Székely SOR lélekmagasságban
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A sepsiszentgyörgyi színház fennállásának elmúlt hét évtizede alatt aligha volt bizonytalanabb év, mint a most záruló 2020-as, melynek utolsó estéjén az elmúlt évek egyik legfontosabb előadásának felvételét kínálják megtekintésre a közönségnek.
A fúvószenekarok szervezésében és lelkes oktatásában kifejtett művészi munkásságáért Rónai Antal-díjjal tüntette ki a Romániai Magyar Dalosszövetség a komollói illetőségű, Sepsiszentgyörgyön tevékenykedő karmestert, Veres Istvánt.
Pál Ferenc plébános 2013. augusztus 1-jén került Kézdiszentlélekre, előtte 8 évet Bögözben, Hargita megyében szolgált. Ott kevés a katolikus hívő, ez itt a Szentföld, tehát nyilván, a teendője is több.
Ezt nem hittük volna, hogy Máthé Dénes Tanár úr, 80 éves korában, elköszönés nélkül hagy itt bennünket. Illetve, valaki azért felvilágosított, hogy az utóbbi hónapokban mintha készülődött volna, mert igen-igen kívánkozott haza szülőfalujába, Homoródabásfalvára.
Igazi csemegével lepte meg karácsonyra olvasóit a baróti Tortoma Könyvkiadó, illetve a Háromszék Vármegye Kiadó. Közös gondozásukban jelent meg nemrég a rendkívül igényes kivitelezésű, 100 erdővidéki recept több mint 100 erdővidéki háziasszony című könyv.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Születésének 250. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera társulata különleges koncerttel tiszteleg a nagy zeneszerző géniusz, Ludwig van Beethoven előtt.
Most, mikor a járvány sokunkat beszorított lakásainkba, mikor teherként éljük meg a távolságtartást, olyan embert kérdeztünk örömeiről és ünnepeiről, aki önként vállalta, hogy a sepsiszentgyörgyi „nyüzsgést”, a városi kényelmet családjával együtt feladja azért, hogy a Csíki-havasok egyik kis falujában rendezkedjenek be az önfenntartásra.
A kézdivásárhelyi Bakó-Fazakas Zsuzsa óvónőnél és családjánál nyerhettünk betekintést az adventi előkészületekbe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Néhány éve jelent meg nálunk is a profi karácsonyi fotók készítése, amelyet családtagoknak lehet ajándékozni, de emléknek is szép.
Előzetes felmérések szerint átgondoltabban vásárolunk idén az ünnepek előtt, kevesebbet költünk ajándékokra, valamivel többet élelmiszerre.
A Vigadó Művelődési Ház (Vigadóart) alkotói online előadással szeretnék szebbé tenni a várakozás időszakát a Szeretnem téged című produkcióval.
A társadalom fontos intézményeit szoktuk érteni a címbe foglalt két szó alatt ugye, de nekünk, kisebbségbe került magyaroknak mintegy felhívásként, felrázó erejű közéleti vers is hangsúlyozza – fennmaradásunk érdekében – a templom és az iskola különös jelentőségét.
A Bod Péter Tanítóképző tantestülete több egyeztetést követően úgy döntött, hogy a karácsonyt megelőző két hétben módosítja az órarendet, és lecsökkenti a diákok szinkron jelenlétét az órákon.
Karácsony ünnepének szentségére, meghittségére, a közösségi együttlét, az összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet Benedek Huszár János, Barót város polgármestere.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
2020. december 15-e a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola névadásának tizedik, a Trefán Leonárd-dombormű (Vetró András szobrászművész alkotása) avatásának ötödik, valamint a névadó születésének száznegyvenötödik évfordulója.
Az országos járványügyi intézkedések miatt az utóbbi időszakban sajnos nem tudtunk személyesen találkozni a közönségünkkel, és társulatunk néhány tagja meg is fertőződött koronavírussal, de ez nem jelenti azt, hogy szünetel a munka a Tamási Áron Színházban – írták közleményükben.
Nincs olyan állami intézmény, amelynek idei tevékenységét ne akadályozták volna a járványügyi intézkedések. A Kovászna Megyei Művelődési Központ munkaközösségének is új célokat kellett kitűznie, új munkatervet kellett kialakítania, nemcsak betartva, de kihasználva az online térbe kényszerülést.
Nincs olyan ember a környéken, aki ne hallotta volna már Hegedűs Ferenc magánvállalkozó, mecénás nevét, hiszen ritka a nála jobb szívű ember, legalábbis, ahogy én ismerem.
Egyre nagyobb érdeklődés övezi a sepsiszentgyörgyi Kátai Jocó fényképész újabb fotósorozatát, amely ezúttal száz személy kétszáz – derűs és komoly – arcát mutatja be, úgymond ellensúlyozva a hétköznapok „maszkos világát”.
