értékek címmel pénteken nyílt meg a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművész Szövetség tagjainak csoportos képzőművészeti kiállítása.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Véglegessé vált a szereplőgárda, mindenkit bemutattak a sajtónak, de meglepetések még lesznek – hangzott el az István, a király székelyföldi nagyprodukció csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A gyermeknap megünneplésére készülnek Baróton. Ma a városi művelődési háznál szerveznek változatos programokat.
Pénteken rendhagyó módon a Nagy Mózes Gimnázium dísztermében nyitották meg az iskola nyolcadikos diákjainak hagyományos rajzkiállítását. Az eseményen az ifjú művészeken kívül családtagok, pedagógusok vettek részt.
A koronavírus-járvány okozta áldatlan helyzet miatt késéssel ugyan, de péntek este végre meg lehetett tartani lapunk munkatársa, dr. Péter Sándor tanár, újságíró Homály nélkül címet viselő, a sepsiszentgyörgyi Proserved Cathedra Kiadó által még 2020-ban megjelentetett, publicisztikai írásokat tartalmazó kötetének bemutatóját.
Szép számú érdeklődő jelenlétében mutatták be Huszár Szilamér rendező, operatőr és Codra Botond vágó Csak élni akartunk – háborús emlékek között Orbaiszéken című harmincperces dokumentumfilmjét csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi Művész moziban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Hívd fel szüleidet, nagyszüleidet, barátaidat tárcsás telefonról, hallgass mesét vagy zenét lemezjátszóról, ismerd meg a régi rádiókat, magnókat, televíziókat! – ilyen és ehhez hasonló programokat ajánl június 1-jére a sepsiszentgyörgyi TeleTár.
A múlt évben megjelent, A történeti Erdély című könyvének folytatásaképpen megírt és gyönyörűen szemléltetett két könyvét mutatta be szerdán a vadászati múzeumban Székely Árpád egy vetített képes előadáson.
Marosvásárhely után szerdán Sepsiszentgyörgyön is bemutatkozott három fiatal erdélyi szerző: Fischer Botond költő, író, Gothár Tamás költő és Mărcuțiu-Rácz Dóra költő, író, szerkesztő.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Szeptemberben beszélgettünk utoljára az akkor debütáló, kézdivásárhelyi írónővel, nemrég megjelent második regénye is Székely Ildikónak, aki ezúttal is a Czernay Hajna név mögé bújt.
Idén 15 éves lett a baróti székhelyű Tortoma Könyvkiadó- és Könyvkereskedés. A kerek évforduló alkalmából Demeter Lászlóval, a könyvkiadó alapítójával és igazgatójával beszélgettünk.
Kézdivásárhelyen nyolcadik alkalommal szervezik meg a városi gyermeknapokat vasárnap, hétfőn és kedden a Vigadó Művelődési Ház és a Kézdivásárhely Önkormányzata összefogásában.
Mindenki életében fontos a család, a barátok, a szerelem. A hozzád legközelebb álló emberekkel való időtöltés kétszer olyan kellemes tud lenni, mint bármi más az életben. Ezek az élmények sokkal többet érnek, mintha egy ajándékot kapnál valakitől.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány terveit is derékba törte a pandémia. A járványhelyzet javulásával az Alapítvány vezetői is a jövőbe tekintenek, gazdag nyári programok, szervezetfejlesztés szerepelnek terveik között.
Növekvő aggodalommal követjük a nagyváradi kulturális intézmények összevonásával kapcsolatos híreket, mert ez a tervezett intézkedéssorozat minden bizonnyal a több síkon kibontakozó évszázados nagyváradi művelődési élet elsorvadását vetíti előre. Reméljük, nem kerül rá sor.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Harmadik alkalommal indul felolvasókörútra az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának irodalmár-különítménye. A karaván során Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában mutatkozik be három fiatal erdélyi szerző.
Május 21-én, pénteken a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti termében megnyílt Jakobovits Márta (1944), Nagyváradon élő keramikus, művészeti író, oktató egyéni kiállítása.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Háromszéki és felvidéki fotóművészek lencséjén keresztül még szebbek és szívet melengetőbbek azok az értékek, amelyeket a magyarság épített örökségként, hagyományként, természeti látványosságként vagy gasztronómiai örökségként magáénak ismer itt vagy ott, határokon túl.
Sokatmondó lehet, hogy nemcsak az egyháztörténet, különösképpen az erdélyi ferences rendtartomány krónikásai tartják számon Albert atyát, azaz Bartók Barabást, hanem szépíróink között is van, aki ennek a rendkívüli embernek az alakját megörökítette.
