Röviden
Zárják ki Pontát! Victor Ponta PSD-ből való kizárását kérte a párt Országos Végrehajtó Bizottságának (CexN) tegnapi ülésén a politikai alakulat Olt megyei szervezetének vezetője, Paul ...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Zárják ki Pontát! Victor Ponta PSD-ből való kizárását kérte a párt Országos Végrehajtó Bizottságának (CexN) tegnapi ülésén a politikai alakulat Olt megyei szervezetének vezetője, Paul ...
Az aradi és a nagyváradi önkormányzat is szívesen látná városában a Közép-európai Egyetemet (CEU), írja az Agerpres.
A marosvásárhelyi önkormányzati testület tegnap elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát, írja az MTI.
Akár 10 százalékkal is drágulhat a kenyér, a búza és a liszt árának emelkedése miatt, de amiatt is, hogy a minimálbér 1450 lejre való emelkedése nyomán többet kell fizetni az alkalmazottaknak, írja az Agerpres.
Az Európa Tanács (ET) teljes mellszélességgel támogatja a román hatalom és ellenzék közötti párbeszédet, amely elengedhetetlenül szükséges az egészséges és stabil demokráciához – jelentette ki tegnap Gabriella Battaini-Dragoni, az Európa Tanács főtitkárhelyettese, írja az MTI.
Öngyilkos lett? A jelek szerint öngyilkosságot követett el, és a Kék bálna nevű játékban vett részt az a 15 éves lány, aki márciusban, Nagyszebenben lezuhant egy tízemeletes toronyház ...
Könnyebb tételekből vizsgázhatnak román nyelvből a képességvizsgán és érettségin a magyar tannyelvű iskolákban tanuló diákok, áll az RMDSZ tegnapi közleményében.
A kormánykoalíció tagjai „képtelenek voltak” kihasználni választási győzelmüket – véli Traian Băsescu szenátor, a PMP elnöke, aki szerint a jelenlegi kormány „kevésbé stabil”, mint a technokrata kormány volt, írja az Agerpres.
A dohánytermékeket és alkoholos italokat fogyasztó 16 éves fiatalok aránya továbbra is magas Romániában, míg a tudatmódosító szereket kipróbáló fiatalok aránya az európai átlag alatt maradt – derült ki a Drogellenes Ügynökség (ANA) felméréséből, amelyet 2015-ben végeztek az oktatási minisztérium támogatásával.
Tekergőket bírságolnak 11 parlamenti képviselő részesül pénzbírságban a 2016 decemberében és az idei év januárjában felhalmozott igazolatlan hiányzásaik miatt. A képviselőház állandó b...
A 102 nem adójellegű illeték eltörléséről szóló törvény elfogadásával nemcsak a környezetvédelmi bélyegilletéket szüntették meg, hanem a lehetőséget is a már befizetett illeték visszaigénylésére – hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Daniel Constantin volt környezetvédelmi miniszter, írja az Agerpres.
Néhány hónappal azután, hogy Hans Hedrich autóját lángra lobbantották, felgyújtották a környezetvédő aktivista házának kerítését, írja a Főtér.ro.
Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2018-ban is tiltakozó felvonulást tartson Marosvásárhelyen március 10-én, a székely szabadság napján, írja az MTI.
Már nem is akarja Már nem szeretne miniszterelnök lenni, jelentette ki Liviu Dragnea, a PSD elnöke vasárnap a România TV műsorában. „Most már az a célom, hogy képességeimhez mérten vez...
Lidia Vadim Tudor elhatárolódik a Nagy-Románia Párt (PRM) jelenlegi ügyvivő vezetőségétől, írja az Agerpres.
Tegnap letette a hivatali esküt a Sorin Grindeanu vezette kabinet új környezetvédelmi minisztere, Graţiela Gavrilescu, illetve a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter, Viorel Ilie.
Tegnap az RMDSZ a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény sajátos romániai alkalmazásáról tájékoztatta az Európa Tanács szakértői küldöttségét Kolozsváron, áll a Szövetség tegnapi közleményében.
A héten bejegyzik az Egységes Románia Párt (PRU), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Új Jobboldal Párt (PND) által létrehozott pártszövetséget, Nemzeti Identitás Európában Tömb (Blocul Identităţii Naţionale în Europa – BINE) néven – jelentette be tegnap Bogdan Diaconu, a PRU alapító elnöke, írja az Agerpres.
A schengeni határok szabályzata legutóbbi módosításainak megfelelően, április 7-től szigorítják az ellenőrzéseket az összes román határátkelőn – közölte tegnap az Agerpres hírügynökséggel a határrendészet közleménye.
Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma írja az MTI. A tizennyolcadik áldozat egy kétéves, nagymamájára bízott, beoltatlan, anyakönyvi...
Kigyulladt egy roma család háza és melléképülete, illetve néhány szénaboglya péntek este Gyergyószentmiklóson. A rendőrség szándékos gyújtogatásra gyanakszik, írja a Transindex.
Helikopteres tűzoltás Az Országos Légi-felügyelőség egy helikoptere is részt vett tegnap egy Fehér megyei tűz oltásában, amelyben egy nehezen megközelíthető hegyoldalban, mintegy tíz h...
Sorin Grindeanu miniszterelnök fogadta tegnap Károly herceget a Victoria palotában, aki később a román királyi ház tagjaival, Margit hercegnővel és Paul herceggel találkozott.
A román hatóságok elfogtak ötvenegy ázsiai határsértőt csütörtök hajnalban a szerb-román államhatár közelében.
Június 27-ére halasztotta csütörtökön az alkotmánybíróság az azonos neműek házasságkötésének elismertetésével kapcsolatos vitát.
A romániai gyermekeket érintő problémák miatt kivizsgálás-sorozatba kezd a nép ügyvédje. Csütörtöki közleménye értelmében az ombudsman többek közt a szülők külföldre távozása, a családon belüli erőszak, a kábítószer- és alkoholfogyasztás, a kiskorú bűnözés, a társadalmi kirekesztettség, a kiskorúak munkára való kényszerítése, a diszkrimináció, valamint a fizikai, lelki és szexuális abúzus miatt kezd széleskörű kivizsgálásba.
Egy „felháborító politikai üggyel” indította a tegnapi megyeinfót Tamás Sándor. Kovászna megye tanácsának elnöke bejelentette, hogy a Szociáldemokrata (PSD) kormány éppen leváltott tisztségéből egy „jó magyar szakembert”.
Emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság szerdán Ion Ficiort, a kommunista korszak egyik kegyetlenségéről elhíresült munkatábor-parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
A képviselőház környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, javasolja, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben, és döntöttek arról is, hogy bűncselekménynek számít a törvénytelen úton szerzett fa kitermelése, szállítása, feldolgozása és forgalmazása, ha az okozott kár értéke meghaladja a 100.000 lejt.
Bejegyezte az Európai Bizottság az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést – közölte szerdai hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Harmincnyolc romániai helyszínen végeztek házkutatást kedden az illegális migráció és a határon átnyúló bűnözés elleni igazgatóság (IGPF) keretében dolgozó határrendészek. Constanţa, Dolj, Beszterce-Naszód, Arad, Temes megyei és bukaresti helyszíneken vizsgálódnak egy cigarettacsempészettel kapcsolatos ügyben.
Öt és fél százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta 2016 utolsó negyedévében, míg a harmadik trimeszterben 5,7 százalékos volt ez az arány. A legnagyobb munkanélküliséget – 20,8 százalék – a 15-24 év közötti fiatalok körében jegyezik – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból.
„Rendkívül aggasztja” a Kék bálna nevű internetes játék – mondta kedden Carmen Dan belügyminiszter, hozzátéve azonban, hogy a rendőrség által eddig vizsgált ügyek egyikében sem sikerült még bizonyítani a játékkal való egyértelmű összefüggést.
Ma, március 29-én kezdődik, és holnap zárul az Európai Néppárt (EPP) kongresszusa Máltán. Az RMDSZ – amely az EPP tagjaként 12 fős delegációval képviselteti magát az eseményen – úgy véli, a kongresszus jó alkalom arra, hogy a romániai magyar kisebbség ügyét európai szintre emeljék. Beszámolni terveznek azokról a jogsérelmekről, amelyek a magyar közösség ellen irányultak az elmúlt időszakban.
A 3.600 eurót is elérheti 2018-ban az orvosok fizetése – nyilatkozta a munkaügyi miniszter. Lia Olguța Vasilescu hangsúlyozta, az egységes bértörvény tervezete előírja, hogy 2020-ig fokozatosan növeljék a béreket, az orvosok esetében más a helyzet, az ő fizetéseik már 2018-ban jelentősen nagyobbak lesznek, elérve az EU-s egészségügyiek átlagbérének 70%-át.
A romániai internet-felhasználók csupán 18 százaléka vásárolt valamilyen terméket a világhálóról 2016-ban, derül ki egy felmérésből, míg az uniós átlag 66 százalék körül van.
Az elmúlt három év magyarellenesnek tekintett romániai megnyilvánulásainak gyűjteményét mutatta be Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.
A romániai lakosság több mint kétharmada úgy véli, igazságtalan világban él – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által készített felmérésből, amelyet Vasile Dîncu szociológus ismertetett pénteken egy bukaresti szakkonferencián.
Április 15-ig osztja ki a szaktárca a megyei egészségügyi igazgatóságoknak a hatkomponensű oltások első adagját – nyilatkozta egy szombati konferencián az egészségügyi minisztérium egyik igazgatója.
A PSD és a PNL összefogott és váratlanul leváltotta tisztségéből csütörtökön Négyfalu alpolgármesterét, Géczi Gellértet. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere: ugyanazon a tanácsülésen a PSD alpolgármester-jelöltet nevesített, akit meg is szavaztak.
A Kárpát-medence 21. századi nemzetállamainak nemcsak a területükön élő etnikai többség, hanem az etnikai kisebbség nemzeti identitását is védeniük és erősíteniük kell, mert csak így tudnak egymással valóban együttműködni, és érvényesíteni állampolgáraik érdekeit az esetleges globális gazdasági, pénzügyi vagy társadalmi ellenérdekekkel szemben.
Románia szeretné megerősíteni befektetői minőségét a Moldovai Köztársaságban, és részt kíván venni – a procedurális szabályok tiszteletben tartása mellett – a privatizációs folyamatokban, jelentette ki csütörtökön Sorin Grindeanu kormányfő.
Telefonon tárgyalt csütörtökön Klaus Johannis államfő Theresa May brit miniszterelnökkel a londoni merénylet kapcsán. Az államfő határozottan elítélte a tegnapi londoni terrortámadást, amely a brit demokrácia egyik fontos szimbóluma, a parlament épülete előtt történt, és kifejezte Románia és a román nép szolidaritását.
Folytatódik a romániai magyarság identitásának megőrzését és az oktatásfejlesztést segítő programok megvalósítása – állapodott meg egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Budapesten, a Fidesz székházában folytatott csütörtöki egyeztetésükön.
Idén több mint félmillió, külföldről hozott használt gépkocsit fognak beírni forgalomba Romániában, míg az új autók száma ennek egyötöde lesz – nyilatkozta Gabriel Sicoe, a Román Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) új elnöke.
Jogerősen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) javára ítélt a legfelsőbb bíróság csütörtökön abban perben, amelyet Petre Roman volt miniszterelnök indított az ANI ellen, amiért a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ügynökség jelentése nyomán 2015 februárjában a politikust megfosztották képviselői mandátumától.
Zárolták a hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT.
Rendkívül nagyok a romániai régiók közötti eltérések, a leggazdagabb és a legszegényebb megyék aránya 1 az 5-höz – nyilatkozta kedden Ionuț Dumitru, a Pénzügyi Tanács elnöke.
Spontán munkabeszüntetést kezdtek szerda reggel a román államvasutak (CFR) alkalmazottai, amely több mint 140, köztük két Magyarországra tartó nemzetközi vonat leállítását okozta.