Párkapcsolati tréning indul
Párkapcsolati évszakaink címmel indul párterápiás csoportfoglalkozás Sepsiszentgyörgyön, amint feloldják a szükségállapotot. A találkozók célja a kapcsolatok erősítése, különböző játékok, beszélgetések által.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Párkapcsolati évszakaink címmel indul párterápiás csoportfoglalkozás Sepsiszentgyörgyön, amint feloldják a szükségállapotot. A találkozók célja a kapcsolatok erősítése, különböző játékok, beszélgetések által.
Gazda József tanár úrnak köszönhetően 1990 óta a kelet- és Csomahagyaték-kutatás legújabb eredményeit számba vevő tudományos értekezlet zajlik Kovásznán, minden év április elején.
Akciós a gyros? Oltani kell a kutyát? Egy sör a haverokkal? – minden „csábításra” nemet mond a Dumaszínház humoristája a koronavírusról szóló legújabb dalában.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A 2017 őszén alakult sepsiszentgyörgyi Térerő zenekar viszonylag rövid időn belül ért el jelentős sikereket, díjat díj után zsebelt be, karrierjük, népszerűségük töretlenül ível felfelé. A koronavírus terjedése miatti intézkedések okán viszont belassítottak, és ez a példa nem egyedi Háromszéken.
Március első hetében mutatták be a kovásznai a Fábián Ernő Népfőiskola keretében dr. Török Sándor kardiológus főorvos Talán kék, karcolatok, törpikék, rigmusok című könyvét.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Rendhagyó módon felolvasással kezdődött a Fiatal Írók Szövetségének öt tagjával, a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a múlt hét közepén megszervezett író-olvasó-találkozó.
Napjainkban a boldogság szót olyan óvatosan ejtjük ki, mintha nem is hinnénk a létezésében – hívta fel a szép számú hallgatóság figyelmét dr. Reisinger János irodalomtörténész, a Bod Péter Megyei Könyvtárban Magyar költők a boldogságról címmel nemrégiben tartott előadásán.
Demeter Zoltán, az Erdővidék szintű bodvaji megemlékezés szervezője egy szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben hozta az érdeklődők tudomására, hogy a koronavírus-járvány miatt idén elmarad a holnapra, március 14-re tervezett bodvaji megemlékezés.
A Vigadó Művelődési Ház és a kézdivásárhelyi Profi Rádió közreműködésében március 15-én 11 és 19 órától a Vigadóart alkotói Könnyű léptű béke című megemlékező műsorukkal szeretnék szebbé tenni az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc ünnepét.
Kedd este dr. Bencze Mihály négyfalusi matematikus, tanár, költő és szerkesztő volt az Erdővidék Múzeumában tartott Tortoma Önképző Kör vendége.
Csak szóltak a minap, hogy mennék el e hét elején a Hófehérke Napközi Otthonba, kellemes meglepetésben lehet részem.
Nemrég két helyszínen, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban és a kézdivásárhelyi Vigadóban tartott eddig elhallgatott tényekre is rámutató előadást dr. Cey-Bert Róbert Gyula szabadságharcos, író, gasztronómus, őstörténet kutató.
Nánia Hanna és Nánia Hilda a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjaiként töltik mindennapjaikat, de emellett tíz éve cserkészek, kórustagok, színjátszó csoportba járnak, zeneoktatással foglalkoznak, és persze verseket olvasnak.
Új filmet forgatnak Hollywoodban a Drakulából, az új feldolgozásban a történeten lesz a hangsúly – értesült a The Hollywood Reporter.
Fergeteges koncertet tartott hétfő este a baróti unitárius templomban a magyarországi Kormorán együttes. Vadkerti Imre, Fehér Nóra, Jónás Csaba és Szűts István zenés-verses összeállításukkal a közönséget gondolatban a márciusi magyar szabadságút egykori diadalmas csatáinak helyszínére vezette.
A sepsiszentgyörgyi Turul téren kedd délelőtt immár hetedik alkalommal tartották meg a székely szabadság napját.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Most, hogy közeledik Puskás Tivadar halálának évfordulója (1893. március 16.), a nevét viselő iskola, no meg a frissen bejegyzett, a székelyföldi hírközlés történetének ápolására létrehozott egyesület megemlékezésre készül az említett esemény tiszteletére.
