Minden napunk harc a holnapért
Bárkik is vagyunk, gyermekek, ifjak vagy felnőttek, szeretjük a virágvasárnapi történetet.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Bárkik is vagyunk, gyermekek, ifjak vagy felnőttek, szeretjük a virágvasárnapi történetet.
Mindenkinek van egy könyv a polcán, amelyet ezerszer elolvasott már, de még jó néhányszor biztosan el fogja. Úgy hívom az ilyent: laza könyv. Akkor nyúlunk érte, mikor nincs kedvünk figyelni, csak olvasni, mert tudjuk, miről szól, de mindig élményt nyújt az olvasása.
A legnagyobb erdélyi földbirtokos családok egyikének sarja, Gróf Bánffy Miklós (1873–1950) egy nagyon nehéz, a trianoni békediktátumot követő időszakban volt Magyarország külügyminisztere.
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a Törcsvári-kastélyról. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság és mi a mese a vár történetében.
A virágot, mi sárgán fénylik a központi park díszeként, a szobrot, melyet nem ismertem érkezésem idején, az embert, aki köszönt reggel munkába sietvén, s már az ajtó csapódott, ha netá...
Volt egy kis hamisság abban a sziklában. Mintha csak úgy lógna ki a hegyoldalból, arra várva, hogy kire zúduljon, midőn épp alatta halad el. Segítette a szörnyű tervet az idő is, alatt...
„Bizony, ha átvészeljük ezt is, akkor jobb lesz!” – hallom nap mint nap az örökreményű embereket. S ahogy ezt kimondják, mosolyognak, s úgy tünnek tova, oly nagy határozottsággal, hogy...
Kilencéves voltam, amikor az iskola faliújságjára a tanító nénim kibiggyesztette az első versemet. Így kezdődött: „Tudjátok meg, gyerekek” – ennyit tudok ma is idézni pontosan, aztán a...
A piros olyan, mint nagymamám fonala, kegyetlen emlék. Rideg idő volt, az eső csepergett, és a szél egyetlen hajszálamat sem kímélte. Ahogy nagyapám kőkertes házához értem, rohanni kez...
Páll Zsolt Ákos színművész egyebek mellett a kezdetekről, illetve a film és a színház közötti különbségekről mesélt nekünk.
Ha van kedvenc magyar versed, és szeretnéd velünk megosztani, készíts egy rövid videót a költészet napjára, és küld el nekünk a megadott címre, a megadott határidőn belül.
Pár éve még csak egy kollégiumi szobában zenélt közösen Szabó Ádámmal, mára pedig már Los Angeles egyik legnagyobb csatornáján, a TrapNation-on hallgathatjuk dalukat, amely több mint 5 millió lejátszásnál tart.
Két amerikai írta meg a Queen legendás dalának, a Bohemian Rhapsody-nak a paródiáját, amelynek központi témájává a koronavírust választották. A Coronavirus Rhapsody hamar népszerűvé vált az interneten, több mint 3,86 millió megtekintése van a YouTube-on.
Puskás Ferenc születésnapján, április 1-jén az M1 aktuális tévécsatornán és a Nemzeti Sport Online oldalán is látható a Puskás Ferenc gyermekkori kalandjait megidéző Puskás Öcsi és barátai című rajzfilm, Gellár Csaba rendezésében.
A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház (TAM) folytatja online követhető előadásainak sorozatát a színház Facebook-oldalán.
Idén is töretlen a Székelyföldi Grafikai Biennálé iránti szakmai érdeklődés, amit az is igazol, hogy a tavalyi 58-hoz viszonyítva az idén 65 országból jelentkeztek műveikkel a grafikusok.
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a Törcsvári-kastélyról. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság és mi a mese a vár történetében.
A nagyságos fejedelem megtisztelő címet kiérdemlő II. Rákóczi Ferenc (1676–1735), az önfeláldozásra is képes haza- és nemzetszeretet megtestesítőjeként, a hit és a remény hirdetőjeként, az igazságosság és szabadság bajnokaként élt és él a mai napig a magyar köztudatban.
Sok régi és új keletű mese, mendemonda létezik a törcsvári kastélyról. Zsigmond Enikő geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írásában azt vizsgálja, mi az igazság, és mi a mese a történetben.
Könyvajánló felnőtteknek.
Kőrösi Csoma Sándor őshaza- és Kelet-kutató nyelvtudós emléke a célratörő székely konokság, fogcsikorgató tenni akarás, megacélozott akaraterő és önsanyargató kitartás örök példájaként él a magyar köztudatban, valamint öregbíti jó hírünket szerte a nagyvilágban.
Helyszín Erdély vagy Transzilvánia, a mi Tündérkertünk. Kicsi, de mégis annyi benne a felfedezni-, látni-, csodálnivaló, mintha hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengerig terjedne. Zsigmond Enikő erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró írását idegenvezetők egyféle tankönyvének szánta, sorozatban közöljük.
A Locomotiv GT Neked írom a dalt című slágerének átdolgozásával mondanak köszönetet magyar zenészek mindazoknak, akik a koronavírus-járvány idején erőn felül dolgoznak.
Egy nyelven se tudják annyiféleképpen mondani, hogy #maradjotthon, mint magyarul. Ne zelegorkodj, ne orozkodj, ne vánglizz, ne vizitázz és pláne ne korzózz – tudod, mit jelentenek mindezek? A hagyományőrzők is üzenik: maradj otthon!
A magyar költészet fontos vetületeit emelik ki dr. Reisinger János magyarországi művészet és -irodalomtörténész Világszem című sorozatának előadásai, amelyekből Sepsiszentgyörgyre is elhozott egy csokorra valót.
„Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. Fil 4,7.
„Az újjáteremtésről prófétája által szól az Úr: Íme, új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok mindörökké azon, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet >>Öröm<<-nek teremtem, és népét >>Ujjongás<<-nak.” Izajás 65, 17–18
Idén szeptemberben lesz 5 éves a kertünkben lévő ökumenikus kápolna. Eddig minden esztendőben, a gyakran téli időjárás ellenére is meg volt tartva a búcsús ünnepe, amelyre a helybelieken kívül Kászontól Gyergyóig és Erdővidéktől Udvarhelyszékig egyre többen jöttek.
Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek URA! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez.
„Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” Jn 3,3
Nem áll szándékomban belefullasztani a kedves olvasót Karl Ove Knausgård norvég író hatkötetes önéletrajzi regénysorozatának tengerébe, úgy gondoltam, csupán elviszem a partokig, hogy aki kedvet kap hozzá, az besétálhasson.
Melyek azok a magyar őstörténettel, valamint eredettel foglalkozó művek, amelyeket Kőrösi Csoma Sándor megismerhetett, és a származási helyünket megtalálni hivatott útja tervezésekor felhasználhatott?
Nem minden kardforgató kiválasztott, nem minden hercegnő szeretne királynő lenni, és nem minden hódító gonosz, legalábbis a dark fantasy műfajban, amelynek egyik kiemelkedő alkotása a lengyel Andrzej Sapkowski tollából származó Vaják (Witcher) regénysorozat.
Péntektől Soó-Zöld Margit (1931, Kolozsvár) grafikus, festőművész, illusztrátor alkotásai is helyet kaptak az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) kiállítóterében Sepsiszentgyörgyön, azonban a koronavírus okozta kényszerhelyzet miatt csak a virtuális térben tekinthetők meg, az intézmény közösségi oldalán. A Vécsi-Nagy Zoltán által rendezett tárlatot bemutató filmet Vörös T. Balázs készítette Székely Sebestyén György művészettörténész katalógusszövegének a felhasználásával.
Több népszerű hazai és külföldi fesztivált is elhalasztanak a koronavírus terjedése miatt. Az egyik ehhez hasonló a torockói Double Rise, de nem tartják meg a cannes-i filmfesztivált sem, amely 1946 óta csak egyszer volt elhalasztva. Emellett elmarad a Bach Mindenkinek Fesztivál is.
Március 20-án zárult le az István, a király iskolába megy verseny első fordulója, amelyen a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola Porond színjátszócsoportja is részt vett, és a közönség lelkes szavazata, illetve a zsűri pontszáma alapján bekerült a második fordulóba.
A baróti Ágoston Annamária azon kevés emberek közé tartozik, aki a mai, felfordult és önmagától is elfordult világban elégedettnek tudja magát mondani, mi több, energiájából, életerejéből még arra is futja, hogy másoknak jó tanácsokat, életút-javaslatokat adjon.
A kézdivásárhelyi születésű Muszka Sándor 1998-ban érettségizett a Nagy Mózes Elméleti Líceumban, majd 2006-ban diplomázott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia-antropológia szakán.
A hazai, sepsiszentgyörgyi kulturális intézmények is csatlakoznak a magyarországi mintára indult kezdeményezéshez, így hétről hétre élőben közvetítenek előadásokat, illetve a repertoárból választanak korábbi felvételeket, és ezeket teszik elérhetővé a közönség számára.
Súlyos, hosszan tartó betegség után, életének 43. évében elhunyt hétfőn reggel Nagy Alfréd színművész, közölte a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A sepsiszentgyörgyi társulat a díjnyertes és a közönség körében népszerű színházi előadások felvételeit kínálja megtekintésre az érdeklődőknek.
Anonymusszal kapcsolatban két kérdés fogalmazódik meg. Az egyik az, hogy ki volt ő? Erre röviden válaszolhatunk – nem tudjuk. A második kérdésre viszont, hogy mit írt Anonymus – már nem olyan egyszerű helyes feleletet adni, de lehetséges.
A Trónok harca rajongói kezdtek szkeptikusak lenni azzal kapcsolatban, hogy elkészül-e valaha George R.R. Martin utolsó könyve, mely már évek óta várat magára. Most azonban megérkezett a várva várt hír, az író elkészült a hatodik kötettel, a The Winds of Winterrel.
A koronavírus-járvány miatt bezártak a színházak, a mozik, könyvtárak, de még a kávézók is, így ilyenkor igazán hasznos lehet a televízió és az internet. Lapunk a teljesség igénye nélkül felkutatta, milyen élő közvetítések vannak, valamint milyen ingyenessé tett archívumokat lehet használni Erdélyben és a nagyvilágban unaloműzés céljából.
Egy rendkívüli helyzet rendhagyó eseményeként marad meg az emlékezetünkben a fehér megyei Felvincen élő és alkotó Sipos László (1943 Kolozsvár) festőművész, grafikus sepsiszentgyörgyi tárlatának a megnyitója, amelyre az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) kiállítóterében került sor az elmúlt hétvégén.
Eredeti formájukba visszaállított magyar történelmi zászlókból rendezett be kiállítást a sepsiszentgyörgyi Lábasházban a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja.
Huszonegy éve indult útjára a Vidám Versek Versmondó Versenye a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanítóinak kezdeményezésére.
Hogyan töltsük hasznosan az otthoni időt?
A koronavírus-járvány miatt elmarad a 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál, jelentették be a szervezők.
Ha már te sem tudod, mit kezdj magaddal ebben az otthonmaradós időszakban, ajánlok egy filmet, a személyes kedvencemet, a 2018-as Zöld könyv – Útmutató az élethez című amerikai drámát.