Szombaton korai indulásunk pillanatában Sepsiszentgyörgyön még köd gomolygott, és az Olt völgyében is sűrű pára állta útját a kalandozó tekintetnek, Csíksomlyón azonban ragyogó napsütés fogadott.
Olaszország nyerte a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivált a Måneskin rockzenekar Zitti E Buoni (Hallgass, és viselkedj!) című dalával.
Ha Reményik Sándor örökzöld versét szavaljuk, a templom és az iskola mellett szorosan ott kell lennie a múzeum fogalmának is. A közgyűjtemények azért vannak, hogy az embereknek hitet adjanak, akár a templom és tudást, mint az iskola.
Az elmúlt év októberében tervezték, azonban a koronavírus-járvány miatt csak szerda este tudták megtartani Tamás Dénes Rémegyszerű versek című könyvének bemutatóját a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Új, kétéves projektbe vágta fejszéjét a Turulmadár Iroda: miután a DOFE program keretében éveken át sikerrel fejlesztette a fiatalok képességeit, életrevalóságát, most szintet lép, és a Youthfocus pályázattal 75 fiatal vezetői és állampolgári készségeit gyarapítja.
Emlékezésre ma is méltó, irodalmi emlékezetünkben fontos helyet foglal el Horváth István (1909–1977) Tornyot raktam című, 1942-ben írt költeménye.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Újra a Vigadó Művelődési Házba érkezik Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Színház fiatal művésze, aki Tarka-barka strófák című egyéni, Dsida Jenő verseiből, levelezéseiből és egyéb írásaiból összeállított előadásában eleveníti meg a költő alakját.
A huszadik századi háborúk története az elszakadások története is egyben. Ezt próbálja megmutatni a Nagyvárad Táncegyüttes érzelmekkel telített, Katonaének című előadásában, amelyet május 26-án (szerda) tekinthet meg a közönség.
Nem jutott tovább a Romániát képviselő Roxen és Amnesia című dala az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjéből, amelyet kedd este tartottak Rotterdamban.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Másképpen élnek a művészek, örökös forróságban, lázban, alkotói kedv magaslatán, nem úgy, mint az egyszerű emberek. És másképpen is lépnek ki a földi világból, azzal a tudattal bizonyára, hogy mögöttük marad életük értelme, a lázat, az alkotói kedvet felforrósító művek erős hada, amely nem engedi, hogy emlékük együtt haljon el velük.
Manapság a legtöbb fiatal muzsikus már az első akkordok elsajátítása után világsztárságról álmodozik, még akkor is, ha folyton mások dalaival, feldolgozásokkal, már befutott zenészek alkotásaival villog. Nem így van ez a kőröspataki Gerebenes Ede esetében.
Első alkalommal valósítja meg a nemzetközi párlat- és pálinkaversenyét a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE). 2021 nyarán a Kárpát-medencei magyar párlat- és pálinkakészítők üzleti és egyéni kategóriában is versenybe szállhatnak az arany minősítésért.
A Brassói Színházkedvelők következő megszervezett előadása a Kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum CSEHOVIADAL című előadása.
Alkotásra és tanulásra egyaránt lehetőséget biztosítottak a sepsiszentgyörgyi ikebana-kör tagjai a virágművészetet itt meghonosító Kiss Béla rajztanár emlékére a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán szombat délelőtt hagyományélesztő és teremtő szándékkal szervezett foglalkozáson.
Nem volt hiábavaló a vártemplom és hozzá tartozó épületegyüttes felújítása érdekében sokak részéről meghozott áldozat, a belefektetett munka és fáradság – állapította meg Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke vasárnap Sepsiszentgyörgyön.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A koronavírus járvány és az annak megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedések miatt idén sem szervezik meg az ország egyik legnagyobb fesztiválját, az Electric Castle-t.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti kiállítótermében péntek délután megnyílt Véső Ágoston (1931) festőművész, Gazda József művészettörténész szerint önvallomásnak is beillő életmű kiállítása.
Ki vagyok én, hol a helyem az általam ismert világban? – ezt az örök kérdést boncolgatta csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadóban megszervezett író-olvasó találkozón három fiatal szerző: György Alida, Sztercey Szabolcs és Borcsa Imola.
Csak beoltott személyek léphetnek be a kulturális minisztériumhoz tartozó intézmények által pénteken és szombaton, zárt térben szervezett kísérleti rendezvényekre – hívja fel a figyelmet a szaktárca közleménye.