Szabadtéri színház
Augusztus végén és szeptember folyamán is műsoron tartja a nagy sikerrel játszott felolvasószínházi előadásait a Székely Nemzeti Múzeum kertjében a Tamási Áron Színház.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Augusztus végén és szeptember folyamán is műsoron tartja a nagy sikerrel játszott felolvasószínházi előadásait a Székely Nemzeti Múzeum kertjében a Tamási Áron Színház.
Nemrég kezdődött, és beláthatóan év végéig tart majd a középajtai Benkő József Általános Iskola teljes körű felújítása, amely a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének segítségével, valamint a magyar kormány támogatásával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében valósul meg, több mint 200 ezer euró értékben.
Augusztus 29-én, szombaton 19 órától a Free Connection zenekar koncertje várja az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi KultúrParkban.
Amint arról tegnap beszámoltunk, az elmúlt években megszokottnál kisebb létszámban ugyan, de azért az orosz betörés napján (1944. augusztus 26.) ebben az esztendőben is sokan elzarándokoltak az Úz-völgyi katonai temetőbe, hogy leróják kegyeletüket az első és második világháborúban a környéken elesett és itt örök nyugalomra helyezett honvédek hantjainál.
Kedden a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum udvarán nyitották meg a Tűzzománc Alkotóműhely Székelyudvarhely és a magyarországi Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület tagjainak közös, Találkozás című, szeptember 17-éig látogatható kiállítását.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kedden tartotta hagyományos ülését az Erdélyi Magyar Értéktár bizottság. Az online gyűlésen a székelyföldi mofetták, Kolonics István orgonaépítő életműve, a Székely Himnusz, Szent László erdélyi öröksége, a Szelek barlangja, a Sebes-Körös szurdokvölgy és a Révi szoros a Zichy cseppkőbarlanggal való kiegészítése, valamint a Haszmann Pál életműve és hagyatéka volt napirenden.
Szeptemberben lesznek a sepsiszentgyörgyi egyházközségekben a tavaszról elhalasztott konfirmációk. Bár volt olyan szándék, hogy egységesen, ugyanabban az időpontban legyenek, végül minden gyülekezet maga döntött a dátumról.
„Ott áll az Istenszéke magasan a Maros fölött. Egyik oldalán a sokágú Galonya, másik oldalán a Bisztra patak, s mögötte a Kelemen csúcsai. Persze, ma már ott sem olyan a világ, mint akkor volt, midőn az Isten pihenni leült volt a hegyek közé! Ma már nem jár arra, ha pihenni akar. Elűzték az emberek.” (Wass Albert: A funtineli boszorkány)
Három forgatókönyvet fontolgatnak a beltéri kulturális előadások engedélyezésére – közölte kedd este Bogdan Gheorghiu kultúráért felelős miniszter.
Augusztus 23. és szeptember 2. között Erdélyben látható a pálosok történetét bemutató, autóbuszban kialakított vándorkiállítás, amely Kézdivásárhelyen augusztus 30-án a Boldog Özséb-templomnál tekinthető meg. A kiállítás célja, hogy ne csak a katolikus, illetve hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt és történelem.
Kétnapos eseménysorozatra várták hétvégén az érdeklődőket az Ikafalvi Művelődési Napok szervezői, a járványra való tekintettel a rendezvény zártkörű volt, a maszk viselése kötelező, azonban a falu lakói így is kizökkenhettek a hétköznapok egyhangúságából.
A csernátoni születésű, Ikafalván élő Gál Orsolya autodidakta módon tanult rajzolni, festeni. Első kiállítása a vasárnapi istentisztelet után még megtekinthető az ikafalvi közösségi házban.
Zágonban község főtere vasárnap délben fúvószenétől lett hangos és a mazsorett-tánctól látványos, hiszen az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a fúvószenekar, illetve 10. születésnapját a mazsorettcsoport.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kézdivásárhelyi születésű, jelenleg Budapesten él. Tizennégy éves korában került Magyarországra, ahol a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult a jazz-szakma profijaitól, most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Fiatal kora ellenére számos koncertet adott már, illetve olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Gerendás Péter, a Random Tripp, Freddie vagy Király Linda. Bejan Norbert jazz-zongoristával beszélgettünk.
Nemcsak az uszodába és a strandra, a Vadon Egyesület által fenntartott benedekmezői lovardába is eljárnak Brassóból éppúgy, mint Sepsiszentgyörgyről vagy környékéről. „Számon tartanak minket” – mondta nem kis elégtétellel az egyesület ügyvezető igazgatója, Demeter János.
Csernátonban augusztus 22-én kezdődött, és augusztus 30-áig, vasárnapig tart az IKA alkotótábor. A részleteket Székely Géza művészeti vezető osztotta meg lapunkkal.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.” Akár ez a Széchenyi Istvántól származó gondolat is lehetne a jelmondata annak a találkozósorozatnak, mely Hoffmann Edit muzeológus ötlete nyomán indult útjára Erdővidék Múzeumában.
Az idei Szent István-búcsú teljesen eltért az előző évekbeli ünnepektől, hiszen elmaradt a megnyitóünnepség a faluközpontban, a nyerget nem lengte be a flekkenillat, és nem szaladgáltak gyerekek sem.
