Hol kelt át Mátyás hadserege Moldvába?
A Tamás Sándor megyetanácselnökkel január végén megejtett interjúnkban szó esett arról, hogy szándékunkban áll végigjárni a Király útját, vagyis ahol Mátyás király 1467-ben átkelt a Kelet Kapuján.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Tamás Sándor megyetanácselnökkel január végén megejtett interjúnkban szó esett arról, hogy szándékunkban áll végigjárni a Király útját, vagyis ahol Mátyás király 1467-ben átkelt a Kelet Kapuján.
Halálának 170. évfordulóján tudományos értekezletet szerveztek az eresztevényi Benke-kúriában, amely során Egyed Ákos történész, akadémikus a legendás berecki ágyúöntő Háromszék önvédelmi harcában játszott szerepéről értekezett.
Kálváriája éppen akkor kezdődött, amikor a szalmaboglya tövében meglelte a maga árnyékát, ami végigkísérte egy életen át.
Hideg, esős ősz járt Évegcsűr felé. Egy lovasszekér csörömpölt ki az Antonescu-féle úton, a Feredő irányából. Középajtára tartott.
„castis omnia casta” nem volt egy rossz gondolata az én drága jó anyámnak „a tisztának minden tiszta” margaréta margaréta téged idéz Édesanya az én legszebb édesan...
Alig parkolt be a busz a szálloda parkolójába, ő már ott téblábolt, arcátlanul rátapadt az érkező személyekre, akik közül sokan megrökönyödve igyekeztek kikerülni.
Zuhogott, amikor elindultak. A férfi már előző este lehordta a csomagokat a kocsiba, hogy éjjel ne zavarja a szomszédokat.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az Ikavári néptáncfesztivál idei kiadására július 14-én, vasárnap kerül sor a csernátoni Ikavár aljában, amelyen Kovászna és Hargita megyei, valamint szórványban élő magyar tánccsoportok vesznek részt, körülbelül 17 táncegyüttes, 300 táncos és népzenész.
Június végén 26. alkalommal tartottak kórustalálkozót Baróton, melynek házigazdája a Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkipásztor által vezetett báró Wesselényi Miklós kórus volt.
A borzalom hangja csendült föl a kupola alatt: a légtornász üvöltése, a csontok recsegése. A rémület villámként csapott a tömeg közé. A megijedt nézők egymáshoz kiabáltak, de egy értelmes mondatot sem lehetett érteni, az iszonyat, mint a niagarai vízesés mennydörgő, visító zajhullámokká tört szét.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Sam, avagy felkészülés a családi életre című előadását is beválogatták a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra (FNT).
Ünnepi hétvége zárult vasárnap az Olton túl fekvő, ezért már Brassó megyében található, de Erdővidékhez, a magyarsághoz annál inkább kötődő és ragaszkodó Apácán.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A múltból jövőnek szóló, a jelen gondjaira megoldásokat körvonalazó és kínáló üzeneteket közvetítő esemény színhelye volt csütörtök este a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácskozóterme.
A baróti református templomban vasárnap, július 14-én ünneplik a Hazatérés napját, vagyis a templom felszentelésének évfordulóját.
Múlt héten a csernátoni Hanna Panzióban kézműves- és néptánctábort rendeztek pedagógusok számára.
1870-től napjainkig időnként megjelennek olyan visszaemlékezések, történelmi munkák, amelyek megpróbálják elvitatni Gábor Áronnak a székelyföldi ágyúöntésben játszott főszerepét, és azt igyekeznek beállítani, hogy az érdem tulajdonképpen a balánbányai rézbánya felvidéki születésű (Krausz néven) üzemvezetőjéé. A dr. Pál Antal-Sándor történész szerkesztésében 2017-ben megjelent Ágyúcső és puskapor című tanulmánykötet is azt bizonygatja, hogy az első ágyúkat Bodor Ferenc öntötte Székelyföldön, amihez Gábor Áron csak asszisztált. Alább korabeli hírlapi tudósításokkal (némileg aktualizált helyesírással) cáfoljuk ezt a szerintünk tarthatatlan álláspontot.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Július 7–14. között zajlik a már hagyományosnak számító Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely szerves részét képezi a csíki, erdélyi nyári programoknak, évente több ezer személyt szólítva meg.
