A Rézhúron című műsorral nyitnak
Kézdivásárhelyen szabadtéri előadásokkal indul újra a kulturális élet, a Vigadó Művelődési Ház a W. Wegener parkban lévő szabadtéri színpadon több előadást is készül bemutatni.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kézdivásárhelyen szabadtéri előadásokkal indul újra a kulturális élet, a Vigadó Művelődési Ház a W. Wegener parkban lévő szabadtéri színpadon több előadást is készül bemutatni.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Idén végezte első évét a tavaly a Puskás Tivadar-szakközépiskolában indított állattenyésztés profilú osztály, mely tulajdonképpen lovászokat, belovaglókat képez.
Felújított kiállítástermekkel várja tegnaptól a látogatókat az Incze László Céhtörténeti Múzeum. Tegnap Dimény Attila, az intézmény vezetője mutatta be a munkálatok eredményét a sajtó képviselőinek.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet márkanevévé vált Magyar Zene Fesztiválra idén rendhagyó módon, online térben került sor.
A Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti és emeleti termeiben végre látogatható, és július 3-ig megtekinthető Soó Zöld Margit (1931), valamint Sipos László (1943) festőművész, grafikusok kiállítása
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Még öt nap áll az állampolgárok rendelkezésére, hogy felajánlják 2019-es jövedelemadójuk legtöbb 3,5 százalékát civil szervezeteknek, egyházaknak. Ha ezt nem teszik meg, az adó „elveszik”.
Elmaradnak a Kovászna Megyei Vöröskereszt idén nyárra tervezett eseményei. A rendezvények a gyerekeket, diákokat érintik leginkább.
Kedd délutánra elállt a júniusban vidékünkön is állandósult eső, így ragyogó napsütésben nyithatták meg a Pro Patria Et Libertate II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának emlékére 1704–2019 című kiállítást
Mindennapi életünk kerékvágásából, a szokásaink, terveink rendjéből márciustól kizökkentett a koronavírus terjedését meggátoló intézkedések sora. Ezen intézkedések a tanintézmény előre megtervezett naptárát, az évzáró ünnepségek rituáléját is áthúzták. Érdemes ennek kapcsán áttekinteni a nagy múltú iskola történetét azzal a szándékkal, hogy megtudjuk, voltak-e rendhagyó tanévek az elmúlt 160 év során.
Kedden este az Udvartér Teátrum alkotói a kézdivásárhelyi Jazz Café udvarán lévő szabadtéri színpadon felolvasószínház változatban adták elő,Pintér Béla Fácántánc című darabját, Pálffy Tibor rendezésében. Az előadást ma ugyanott 20 óra 30 perckor is megtekintheti a kézdivásárhelyi közönség.
A kézdivásárhelyi Szász Barbara Nagyváradon tanul, és rajztanár szeretne lenni. Alkotásait a női alakok, virágok és népi motívumok jellemzik. Az ifjú művésztehetséggel pályája alakulásáról és terveiről beszélgettünk.
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület (ZNE) tizenkettedik alkalommal hirdette meg az elmúlt években sikert aratott fotópályázatát. A pályázat címe Ezek is mi vagyunk!, a nyertes alkotásokból 2021-as forgatható falinaptár készül.
A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház különleges tűzzsonglőr-produkcióra készül, melyet június 26. és július 14. között Sepsiszentgyörgy különböző negyedeiben, terein mutat majd be.
A Kónya Ádám Művelődési Ház és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében zajló sepsiszentgyörgyi jazz- és improvizációs zenei tábort augusztus első felében idén is megtartanák.
Átírta a koronavírus-járvány a Berde Mózsa Kör foglalkozásait is, gyakorlatilag három hónapja nem találkoztak a gyerekek és az oktatók.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Borcsa Imola Kézdivásárhelyen született 1990. szeptember 5-én, Kolozsváron szerzett gyógyszerész oklevelet, jelenleg szülővárosában dolgozik. 2014 óta közöl rendszeresen novellákat a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Székelyföld, a Látó című folyóiratokban. Könyvekhez kapcsolódó kérdéseinket most neki tettük fel.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Rendhagyó, kóstolással egybekötött kürtőstörténeti tárlat nyílt péntek délután a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjában, amelynek ezzel a rendeltetése is megváltozott.
A Brassói Táblabíróság mellett működő ügyészség idén március 25-én és június 12-én keltezett határozata értelmében gróf Wass Albert írói munkásságának a méltatása nem esik a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény hatálya alá.
Botár László azok közé tartozik, akik úgy vélik, a művész csakis akkor nevezheti magát alkotónak, ha abban is él, ha ez az életformája. Nem készít vázlatot művei elkészítése előtt, és elmondása szerint egy alkotás akkor kész, ha elégedett a végeredménnyel.
Biztosan sokan tapasztalták már, hogy szívesen ragadtak volna kézbe egy igazán jó olvasmányt, viszont vagy a „Most tényleg nincs időm.”, vagy az „Egyszerűen nincs erőm és türelmem egy hosszú regényhez.” mondatok zavartak be a képbe.
A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya, Heves Város Önkormányzata és a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet idén huszonkettedik alkalommal hirdette meg Országos Szőttespályázatát.
Cserei Gyöngyvér, a Nagy Mózes Elméleti Líceum romántanára rövid, frappáns videókat készít az érettségi tételekből, amelyek elérték a több mint ezer követőt a YouTube-on, mind a magyar, mind a román végzősök figyelemmel követik. A tanárnővel beszélgettünk missziójáról.
A világjárvány következtében nyakunkba szakadt kényszerintézkedések szorításának lazulása, valamint az újrakezdés lehetőségének fel-felcsillanó reménysugarainak hatására Szebeni Zsuzsával, a Balassi Intézet – Sepsiszentgyörgy vezetőjével beszélgettünk.
Még alá sem írták a trianoni diktátumot, de Erdélyben már megkezdődött a múlt eltüntetése, megmásítása. Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken elpusztított emlékművekről, az elkövetkezőkben ebből idézünk részleteket.
Tartalmilag-formailag minőséget adni a gyerekeknek, de nem olyasmit, amit ők ne engedhetnének meg maguknak – ebben foglalható össze a Superar zenei szociális kórusprogram lényege.
Elmarad idén a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor – értesült a Hír TV.
Deák Ferencre, a Munkácsy-díjas és a Román Kulturális Minisztérium nemzeti nagydíjával is kitüntetett grafikusra és könyvtervezőre emlékezünk születésének 85. évfordulóján.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Áprilisra halasztották a 2021-es Oscar-gálát a koronavírus-világjárvány miatt – jelentette be hétfőn közleményben a díjat odaítélő amerikai filmakadémia.
Alig pár hete jelent meg a sepsiszentgyörgyi Bass Project x Huge Carter páros, vagyis Rácz Szabolcs és Nagy Hunor közös zenéje, a Feelin’ Alright.
Tavaly év végén, a Grund Records gondozásában jelent meg Szekeres Tamás tizenharmadik szólóalbuma.
Minden idők egyik legreményteljesebb társulata verődött össze a kétévenként induló drámaosztályba – állapította meg Fazakas Misi.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A következőkben egy olyan sorozatot indítunk útjára, amelyben írókat és költőket kérdezünk a könyvekről való viszonyukról. Az első alanyunk Voloncs Attila, aki 1999-ben született Kézdivásárhelyen, majd Kézdiszentléleken nőtt fel. Jelenleg Budapesten él.
Online zajlik idén a felvételi a sepsiszentgyörgyi egyetemeket. A kért dokumentumokat interneten kell elküldeni, majd szintén online értesítik a felvételt nyert hallgatókat.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Vajna László Károly kézdivásárhelyi képzőművésszel beszélgettünk, akinek alkotásai tépelődések a létezés értelméről, és akit elmondása szerint minden inspirálja, ami szavak által ki nem fejezhető, de megszólítja őt.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a kézdiszentléleki polgármesteri hivatal közös szervezésében évről évre megrendezésre kerülő Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója idén június 13–14-én a virtuális térbe költözik.
Mint azt már megírtuk, eredeti formájukba visszaállított magyar történelmi zászlókból rendezett be kiállítást a sepsiszentgyörgyi Lábasházban a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja, a kiállítás június 19-ig látogatható.
Nemrég jelent meg a kézdivásárhelyi Kalányos Roland (KáeR) és a sepsiszentgyörgyi Rendi Sándor (Kapriccio) új dala az Óceán, amelynek a nézettsége a YouTube-videomegosztón már meghaladta a hatezret.
Tegnaptól újra megkezdte a próbákat a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
A zalánpataki születésű, de Zabolán élő Datki Sándor éppen olyan, mint amilyennek a Jóisten a székely embert valamikor elképzelte.
Szabad utat adott Gavin Newsom kaliforniai kormányzó a zenei, televíziós és filmes produkciók újraindításához. A munka június 12-től kezdődhet a közegészségügyi hatóságok és az ágazati ajánlások útmutatásának betartásával.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
„Life is Life” – tartja a híres világsláger, s az élet most valóban bebizonyította, hogy olykor-olykor áthúzhatja számításainkat: bármennyire is szerettük volna ugyanis, hogy idén júniusban együtt örvendezhessünk nemzetközi fellépőinknek, ezt mégsem tehetjük meg.