A székelyek rövid története (O scurtă istorie a secuilor) címmel jelent meg román nyelvű könyv a bukaresti Curtea Veche Kiadó gondozásában, a kötet szerzője Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész.
A kézdivásárhelyi ifjúsági fúvószenekar 1993-ban alakult meg a Tanulók Klubjában. Rá két évre csatlakozott hozzuk a Romániában elsőnek létrejött mazsorettcsoport.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Sepsiszentgyörgyön, az ‘56-os emlékparkban a KultúrPark következő koncertjére augusztus 22-én, szombaton 17 órától kerül sor, ahol a Mesehetes zenekar rajzfilmzene-előadással várja a gyerekeket és a nosztalgiázni vágyó felnőtteket egyaránt.
Külhoni és anyaországi diákok egyaránt próbára tehetik tudásukat a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul programjának virtuális nyári vetélkedőjén, mely keretében a magyar történelemmel, irodalommal, néprajzzal, földrajzzal kapcsolatos izgalmas kérdésekre válaszolhatnak.
Vagyunk még, akik emlékszünk: ötven–hatvan évvel ezelőtt a hétfői napok az iskolában számonkéréssel kezdődtek.
Akire én most emlékezem, nem is olyan régi. Azért is tűnik közelinek, mert amit és ahogyan cselekedett, az a mai napig itt van velünk, hat ránk, serkent mind jobb és jobb munkára.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az idei augusztus 20-i ünnepség a kialakult vírus helyzet miatt nem a megszokott keretek között fog zajlani: elmarad az ünnepség a faluközpontban, a Szent István-szobornál, nem lesz kirakodóvásár a nyeregben, egyedül az ünnepi szentmisét tartják meg, minden más délutáni, kísérő rendezvényt lefújtak a szervezők.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ (KMMK) igyekszik alkalmazkodni az új körülményekhez: lévén, hogy a törvények inkább a szabadtéri rendezvényeket részesítik előnyben, míg az időjárás engedi, nyárbúcsúztató-őszköszöntő kulturális rendezvénysorozatot indítottak útjára.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete 2020 őszén felvételit hirdet teatrológia, azaz színháztudomány szakon, 6 ingyenes és 3 fizető helyre – nagy eséllyel az utóbbiak is ingyenesek lesznek! Jelentkezés: 2020. szeptember 7–9. között. Eredményhirdetés: szeptember 14-én.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Bár az egyházi életben a közösségépítést erősen hátráltatja a járványidőszak, a fiatalokat nem lehet megakadályozni abban, hogy nyaraljanak, de azt is hittel tegyék. A fiatal angyalosi református lelkipásztor, Tusa Róbert csapatösszerázókat szervez a fiataloknak.
Családtagok, pályatársak, kulturális intézmények vezetői, a szellemi és művészeti élet képviselői, valamint tisztelői gyűrűjében helyezték örök nyugalomra Bogdán László (1948–2020) József Attila- és Márai Sándor-díjas író, költő, újságíró, műfordító, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja hamvait.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Péntek este a sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkban a földi létből alig tíz napja távozott Kiss Béla (1942–2020) rajztanárra, pedagógusra és képzőművészre emlékeztek családtagjai, volt tanítványai, barátai, valamint tisztelői.
A Székely Nemzeti Múzeum reNovatio címmel nyitotta meg szerda délután ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasház emeleti termeiben a 2020-as esztendő első tárlatát.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ Háromszéki arcképcsarnok sorozatának harmadik részében Nemes Levente színművész, volt színházigazgató mesél életútjáról, szakmai hitvallásáról ma 20 órától az intézmény Facebook-oldalán.
Vannak, akik azt tartják, nem számít, hogy néz ki az iskola, aki akar, bárhol tud tanulni, de például az erdővidéki Miklósváron kicsit másképp gondolkodnak.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Új dallal büszkélkedhet az Ego Sum zenekar, melynek címe Nem érnéd fel. A hangulata és szövege azt sugallja, hogy a velünk történő sok idegesítő dolognak nem szabad elvennie az életkedvünket, menni kell tovább az élet útján.
Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken addig elpusztított emlékművekről, ebből idézünk részleteket. A szerkesztői megjegyzések forrásául többnyire Murádin Jenő A megsebzett szobor című műve szolgált.
A járványelleni előírásokhoz igazodva és a jó időben bízva az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán tarják idén a Brassói Magyar Színházfesztivált. A negyedik alkalommal megrendezett eseménysorozatra augusztus 13-a és 16-a között kerül sor.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Híresen szép hely Románia legnagyobb vasúti viaduktja, a lóvészi Karakó-híd és környéke. A mesebeli táj azonban más meglepetéseket is tartogat. Ezek egyikét, a Sissi kútját sorozatunk korábbi részében mutattuk be, most az Erzsébet-emlékművön a sor.
A nyárba sok munka is belefér a szabadságokon kívül. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában, mint más tanintézményekben, az az egyik fő gond, hogy ősztől megtalálják a formai kereteket a képzéseknek és az oktatásnak.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Aki élve született, nem mentesül a kérdés alól, hogy mi végre is lett mindenes alanya annak az örömteljes percnek. A teremtés, az alkotás meg a fenti kérdés felelőssége alól soha nem akart menekülni Bogdán László sepsiszentgyörgyi költő, író.