Kertész Huba neve közismert a háromszéki zenészi körökben, és az internetes oldalakon közzétett, a zenével kapcsolatos tapasztalatait, zenekütyüket bemutató, hangfelvételkészítés-ismertető videóinak köszönhetően egyre szélesebb körben válik népszerűvé a határokon túl is.
Hét erdélyi magyar kőszínház, köztük a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház előadásait válogatták be a Bukarestben megszervezett Országos Színházi Fesztiválra, amelyet októberben tartanak – adta hírül csütörtökön a román média.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház három alkotója is díjazott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának idei kiadásán.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Egy év kihagyással, az elmúlt hétvégén immár 11 alkalommal került sor a Szentivánlaborfalvi Közösségi Napokra, a helyi ifjúsági egyesület, a SZI@ szervezésében.
1970-től a Székely Mikó Líceum népi együttesében kezdtem konferálni, dalolni, táncolni. A mai napig soha nem tudtam elszakadni a színpadtól.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Kárpát-medencei szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola tanítványai, akik a 10. alkalommal megszervezett Dunán Innen, Tiszán Túl című vetélkedő kiemelt arany-, illetve bronzérmét hozták el.
Tekintetvonzó, de nem hivalkodó színárnyalatok, környezetükbe nyújtózkodva belesimuló ecsetvonások, pillanatokba sűrített örökkévalóság – íme néhány gondolat, amely Daczó Enikő, sepsiszentgyörgyi festőművész tárlatának a megnyitóján fogalmazódott meg bennünk.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kincsem, a legyőzhetetlen csodakanca epikus története a címe az idei lovas előadásnak, amely idén sem marad el a Székely Vágtán.
Odafigyeltek a szervezők arra, hogy a lovakon kívül is legyen, amivel szórakozni a hét végén Sepsibodokon.
A sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban szerda este mutatták be Tamás Dénes Az élő ház című, sorrendben immár harmadik könyvét.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A mesebeli hármas szám határozza meg a Teleki-birtok három napját, augusztus 15–18. között. Három különböző stílusú színpad, három élményekkel teli nap jellemzi a harmadik Awake Fesztivált, amin egységbe szerveződik a zene, a művészet és mesevilág.
A budapesti Magyarságkutató Intézet munkatársai által június 2–6. között tartott székelyföldi előadássorozata keretében Gróf Péter régész, muzeológus a fekvéséről és a magyar történelemben játszott szerepéről egyaránt híres Visegrádról beszélt a középiskolás hallgatóságnak.
Izgalmas hír érkezett a Mátrix-filmek kedvelőinek, az Independent szerint ugyanis hamarabb érkezhet a folytatás, mint azt bárki is remélte.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Csutak Vilmos Pedagógusok Háza közös szervezésében július 1–5. között tizennegyedik alkalommal szervezik meg Csernátonban a Módszertani kézműves és néptánc műhelymunkát.
Meghirdette bérleteit a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház a 2019–2020-as évadra. Idéntől új kedvezményeket is kínálnak a nézőknek.
Az önfenntartó társulatként működő Osonó a 2018–19-es évadban a három műsoron lévő előadását öt országban összesen 52 alkalommal, mintegy 3200 néző számára mutatta be.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Színes nyári program várja a fiatalabb, táborozni vágyó korosztályt a zabolai Csipkés táborban teljes körű ellátással. A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola által szervezett tevékenységek között mindenki megtalálja a kedvencét.
Péntek este a Baróti Szabó Dávid Líceum egyik termében a textil szakon tanuló 9–11. osztályos diáklányok tartottak divatbemutatót az iskolai év során készített ruháikból.
A Cimborák Bábszínház az évad során 158 előadást játszott 8362 nézőnek, ebből 134 előadást a sepsiszentgyörgyi közönségnek, valamint 24 vendégjátékot turnékon, rendezvényeken különböző meghívásoknak eleget téve.
Nagypál Krisztina lett Magyarország Szépe 2019-ben, a showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetítette vasárnap a Duna Televízió és a Duna World csatorna.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával egy felvidéki és egy délvidéki műhelyből származó, elhivatottsággal telített emberi sorsokat felvillantó dokumentumfilmet vetített le a múlt héten a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.