A Kárpát Körút során a budapesti székhelyű Fiatal Írók Szövetsége szerzői látogatnak el a Kárpát-medence különböző városaiba, hogy alternatív irodalomórákat és felolvasóesteket tartsanak. Megyénkben Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön láthatók.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A sepsiszentgyörgyi Kádár Zsuzsanna hegedűvel nyerte el a fogyatékkal élő zenészek számára immár második alkalommal megszervezett országos tehetségkutató verseny döntőjét.
Tegnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyílt a március 15-e előtt tisztelgő ünnepi képzőművészeti kiállítás harmincegyedik, április 5-ig látogatható kiadása.
Április 2–5. között zajlik a 17. Erdélyi Humorfesztivál – fórum, ahol nem félnek górcső alá venni a politikai, közéleti, társadalmi kérdéseket, nem félnek kritikát megfogalmazni, de még ironizálni sem, tabukat döntögetni és szarkasztikusnak lenni, hiszen ilyenek a humoristák.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Egy-egy versük elemzésén keresztül vizsgálta Arany János, Reményik Sándor és Ady Endre Istenhez fűződő viszonyát dr. Reisinger János irodalomtörténész Magyar költők a hitről címmel a Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott nagyívű előadásán.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Március 9-én 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban mutatja be Fehér foltok című előadását a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes.
A kommunista diktatúrában háttérbe szorított, kitervelten elfeledtetett, és annak bukása után méltatlanul a szellemi süllyesztőben felejtett Puskás Ferenc író novelláit és karcolatait tartalmazó, Parasztbölcsesség címmel megjelent kötetét mutatták be hétfő este a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia hittantermében.
* Március 5., 12.00 » nagyterem » Vidám versek versmondó versenye, megyei szakasz. Belépés regisztráció alapján * Március 7., 19.00 » Nyujtódi Művelődési Ház » Pódium Színjátszó Társul...
Kiss László 1994-ben kapta meg színészi diplomáját Budapesten, az akkor újonnan indult Nemzeti Színi Akadémián.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
„A kő marad!” címmel, helyi előadók közreműködésével, az összetartozás szellemében tart akusztikus koncertet több erdélyi helyszínen az 1976-ban alakult Kormorán együttes.
Ma 13 órától diákoknak, 19 órától pedig szabad előadásban játssza P. Magyarosi Imola színésznő (képünkön) Kettős világban című Nemes Nagy Ágnes-estjét a Vigadóban.
Dr. Zacher Gábor magyarországi toxikológus neve elég volt ahhoz, hogy zsúfolásig töltse hétfőn este a kézdivásárhelyi Vigadót.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Elégtétellel zárták a napot a fogyatékkal élőknek másodjára megszervezett zenei tehetségkutató sepsiszentgyörgyi szervezői. A United by Music Románia Alapítvány és a Diakónia Alapítvány február 29-én, szombaton az Irisz Házba hívta a válogatóra bejelentkezett Hargita, Kovászna és Brassó megyei versenyzőket.
A magyar Szent Korona volt a témája v. Bagaméri László Ádám a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban, majd a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában A Szent Korona és Boldogasszony népe címmel tartott előadásának.
A holokauszt erdővidéki áldozatainak listáját állította össze és tette közzé a közösségi oldalán nemrég egy bardoci fiatalember, Varga Manassé.
Ny. V. Gogol Kártyások című komédiájának bemutatójára készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, az új előadást március 4-én, Gogol halálának 168. évfordulóján láthatja először a közönség.
Az erdélyi tájjal foglalkozó művészet különféle médiumait és módjait középpontba állító tárlat nyílik március 3-án a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Március 3-án, kedden 13 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán Bomlott cimbalom –Arany János ismeretlen arca címmel tart előadást Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze.
További fellépőkkel bővül az idén június 19–21. között esedékes diMANSIONS fesztivál programkínálata.
Tartalmát, méretét és kivitelezését tekintve is egyedi kötet bemutatására került sor péntek este a közeljövőben megkezdődő felújítási munkálatok miatt lassan kiürülő Székely Nemzeti Múzeumban.
Szombaton 16 órától a United by Music Románia Alapítvány az Írisz Házban tartja zenei tehetségkutatójának szentgyörgyi válogatását a Kovászna, Hargita és Brassó megyei fogyatékkal élő, zenében tehetséges fiatalok számára.
„A legvagányabb könyvtár, jobb, mint Marosvásárhelyen vagy Budapesten” – jellemezték egy kérdőíven a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárt, amelynek igazgatónője, Vántsa Judit az intézmény tavalyi évét is kiértékelte.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.