A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség (FIT) Program sepsiszentgyörgyi központja is csatlakozott a Kovászna Megyei Vöröskereszt karitatív karácsonyi akciójához.
Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.
Alexander Nanau colectiv című filmje nyerte a dokumentumfilm kategóriában a legjobb filmnek járó elismerést az Európai Filmdíjak szombat esti, berlini díjátadóján, amelyet a világjárvány miatt online szerveztek meg.
A Csukás álmaink hegye. Megannyi különös formájú szikla, áfonya, borókafenyő, és igen, havasszépe vagyis rododendron, amitől vörös foltokban színpompázik nyárelőn az egész hegység.
Úgy gondolom, nincs környékünkön olyan tanintézet, amelynek történetéről, múltjáról annyit és annyian írtak volna, mint a Székely Mikó Kollégiumról.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az adventi időszakban a Kónya Ádám Művelődési Ház egyéni játékot hirdet Sepsiszentgyörgy iskolásainak.
Heraldikai Érdemkereszttel tüntette ki a Moldovai Köztársaság Elnökségének Országos Címertani Bizottsága (OCB) dr. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikust, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét.
Készül, és már tető alatt, pirosban áll a Székelyföldi Magyar Sajtóház, melyet a sepsiszentgyörgyi székhelyű Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) épít a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Kalabér Tímeát akkor ismertük meg közelebbről, amikor a március 15-i előadásunkhoz készített gyönyörű grafikákat, azóta is nyomon követjük tehetségét.
Új sorozatunkban egyetemisták mesélnek arról, hogyan kerültek kapcsolatba a művészetekkel. A kézdivásárhelyi Molnár Balázst már sokan ismerik, hiszen gyerekkora óta koptatja a színpadokat.
69 éves korában, rövid, de türelemmel viselt súlyos betegség után elhunyt Vetró Bodoni Zsuzsa, kolozsvári születésű grafikusművész, tanár – közölte kedd este családja.
Szakács Zoltán Apám Csík megyéből indult kis székely legénykeként, és serdült sudáran naggyá, míg a finisbe ért. Erdélyért imádkozott, a nép, család, haza lelkében egy helyet kapott, n...
Vasárnap este meggyúlt a második gyertya is azon az adventi koszorún, melyet Barót polgármesteri hivatala állíttatott a Diákdombon.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa, partnerségben a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséggel szónokversenyt hirdet középiskolás diákok számára.
Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken addig elpusztított emlékművekről, ebből idézünk részleteket.
Emléktúrán vett részt a megalapításának 100. évfordulóját ünneplő Vitézi Rend Háromszéki Törzse.
Összevont ünnepségre ültünk be a napokban a Gyöngyvirág utcai új református templomba, az RMPSZ hívására.
Kolozsvári András legújabb (szám szerint talán ötödik) verseskötete, a Szarvascsoda alcíme líratörténeti felszólítás: „…avagy adjátok vissza a magyar verset a lírának!”
Elhunyt életének 81. évében Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész – közölte közösségi oldalán a gödöllői önkormányzat szombaton.
Az emberiséget szorongató koronavírus-járvány miatt a világhálón került sor dr. Tamás Dénes író, esszéista, egyetemi adjunktus és immár költő első, Rémegyszerű versek című kötetének a bemutatójára múlt hétvégén.
Új sorozatunkban egyetemisták mesélnek arról, hogyan kerültek kapcsolatba a művészetekkel. A kézdiszentléleki Pinti Anasztázia is a KreaKids Studióban kezdte, majd a középiskola után, a VIA University College Fashion Design szakán találta meg önmagát.
Úgy éreztem, erre az interjúra nem kell kérdésekkel készülnöm, hiszen ha két újságíró találkozik, abból baj nem lehet. Így is történt, sok érdekes dolgot megtudtam Tóth László kézdivásárhelyi újságíróról, akinek nemrég jelent meg második kötete.
A román közszolgálati televízió (TVR) ügyvezető tanácsa közölte, kész belefoglalni a 2021. évi költségvetési tervébe és eseménynaptárába a brassói Aranyszarvast, de a nemzetközi táncdal-fesztivál tényleges megrendezése csak a helyi önkormányzat hathatós segítségével, anyagi támogatásával lehetséges.
Idén egy kicsit minden más, így a gyertyagyújtás és az adventi időszak is más lesz. Kézdivásárhely Önkormányzata és a Vigadó Művelődési Ház minden erejével arra törekedett, hogy az ünnep szépségét, a várakozás meghittségét tudja megteremteni ebben a helyzetben is.
Idén az adventi gyertyagyújtásra Kovásznán csak online formában kerülhet sor a szigorú szabályozások következtében.
Csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön vehette át Dr. Antal Álmos szülész-nőgyógyász főorvos és Dr. Para János családorvos-főorvos az Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetését.